Magyar Ádám
Európai Hírek
Egy óriási zászlóval, újkommunistázással és Orbán Viktor nélkül ünnepelt a Fidesz október 23-án
Bóka János frakcióvezető a Bem téren felállított színpadon azt mondta, hogy Magyarország függetlenségét nem csak 1956-ban kellett megvédeni, erre most is szükség van. Orbán Viktort eközben Párizsban fotózták le.
Európai Hírek
„Én sosem voltam énekes, maximum érdekes" – portré Pajor Tamásról
A harmadik alkotói korszakát élő Pajor Tamás új dalokat hoz ki a zenekarával, verseket ír, közéleti híreket kommentál, beszélgetős műsort vezet, filmekben szerepel és egy vallásfilozófiai esszéköteten is dolgozik. De hogyan jutott ide a Neurotic és a Hit Gyülekezete után?
Európai Hírek
„Azért nincs másik, mert ez nem éri meg" - portré Bognár Attiláról, az A38 alapítójáról
Bognár Attila már a 80-as években zenekarokat utaztatott külföldre, az elmúlt bő húsz évben pedig az A38 vezetőjeként épített fel egy világhírű kulturális intézményt és egy több mint 5000 koncertből álló videóarchívumot. Az állami megrendelések kiesésével a hajó jövője most bizonytalanná vált.
Európai Hírek
Küszködnek a hazai éttermek: a költségek utolérték Európát, de a bevételek nem
Egy friss tanulmány szerint a turistacsapdák olyan versenyt teremtenek, amiben a minőségi éttermek nehezen tudnak helyt állni. Közben a külföldi turisták száma csökken, a magyarok nagy részének pedig nincsen pénze arra, hogy rendszeresen étterembe járjon.
Európai Hírek
Magyar Péter az Európai Tanács elnökének: csak a magyar érdeknek megfelelő uniós költségvetést fogadunk el
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az EU bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Európai Hírek
Mélyütést vitt be a tóparti turizmusnak a rekordalacsony vízállás a Velencei-tónál
Több strand ki sem nyitott idén, amelyik pedig igen, ott alig akadtak fürdőzők. A nyár végére apokaliptikus állapotok alakultak ki, széles mederszakaszok száradtak ki teljesen az ország harmadik legnagyobb tavában.
Európai Hírek
Elkezdődött az új tanév, de egyelőre nem tudni, mi lesz az oktatást segítő dolgozók bérével
A pedagógus végzettséggel nem rendelkező iskolai dolgozók még egyetemi diploma birtokában is 250 ezer forint körül keresnek. A Tisza választási programjában 25 százalékos béremelést ígért nekik, de döntés egyelőre nem született erről. A PDSZ már sztrájkkal fenyeget.
art
"Van, hogy alkotótársként hivatkoznak az AI-ra, amitől a hideg kiráz" – interjú Bereczki Nóra AI-művésszel
Művészet egyáltalán egy AI-generált kép? Milyen szerepe lesz a mesterséges intelligenciának az oktatásban? És tényleg elveszik a gépek a munkánkat? Többek között erről beszélgettünk a Digital Umami név alatt alkotó Bereczki Nórával, aki nemrég 52 ezer induló között lett első egy rangos AI-versenyen.
Európai Hírek
Elkezdték visszakapcsolni a paksi atomerőmű harmadik blokkját, szerdára már mind a 8 turbina üzemelhet
Magyar Péter miniszterelnök élőben jelentkezett be szombat este az erőműből, hogy megmutassa, ahogyan visszakapcsolták a reaktort. A Duna vízszintje sokat emelkedett az elmúlt napokban, ez tette lehetővé, hogy a tervezettnél korábban kezdjék el növelni az atomerőmű teljesítményét.
Klima
Több száz éves kőhajítógép lövedéke kerülhetett elő az apadó Dunából a visegrádi várnál
A visegrádi Mátyás Király Múzeum szakembereinek még meg kell vizsgálniuk a kőgolyót, hogy kiderüljön, valóban egy régi katapult lövedékéről van-e szó. De mivel a visegrádi vár ostromai idején százával lőttek el hasonló köveket, könnyen lehet, hogy történelmi lelet bukkant felszínre.
Klima
Egyre súlyosabb a vízhiány, a paksi atomerőmű teljesítményét is korlátozni kellett
Kedden rekordalacsony vízállást mértek a Dunán Budapestnél, Paksnál pedig olyan alacsony a vízszint, hogy az atomerőmű teljesítményét is csökkenteni kellett. Az újabb, elhúzódó hőhullám pedig még csak most éri el a Kárpát-medencét.
Japán
7,1-es erősségű földrengést mértek Japán déli részén, egy bevásárlóközpont összeomlott
A földrengés utáni szökőárriadót hamar lefújták a Kjúsú nyugati partjainál történt 7,1 erősségű földrengés után. Nagyjából 50 ezer háztartásban ment el az áram. Legkevesebb 50 ember kórházba került, a halálos áldozatok számát még nem tudni.
Európai Hírek
Két újabb törvénycsomag elfogadásával ágyaz meg a Tisza az uniós forrásoknak
Újabb lépéssel kerül közelebb Magyarország az uniós pénzek megszerzéséhez: kedden a parlament elfogad két törvénycsomagot, amelyek a helyreállítási alap forrásainak lehívásához szükségesek. A hétfői záróvitán kizárólag tiszás képviselők szólaltak fel, a fideszesek kivonultak az ülésteremből.
Európai Hírek
Államosítás, versenyteremtés, büntetőperek – hogyan tudja leépíteni az új kormány a NER-birodalmat?
8-11 ezer milliárd forintnyi állami vagyon vándorolt illetéktelen kezekbe az elmúlt 16 évben Voszka Éva, az SZTE professor emeritája szerint. A közgazdász az MTA konferenciáján mutatta be, hogy hogyan alakultak ki a NER-vagyonok, és hogyan tudja ezeket visszaszerezni az állam.
Európai Hírek
Külső gazdasági hatások biztosították a NER túlélését – miután ezek eltűntek, összeomlott a rendszer
Az Orbán-kormány nem tudta érdemben növelni az ország termelékenységét, a külső hatások mégis 16 évig a felszínen tartották a gazdaságot. Győrffy Dóra közgazdász szerint a NER utolsó éveire mindegyik forrás elapadt, ez pedig stagnáláshoz és végső soron a rendszer összeomlásához vezetett.
Sport
Messi megszerezte első mesterhármasát, senki nem lőtt több gólt nála a vébék történetében
Az argentin klasszis utolérte az örökranglistán a német válogatott korábbi csatárát, Miroslav Klosét, és jó eséllyel le is fogja előzni a következő meccseken. Messi immár öt világbajnokságon szerzett gólt.