A villamosítás sötét oldala: lítium‑ és nikkelbányák ára Dél‑Amerikában és Indonéziában
A német légifotós, Tom Hegen az energiai átmenet folyamatát dokumentálta Chile lítiumban gazdag Atacama-sivatagától Indonézia Sulawesi szigetének nikkel-feldolgozó üzemeiig.
Az elektromosításra úgy tekintenek, mint egy „bolygószintű jégakku”-ra, amely képes enyhíteni a globális felmelegedést. Az, hogy ezt a villamos energiát hogyan kellene előállítani, heves viták tárgya, de ez nem az egyetlen aggály.
Minden egyes elektromos autó, szélturbina és akkumulátor mögött a földből kitermelt kritikus ásványok állnak, gyakran olyan, sérülékeny országokban, amelyek messze vannak azoktól, akik végül használják ezeket a termékeket.
Tom Hegen német légifotós 2021 óta a magasból dokumentálja az energiaváltást, Chile lítiumban gazdag Atacama-sivatagától egészen az indonéziai Sulawesi nikkelfeldolgozó üzemeiig.
Új könyve, „The Mineral Age (forrás: angol)”, azt a szakadékot igyekszik áthidalni, amely a megvásárolt termékek és a származási helyük között tátong, és fel akarja hívni a figyelmet azokra az emberi jogi visszaélésekre, amelyek az energiaváltás hátterében állnak.
„A földről valójában nem lehet sokat látni. Körbe vannak kerítve, és akkora a terület, hogy nem kap képet az ember az egészről... Amikor a levegőben vagyok, az egész táj feltárul előttem” - mondja Hegen az Euronews Earthnek adott exkluzív interjúban.
Mire használják a kritikus nyersanyagokat, és hol találhatók?
A kritikus nyersanyagok alapvető fontosságú nyersanyagok, amelyeket a modern technológiákban és a védelem területén használnak.
Az elektromos járművek (EV-k) és az energiatároló akkumulátorok lítium, nikkel, kobalt és grafit nélkül nem működnének.
Bolívia, Argentína és Chile, amelyeket együtt „lítiumháromszögként” ismernek, a világ becsült lítiumkészleteinek több mint felét birtokolják. Indonéziáról jelenleg úgy tartják, hogy a legnagyobb, 42 százalékos arányt képviselő kitermelhető nikkelkészlettel rendelkezik, míg a Kongói Demokratikus Köztársaságban található az összes kobalt körülbelül fele, és a DRC bányászközösségeiben élő gyerekek közül minden hatodik a gyermekmunka (forrás: angol) áldozata.
Az EV-k motorjai és a szélturbinák generátorai szintén ritkaföldfémekre támaszkodnak erős mágnesükhöz. A ritkaföldfémek 17, kémiailag hasonló fémes elem csoportját jelentik, amelyek bőségesen megtalálhatók a Föld kérgében, de csak ritkán fordulnak elő olyan, koncentrált lelőhelyeken, amelyeket érdemes bányászni. Kína rendelkezik a világ ritkaföldfém-elemkészleteinek legnagyobb, 50 százalékos részével, és a feldolgozásban is vezető szerepet játszik, 76 százalékos aránnyal.
A rezet nagyra értékelik elektromos és hővezető képessége miatt, és az energiát kábelekben, áramköri lapokon és chipekben továbbítják vele.
Ahogy a tiszta technológiák egyre gyorsabban terjednek, csakúgy, mint a rakétagyártás, az MI-adatközpontok és a fogyasztói elektronika, amelyek szintén kritikus nyersanyagokra épülnek, e nyersanyagok iránti kereslet az egekbe szökik.
A Nemzetközi Energiaügynökség (forrás: angol) (IEA) szerint a jelenlegi politikák mellett 2040-re ez a kereslet csaknem megduplázódik, a lítium iránti igény pedig több mint a háromszorosára nő. A COP31-en vitatott, „35-by-35” nevű globális villamosítási vállalás tovább is növelheti ezeket a számokat.
A Benchmark Mineral Intelligence előrejelzései szerint 2035-ig világszerte legalább 384 új bányára lesz szükség csupán ahhoz, hogy kielégítsék az elektromos járművek és az energiatároló akkumulátorok iránti keresletet.
Egy 2022-es tanulmány (forrás: angol) szerint az energiaváltáshoz kapcsolódó bányaprojektek több mint fele őslakos népek földjén vagy azok közelében található. Gyakran éppen azok a területek bővelkednek leginkább kritikus nyersanyagokban, amelyek a klímaváltozás hatásaival, például a szélsőséges időjárással szemben is a legsebezhetőbbek, ami tovább növeli a kockázatokat a helyi közösségek számára.
„Az örökség örökre megmarad”: a kritikus nyersanyagok bányászatának emberi hatása
Azok számára, akik Dél-Amerika lítiummezőinek, a Kongói Demokratikus Köztársaság kobalt- és rézbányáinak, valamint Indonézia nikkel- és ónbányáinak árnyékában élnek, elektromos jövőnk sötét oldala túlságosan is kézzelfogható.
A COP31 margóján őslakos vezetők kongatják a vészharangot: „Fel akarják gyorsítani az új technológiákat és a bányászatot, de nem azonos ütemben a jogokkal” - mondja Edson Krenak őslakos aktivista az Euronews Earthnek.
