Egy ellenséges katona megölésének vagy súlyos megsebesítésének kiadásai hatalmas mértékben csökkentek az évszázad előző nagy háborújához képest. Az okok szerteágazók. Jórészt a modern hibrid háború következménye, hogy jóval olcsóbb lett egy katona megölése, mint 20 évvel ezelőtt volt.
Az ukrajnai konfliktus egyik leglátványosabb következménye, hogy a harci hatás elérésének egységköltsége drámai módon csökkent. Nem arról van szó, hogy a háború emberi szempontból olcsóbb lett, hiszen az emberéletek értéke nem mérhető pénzben, hanem hogy a modern és komplex (hibrid) haditechnika olyan átrendeződéseket hozott, amelyek alapjaiban módosítják a számításokat.
A kérdés: mennyibe kerül ma egy ellenséges katona kiiktatása, és miért lett ez sokkal olcsóbb mint két évtizede Irakban vagy Afganisztánban volt?
Az iraki átlag ötven millió dollár volt egy ölésért
A gyakorlatban nincs hivatalos NATO vagy vezérkari szabvány, amely úgy számolna, hogy „mennyibe kerül egy katona megölése?”. Elemzői és újságírói körökben a közelítő fogalom a „cost‑per‑effect” (hatásonkénti költség), vagyis hogy mennyi erőforrást kell felhasználni egy adott katonai ütéshez, például egy ellenséges egység semlegesítéséhez.
Ez a mutató erősen függ attól, hogy mely költségeket számoljuk be: csak közvetlen harci kiadásokat, vagy a veteránellátást, a harctéri gyógyítást, a rehabilitációt, az utánpótlási láncot, vagy akár az adósságszolgálatot is?
A 2003–2011 közötti amerikai műveletek összköltségei és a bejelentett ellenséges áldozatok száma rendkívüli költségeket mutatott. Az Irakhoz és Afganisztánhoz kötődő amerikai kiadások nagyságrendileg több ezermilliárd dollárra rúgtak, miközben a hadműveleti időszakban jelentett ellenséges veszteségek – a hadműveletektől függően – tízezres nagyságrendűek voltak.
Ebből a durva arányításból a sajtóban elterjedt az a narratíva, hogy "több tízmillió dollárba került egyetlen ellenálló vagy felkelő kiiktatása", vagy hogy kétmilliós rakéta pusztított el egy 20 dolláros sátrat. Ez a megközelítés leegyszerűsítő, mert az iraki-afganisztáni művelet költségeinek nagy része a megszállás fenntartásából, a logisztikából és az újjáépítésből adódott, nem csupán a célzott csapásokból.
Miért más a kép Ukrajnában?
Ha összevetjük az Irak-Afganisztán háborús ráfordításokat az ukrajnaival, akkor hatalmas különbségeket látunk. Az új háborús matematika megállapítása az, hogy a modern hibrid hadviselésben sokkal kevesebbet kell fordítani egy ellenséges katona kiiktatására, mint a 2. világháború óta bármikor.
Az ukrajnai harcok nem klasszikus expedíciós megszállást, hanem nagy intenzitású államközi konfliktust jelentenek, amely a hibrid hadviselés felé mozdult el. Több lényeges különbség is csökkenti a „költség per kiiktatás” mutatót, így a rövidebb logisztikai lánc, a külföldi támogatások (USA, EU), a dróntechnológia széleskörű alkalmazása és a civil finanszírozású beszerzések (crowdfunding).
Emellett a fronton alkalmazott módszerek, a tüzérség, drónharc, lövészárkok más költségszerkezetet hoznak, mint a vadászgépekre, bombázókra és drága precíziós rakétacsapásokra épülő műveletek.
Ha elfogadjuk az átlagos ukrán háborús kiadási rátát, ami nagyjából 140 millió dollár/nap, akkor három és fél év alatt százmilliárd dolláros nagyságrendhez jutunk. Ha az összeget elosztjuk az orosz oldal összesített veszteségeivel (halottak és sebesültek, ami több elemzés szerint 1 millió körüli), akkor a kiiktatott ellenségre eső ukrán költség százezer dollár körüli. Ha csak a halottakkal számolunk, az eredmény többszázezer dollár/főre rúghat.
A teljes tisztánlátást nehezíti, hogy a „veszteség” kategóriájába nem csak a halottakat és a gyógyíthatatlan sebesülteket, de az eltűnteket (MIA), a dezertőröket és a hadifoglyokat (POW) is be kell számítani. A kiadások nagy része nem az ölésről szól, hanem a puszta jelenlét fenntartásáról például a katonai közigazgatásról vagy a megszállt terület közbiztonságáról és humán ellátásáról.
Mennyit költenek a hadviselők Ukrajnában egy katona megölésére?
Az általános kiadási oldal azt mutatja, hogy Kijev naponta 140 millió dollárt éget el a front teljes hosszában. Az ukrajnai háború nyílt forrású adatai szerint - Kijev szemszögéből nézve - az ölés/fő költsége 100-200 ezer dollár körül van. A pontos számítás azért nehéz, mert a moszkvai katonai hatóságok nem közölnek hiteles adatokat, emiatt hatalmas a szórás a katonai elemzők becsléseiben, 400 ezer és másfél millió között. Így a számítás hibahatára igen magas.
