Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Sokkoló merényletek és politikai gyilkosságok, amelyek elfordították a történelem kerekét

Access to the comments Kommentek
Írta: Németh Árpád
Merényletek és áldozatok
Merényletek és áldozatok   -   Szerzői jogok  Forrás: AP és AFP

Az államot irányító vezetők meggyilkolása nem az újkor sajátossága. Az Akkád Birodalom egyik uralkodója már i. e. 2270-ben erőszakos halált halt, majd az ilyen jellegű gyilkosságok szinte hagyománnyá váltak Asszíriában, Babilonban, később pedig kivált a Római Birodalomban. Nem kímélték a tirannusokat, a királyokat, és a diktátorokat sem, ahogy például Iulius Caesar nevezte magát.

Csaknem négyszáz merényletet jegyeztek fel ismert történelmünk során. Ezek közül az újkoriak néhánya kétségtelenül nem várt irányba terelte a dolgok alakulását. Egy elégedetlen anarchista véletlen, de legalább rosszul irányzott pisztolylövése egy világháborút robbantott ki, amely persze valamilyen formában amúgy is elkerülhetetlennek tűnt a 20. század kezdetén.

A vezetők elleni merényletet általában nem személyes bosszú vezérelte. A gyilkosok jobbára közösségi érdekekre hivatkoztak, amikor azt magyarázták, miért ürítették ki fegyverül tárát egy államfőre vagy miniszterelnökre.

A kivétel a 41 éves Jamagami Tecuja volt, aki július elején házi készítésű fegyverével lőtte agyon Abe Sinzó volt japán miniszterelnököt.

„Anyámat megbabonázta egy vallási csoport, amelyre emiatt nehezteltem” – vallotta zavaros magyarázatában a gyilkos, aki úgy gondolta, hogy Abe is tagja annak a szervezetnek, amely kisemmizte Jamagami anyját.

A lelőtt, volt miniszterelnök politikai szövetségesei közvetlenül a merénylet után fölényes többséget szereztek a japán parlamenti választásokon, ami lehetővé teszi számukra, hogy folytassák Japán pacifista alkotmányának módosítását.

A vezetők meggyilkolása rendre változásokkal járt legalább az adott ország, sőt esetenként egy földrész mindennapjaiban.

Ferenc Ferdinánd halála átrajzolta Európa térképét

Nagybátyja, Ferenc József osztrák-magyar császár kifogásai ellenére a mélyen szerelmes Ferdinánd 1900-ban mégis úgy döntött, hogy feleségül veszi a cseh Chotek Zsófiát, akinek nemesi származása a homályba veszett, de kétségtelenül nem európai dinasztiához volt köthető. Ferdinándot ezzel a trónra alkalmatlannak nyilvánították, Zsófiát pedig lépten-nyomon megalázták. A császári fogadásokra például utolsóként, kíséret nélkül léphetett be, majd férjétől távol ültették le a vacsoraasztalnál.

Házassága ellenére Ferdinánd Ferenc József örököse és a hadsereg főfelügyelője maradt, és ebben a minőségében ellenőrizte 1914 júniusában a boszniai hadgyakorlatot. A monarchia hat évvel korábban annektálta ezeket a területet a szomszédos Szerbia tiltakozása ellenére. Noha Ferdinánd szerint a szerbek „disznók”, „tolvajok”, „gyilkosok” és „gazemberek”, ellenezte az elcsatolást attól tartva, hogy rontaná az amúgy is zavaros politikai helyzetet.

Miután értesültek Ferdinánd közelgő látogatásáról, néhány bosnyák szerb fiatal merényletet tervezett ellene. Májusban Gavrilo Princip, Trifko Grabež és Nedeljko Čabrinović Belgrádba utazott, ahol hat bombát, négy félautomata pisztolyt és ciánkapszulát kaptak a Fekete Kéz nevű, a szerb hadsereggel szorosan együttműködő terrorista csoporttól. Egy belgrádi parkban gyakorolták a pisztoly használatát, majd hazautaztak. A fegyvereket átcsempészték a határon. A mai napig nem tisztázott, hogy a szerb kormány segítette-e a tervüket.