„Az egyik, az energiaváltást irányítani hivatott doktrína neve »just transition«, de a terepen ez egyáltalán nem »just«” - mondja Krenak, aki az őslakosok által vezetett Cultural Survival civil szervezet érdekvédelmi koordinátora. „Azt látjuk, hogy a közösségek jogait feláldozzák, megsértik a gazdagok jogaiért... azért, hogy megkapják az úgynevezett tiszta energiájukat.”
Krenak népe, amely Brazília Minas Gerais államából származik, még ma is viseli a halálos 2015-ös marianai és 2019-es brumadinhói katasztrófák következményeit. Amikor ezeknek a vasércbányáknak a zagytározói átszakadtak, emberek százai vesztették életüket, a kiszabaduló, nehézfémekkel szennyezett mérgező iszap továbbra is mérgezi a túlélőket, tönkretette a megélhetést és szétzilálta a hagyományos életmódot.
Most pedig lítiumbányák települnek a térségbe: Krenak szerint a Jequitinhonha-völgy közösségei évek óta számolnak be porról, vízszennyezésről és az iskolák, illetve falvak közvetlen közelében végzett robbantásokról, miközben a befektetők és a hatóságok a bányavállalatok által benyújtott hatásvizsgálatokra támaszkodnak.
„Az örökség örökre megmarad, mert általában 200-300 évbe telik, mire a környezet regenerálódik” - mondja Krenak. Hozzáteszi, hogy a közösségeknek ritkán mondják el, hogy a zagytározók, amelyekben az ércek kinyerése után visszamaradó hulladékot tárolják, a bányászati tevékenység befejezése után is megmaradnak, és azokat a végtelenségig kezelni kell. Hegen könyvében ezeket az ember alkotta felszínformákat is megörökíti, az Egyesült Államoktól Spanyolországon át egészen Chiléig vett példákkal.
„A fogyasztásunkkal mi is részesei vagyunk a problémának”
Több ezer kilométerrel arrébb az európaiak védik magukat az energiaválságtól a nap- és szélenergia, valamint az EV-k segítségével. Bár ez hozzájárult a bolygót fűtő kibocsátások mérsékléséhez, az, hogy az üzemanyag-alapú rendszerről ásványianyag-alapú energiarendszerre állunk át, a maga sajátos következményeivel jár.
Krenak elmondása szerint „teljes mértékben támogatja az energiaváltást” - „Kétség sem fér hozzá, hogy változásra van szükség” - mondja -, „de a keresleti oldalon is változás kell.”
„Mindenki, aki telefont, laptopot, elektromos autót, bármit használ, a fogyasztásával bizonyos értelemben részese a problémának, és tudatában kellene lennie annak, hogy más országokban élő emberek szenvednek e fémek bányászata miatt” - mondja Hegen, aki fotóival vitát és újragondolást szeretne elindítani.
Hogyan bánhatunk felelősebben a kritikus nyersanyagokkal?
Hegen úgy véli, az energiaváltás „az egyetlen járható út”, ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy „nem szabad megismételnünk a múlt hibáit, amikor más országokat használtunk ki erőforrásaikért, és más emberek szenvedték meg ezt”.
Miközben mindannyian tehetünk azért, hogy csökkentsük az energia és a termékek iránti keresletet, a terepen sokkal nagyobb felügyeletre és elszámoltathatóságra van szükség.
Noha az átmenethez szükséges ásványok bányászatának nemzetközi szabályozása az utóbbi években előrelépést ért el, többek között a G7-ek 2025-ös kritikus nyersanyagokra vonatkozó cselekvési tervével és az EU kritikus nyersanyagokról szóló jogszabályával, továbbra is széttagolt és nem kötelező erejű.
Kína és Oroszország heves ellenállása miatt tavaly a COP30 záró szövegéből kimaradtak az átmeneti nyersanyagokra vonatkozó megfogalmazások, ami kevés reményt hagy az idei megállapodásra.
„Meg kell erősíteni azokat a szabályokat és törvényeket, amelyek Brazíliában és sok más országban már léteznek, hogy biztonságban tudjuk közösségeinket” - mondja Krenak, hangsúlyozva, hogy a bányavállalatok saját jelentéseitől független, önálló értékelésekre van szükség.
Az ásványi befektetésekkel rendelkező pénzintézetek is fokozhatnák a nyomást azzal, hogy követelményeket támasztanak az erdőirtás visszaszorítására, a veszélyes hulladék kezelésére, a szociális védelemre és az okozott károk helyrehozására.
„Nem fér hozzá kétség: szénmentesítenünk kell gazdaságainkat és életmódunkat” - írja Hegen könyvében. „Ez azt követeli meg, hogy elmozduljunk az egyszer kitermelt és egyszer elégetett, felhasználható fosszilis tüzelőanyagoktól egy olyan rendszer felé, amely tartós fémekre épül, amelyeket újra fel lehet, és fel is kell használni.”
A megoldás a szigorúbb szabályozásban, a jobb végrehajtásban és az átláthatóbb ellátási láncokban, valamint a termékek élettartamának növelésében és a körforgásos tervezésben rejlik.
„Egy telefont nagyon nehéz újrahasznosítani. Az akkumulátorokat nagyon nehéz újrahasznosítani” - mondja Hegen az Euronews Earthnek. „A termékeket ma még inkább úgy kellene megtervezni, hogy újrahasznosíthatók legyenek, mert ezeket a fémeket már mind kibányászták.”
Reményre adhat okot a jövőbeli innovációk sora is, például a laboratóriumban előállított, szintetikus alternatívák a kritikus nyersanyagok helyett, illetve az olyan speciális növények, amelyek természetes módon vonják ki a fémeket a talajból.