A költségek szempontjából figyelembe kell venni, hogy Ukrajnában 2023–2025 között kialakult egy teljesen új modell, a civil adományokból (crowdfunding) finanszírozott kamikaze drónok légiója, melyeket nem lehet a katonai költségvetésbe vagy a NATO-EU támogatásokba sorolni. Több tucat civil szervezet és influenszer 2024-ben több mint 210,000 drónt juttatott a frontra, havonta mintegy 7 millió dollárnyi mikroadományból.
Az így vásárolt drónok bevetéséről természetesen nem az adománygyűjtők döntenek, de az ukrán vezérkar és a civil hálózat együtt készít mikro-szintű számítást, hogy mennyibe kerül egy adott FPV konfiguráció, és milyen gyakran hoz igazolható gyilkolást.
A civil adományalapok büszkén kommunikálnak arról, hogy néhány százezer dollárnyi crowdfunded csomaggal több millió vagy tízmillió dollár értékű orosz technikát semmisítenek meg. Megjegyzendő, hogy hasonló civil mozgalom Litvániában is működik.
Ez nem klasszikus állami hadviselés, hanem egyfajta „nemzeti háborús forrásgyűjtés”, ami radikálisan csökkenti az ölés költségeit, és átrendezi a latolgatást, hogy ki fizeti a háború árát. Egy-egy ilyen FPV-drón mindössze 300–1000 dollárba kerül, és megsemmisítheti egy orosz gyalogsági szállító jármű teljes legénységét, vagy akár egy páncélost is. Egyetlen privát adomány elég az ölésre, miközben egy amerikai precíziós légicsapás Irakban korábban 2-3 millió dollárba került.
A becslések szerint a drónok mára a teljes ukrán fronton a veszteségek akár 80 százalékáért felelnek, mindkét oldalon. Ukrajna 2024-ben 2,2 millió UAV-t gyártott, 2025-re 4,5 millióra emelte céloz. Ez a szinte ipari méretű drón-húsdaráló brutálisan lenyomta a kill cost számításokat.
Miért sokkal magasabb az orosz költségnyomás?
Orosz szemszögből nézve a „költség/ukrán katona megölése” sokkal inkább a front fenntartásának, a lőszer- és hadianyag-felhasználásnak, a toborzásnak és a személyi költségeknek az összessége, mint egyetlen taktikai lövés kiszámítása. Ennek megfelelően a költségek is jóval magasabbak, mint amivel az ukrán oldalnak számolnia kell.
A független elemzők által jelzett ukrán katonai veszteség (300–450 ezer fő) azt a végső számot eredményezi, hogy egy ukrán katona semlegesítése akár egymillió dollárral is terhelheti az orosz katonai büdzsét. Itt is érdemes újra emlékeztetni, hogy ez is még mindig csak egy-ötvened része az iraki költségeknek.
Oroszország extrém bér- és halotti kompenzációt fizet a frontra toborzott katonáinak, főleg a szegény régiókban, ezzel hűti a magas veszteségi rátát anélkül, hogy belpolitikai lázadás törne ki. Ez azt mutatja, hogy Moszkva számára a kulcsmetrika nem a dollár/ölés, hanem rubel per stabilitási kockázat a tét.
Oroszország hatalmas mennyiségű konvencionális lőszert, tüzérséget és páncélost vet be a hosszú frontszakaszon. A sztenderd orosz 152 mm-es tüzérségi lövedék darabja 1,000 dollár, de a háború előre haladtával nem csak a pusztító hatásfokuk, de a szükségességük is rohamosan csökken.
A NATO szállítások eredményeként a kezdeti orosz tüzérségi kilövési fölény 9/1-ről 3/2-re zsugorodott, vagyis az ukránok közel azonos támadó és visszacsapási kapacitásig jutottak, és ez a képességük folyamatosan javul.
Az orosz hadvezetés kizárólag a háborús költségvetésre támaszkodik, és sem a lakosságtól, sem külföldről nem élvez támogatást. Eközben tovább nőnek a személyi költségek (szerződéses bérek, toborzási-jutalmazási kifizetések, halotti kártérítések), valamint a tartalékok és pótalkatrészek biztosítása, amelyek mind a „költség per ukrán kiesés” növekedéséhez járulnak.
A veszteségarányt emeli az is, hogy Oroszország még mindig jórészt az emberanyag tömeges bevetésével operál, ami növeli a statisztikai valószínűségét annak, hogy egy ukrán csapás több orosz katonát öl meg, mint fordítva.
Az orosz hadtestek nagyobb létszámú összevont egységekben vannak jelen, míg az ukránok egyre inkább a kisebb és mozgékony alakulatokra térnek át, és ezek mindegyikét felszerelik digitális felderítő és célmeghatározó eszközökkel. Ezt a módszert az oroszok is igyekeznek követni, de egyelőre több alakulatnál még megfelelően védett rádió adóvevők sem működnek.
Mégis, a moszkvai vezérkar doktrínája egyelőre nem mutat arra, hogy az ember-koncentráción jelentősen változtatnának. Az összesített veszteségek ellenére a hadsereg alig halad előre területileg. Ez is mutatja, hogy döbbenetes mennyiségű emberéletet hagynak veszni nagyon kevés területi nyereségért, miközben Ukrajna csökkenő költségteherrel pusztítja az orosz állományt.
Ez a lényege annak, ahogy ma kinéz a háború gazdaságtana: az emberélet kioltásának egységköltsége drámai mértékben leesett a drón-forradalom hatására. A vezérkarok ma már nem is elsősorban “dollár per halott”-ban gondolkodnak, hanem abban, hogy “mekkora erőforrásért mennyi hatást kapok?”. Nem az elpusztított emberélet számít, hanem inkább az elérhető eredmény költségei.