Ferdinánd és Zsófia június 23-án a figyelmeztetések ellenére utazott Bosznia-Hercegovinába. A hivatalosan trónörökös két napot töltött a hadgyakorlaton, felesége iskolákat és árvaházakat látogatott. Egy este még a szarajevói bazárba is kisétáltak, ahol a bámészkodók szívélyesen és udvariasan fogadták őket. Princip is ott ólálkodott, tétlenül.

Június 28-án a házaspár nyitott tetejű autóban, konvojban utazott a szarajevói városházáig. Az előttük poroszkáló autóban a hat különlegesen kiképzett tiszt közül csak egy ült, három helyi rendőr társaságában. A biztonságiak állítólag az egész látogatás alatt több figyelmet szenteltek a felszolgált fogásoknak, mint a védelemnek.

A Szarajevót átszelő Miljacka folyó melletti Appel rakparton Čabrinović bombát dobott az egyik autóra, de az lepattant a tetőről, és téves jármű alatt robbant, és két tisztet meg néhány járókelőt megsebesített. Ferdinánd és Zsófia karcolás nélkül úszta meg a merényletet. Ahelyett, hogy azonnal elmenekültek volna Szarajevóból, a főherceg úgy döntött, hogy mégis elmennek a városházára. A látogatás befejeztével ragaszkodott ahhoz, hogy meglátogassa a kórházban a sebesült tiszteket. A konvoj ezúttal nagy sebességgel száguldott végig a rakparton, az első három autó azonban tévedésből egy mellékutcába kanyarodott, éppen abba, amelyikben Princip téblábolt. Miközben a kocsik megpróbáltak visszakanyarodni az Appelre, Princip előkapta pisztolyát, és közvetlen közelről két lövést adott le a főhercegre. Az egyik golyó áthatolt a nyakán, és Zsófia gyomrába fúródott. Perceken belül mindketten meghaltak.

Achille Beltrame, Public domain, via Wikimedia Commons
A szarajevói merénylet korabeli illusztrációjaAchille Beltrame, Public domain, via Wikimedia Commons

Bécs először teljesíthetetlen ultimátumot küldött, majd pontosan egy hónappal Ferdinánd halála után, 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának, és ezzel kirobbant az első világháború. Összesen több mint 9 millió katona és csaknem ugyanennyi civil halt meg az 1918-ig tartó harcokban, amelyek után átrajzolták Európa térképét.

John F. Kennedyvel kezdődött Amerika második újjáépítése

A first lady, Jacqueline Kennedy ritkán kísérte el férjét politikai kirándulásokra, de 1963. november 22-én, a Dallas belvárosának utcáin átvezető, 10 mérföldes szakaszon ott ült mellette, John Connally texasi kormányzó és felesége társaságában. Egy Lincolnból integettek a lelkes tömegnek. Amikor a kabrió 12:30-kor elhaladt a texasi iskolai könyvraktár épülete mellett, Lee Harvey Oswald három jól irányzott lövést adott le a hatodik emeletről. A kormányzó súlyosan megsebesült, az elnököt pedig 30 perccel később a Parkland kórházban halottnak nyilvánították – csupán 46 évesen.

AP Photo/Mary Ann Moorman
A lövedék becsapódásának pillanataAP Photo/Mary Ann Moorman

Az 1939-ben New Orleansban született Lee Harvey Oswald 1956-ban lépett be az amerikai tengerészgyalogsághoz, ahonnan 1959-ben leszerelt, és kilenc nappal később pedig már a Szovjetunióba távozott, ahol sikertelenül próbált állampolgárságot kapni. Minszkben dolgozott, feleségül vett egy szovjet nőt, Marinát. Hitvesével és kislányával Oswald 1962-ben visszatért az Egyesült Államokba. A következő évben, 1963 elején postán rendelt egy revolvert és egy távcsöves puskát. Április 10-én Dallasban rálőtt a szélsőjobboldali nézeteiről ismert volt amerikai tábornokra, de nem találta el Edwin Walkert.

