EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Letartóztatták az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét vesztegetés miatt

Gen. Yury Kuznetsov
Gen. Yury Kuznetsov Szerzői jogok AP/Russian Defense Ministry Press Service
Szerzői jogok AP/Russian Defense Ministry Press Service
Írta: Euronews/ÁG
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A pénzt pozíciókba való kinevezésekért juttatták neki a Kommerszant című lap értesülése szerint.

HIRDETÉS

Különösen nagy értékű vesztegetés elfogadása miatt büntetőeljárást indított az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) Jurij Kuznyecov altábornagy, a védelmi minisztérium személyzeti főosztályának vezetője ellen, és egy katonai bíróság kedden elrendelte a tábornok előzetes letartóztatását. Kuznyecov akkor követte el a bűncselekményt a nyomozás szerint, amikor az orosz vezérkar 8., az államtitok-védelmi szolgálatot is irányító igazgatóságának vezetője volt. 

A nyomozás megállapította, hogy a tábornok 2021-2023-ban kenőpénzt kapott kereskedelmi cégek képviselőitől annak fejében, hogy "bizonyos lépéseket tegyen az érdekükben". 

Pozíciókért juttatott pénz

A Kommerszant című lap értesülése szerint a pénzt pozíciókba való kinevezésekért juttatták el neki. Kuznyecov lakóhelyén és a nyilvántartásban szereplő lakcímén házkutatást tartottak, ahol az SZK szerint több mint 100 millió rubel (400 millió forint) értékben foglaltak le készpénzt, aranyérmét, gyűjteményes órákat és luxuscikkeket.

Április végén Tyimur Ivanov védelmi miniszterhelyettest szintén nagy összegű kenőpénz elfogadásával vádolták meg. Őt is letartóztatták. A gyanú szerint Ivanov tábornok legalább 1 millió rubel kenőpénzt vett át, amiért akár 15 év börtön is fenyegetheti. Ő felelt az orosz hadsereg építkezési és ellátási feladataiért, ami számtalan lehetőséget adott saját gazdagodására is. A Forbes magazin már 2019-ben a világ legtehetősebb katonai vezetőjeként emlegette.

Szergej Sojgu akkori tárcavezető helyére Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap Andrej Belouszov közgazdászt, addigi első miniszterelnök-helyettest jelölte. Sojgu az orosz biztonsági tanács vezetését kapja meg. A tisztséget addig betöltő Nyikolaj Patrusevet Putyin megtette hivatalos tanácsadójának.

A Kreml nem kommentál

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden nem kívánta kommentálni a Kuznyecov elleni eljárást, mondván, hogy ez nem az ő hatásköre. Azt mondta, a Kreml szerint nem fog zavart okozni az orosz fegyveres erők munkájában, hogy Belouszov személyében egy civilt jelöltek védelmi miniszternek.

Azt hangoztatta, hogy Sojgunak az orosz biztonsági tanács titkárává való kinevezését nem kell lefokozásnak tekinteni. 

"Ez egy nagyon magas kormányzati poszt, nagyon széles feladatkörrel, amely az egész ország számára nagy jelentőséggel bír. Természetesen ennek a testületnek a vezetője állandó közvetlen kapcsolatban áll az államfővel, és nagy felelősséget visel" - mondta a Kreml szóvivője.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hosszú-hosszú háborúra rendezkedik be Oroszország, ezt jelzi az új védelmi miniszter személye

Lehet NATO-területről lődözni Ukrajnát támadó orosz rakétákra? Több német politikus szerint lehet

A keresett bűnözők listájára került az ukrán elnök Oroszországban