További cikkek a témában
Izrael
Nem védte meg a palesztinokat az izraeli hadsereg a februári telepespogrom idején
A CNN utánajárt, hogy mi történt valójában február végén Huvarában, ahol több száz zsidó telepes támadt a helyiekre két honfitársuk meggyilkolása után. Az oknyomozásból kiderült, hogy az izraeli hadsereg nem tett meg minden tőle telhetőt az erőszak megfékezésére.
Qatar 365
Katar a jövőbe néz, de múltját is elkezdte felfedezni
Együttműködésben a Media City
Majdnem ezer éve járják kereskedő karavánok és nomád törzsek az Arab-félszigetet, az olajmonarchiák eddig mégsem foglalkoztak sokat történelmi hagyatékukkal. A homok érintetlenül megőrzi a régészeti emlékeket. Katar most el is kezdte leporolni ezeket a kincseket.
Izrael
Einstein nem csak Izraelé, hanem az egész világé - Interaktív világmúzeum épül Jeruzsálemben
Einstein neve összeforrt a brilliáns és zseniális jelzővel, aki a tudománytörténet legtöbbet idézett gondolkodója. Több elméletét csak az utókor igazolta, mert ezeket az ő idejében még nem lehetett bizonyítani, mint például a gravitációs hullámok létezését.
Nepál
Vissza kellett volna fordulnia Suhajdának egy hegymászó szerint, aki találkozott vele az Everesten
Elia Saikaly a Mount Everest csúcsának közelében találkozott a magyar mászóval, aki nagyon lassan mozgott, de eltökélten haladt tovább. Időközben a sátrát és a kabátját is megtalálták, őt viszont még mindig keresik.
Szingapúr
Világ hírszerzői, egyesüljetek! - a legnagyobb kémszervezetek vezetői egyeztettek Szingapúrban
A világ vezető hírszerző ügynökségeinek első emberei is találkoztak az ázsiai nemzetközi értekezlet árnyékában, mert – a politikai ellentétek dacára is – sok közös érdek köti őket össze. Együttes fő ellenség a nemzetközi terrorizmus, a kiberbűnözés és a mesterséges intelligencia fenyegetései.
India
Az indiai vasúti miniszter másik nyomozó hatósággal vizsgáltatná a vonatbalesetet
A legbonyolultabb és legfontosabb bűncselekményekre, pénzügyi machinációkra és nehezen felderíthető gyilkosságokra szakosodott Központi Nyomozó Iroda nyomozzon a pénteki vasúti katasztrófa ügyében - ezt javasolta az indiai vasúti miniszter, akinek az ellenzék már a fejét követeli.
Kína
Fagyponton a kínai-amerikai katonai párbeszéd, és ez veszélyes az egész világra
Úgy volt, hogy a hétvégén Szingapúrban tárgyal az amerikai és a kínai védelmi miniszter, de ez elmaradt. A két ország között gyakorlatilag megszűnt a katonai egyeztetés és információcsere, ami növeli a véletlen incidensek veszélyét.