Alig egy órával Kennedy lelövése után Oswald megölt egy rendőrt, aki dallasi albérlete közelében hallgatta ki. Harminc perccel később Oswaldot egy moziban tartóztatták le. A merénylet másnapján hivatalosan vádat emeltek ellene Kennedy elnök és J. D. Tippit rendőr meggyilkolásáért.

November 24-én Oswaldot a dallasi rendőrkapitányságra kísérték, ahonnan egy a biztonságosabb megyei börtönbe tervezték szállítani. A televízió élő közvetítésében Jack Ruby kilépett a tömegből, és egyetlen lövéssel végzetesen megsebesítette Oswaldot.

Jack Ruby, eredeti nevén Jacob Rubenstein, sztriptízbárokat üzemeltetett Dallasban, értelemszerűen a szervezett bűnözéssel is kialakult némi kapcsolata. Sokan mind a mai napig úgy vélik, azért végzett Oswalddal, hogy meghiúsítsa egy szerteágazó összeesküvés leleplezését. Halálra ítélték, fellebbezett, de amíg a tárgyalásra várt, tüdőrákban meghalt.

A Warren-bizottság 1964-es hivatalos jelentése arra a következtetésre jutott, hogy sem Oswald, sem Ruby nem volt része egy nagyobb hazai vagy nemzetközi összeesküvésnek. A megállapítást egyesek mindmáig vitatják.

Megannyi gyarlósága ellenére Kennedy az amerikai politika átalakulásának korszakát vezette a faji, demokratikus és állampolgári kérdésekkel kapcsolatos számvetés pillanataiban. Ekkoriban kezdődött Amerika második újjáépítése, amely új szabadságjogokat hozott a történelmileg peremre sodródott polgárok széles köre számára.

Aldo Moro kifejezett kérésére egyetlen politikust sem hívtak meg temetésére

Aldo Moro volt olasz miniszterelnök szitává lőtt holttestét 1978. május 9-én fedezték fel egy autó hátsó ülésén, a történelmi Róma központjában. A Vörös Brigádok terroristái március 16-án rabolták el, miután véres lövöldözés tört ki külvárosi háza közelében.

Sokan a második világháború utáni Olaszország legképzettebb politikusának tartották. A Kereszténydemokrata Párt centrista vezetőjeként a hatvanas és hetvenes években ötször volt miniszterelnök, aki a különböző politikai irányzatok együttműködését szorgalmazta. Első kabinetje megalakításakor, 1963-ban néhány szocialistát is bevont, akik 16 év elteltével először vettek részt a kormányzásban. Moro utoljára 1976-ban volt miniszterelnök, 1976 októberében pedig a kereszténydemokraták elnökeként a decemberben esedékes elnökválasztás legesélyesebb jelöltjének tartották. A kormányválságnak 1978 márciusában azzal vetett véget, hogy kidolgozta a kommunisták és a domináns kereszténydemokraták koalíciós tervét.

Alig öt nappal később autóját egy tucatnyi álig felfegyverkezett Vörös Brigádok-terrorista támadta meg. Öt testőrét megölték, Morót pedig titkos helyre szállították. Március 18-i közleményében a Vörös Brigádok magára vállalta az emberrablást, és tudatta: Morót „népbíróság” elé állítják.

Az 1970-ben az olasz Renato Curcio által alapított, rettegett Vörös Brigádok robbantásokkal, merényletekkel, ember- és bankrablásokkal próbálta győzelemre vinni a kommunista forradalmat Olaszországban. A demokrácia híveként maga a kommunista párt elítélte a terrorszervezetet, mire a Vörös Brigádok a burzsoázia bábjának nevezte pártot, amely nem sokkal később eltűnt a történelem süllyesztőjében. Curciót és tizenkét társát Torinóban állították bíróság elé, amikor Morót elrabolták.

Az olasz kormány elutasította a tárgyalásokat az emberrablókkal, azzal érvelve, hogy aláásná az állam tekintélyét és káoszba taszítaná Olaszországot. A rendőrség és a hadsereg több száz feltételezett terroristát tartóztatott le, és átfésülték az országot Moro után kutatva, de nem találták nyomát.

