EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

"A hatalom csak a jog keretei között értelmezhető" - beiktatták Sulyok Tamás államfőt

Az új köztársasági elnök beszédet mond beiktatási ünnepségén
Az új köztársasági elnök beszédet mond beiktatási ünnepségén Szerzői jogok MTI/Koszticsák Szilárd
Szerzői jogok MTI/Koszticsák Szilárd
Írta: Euronews és MTI
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Tisztségében a magyar emberek méltóságát tartja legfontosabb feladatának", jogász vagyok és jogász is maradok" - hangsúlyozta Magyarország hetedik köztársasági elnöke.

HIRDETÉS

Vasárnap délután, a Sándor-palota előtt tartották az új köztársasági elnök ünnepélyes beiktatását. Sulyok Tamás, aki eddig az Alkotmánybírság elnöke volt, beszédében elmondta: az alaptörvényben meghatározott jogkörben a jogállamot kívánja képviselni, és számára minden hatalom csak a jog keretei között értelmezhető.

Az új elnök úgy fogalmazott: a jogállamot sokszor használják politikai értelemben, de ő ezt a fogalmat annak eredeti jelentése szerint csak úgy használja, hogy az állam működésének egésze a jognak van alávetve.

"Feladatom és szolgálatom mostantól más, mint amit eddig végeztem, de az alapértékek ugyanazok, mint amikhez eddig is hűen, határozottan tartottam magam. Köztársasági elnökként is az alaptörvény munkám sarokpontja, kerete és mércéje" - jelentette ki Sulyok Tamás.

Sulyok Tamás kiemelte: elnökként mindenkor a magyar emberek méltóságának védelmezője kíván lenni, az elődei által "kikövezett" úton a jó példákat követni fogja, de igyekszik hozzátenni a maga "utcaköveit". Hangsúlyozta azt is, hogy Magyarország elvitathatatlanul a Nyugat része, a saját döntésével vált azzá, a zsidó-keresztény kultúra elválaszthatatlan tőlünk.

Sulyok Tamást a kormánypártok jelölték köztársasági elnöknek, miután elődje, Novák Katalin február 10-én lemondott hivataláról a kegyelmi botrány miatt. Az elmúlt napokban először szólalt meg az apjával kapcsolatban, "nemtelen támadásnak" nevezve a vele kapcsolatban hangoztatott vádakat.

Karsai László történész ugyanis nemrég megjelent írásában közölte: az elnök korábban valótlan információkat közölt a nyilvánossággal az apjáról, Sulyok László székesfehérvári ügyvédről, akit a népbíróság állítása ellenére nem ítélt halálra. "Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata" - írta a történész.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fogadta a pápa a magyar államfőt

Ma lép hivatalba az új köztársasági elnök, Sulyok Tamás

Sulyok Tamás, a kormánypártok új államfőjelöltje