Az amerikai időközi választás nem egyszerű népszerűségi felmérés: átrendezheti a kongresszusi erőviszonyokat, megbéníthatja az elnök programját, és két évre politikai társbérletet kényszeríthet Washingtonra. A végeredmény azonban nem feltétlenül előrejelzője a következő elnökválasztásnak.
Ami a legfontosabb: nem elnökválasztás lesz
Az amerikai alkotmányos rend talán legszilárdabb oszlopa, hogy az elnök kitölti a mandátumát, és ezt csak az olyan egészen rendkívüli esetek zavarhatják meg, mint a halál, a lemondás, a munkaképtelenség vagy az alkotmányos leváltás. Ám ezekben az esetekben sem kerül sor elnökválasztásra, hanem egy meghatározott "öröklési rend" szerint kerül a helyére egy közszolga. Időközi választás nincs, és a parlamenti belső erőviszonyok módosulása sem hoz elnökváltozást, és a "bukott kormány" fogalma ismeretlen, nem úgy, mint Európában.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az elnöki rendszer tehát rendkívül erős, ezért a ciklus félidejében megtartott választás (Midterm) inkább egy demokratikus korrekciós mechanizmus. Maga az elnök nem is szerepel a szavazólapon, politikailag mégis minden róla és a politikájáról szól.
A választók ilyenkor dönthetnek arról, hogy továbbra is biztosítják-e a Fehér Ház számára a kormányzáshoz szükséges kongresszusi hátteret, vagy féket építenek be a rendszerbe.
Jelen állás szerint a felmérések a Szenátus elvesztésével fenyegetnek Trump számára, de ez sem jelentené a bukását. Viszont óriási korlát elé kerülne, mert törvényeket a képviselőház (The House) kezdeményez, vagyis eleve nehézség számára egy témát az asztalra rakni, bármi is az. Ez alól relatív kivételt jelentenek a nemzetvédelmi és nemzetbiztonsági ügyek, de a Kongresszus ezekben is sokféle akadályt állíthat fel a Fehér Ház ellen.
Az időközi választáson újraválasztják a 435 tagú képviselőház egészét, valamint a száz szenátori mandátum megközelítőleg egyharmadát. Számos államban kormányzókról, helyi törvényhozásokról, főügyészekről és népszavazási kérdésekről is döntenek.
A szenátorok hatéves, egymáshoz képest elcsúsztatott mandátuma eredetileg azt szolgálta, hogy a felsőházat ne lehessen egyetlen választási hullámmal teljesen lecserélni, és az intézmény megőrizze folytonosságát. Az amerikai szenátus történeti összefoglalója szerint az alkotmányozók éppen a hirtelen politikai kilengéseket akarták mérsékelni ezzel a rendszerrel.
Miért veszít majdnem mindig az elnök pártja?
A történelmi szabály meglepően erős, hiszen 1938 óta az aktuális elnök pártja 22 időközi képviselőházi választásból húsz alkalommal veszített mandátumokat. Ennek nem egyetlen oka van, hanem több politikai és lélektani hatás adódik össze.
Az elnökválasztás győztese rendszerint olyan bizonytalan körzeteket is magával húz, amelyeket pártja egy rosszabb részvétel mellett már nem tud megtartani. Két évvel később elmúlik a beiktatást követő politikai mézeshetek időszaka, miközben a kormányzás szükségszerűen csalódást termel: egyes ígéretek teljesítetlenek maradnak, más intézkedéseknek megjelennek a költségei, az inflációért, a munkanélküliségért vagy éppen a külpolitikai kudarcokért pedig általában a Fehér Házat teszik felelőssé.
A részvétel összetétele is megváltozik. Az elnök híveinek egy része úgy érzi, hogy ők már elvégezték a feladatukat, az ellenzék szavazói viszont dühösebbek és mozgósíthatóbbak. A Pew Research Center elemzései szerint az időközi választások közönsége rendszerint idősebb, iskolázottabb és tehetősebb az elnökválasztásokénál, az elnök pártja pedig jellemzően több két év alatt „eltűnő” szavazót veszít.
Az időközi választás ezért nem egyszerűen arról szól, hogy a közvélemény két év alatt pártot váltott. Gyakran inkább arról, hogy az elégedetlenek nagyobb arányban mennek el szavazni, mint az elégedettek. A választó ráadásul kisebb kockázatúnak érezheti az ellenzék támogatását, ha nem váltja le az elnököt, csak korlátozza a mozgásterét.