Március 19-én és április 4-én viszont Moro sajátkezűleg írt leveleit kézbesítették, amelyekben tárgyalásokra kérte a kormányt. Ezt ugyan megkísérelte a kabinet, de ezúttal a Vörös Brigádok nem állt kötélnek. Bejelentették, hogy Morót a népbírósági perben bűnösnek találták és halálra ítélték, és csak akkor menekülhet meg a kivégzés elől, ha Torinóban szabadon bocsájtják a terrorszervezet 13 tagját.

„Azt mondták, hogy nemsokára megölnek. Utoljára csókollak meg” – ezt írta Aldo Moro feleségének küldött búcsúlevelében, május 7-én. Két nappal később megtalálták a holttestét a Via Caetanin, 300 méterre a kereszténydemokraták és 200 méterre a néhai kommunista párt székházától.

AP Photo/Gianni Giansanti
Moro holttestét egy csomagtartóba gyömöszöltékAP Photo/Gianni Giansanti

Az elrablása során kifejezett kívánságával összhangban egyetlen olasz politikust sem hívtak meg a temetésére. A következő évtizedben a Vörös Brigádok számos vezetőjét és tagját letartóztatták, végül a szervezet felmorzsolódott. Olaszországban megkezdődött a végeláthatatlan kormányválságok sorozata.

Anvar Szadat sokakat haragított magára

Iszlám fundamentalisták egy teátrális támadásban, 1981. október 6-án meggyilkolták Anvar Szadat egyiptomi elnököt. A helyszín egy katonai parádé volt Kairótól nem messze, amelyen a Jom Kippur-i háború nyolcadik évfordulójára emlékeztek, arra a napra, amikor az egyiptomi sereg átkelt a Szuezi-csatornán.

A felvonuló katonák közül néhányan Haled el-Iszlámbúli hadnagy parancsára megálltak a díszpáholy előtt, bombákat dobtak a vendégseregre, majd vaktában lövöldözni kezdtek az emberekre. Szadatot négy találat érte. Az orvosok nem tudták megmenteni életét, két órával később meghalt. Rajta kívül még tízen vesztették életüket.

Szadatnak múlhatatlan érdemei voltak Egyiptom függetlenségének kivívásában és demokratizálásában, ráadásul az Izraellel folytatott ellentmondásos Camp David-i béketárgyalásokért Menáhém Begínnel együtt Nobel-békedíjat kapott. Tevékenysége a Közel-Keleten a szélsőségesek célpontjává tette. Sokakat azzal haragított magára, hogy hagyta, a beteg iráni sah Reza Pahlavi Egyiptomban haljon meg, ahelyett, hogy visszaküldte volna Teheránba, ahol bírósági ítélkezés várt volna rá az ország ellen elkövetett bűneiért.

Moammer Kadhafi líbiai vezető – aki támogatta azt a terrorista mozgalmat, amelynek el-Iszlámbúli is tagja volt – 1980-ban saját sikertelen merényletet szervezett Szadat ellen. A köztudott fenyegetések ellenére az egyiptomi elnök nem hátrált meg, mivel úgy vélte: az ország jóléte szempontjából fontos, hogy nyitott és elérhető legyen.

A merénylet előtt el-Iszlámbúli és csapata a régi közel-keleti hagyománnyal összhangban hasist szívott. Szadat mellett Hoszni Mubarak alelnök ült, de túlélte a vérfürdőt. Ő vette át az ország irányítását. A merénylet után több száz embert tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy részt vettek az összeesküvésben.

Közülük huszonöt ellen emeltek vádat, és gyorsított eljárásban bíróság elé állítottak őket. Sokan büszkén vállalták szerepüket a mészárlásban. El-Iszlámbúlit és négy társát kivégeztek, a többiek börtönbüntetést kaptak.

Szadat utóda, Hoszni Mubarak csaknem harminc évig uralkodott Egyiptomban. Népharag űzte el 2011-ben, amivel rügybe fakadt az Arab tavasz.

