A kulcskérdés az, hogy az ellenzék valóban kész-e folytatni a tárgyalásokat, vagy eleve visszautasítana bármit, amit a jobboldali koalíció kínál.
HIRDETÉSNem sokkal azután, hogy az izraeli miniszterelnök lefújta az igazságügyi reformterv áterőltetését a parlamenten, kettévált az ellenzék útja: egy részük késznek mutatkozott tárgyalni a kormánnyal a lehetséges kompromisszumokról, mások kitartanának az utcán, az egész terv visszavonását követelve. A zsidó államot érő külső és belső fenyegetések azonban nem engednek teret a nagyobb széthúzásnak.
Tizenkét hete tüntettek az utcán izraeliek tízezrei, amikor Benjamin Netanjahu bejelentette: egy hónapra felfüggeszti a vitatott igazságügyi reformtervezet áterőltetését a Knesszeten. "A halasztás a széles körű konszenzus elérésének szándékából fakad" - közölte a kormányfő, aki azért is érezte úgy, hogy lépnie kell, mert óriási vihart kavart azon döntése, hogy meneszti védelmi miniszterét.
Ha csak a kormányoldali mozgásokat nézzük, Netanjahu első számú motivációja a koalíció egyben tartása volt, hiszen két minisztere is lemondással fenyegetőzött: a vitatott jogszabályt előkészítő Járiv Levin igazságügyi miniszter és Itamar Ben Gvir nemzetbiztonsági miniszter, a radikális jobboldali Ocma Jehudit (zsidó erő) párt elnöke.
Leginkább azonban az általa előző nap kirúgott Yoav Gallant védelmi miniszter nemzetbiztonsági érvelése hathatott rá, hiszen az visszaköszönt aznapi beszédében és későbbi nyilatkozataiban is. Gallant ugyanis hétfőn arra figyelmeztetett, hogy Izrael biztonsága veszélyben van az igazságügyi reformterv miatt, "a hírszerzési jelentések szerint egyértelműen azonosítható, hogy a helyzet lehetőséget jelent ellenségeinknek Izrael megtámadására."
A válság mint esély
A válság mindenkit felelősségteljes cselekvésre kötelez, Izrael nem létezhet a hadsereg nélkül, és a hadsereg sem létezhet úgy, hogy megtagadják a szolgálatot, ez ugyanis "az állam végét" jelenti - ezeket hangsúlyozta Netanjahu, ahogy elemzők is hetek óta arra hívják fel a figyelmet: tarthatatlan állapot, hogy katonák, pilóták és titkosszolgálati tisztviselők ezrei nem hajlandók szolgálatot teljesíteni egy olyan kormányban, amely szerintük megkérdőjelezi az állam demokratikus alapjait.
Izrael egy olyan nemzetközi helyzetben mutat belső gyengeséget és megosztottságot kifelé, amikor az őt első számú célpontnak tekintő Irán közelebb van a nukleáris bombához, mint valaha; amikor a szaúdiakkal és másokkal bővítenie kellene a kapcsolatok normalizálásáról szóló Ábrahám-szerződéseket; és amikor a palesztin terrorszervezetek (Hamász, Palesztin Iszlám Dzsihád) mellett a libanoni Hezbollah is egyre inkább aktivizálja magát ellene.
A klasszikus izraeli elvárás bármilyen kormányukkal szemben (az tehát, hogy Izrael demokráciaként és zsidó államként is megmaradjon) most azzal az elvárással is bővült, hogy ez a "belügy" ne hasson ki az ország védelmi képességére. Kérdés, hogy ezt a reformot változatlan formában erőltető jobboldali szélsőség és a kompromisszumképtelenséget üzenő utcai baloldal érti-e.
Netanjahu bejelentése után Herzog államfő azonnal tárgyalásra hívta az ellenzék vezető erőit, a népszerűségben feljövő Beni Gantz volt védelmi miniszter jobbközép Nemzeti Egység pártját és Jaír Lapid volt kormányfő liberális Jes Atid (van jövő) pártját, a tárgyalások szakértői szinten meg is kezdődtek. Ez azt jelezte, hogy nem a reformterv egészét vetik el (ez furcsa is lenne, hiszen Lapid pl. néhány éve épp ilyen igazságügyi reformot szorgalmazott), csak számos elemét, és persze a bevezetés módját.
Új alkotmány felé?
Lapid ugyanakkor fenntartja alapvető bizalmatlanságát Netanjahu iránt, és a Merav Michaeli vezette baloldali Munkapárt is a legszívesebben ejtené az egész csomagot. Ezt képviselik lényegében az utcai tüntetéseket folytató szervezetek is, azt üzenve: nem tudják elfogadni, hogy a legutóbbi választásokon győztes pártok szavazói nem elégedettek a Legfelsőbb Bíróság eddigi, szerintük "aktivista" gyakorlatával.
Új elem a mostani vitákban, hogy ha a két fél túllép a kölcsönös bizalmatlanságon, akkor egy, a következő hetekben kikristályosodó esetleges kompromisszum egy írásos alkotmány megalkotásához is elvezethet, ahogy azt a legmarkánsabban Lapid követeli.
Izraelnek ma nincs alkotmánya, a legfontosabb alapjogokat 13 alaptörvény szabályozza, értelmezésüket pedig a Legfelsőbb Bíróság a 90-es évek közepe óta magának vindikálja, jogilag nem meghatározott "ésszerűségi" alapon. "Izraelnek nem a sebet eltakaró tapaszra, hanem valódi gyógyszerre van szüksége" - idézte az MTI Lapid szavait. Izrael nyilván írott alkotmány nélkül is liberális demokrácia marad, ám ha felborul az elnök által kezdeményezett tárgyalásos, megegyezéses megoldás a jogi reformok ügyében, az az ország komoly destabilizálódásához vezethet - aminek beláthatatlan következményei lehetnek.