jelenleg nézett Következő világ Az Európai Bizottság alelnöke cáfolja, hogy megegyeztek volna a magyar kormánnyal
jelenleg nézett Következő világ Újraindultak a tárgyalások az uniós pénzekről Brüsszel és Budapest között A tárgyalások folytatásában állapodott meg a magyar kormány és az Európai Bizottság az uniós forrásokhoz való hozzáférés kapcsán. Mindez azt is jelenti, hogy az elmúlt hónapokban nem történt érdemi változás. Bóka János miniszter nem akart konkrét időpontot megjelölni arra vonatkozóan, hogy mikor jut 06/09/2023
jelenleg nézett Következő Izrael A palesztinok szoros figyelemmel követik az izraeli válságot, és eléggé örülnek neki A Palesztin Hatóság, a Hamász és a többi főbb palesztin frakció eddig nem kommentálta a válságot. Politikai elemzők és szerzők azonban nem haboztak kifejteni véleményüket az igazságügyi reform okozta válságról. 25/07/2023
jelenleg nézett Következő Lengyelország Nemzetközi megfigyelőket tart szükségesnek a lengyel választásokon az Európai Parlament Az EP kedden elfogadott határozatában aggasztónak nevezi a lengyel választási törvény módosításait, illetve a névleg az orosz befolyás kiszűrésére létrehozott bizottságot, amely elsősorban Donald Tusk volt miniszterelnök, az ellenzék jelenlegi vezetőjének lejáratására szolgál. 11/07/2023
jelenleg nézett Következő Belgium Ismét nem hízelgő Magyarországra nézve az Európai Bizottság éves jogállamisági jelentése Az igazságszolgáltatás terén végrehajtott változtatásokat és a jogállamisági eljárással kikényszerített korrupcióellenes lépéseket elismeri a Bizottság jogállamisági jelentése, de többek között aggasztónak látja a médiapiaci koncentrációt és az európai bíróságok döntéseinek elégtelen végrehajtását. 05/07/2023
jelenleg nézett Következő state of the union State of the Union: Putyin végletesen meggyengítette Oroszországot A State of the Unionban ismét Stefan Grobe számít a figyelmükre. A műsor központi témája az orosz-ukrán háború és annak hatásai lesznek. 09/06/2023
jelenleg nézett Következő világ Vera Jourová: a pénzügyi nyomás sikeres Magyarországgal kapcsolatban Az uniós biztos szerint látható eredményeket hozott az, hogy az EU felfüggesztette a Magyarországnak járó források nagy részét, mert zajlik az igazságügyi reform és az uniós források védelme terén is van előrelépés - bár még sok a teendő. 09/06/2023
jelenleg nézett Következő világ Felsőoktatás uniós pénzek nélkül: sok millió eurós kár, versenyhátrány, számkivetettség Az Európai Parlamentben sorolták sérelmeiket fideszes politikusoknak egyetemi vezetők, kutatók, hallgatók, akik már szembesülnek a forrásmegvonás következményeivel. 07/06/2023
jelenleg nézett Következő Európai hírek Kötelezettségszegési eljárás indult az orosz befolyást vizsgáló lengyel jogszabály miatt A kritikusok szerint a jogszabály alkalmas ellenzéki politikusokkal szembeni politikai hadjáratra, a lengyel kormány szerint bírói úton minden döntést felül lehet vizsgálni. 07/06/2023
jelenleg nézett Következő Európai hírek Ellentétes az uniós joggal a lengyel igazságügyi reform az Európai Unió Bírósága szerint A luxemburgi törvényszék szerint minden tagállamnak kötelessége fenntartani a jogállamiságot, ami az EU egyik alapelve. 05/06/2023
jelenleg nézett Következő Magyarország Megszavazta az Európai Parlament: Magyarország alkalmatlan az uniós elnökségre Az állásfoglalást 442 EP-képviselő támogatta, és csak 144 szavazott ellene. 01/06/2023
