Szlovénia Nagy-Magyarország szelleme sejlik fel Szlovéniában a magyar gazdasági terjeszkedés nyomán Magyarország – Németországgal együtt – a második legnagyobb befektető Szlovéniában, Ausztria mögött. A bankszektor és az üzemanyagellátás fontos szereplője. Ljubljanában úgy látják, Nagy-Magyarország szelleme sejlik fel a háttérben. 16/03/2022
Ukrajna Sok kockázatot és veszélyt jelent az Ukrajnába áramló önkéntestömeg Megfelelő szelekció híján lesznek, akik kalandtúrának tekintik majd a vállalkozást – annak súlyos következményeivel. 14/03/2022
Ukrajna Európának pár hónapja van az energiacsapdából való kitörésre A következmények viszonylag könnyen előre láthatók voltak, és az is, hogy milyen terveket sző az orosz elnök. Putyin ütemesen bővítette Oroszország olajtermelését, kiterjesztette a földgáztermelést és megduplázta az atomenergia-termelést, hogy lehetővé tegye fölöslegének minél szélesebb exportját. 11/03/2022
Oroszország A teljhatalom által elvakított orosz „cár” lelkiállapota: Putyin tébolyult vagy gonosz? Vajon Putyin őrült, pszichopata, önimádó, kiszámíthatatlan vagy egyszerűen csak gonosz? Politikusok, pszichológusok és hírszerzők próbálják megfejteni, mi jár annak az embernek a fejében, aki parancsot adott az Ukrajna elleni háborúra, és nukleáris készültséggel fenyegetőzik. 09/03/2022
Kína Mit tervez Kína Ukrajnával kapcsolatban, avagy az olimpiai találkozók rejtélyei Kínát nem rettenti el túlzottan az ukrajnai háború, mert profitálni fog belőle. Az amerikai szankciókat Kína meg fogja kerülni, és klienseit is erre fogja szorítani, mint ahogy a Nyugat is teszi a sajátjaival. 08/03/2022
Ukrajna Az egyes számú célpont: tévésből nemzeti hős és a világpolitika sztárja lett Volodimir Zelenszkij Az ukrán és az orosz elnök keresztneve ugyanaz. Az ukrán Volodomir oroszul Vlagyimir, szó szerinti fordításban a béke ura, átvitt értelemben a világ uralkodója. Putyin kendőzetlenül az szeretne lenni, Zelenszkijnek nem ez a sors rendeltetett. 07/03/2022
Oroszország „Mr. Nyet”: Lavrov Putyin politikájának hűséges csatlósa, aki sosem hajol meg az ultimátum előtt „Soha nem fogunk meghajolni az ultimátumok előtt. Az Orosz Föderációval nem lehet ilyen hangon beszélni” – ezt mondta az orosz külügyminiszter a Szkripal-ügy miatt az USA-ból és az EU-ból kiutasított diplomatáinak. Szergej Lavrov akkor még nem sejtette, hogy a világ sem fog meghajolni Moszkva előtt. 02/03/2022
Ukrajna Putyin ukrajnai győzelme után megváltozik a világ A vészjósló képet csakis egy gyors és határozott békekötéssel lehetne letörölni, és ennek bármilyen esélyét meg kell ragadni. 01/03/2022
Ukrajna Az ukrajnai háború a Szovjetunió felbomlásával kezdődött, célja a birodalom feltámasztása A hadüzenet nélküli háborút Vlagyimir Putyin orosz elnök koholt vádak, a többi között népirtásra hivatkozva indította. Az ukrán vezetés megbuktatása, és egy vazallus állam létrehozása a célja. Semmilyen eszköztől nem riad vissza. 28/02/2022
Szerbia Novax és Joker – a világelső teniszező két arca Ausztráliából történt kitoloncolása után először állt pályára Dubajban a világelső szerb teniszező, Novak Đoković. Vajon a botrány derékba töri pályafutását? Nem tudni, kik vannak többségben: akik szánnák, vagy akik örömtáncot lejtenének. 23/02/2022