Végzetesnek bizonyult, hogy Indira Gandhi nem menesztette szikh testőrét

Indira Gandhi indiai miniszterelnököt két saját testőre ölte meg Újdelhiben, 1984. október 31-én. A két szikh, Beant Singh és Satwant Singh, teljes tárukat Gandhira ürítették, miközben rezidenciájáról hivatalába sétált. Jóllehet a két gyilkos azonnal megadta magát, a merényletet követő dulakodásban újabb lövések dördültek el. Ezúttal a testőrökre céloztak. Beant a helyszínen meghalt.

Már Indira apja, Dzsaváharlál Nehru, India első miniszterelnöke megkísérelte egységes nemzetbe kovácsolni a megannyi vallási, etnikai és kulturális frakciót, amelyek 1947-ig a brit uralom alatt éltek. Indira Gandhi – aki nem Mohandász vagy ismertebb nevén Mahátma Gandhi leszármazottja, hanem férje révén kapta vezetéknevét – 1966-ban került hatalomra, és ugyanazokkal a problémákkal szembesült, mint apja. Politikai karrierje hullámvasút volt: India 1971-es, Pakisztán feletti győzelmét követően az egekig dicsőítették, 1977-ben azonban menesztették hivatalából, miután 1975-ben szükségállapotot hirdetett, és ezzel felfüggesztette a polgári szabadságjogokat, politikai ellenfeleit pedig bebörtönözte. Sokan bírálták tekintélyelvűségéért, a lakosság többsége azonban mellé állt kiterjedt szociális programjai miatt.

AP Photo
Indira Gandhi és Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni elnök 1972-benAP Photo

Széles körű népszerűségnek örvendett 1980-ban is, amikor ismét miniszterelnök lett. Négy évvel később, 1984 júniusában azonban a hadsereg bevetésével kiűzette a szikh szélsőségeseket, köztük a szikh vallási vezetőt is az amritsari Aranytemplomból.

Egy esetleges merénylettől tartva a biztonsági szolgálat át akarta vezényelni Indira Gandhi régi testőrét, Beant Singhet, a miniszterelnök azonban személyesen vonta vissza az áthelyezési parancsot, mert sokéves szolgálata után megbízott benne. Végzetes hiba volt mindkettőjük számára.

Satwant Singh túlélte a tűzpárbajt, de halálra ítélték, majd 1989-ben kivégezték. Gandhi meggyilkolását követően zavargások törtek ki Újdelhiben. Két nap alatt több mint ezer vétlen szikhet öltek meg válogatás nélküli támadásokban. Gandhit fia, Radzsiv követte a miniszterelnöki székben.

A soknemzetiségű Indiában azóta sem csitulnak a nacionalista torzsalkodások.

Az Olof Palme-nyomozást megoldás nélkül zárták le

Olof Palme 1986. február 28-án egyetlen, végzetes találatot kapott az utcán, egy stockholmi mozi előtt. Feleségével és fiával otthonról indult egy vetítésre.

A svéd miniszterelnök, aki 1969-től 1976-ig és 1982-től haláláig irányította az országot, megosztó személyiség volt, és nem szűkölködött ellenségekben. Szókimondó kritikusa volt az Egyesült Államok vietnami háborújának és Fidel Castro Kubájának, ugyanakkor támogatta (https://www.euronews.com/my-europe/2021/11/09/netflix-has-solved-the-olof-palme-murder-not-everyone-in-sweden-is-convinced) a svéd jóléti állam kiterjesztését.

Évtizedekkel a merénylet után is megosztja Svédországot a kérdés, hogy ki volt a gyilkos. A CIA, a Kurdisztáni Munkáspárt, és az apartheid-korszak dél-afrikai kormánya egyaránt a potenciális felbújtók között szerepelt. A rendőrség több mint három évtized alatt több mint tízezer embert hallgatott ki, aztán 2020 nyarán váratlanul bejelentette, hogy az elsődleges gyanúsított nem egy szélsőjobboldali összeesküvő, külföldi ügynök vagy kurd radikális, hanem egy akkor 52 éves grafikus. Stig Engström nem vetette meg az italt, és hajlamos volt hinni a jobboldali összeesküvés-elméletekben.