jelenleg nézett Következő Belgium Ma szavaznak a magyar soros elnökségről az EP-ben A magyar jogállamiság kérdéseiről vitáztak az Európai Parlament szerdai brüsszeli plenáris ülésén. Ma szavaznak arról a javaslatról, ami szerint Magyarország nem alkalmas az EU soros elnöki posztjának jövő betöltésére. 31/05/2023
jelenleg nézett Következő Magyarország Katasztrófához vezetne a magyar EU-elnökség az EP jelentéstevői szerint Az Európai Parlament minden bizonnyal megszavazza csütörtökön azt az állásfoglalást, mely szerint Magyarország alkalmatlan arra, hogy a betöltse az elnöki tisztséget, és ezzel az EU arca legyen. 31/05/2023
jelenleg nézett Következő Európai hírek Baráti és konstruktív hangnemben tárgyal Brüsszelben a kormány, amióta elzárták a pénzcsapot A mai jogállamisági meghallgatásra rálátó uniós forrásunk szerint egyáltalán nem volt harcias a hangulat a teremben, a magyarok nagyon konstruktívak a pénzcsapok elzárása óta. 30/05/2023
jelenleg nézett Következő Magyarország Rosszul járna a magyar kormány, ha valahogyan elvennék tőle a 2024-es uniós elnökséget Az utóbbi napokban újabb fejezet nyílt a magyar kormány és uniós politikai ellenfelei közötti harcok hosszú sorában: ezúttal az merült fel, hogy elvegyék a 2024 második felében esedékes soros elnöki tisztséget Magyarországtól. De mit jelent ez valójában? Utánajártunk a legfontosabb kérdéseknek. 30/05/2023
jelenleg nézett Következő Belgium Varga Judit a jogállami elvek működését ellenőrizné az EU intézményeiben a magyar elnökség idején Az igazságügyi minisztert nem izgatja, hogy az Európai Parlament megkérdőjelezi Magyarország alkalmasságát az EU soros elnöki posztjára, és közölte, hogy az EP abba jogilag bele sem szólhat. Magyarország már készül a 2024 második félévi elnökségre. 30/05/2023
jelenleg nézett Következő Európai hírek EP-képviselők határozatban tervezik kimondani, hogy Magyarország "alkalmatlan" az EU-elnökségre Az állásfoglalást az EP mindhárom fő pártja, a Néppárt, az S&D és a Renew, valamint a baloldal és a zöldek is támogatják. 26/05/2023
jelenleg nézett Következő Európai hírek Az EU költségvetési biztosa szerint közel sincs még a célhoz Magyarország az uniós pénzek ügyében Johannes Hahn szerint nincs konkrét határideje a Magyarország ügyében folyó eljárásnak, így az sem kizárt, hogy az ügy lezárása átcsúszik a következő Bizottság feladatai közé 2024-re. 24/05/2023
jelenleg nézett Következő Magyarország Navracsics szerint még hónapokba is beletelhet, mire egyezség születik az uniós pénzekről Komoly aggályokat fogalmazott meg az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága a jogállamiság magyarországi helyzetével kapcsolatban, miután a testület tagjai három napon át tárgyaltak különböző hazai érdekcsoportokkal. 17/05/2023
jelenleg nézett Következő Pakisztán A pakisztáni legfelsőbb bíróság elrendelte Imran Hán szabadon bocsátását A testület egy nappal azután döntött így, hogy egy bíróság a volt kormányfő előzetes letartóztatásának meghosszabbítását rendelte el. 11/05/2023
jelenleg nézett Következő világ Európai Bizottság: az igazságügyi csomag nem elég ahhoz, hogy Magyarország uniós pénzt kapjon Továbbra is nehezen megjósolható, mikor juthat az ország uniós forráshoz, mivel még a tagállamoknak is jóvá kell majd hagyniuk az intézkedéseket. 03/05/2023