Oroszország Miért nem rettent el Vlagyimir Putyin a nyugati szankcióktól? A 2014-ben életbe léptetett és Donald Trump elnök alatt kibővült büntetések a Putyinhoz közel álló gazdag személyeket és az orosz gazdaság egyes ágazatait vették célba, így a nemzetközi pénzügyeket, a védelmi és az olajtechnológiát. Ezek bővítése nem jelentene nagyobb újdonságot. 22/02/2022
Németország Schröderizáció: az orosz nyelvben a politikai elit korrupciójának szinonimája Gerhard Schrödert már akkor bírálták, amikor alsó-szászországi kormányfőként a Volkswagen céges gépén ingyen repült a bécsi operabálba. Végképp betelt a pohár, amikor a volt kancellár Putyin barátjaként egy orosz állami cég zsíros vezetői állását fogadta el. 21/02/2022
Amerikai Egyesült Államok Az űrháború fenyegetése egyre közelibb lehetőség A hétköznapi embereket is érintő telekommunikációs rendszerek (Internet, GPS, banki és kereskedelmi információk, kulturális és meteorológiai szolgáltatások, a szén-dioxid kibocsátás monitorozása) rohamosan települnek az űrbe, és ezek megzavarása rendkívüli helyzeteket válthat ki. 17/02/2022
Franciaország Nem öltem – állítja Salah Abdeslam, a párizsi merényletek egyik kitervelője A 2015 novemberében elkövetett párizsi terrorsorozatnak 130 vétlen áldozata volt. Az ördögi terv egyik kiforralója – aki néhány hónappal korábban Magyarországon is járt – társaitól eltérően túlélte a támadást és a hajtóvadászatot. Bírósági tárgyalásán azzal védekezett, hogy nem bántott senkit. 16/02/2022
Irán Ukrajna kapóra jött az iráni atomfegyverkezés tervének Az iráni elnök beszédét sűrűn szakították meg a 'Halál Amerikára' bekiáltások. A teheráni követelések lényege továbbra is az, hogy szó sem lehet a dúsítások leállításáról, amíg az Egyesült Államok fel nem oldja az összes szankciót amit még Donald Trump rótt ki rá 2018-ban. 15/02/2022
Kanada „Szabadságkonvoj” – kanadai kamionosok mutatják az utat a világ korlátozás-elleneseinek A „Szabadságkonvojt” meglovagolták a szélsőségesek: a fő szervező egyike a nyugati kanadai tartományok elszakadását, a Wexitet kezdeményező mozgalom korábbi vezetője, egy másik a QAnon összeesküvés-elmélet híve. A tiltakozási hullám az USA-ban és Európában is terjed. 14/02/2022
Oroszország Orosz Rambók: zsoldosok a Krímtől Afrikáig – Putyin szolgálatában A Turista c. propagandafilm az orosz zsoldosokat egy szegény afrikai országot megmentő, önzetlen hősökként ábrázolja. Az ENSZ-jelentése szerint háborús bűnöket követtek el. 11/02/2022
Amerikai Egyesült Államok Az USA-t a saját rosszul kezelt titkai fenyegetik leginkább Ha az Egyesült Államok nem változtat a megmerevedett szabályokon és továbbra sem osztja meg a hírszerzés információit a társadalmi-gazdasági partnerekkel, sőt magával a néppel, hanem folytatja a belső titkolózást, akkor rendkívül súlyos következményekkel kell számolnia. 09/02/2022
Szlovénia Vészharangot kongatnak Szlovéniában: Orbán köreihez közel álló magyar kézbe kerülhetnek szállodáik Szlovénia „kiárusítása” ellen tüntettek a magyar zászló színeivel. A demonstrálók azt kifogásolták, hogy a töltőállomások, bankok, médiumok, és talán még a koperi kikötő után magyar kézbe kerülhetnek a szlovén szállodák ékkövei is. 08/02/2022
Azerbajdzsán Azerbajdzsán jövője egy gázvezetéken múlik Azerbajdzsánban a rendszer továbbra is él a szabadságjogok korlátozásának eszközeivel, noha enyhébben, mint a tőle keletre fekvő államok többsége. A piacgazdaság kifejlődésével ebben várható némi enyhülés, de ahhoz még annak 'a fránya vezetéknek' meg kell épülnie, ahogy az elnök fogalmazott. 07/02/2022