Izrael: megkezdődtek a háttértárgyalások az elhalasztott igazságügyi reformról

Háttéregyeztetések a kormánypárti és ellenzéki politikusk között
Háttéregyeztetések a kormánypárti és ellenzéki politikusk között Szerzői jogok AP Photo
Írta: Horváth Ferenc
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A tüntetők a demokráciát féltik, a kormánypárti és szélsőjobboldali szavazók saját érdekeiket.

HIRDETÉS

Tüntetők gyűltek össze az izraeli elnöki rezidencia előtt Jeruzsálemben, hogy tiltakozzanak az ellenzék és a kormány képviselői között, az országot megosztó igazságügyi reformról zajló tárgyalások ellen.

Isaac Herzog elnök felajánlotta, hogy közvetít a politikusok között, hogy megoldást találjanak a politikai válságára.

Miután Benjamin Netanjahu miniszterelnök engedett a "tiltakozók nyomásának", és bejelentette, hogy elhalasztja az igazságügyi változtatásokat, megkezdődtek a háttéregyeztetések. De továbbra is nagy a szkepticizmus azok körében, akik hetek óta az utcán vannak, és elítélik a reformot, amely szerintük veszélyezteti az izraeli demokráciát.

"Nem hiszek a miniszterelnökünknek, és nem hiszem, hogy a demokrácia legalapvetőbb értékeiről tárgyalnának" – mondja az egyik tüntető.

Az igazságügyi változtatások megnyirbálnák a Legfelsőbb Bíróság hatáskörét, és nagyobb hatalmat adnának a politikusoknak a bírák kiválasztásában, de a szélsőjobboldali szavazók és a vallásos izraeliek körében nagy támogatottságot élvez.

"Azért jöttünk ide, hogy jelezzük; ez a mi országunk, mi szavaztunk és választottunk egy jobboldali kormányt. Egy olyan kormányt, amely megváltoztatja az egész bírósági rendszert, amelyik egy olyan igazságos reformot fog beiktatni, amelyre az emberek szavaztak" – szólt egy kormánypárti tüntető.

"Az igazságügyi reform azért fontos számomra, mert azt akarom, hogy azok az emberek hozzák meg a döntéseket helyettem, akiket én választottam, és ne olyanok, akik eltávolodtak a néptől" – mondja egy másik.

A miniszterelnök és pártja, valamint szélsőjobboldali és ultraortodox zsidó szövetségesei szerint a változtatásokra azért van szükség, hogy a törvényhozók és az igazságszolgáltatás közötti hatáskörök újra egyensúlyba kerüljenek.

Benjamin Netanjahu eltökélt, hogy végrehajtja a reformot.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kormányválság, országos sztrájk Izraelben: Netanjahu felfüggesztheti az igazságügyi reformot

Palesztin terrortámadás az autópályán: egy halott és tizenegy sebesült Jeruzsálemnél

Az izraeli törvényhozás lesöpörte a kétállami megoldás lehetőségét