Szerbia Könnygázzal oszlatták az ellenzéki tüntetést Belgrádban Az emberek be akartak törni a városi közgyűlés épületébe. A tüntetés a választások óta tartanak, a szavazás megismétlését követelik. 24/12/2023
Franciaország Hamarosan továbbmehet a Franciaországban feltartóztatott repülőn utazó 300 indiai A hatóságok embercsempészet gyanúja miatt csütörtökön megtagadták a repülőgéptől a felszállási engedélyt. 24/12/2023
Vatikán Ferenc pápa arra kért mindenkit, hogy pazarlás nélkül ünnepeljen A katolikus egyházfő külön kitért a háborúk miatt szenvedő emberekre a Szent Péter téren tartott beszédében. 24/12/2023
Világ Terrorfenyegetettség Bécsben, három embert letartóztattak Bécs, Köln és Madrid is kapott fenyegetést iszlamista csoportoktól. A karácsonyi vásárok és a templomok körül szigorították a biztonsági intézkedéseket. 24/12/2023
Magyarország Az infláció miatt egyre több a gyerek és nyugdíjas a karácsonyi ételosztásokon A hó és az eső sem tántoríthatta el az embereket, vasárnap reggel több mint ezren álltak sorba a Népligetben a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének ételosztásán. 24/12/2023
Szlovákia Több ezren áram nélkül Szlovákiában a havazás miatt Legalább 18 ezer ember áram nélkül tölti a karácsonyt, a heves havazás miatt több mint 400 trafóállomás vált működésképtelenné. 24/12/2023
Ukrajna Először ünnepli december 25-én a karácsonyt Ukrajna Oroszország felől karácsonykor is rakéta és dróntámadásokra kell számítani. 24 óra alatt 88 légitámadást indítottak az oroszok. 24/12/2023
Svájc Káosz a genfi repülőtéren A földi személyzet sztrájkja miatt minden ügyintézés lassabban halad. 24/12/2023
Vatikán Ferenc pápa celebrálja a karácsonyi misét a Vatikánban A 87 éves Ferenc pápa előreláthatóan a vigília nagy részét ülve kíséri majd. 23/12/2023
Ukrajna Egy nap alatt három orosz Szu-34-es vadászbombázót lőtt le Ukrajna, közölte Kijev A Szu-34 Oroszország legfejlettebb ikerüléses szuperszonikus közepes hatótávolságú vadászbombázója. 23/12/2023
Spanyolország Milliók ünnepelték a legnépszerűbb spanyol karácsonyi lottó kihúzását A 88008-as lett az idei nyerőszám az El Gordón vagyis a Ducin. Mindenki, aki ezt a számot választotta, pénteken 400 ezer euróval azaz 150 millió forinttal lett gazdagabb. 23/12/2023
Ocean Alig maradt cápa az európai vizekben, de még van remény a megmentésükre Együttműködésben a the European Commission Az Ocean legújabb adásában dajkacápákkal és angyalcápákkal, na meg a fennmaradásukért küzdő emberekkel foglalkozunk. 23/12/2023
Franciaország Egy egész repülőgépnyi segédmunkást őrizetbe vettek a francia hatóságok Párizsban A gyanú szerint a román Legend Airlines segített az embercsempészeknek Közép-Amerikába juttatni az indiai bevándorlókat, akik onnan könnyen tovább mehetnek az Egyesült Államokba. 23/12/2023
Oroszország Nem lehet Putyin riválisa a volt televíziós újságíró, Duncova Az orosz központi választási bizottság elutasította a jövő évi elnökválasztás aspiránsának jelöltségét. 23/12/2023
Magyarország Pekingi ősz és Extázis a Katonában Boris Vian regényének adaptációja, valamint egy, kőszínházban szokatlannak számító kísérlet volt a budapesti Katona József Színház decemberi két bemutatója. 23/12/2023
Spanyolország Rövidhír: 2 tonna kokaint foglaltak le a portugál partok közelében A lefoglalt kokaint gyanú szerint egy nyugat-balkáni régióból származó hírhedt bűnbandának szánták. 23/12/2023
Ukrajna Lengyel külügyminiszter: „Lengyelország Ukrajna oldalán áll” Varsó és Kijev megállapodott a közös határon lévő blokád feloldásának tervezetéről. 23/12/2023
Németország További havazást és áradást hoz a vihar Németországban Németországban komoly mennyiségű esőt és havat hoz a Zoltán névre keresztelt vihar. 23/12/2023
Sorozatok az én Európámról State of the Union: szankciós döntés és migrációs paktum az év utolsó napjaiban A State of the Union-ban ezen a héten portugál kollégánk, Isabel Marques da Silva számít a figyelmükre. Ez az adás sem múlhat el anélkül, hogy ne foglalkoznánk Oroszország Ukrajnával szembeni agressziójának hatásaival. 22/12/2023
Magyarország A kínai BYD Szegeden hozza létre első európai autógyárát Helyet, munkaerőt és környezeti erőforrásokat egyaránt igényel, ezek összevetésével érvelnek azok, akik szerint áldás vagy ellenkezőleg, akik szerint átok egy ilyen óriásberuházás. 22/12/2023
Sport Európai Szuperliga - oda az UEFA futball monopóliuma Az Európai Unió Bíróságának (ECJ) csütörtöki döntése nyomán az eurómilliárdokat mozgató, a kontinens legjelentősebb sportvállalkozásának tekinthető Európai Labdarúgó-szövetségnek kihívója akadt, zászlóshajója, a Bajnokok Ligája pedig értékét vesztheti, vagy megszűnhet. 22/12/2023
Magyarország Ötezer forint alatt költ ajándékra a magyarok 10 százaléka, a tinik közben szórják a pénzt Az Euronews megrendelésére, az Opinio által készített közvélemény-kutatás rámutat, hogy mennyit költenek a magyarok idén a karácsonykor a tavalyi költéshez képest. A reprezentatív felmérésben összesen 1060, 16 és 59 év közötti megkérdezett vett részt. 22/12/2023
Ukrajna Sokan örülnek Kárpátalján az EU-hoz való közeledésnek, de olyan is van, aki aggódik A múlt héten az uniós országok vezetői döntöttek arról, hogy Ukrajna megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat. Kárpátalján jártunk, hogy megkérdezzük a helyieket, örülnek-e annak, hogy egy lépéssel közelebb került az EU-csatlakozás. 22/12/2023
Ukrajna Dróntámadások közepette készül Ukrajna a karácsonyra Dróntámadást indított Kijev ellen péntek éjjel az orosz hadsereg. Egy drón egy magas épületbe csapódott. Itt három lakás megrongálódott, ketten megsebesültek, egyikük súlyosan. 22/12/2023
Oroszország Merénylet okozta a Wagner-főnök Jevgenyij Prigozsin halálát a Wall Street Journal szerint A lap szerint a szálak a Kreml felső szintjéig vezetnek. 22/12/2023
Tech Hirek Az utolsó pillanatban meghiúsult az uniós megállapodás, ami munkavállalót csinálna a platformmunkásokból A nagykövetek brüsszeli találkozóján péntek reggel váratlanul meghiúsult egy keményen kiharcolt megállapodás egy olyan törvénytervezetről, amelynek célja az Európai Unióban dolgozó több millió munkavállaló körülményeinek javítása. 22/12/2023