Majdnem száz civil szervezet várja az érdeklődőket a Hősök terén

A TASZ munkatársai a Hősök terén
A TASZ munkatársai a Hősök terén   -  Szerzői jogok  Euronews
Írta: Magyar Ádám

A Pedagógusok Szakszervezete kedden bejelentette: népszavazás kezdeményez az oktatási rendszer megreformálása érdekében.

Két napra elfoglalták a civil szervezetek a budapesti Hősök terét. A március 15-i ünnephez kapcsolódóan számos fórumot, beszélgetést és egyéb eseményt rendeznek a Civil Sugárút elnevezésű programsorozat keretében. Kedden a Pedagógusok Szakszervezete bejelentette, hogy népszavazást kezdeményez az oktatási rendszer megreformálása érdekében.

A Civil Sugárúton majdnem száz különböző csoport és szervezet képviselőivel találkozhatnak az érdeklődők. A programsorozat zárórendezvénye egy Szabadságmenet elnevezésű tüntetés lesz, amely március 15-én délután fél négykor indul a Hősök teréről.

„Szeretnénk demonstrálni azt, hogy mennyifajta civil szervezet van most Magyarországon, és mindaz, amiért ma ennek az országnak becsülete van, az nagyon sok tekintetben pont ezeknek a szervezeteknek köszönhető. Nagyon sok olyan állami feladatot vállalnak át ezek a szervezetek, amik nélkül nagyon sok ember nagyon-nagyon nagy bajban lenne" - mondta Horgas Péter főszervező, a Civil Bázis elnöke az Euronewsnak.

Facebook
A Civil Sugárút teljes programjaFacebook

A szervezők egyik fontos célja az is, hogy ez a két nap egy kis lépés legyen a társadalmi megbékélés felé.

„Ebbe a gyűlölködésbe, szétszakítottságba, ami most van, mindenki belerokkan" - tette hozzá Horgas.

A legtöbb kiállító társadalmi kérdésekkel foglalkozik, de vannak művészeti szervezetek is, mint például a nagyjából 350 taggal rendelkező Fiatal Iparművészek Stúdiója.

„Hoztunk különféle kiadványokat, könyveket, tagi katalógusokat, tehát mindenféle szép színes anyagokat. El is lehet vinni egyiket-másikat. És beosztottuk egymást, különféle alkotók fognak itt ülni, textiltervezők, ékszertervezők, kerámikus, ötvös, satöbbi. Mindig itt van egy-két ember, akikkel lehet beszélgetni" - mondta Macher Róbert, az egyesület elnöke.

Népszavazást kezdeményez a PSZ

A Pedagógusok Szakszervezete a Civil Sugárúton jelentette be, hogy két alelnökük országos népszavazást kezdeményez az oktatási rendszer átalakítására. 

„A legfőbb célunk ezáltal az, hogy egy új nemzeti alaptanterv kerüljön kidolgozásra, ahol jelentős tananyagcsökkenés következik be, mert azt látjuk, hogy az tarthatatlan, hogy egy tizenegyedik évfolyamos gyereknek heti 35 tanítási órája van" - magyarázta a népszavazás egyik kezdeményezője, Totyik Tamás az Euronewsnak.

A választási bizottságnak benyújtott öt kérdés a következő:

  • Egyetért-e Ön azzal, hogy állami fenntartású általános iskolát csak a felvételi körzet szerinti településen megtartott helyi népszavazás támogató döntése esetén lehessen megszüntetni?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy köznevelési intézményben tanórai foglalkozást csak pedagógus-munkakör betöltéséhez szükséges szakképzettséggel rendelkező személy tarthasson?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy köznevelési intézményben 5. évfolyamtól tantárgyat csak az adott tantárgynak megfelelő szakos tanár tanítson?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a tanuló a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 6. mellékletben meghatározott testneveléssel együtt számított heti óraszáma három órával csökkenjen?
  • Egyetért-e Ön azzal, hogy a helyi tanterv a tanórai foglalkozások időkerete harminc százalékának felhasználásáról rendelkezzen?

A választási bizottságnak 60 nap áll rendelkezésére a kérdések elbírálására.

kapcsolódó cikkek