Skandia-emberként vonult be a történelembe, mert a gyilkosság éjszakáján a mozi közelében lévő befektetési cég irodájában dolgozott. Engströmöt már a nyolcvanas évek végén kihallgatta a rendőrség, de kikerült a gyanúsítottak köréből. A gyilkosság éjszakáján tanúként jelentkezett, interjút adott a svéd médiának, és bírálta a rendőrségi nyomozást.

Engströmöt halála után nevezték meg gyanúsítottként. Krister Pettersson főügyész bejelentette, hogy 34 év elteltével a Palme-gyilkossággal kapcsolatos nyomozás lezárult. „Biztos” abban, hogy Engström volt a gyilkos – közölte Pettersson.

A felismerés szorosan egybevág egy másik Pettersson (vezetéknév-azonosságuk véletlen), Thomas megállapításaival, aki 2018-ban A valószínűtlen gyilkos címmel írt sikerkönyvet, amelyben ugyanarra a következtetésre jutott, nevezetesen, hogy valószínűleg Engström húzta meg a ravaszt.

Mindkét Pettersson, az ügyész és a szerző egyaránt elzárkózott attól, hogy kategorikusan kijelentse: Engström lőtte le Palmet. A főügyész ugyan azt mondta: „biztos” abban, hogy Engström ölte meg a svéd kormányfőt, miután azonban a gyanúsított elhunyt, nem lehet kihallgatni vagy eljárást indítani ellene. Az ügyet lezárták, nem pedig „megoldották”.

„Fikarcnyi kételyem sincs” – ezt válaszolta Thomas Petersson az Euronews kérdésre, hogy száz százalékig biztos-e Engström szerepében. Majd nyomban pontosított:

„Némi kételyem azért van.”

Olof Palme hívei szerint múlhatatlan érdemei voltak a modern svéd jóléti állam létrehozásában, miközben gyakran került összetűzésbe a nagyvállalatokkal és a hadsereggel, és ellenezte az atomenergiát.

Jichák Rabin: a Nobel-békedíj átka

Jichák Rabin izraeli miniszterelnököt 1995. november 4-én – a zsidó naptár szerint 5756. marhesván 12-én – akkor érte halálos lövés, amikor a Királyok terén, Tel-Avivban a végéhez közeledett egy béketüntetés, amelyen maga is részt vett. Az Ihilóv kórházba szállították, de műtét közben meghalt.

ANDRE BRUTMANN / AFP
Rabin utolsó beszéde a Királyok terén – maga sem tudta, hogy már csak percek maradtak hátra az életébőlANDRE BRUTMANN / AFP

A 73 éves miniszterelnök az autójához sétált, amikor Jigál Ámir, egy 27 éves zsidó joghallgató, a szélsőjobboldali Ejál követője karon és háton lőtte. Az izraeli rendőrség már a merénylet helyszínén letartóztatta Amirt, aki később beismerte tettét, amit azzal magyarázott: azért ölte meg Rabint, mert a miniszterelnök „az araboknak akarta átadni országunkat”.

A jeruzsálemi születésű Rabin az 1948-as arab-izraeli háború egyik vezetője volt, és az 1967-es hatnapos háborúban pedig az izraeli fegyveres erők vezérkari főnökeként szolgált. Később Izrael nagyköveteként képviselte országát Egyesült Államokban, majd belépett a Munkapártba, és 1974-ben kormányfő lett. Miniszterelnökként vezette a tárgyalásokat, amelyek eredményeként 1974-ben Izrael tűzszünetet kötött Szíriával, majd 1975-ben, egy újabb megállapodással Izrael és Egyiptom kivonta erőit a vitatott területekről. Rabin 1977-ben lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy az izraeli törvények megkerülésével bankszámlákkal rendelkezett az Egyesült Államokban. Ezután, 1984 és 1990 között védelmi miniszter volt.

