Kétséges, hogy hatalmon maradnak-e a 9 éve kormányzó konzervatívok.
Előrehozott választásokat tartanak Kanadában, október 19-én.
Az európai adósságválság nem enyhül, Kína gazdasági növekedése lassul, az Egyesült Államok pedig nehezebben kecmereg ki a gödörből, mint ahogy reméltük.
Stephen Harper miniszterelnök vasárnap a parlament feloszlatását kérte David Johnston főkormányzótól, aki a névleges államfőt, II. Erzsébet angol királynőt képviseli az észak-amerikai országban.
A már 9 éve kormányzó, 56 esztendős konzervatív politikus, akinek népszerűsége jelentősen csökkent az utóbbi hónapokban, gazdasági okokkal indokolta döntését.
– Az európai adósságválság nem enyhül, Kína gazdasági növekedése lassul, az Egyesült Államok pedig nehezebben kecmereg ki a gödörből, mint ahogy reméltük. Ezek a külföldi fejlemények hatással vannak a mi életünkre, a mi országunkra is – mondta a kormányfő.
A Reuters hírügynökség által idézett Ipsos közvélemény-kutatás szerint tavaly még 88 százalék lett volna az esélye annak, hogy ismét a konzervatívok alakítanak kormányt, most viszont már csak 50.
A kanadai gazdaságnak a nyersolaj világpiaci árának zuhanása ártott meg a leginkább, lévén az olaj az ország egyik legfontosabb kiviteli cikke.
A problémák hatására előretört az ellenzéki Új Demokrata Párt (NDP), amely még sohasem volt hatalmon. Tom Mulcair, a baloldali, szociáldemokrata elveket valló mozgalom vezetője éppen ezért gyökeres változást hirdet.
A választások után fontos tényező lehet a liberális párt is. Justin Trudeau, az egykori miniszterelnök, Pierre Trudeau 43 éves fia az új demokratákkal összefogva akár le is válthatja a jobbközép kormányt.
A kampány máris megkezdődött, a választásokat október 19-én, vasárnap rendezik. A fővárosban, Ottawában működő kanadai szövetségi törvényhozás 338 képviselői helyéért versengenek a jelöltek.