Hirdetés

Trump lefújta a halálra ítélt katonatiszt kivégzésének élő közvetítését

Az elítélt és az erőd emléktáblája
Az elítélt és az erőd emléktáblája -  Szerzői jogok  AP/X
Szerzői jogok AP/X
Írta: Ferenc Szekely
Közzétéve:
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on
Megosztás Close Button

Az elnök érzékelte az általános viszolygást minden politikai oldal, a közvélemény és az egyházak részéről, így végül gyakorlatilag Hegseth védelmi miniszterre fogta az egészet, letiltva a közvetítést.

A Fehér Ház azt érzékelteti, hogy az elnök nem is tudott Hegseth védelmi (Háborús) miniszter tervéről, noha ez az állítás hamis. Egy névtelenül nyilatkozó tisztviselő azt mondta, hogy számos republikánus politikus is kifogásolta a tervet, a Reutersnek nyilatkozó védelmi tisztviselők pedig megkönnyebbülésüket fejezték ki amiatt, hogy az élő közvetítésre mégsem kerül sor.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az eset nem rombolja le Hegseth miniszteri pozícióit, de reményeivel szemben nem is erősíti. Washingtonban egyre több találgatás kering arról, hogy Trump vajon nem fontolgatja-e egy új katonai vezetés kinevezését a novemberi félidős választás után. Többen emlékeztetnek arra, hogy első mandátuma során, amikor 2018-ban a republikánusok rosszul szerepeltek félidőben, Trump menesztette a Pentagon éléről Jim Mattis tábornokot, védelmi minisztert.

A republikánus stratégák szerint a találgatás még korai, mert a két férfi kapcsolata az iráni háborúval való nyilvános ellenállás ellenére is erős maradt. „Nagyon szorosan összetartoztak, és nem tudom, hogy ez az eset egyáltalán jelent-e valamit” – mondta Douglas Heye republikánus stratéga. Charlie Black, veterán republikánus stratéga szerint „ez a dolog el fog fogyni, és a jövő héten senki sem fog rá emlékezni”.

A Pentagon megpróbálta bagatellizálni Trump és Hegseth közötti első nagyobb nyilvános nézeteltérést, azt állítva, hogy a két politikus már azelőtt beszélt, hogy az amerikai elnök közzétette volna döntését a Truth Socialon. „A miniszter támogatja az elnök döntését, és teljes mértékben egyetértenek” – mondta Sean Parnell, a Pentagon főszóvivője.

Az előzmény

Mint azt korábban megírtuk, elfogytak az utolsó lehetséges jogorvoslatok, és 50 év után az amerikai hadsereg újra végrehajt egy halálos ítéletet. Nidal Hasan pszichiáter őrnagyot katonai kivégzőosztag elé állítják, amiért 2009-ben tizenhárom embert megölt és további harminckettőt megsebesített a texasi Fort Hood támaszponton. A végrehajtás időpontját és helyszínét a szárazföldi haderőért felelős miniszter határozza meg.

A közvetítés valószínű ötletgazdája, Pete Hegseth szerint az embereknek látniuk kell, hogy az ilyen bűncselekményeknek súlyos következményei vannak. Donald Trump jóváhagyta a halálos ítélet végrehajtását, a nyilvános közvetítésről viszont változó nyilatkozatokat tett. Előző pénteken a stream engedélyezését firtató kérdésre igenlően válaszolt, szombaton már azt mondta, hogy később fog dönteni arról, mutassák-e a kivégzést.

A felháborodás messze túlterjedt a halálbüntetést elutasító szervezeteken. Több republikánus politikus is különbséget tesz Hasan kivégzése és halálának nyilvános bemutatása között, noha magát a büntetést nem ellenzik.

JD Vance alelnök is távolságot tartott az elképzeléstől. Kétségét fejezte ki, hogy valóban megvalósul a közvetítés, és kijelentette: ha mégis lesz, ő nem nézi meg.

Az Egyesült Államok utolsó általánosan kivégzését 1936-ban hajtották végre Kentuckyban. A hadsereg 1961 óta egyetlen halálos ítéletet sem végzett. Hasan kivégzése ezért már önmagában is történelmi jelentőségű, az internetes közvetítés pedig további példátlan nyilvánosságot adott volna neki.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek Kövesse az Euronewst a Google-on

kapcsolódó cikkek

Kivégzés élőben? Még a halálbüntetés-pártiak is ellenzik a Pentagon javaslatát

Hatvanöt év után ismét kivégeznek egy amerikai katonát

Hol sújthat le a következő 9/11? A fenyegetés ott növekedhet, ahová kevésbé figyelünk