A leváltás (impeachment) annyira nehéz és bonyolult eljárás, hogy arra nem lehet stratégiát építeni. Az Egyesült Államok történetében egyetlen elnököt sem távolítottak el hivatalából kongresszusi vádemelési eljárással.
A képviselőház három elnök – Andrew Johnson, Bill Clinton és Donald Trump – ellen emelt vádat, Trump ellen két alkalommal is, de a szenátus mindegyik eljárásban felmentette az érintettet. Az eltávolításhoz ugyanis nem elég a képviselőházi egyszerű többség: a szenátorok kétharmadának is bűnösnek kell nyilvánítania az elnököt.
A választók féket szerelnek a Fehér Házra
Ha az ellenzék megszerzi a képviselőház vagy a szenátus többségét, az elnök hivatalban marad, de lényegesen nehezebben kormányozhat. A kongresszus elutasíthatja a törvényjavaslatait, módosíthatja a költségvetési terveit, vizsgálóbizottságokat indíthat, dokumentumokat és tanúkat idézhet be. A szenátusi többség ezenfelül lassíthatja vagy blokkolhatja a miniszterek, nagykövetek és szövetségi bírák kinevezését is.
Az elnököt ugyanakkor sem az alkotmány, sem más jogszabály nem kötelezi arra, hogy az eredmény láttán politikát változtasson. A kényszer politikai természetű. Dönthet úgy, hogy mérsékeltebb irányba fordul és megállapodásokat keres az ellenzékkel, de megpróbálhat rendeletekkel, tömeges vétókkal és a végrehajtó hatalom eszközeivel is tovább haladni. Utóbbi megoldás általában növeli a jogi vitákat, a bírósági ügyeket és a washingtoni bénultság veszélyét.
Bill Clinton az 1994-es időközi republikánus földcsuszamlás után részben középre húzódott, majd két évvel később újra is választották. Barack Obama 2010-ben 63 képviselőházi helyet veszített, mégis megnyerte a 2012-es elnökválasztást.
A két példa azt mutatja, hogy a vereség lehet súlyos figyelmeztetés, de nem feltétlenül végítélet. Az elnök akár előnyt is kovácsolhat abból, ha a következő két évben már egy ellenzéki kongresszust okolhat a politikai patthelyzetért.
Amikor nem működött a történelmi szabály
Az elnök pártjának ritka időközi sikerei rendszerint rendkívüli helyzetekhez kapcsolódtak. Franklin D. Roosevelt demokratái 1934-ben, a gazdasági világválság és a New Deal első intézkedéseinek időszakában még erősíteni tudtak. Bill Clinton pártja 1998-ban, az elnök ellen folyó impeachmentküzdelem közepette szerzett képviselőházi helyeket, mert sok választó túlzónak tartotta a republikánus támadást.
George W. Bush republikánusai 2002-ben szintén növelték kongresszusi mandátumaik számát. Ez azonban alig több mint egy évvel a szeptember 11-i terrortámadások után történt, amikor az elnök támogatottsága még 63 százalék körül járt. A Brookings Institution történelmi elemzése ezért az ilyen kivételeket nem egy új szabály kezdetének, hanem különleges nemzeti helyzetek következményének tekinti.
Fontos, de nem mindenható jóslat
Az időközi választás jelentőségét tehát nem érdemes eltúlozni, ha a következő két év kormányozhatóságáról van szó. Egyetlen kamara elvesztése is véget vethet az elnök nagy törvényhozási programjának, a teljes kongresszusi vereség pedig folyamatos alkudozást vagy politikai háborút hozhat. Még néhány mandátum elmozdulása is döntő lehet, ha eleve szűkek a többségek.
Túlzás viszont az időközi eredményt automatikusan a következő elnökválasztás előrejelzésének tekinteni, mert mint említettük, több elnök is ismételni tudott egy vesztes időközi után.
A szenátusi térképet mindig az határozza meg, hogy éppen mely államok mandátumai kerülnek sorra; egy párt kedvező országos hangulat mellett is rosszul járhat, ha túl sok nehezen védhető helye van. A képviselőházi körzethatárok, a jelöltek minősége és az eltérő helyi ügyek ugyancsak torzíthatják az országos képet.
Az időközi választás pillanatfelvétel és fékpedál egyszerre. Megmutatja, mit gondol az aktív választói közönség az elnökség első két évéről, és lehetőséget ad a hatalom korlátozására. Azt azonban nem dönti el, hogy két évvel később, más jelöltek, más részvétel és esetleg teljesen más gazdasági vagy nemzetközi helyzet mellett kinek a kezébe adják a Fehér Ház kulcsait.