Civilek ezreinek kínzása miatt a hágai Nemzetközi Bíróság elé kerül a szíriai rezsim

Archív fotó: munkában a hágai Nemzetközi Bíróság
Archív fotó: munkában a hágai Nemzetközi Bíróság Szerzői jogok AP Photo/Peter Dejong
Írta:  SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hollandia és Kanada közösen jelentette fel Szíriát az ENSZ bíróságánál, azt állítva, hogy Aszad rezsimje megsértette az ENSZ egyezményét.

HIRDETÉS

Néhány héttel azután, hogy Szíria kitört a nemzetközi elszigeteltségből azzal, hogy egy évtized után ismét részt vehetett az Arab Liga ülésén, Hollandia és Kanada feljelentette Bassár el-Aszad rezsimjét a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ).

A két ország azért fordult az ENSZ elsődleges bírói szervéhez, mert állításuk szerint a rezsim civilek ezreit kínozta meg, megsértve az ENSZ egyezményét - írja az AP. A két ország szerint Szíria "számtalan nemzetközi jogsértést követett el", és azt akarják, hogy a Nemzetközi Bíróság állíttassa le a széles körben elterjedt kínzásokat mindenki ellen, aki szemben áll a kormánnyal a 2011 óta tartó polgárháború során.

Hollandia három évvel ezelőtt jelentette be először, hogy Szíriát felelősségre akarják vonni a "szörnyű bűncselekményekért", és diplomáciai jegyzékben kérték Aszad kormányát, hogy kezdjen tárgyalásokat az ENSZ kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód elleni egyezménye alapján. Kanada 2021-ben csatlakozott a folyamathoz.

Hollandia és Kanada szerint bőséges bizonyíték van arra, hogy a rezsim 2011 óta rendszeresen súlyosan megsérti saját népe emberi jogait. "Szíriai civileket kínoztak meg, gyilkoltak meg, tüntettek el, mérgező gázzal támadtak rájuk, vagy vesztették el mindenüket, amikor az életükért menekültek" - mondta Wopke Hoekstra holland külügyminiszter.

Oroszország azonban mindeddig megakadályozta azt, hogy létrejöjjön egy különleges bíróság e bűncselekmények kivizsgálására. Vlagyimir Putyin elnök támogatta Aszadot a több mint egy évtizedes erőszak során. Szíriában az orosz erőket is azzal vádolják, hogy válogatás nélkül bombáztak civileket.

Míg a nemzetközi erőfeszítések eddig sikertelenek voltak, a nemzeti bíróságok saját hatáskörben már a rezsim számos tisztviselőjét elítéltek. Az egyetemes joghatóság elvére hivatkozva például Németország több korábbi szíriai tisztviselőt is elítélt kínzás, emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűnök miatt. Előtte mindegyikük menedékjogot kért Németországban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Több nyugati ország is ellenzi, hogy Szíriát visszavette tagjai közé az Arab Liga

Szíria királya akar lenni Aszad elnök, és van esélye, hogy az is lehet

Többen meghaltak Szíriában egy újabb orosz légicsapásban