Rabin 1992-ben választási győzelmet aratott pártjával, és újra izraeli miniszterelnök lett. A következő évben, 1993-ban a palesztin vezetővel aláírta a történelmi jelentőségű izraeli-palesztin elvi nyilatkozatot, 1994-ben pedig hivatalos békemegállapodást kötött a palesztinokkal. Ebben az évben, 1994 októberében Jichák Rabin és Jasszer Arafat megosztva kapta meg a Nobel-békedíjat, Simón Peresz izraeli külügyminiszterrel együtt. Egy évvel később Rabint megölték, és Peresz követte a miniszterelnöki poszton.

Az izraeli-palesztin viszály mind a mai napig nem csitult.

Zoran Đinđić, a miniszterelnök, aki Miloševićet Hágába juttatta

Zoran Đinđić autója 2003. március 12-én begördült a kormányhivatal elé. Testőrök kísérték, de amikor a szerb miniszterelnök kiszállt az autóból és az épület felé indult, a földre rogyott.

Egy orvlövész golyói, amelyeket egy közeli utcában lévő épületből lőttek ki, gyomron és háton találták. Meghalt, mielőtt a kórházba érkezett volna.

Az 50 éves kormányfőt sokan, kivált nyugaton, bátor, Európa-barát reformernek tartották, aki keményen fellépett az ország alaposan szervezett bűnözőivel szemben. Đinđić érdeme volt 2001-ben, hogy a hágai bíróság elé juttatta a háborús bűnökkel vádolt Slobodan Miloševićet, a megbuktatott tekintélyelvű államfőt.

Đinđić meggyilkolása után a kormány a szerb maffiára és a Miloševićhez közel álló körökre terelte a gyanút. Az országban sokan a Kennedy-gyilkossággal hasonlítják össze a Đinđić elleni merényletet.

A rendőrség a gyilkosságot követő hetekben nagyszabású hajtóvadászatot indított, és csaknem tizenkétezer feltételezett bűnözőt fogott el. Mégis csak fél évvel később emeltek vádat tizenhármuk ellen. Egyikük volt volt az akció kitervelője, Milorad Ulemek vagy Luković, a Legija néven elhíresült bűnöző.

A vádlottak pere decemberben kezdődött egy új intézményben, amit kifejezetten a szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyek tárgyalására hoztak létre. A pert a szerb igazságszolgáltatás függetlensége egyik főpróbájának tekintették Milošević hosszú uralma után. A tárgyalás azonban időnként káoszba torkollott.

A védőügyvédek a bírák vélt elfogultsága ellen tiltakozva néha kisétáltak a tárgyalóteremből. A pert egyesek boszorkányüldözésnek, mások az igazságszolgáltatás akadályozásának tartották. Zvezdan Jovanović, akiről azt feltételezik, hogy ő adta le a végzetes lövéseket, még csak vallomást sem volt hajlandó tenni.

A rendőrség és az ügyészség azóta kitart saját verziója mellett: a gyilkosságot a szervezett bűnözés és a Miloševićhez kötődő nacionalisták követték el. A vádirat szerint „összeesküvést szerveztek azzal a céllal, hogy az ország alkotmányos rendje és biztonsága elleni bűncselekményeket hajtsanak végre”, „nyereség és hatalomszerzés céljából”.

AP Photo/Darko Vojinovic
Vörös festékkel öntötték le a Zoran Đinđićre emlékező falfestményt Belgrádban, 2003-banAP Photo/Darko Vojinovic

„Nem hiszem, hogy Szerbiában bárki is elhinné, hogy a hivatalos történet a teljes igazság” – nyilakozta Ljiljana Smajlović, egy tekintélyes újságíró.

A hivatalos Szerbia azonban kevésbé nagyvonalúan emlékezik az egykori miniszterelnökre. Vojislav Koštunica konzervatív kabinetje – holott egykor Đinđić szövetségese volt, később pedig az egyik legádázabb bírálója – nem emlékezett meg hivatalosan az egykori kormányfő meggyilkolásának évfordulójáról.

Zoran Đinđić neve és politikai hagyatéka mára szinte a ködbe vészett Szerbiában, az ország pedig kormányzása óta határozatlanul keresi a helyét a Kelet és a Nyugat között.