Oroszország és Irán mai kapcsolatait nem ideológiák, hanem a pragmatizmus alakítja, noha az 1979-es iráni iszlám forradalmat még a szovjet- és az Amerika-ellenes érzelmek egyaránt táplálták. Khomeini ajatollah negatív skáláján a Szovjetunió foglalta el a legalsó helyet.
HIRDETÉSA török és az iráni elnök már ellépett a díszszázad előtt, és csatlakozik hozzájuk Teheránban Vlagyimir Putyin orosz elnök is, aki Ali Khamenei ajatollahhal, Irán fő vallási vezetőjével is találkozik majd. Moszkva ha nem is valamiféle szövetséget, de az eddigieknél jóval erősebb kapcsolatokat építene a közép-keleti térségben. Az iráni és a török vezetéssel el akarja fogadtatni a régió orosz befolyásának tényét, de sok tekintetben rászorul a felek együttműködésére, sőt támogatására is.
Oroszországnak nagyon fontos ez a vidék
Ukrajna februári letámadása óta Vlagyimir Putyin első jelentős diplomáciai akciója Recep Tayyip Erdoğan török, és Ebrahim Raiszi iráni elnökkel zajlik.
A külföldi látogatás ténye eleve tükrözi, hogy Moszkva kimagaslóan fontosnak tartja annak a befolyásnak a megőrzését, amelyet a korábbi években megszerzett a Közel-Közép-Keleten, és amelyek most meginogtak az ukrajnai háborúskodás miatt.
Június végén már volt egy futó megbeszélés Putyin és Raiszi között a türkménisztáni Ashgabatban, ahol a Kaszpi-tenger környéki országok tartottak egyeztetést. Irán kivételével az összes résztvevő az egykori Szovjetunió tagköztársasága volt, és legfőbb közös jellemzőjük a beltenger körzetében található hatalmas gáz- és nyersolaj vagyon hasznosítása, amelyből mindannyian részt igényelnek. Ebből a készletből fog például Azerbajdzsán az eredetileg tervezettnél közel háromszoros mennyiségű földgázt exportálni az Európai Uniónak.
A három ország vezetőinek utolsó közös tanácskozása közel három éve zajlott Ankarában, ahol a fő téma a szíriai polgárháború, és a felek ebben játszott ellentmondásos szerepe volt, ami olykor fegyveres konfliktusokba is átcsapott. Legutóbb például súlyos ellentétek támadtak Ankara és Teherán között, amiért iráni titkosügynökök Törökországban szerveztek merényleteket izraeli és nyugati állampolgárok meggyilkolására, és ezeket a török titkosszolgálat sorra leleplezte – Izraeli segítséggel.
Iránnak az is fáj, hogy Erdoğan egyre keményebben lép fel a libanoni Hezbollah és a szíriai síita fegyveres erők ellen, mert újra magáénak akarja tudni a volt Oszmán Birodalom déli peremét, vagyis a mai Szíria, Libanon és Irak jelentős térségeit, ahol fő ellenségére, a kurd fegyveres ellenállókra vadászik. Ez a történelmi igénye 100 évre nyúlik vissza, amikor az Oszmán Birodalom szétesett a hírhedt Skyes-Picot paktum nyomán és hatalmas területek kerültek brit és francia ellenőrzés alá.
Ez az egyik (vélt vagy valós) oka annak, hogy Törökország még mindig nem mondta ki a végső szót a NATO északi bővítésére, mivel igényt tart a két tagjelölt országban menedéket talált és terroristának bélyegzett kurd személyek kiadatására.
A teheráni találkozón szó lesz az Asztana Projekt, vagyis a szíriai rendezési folyamat lezárásáról, ami 2017-ben kezdődött, és már a hetedik fordulójáig botorkált el. Oroszország érdeke egy olyan végső változat, ami garantálja, hogy kulcsjátékos maradhasson a Közel-Kelet katonai ügyeiben is.
Erdoğan viszont várhatóan felhasználja az alkalmat, hogy megszerezze Oroszország engedélyét új török hadműveletek megindításához a kurd fegyveresek ellen Észak-Szíriában, ahol jelentős orosz katonaság is állomásozik. Ezt Oroszország ellenezni fogja, vagy igen nagy árat kérhet érte. Cserébe felvetheti a Boszporuszon való áthaladás újbóli engedélyezését, bár ennek jogi alapja egyelőre kérdéses, mert Törökország kezét ebben megköti az 1936-os Montreux-i Egyezmény.
A három év előtti utolsó hármas megbeszélésen még Putyin volt a békéltető és a helyzet egyértelmű ura, bár akkor még a mérsékeltebbnek és megengedőbbnek tartott Hasszán Róhani volt az iráni államfő. Vele ellentétben az új elnököt, Ebrahim Raiszit az iráni vallási vezető, Ali Khamenei ajatollah még saját magánál is keményebbnek tartja.
Nem mellékes tényező ezért, hogy Raiszi személyében – minden valószínűség szerint – Irán következő vallási vezetőjét, Khomeini egykori irgalmat nem ismerő kedvencét tisztelhetik az egybegyűltek.
Egy új potenciális atomhatalom is ül a tárgyalóasztalnál
Irán már úgy ül le a tárgyalóasztalhoz, hogy a bécsi atomalkudozás időhúzása és a hamis illúziók végeztével eljutott a katonai szintű urándúsításig, vagyis egy vagy akár több nukleáris fegyver megépítésének technikai alapfeltételéig. Ebből a pozícióból kérheti a másik két fél egyetértését és támogatását az Izrael felől jelzett fenyegetésekre, melyeket néhány napja az amerikai elnök is megerősített.
Oroszország nem rajong az iráni atomfegyverért, ugyanakkor azt is elutasítja, hogy katonai erővel akadályozzák meg a létrejöttét. Walter Posch, a németországi SWP nevű biztonsági intézet Irán-szakértője szerint Moszkva nem akar olyasmit látni, mint 1981-ben Irakban, amikor az Opera Hadművelet során Izrael porig bombázta Szaddám Huszein nukleáris létesítményeit.
Oroszország és Irán mai kapcsolatait nem ideológiák, hanem a pragmatizmus alakítja, noha az 1979-es iráni iszlám forradalmat még a szovjet- és az Amerika-ellenes érzelmek egyaránt táplálták. Khomeini ajatollah negatív skáláján a Szovjetunió foglalta el a legalsó helyet. Kapcsolatukban a fordulópont az 1990-es évek közepén állt be, amikor a Szovjetunió pozíciójába lépett Oroszország és Irán együttműködött az 'elfelejtett' tádzsikisztáni polgárháború rendezésében.
„Iránt azóta racionális partnernek tekintik Moszkvában, akivel lehet kompromisszumot találni, nem úgy, mint a Nyugattal, aki olykor túl makacsan tartja magát bizonyos eszmei követelésekhez”– tartja Fjodor Lukjanov, az orosz Global Affairs folyóirat főszerkesztője.
Ráadásul Moszkva gazdaságilag profitál az Irán és a Nyugat közötti feszültségből. A Teherán elleni szankciók azt jelentik, hogy Európa energiapiacának egyik fontos versenytársa továbbra is elszigetelt, és jószerivel csak a Távol-Kelet felé kereskedhet. Az iráni rezsim és a Nyugat közötti kölcsönös fenyegetések sokban hozzájárulnak az olajárak emelkedéséhez, ami szintén Oroszország javára szolgál.
Egy újabb háború mesés gazdagságot hozhatna Oroszországnak
Moszkvának egyáltalán nem érdeke lázasan dolgozni Irán és a mérsékeltebb szunnita rendszerek együttműködésén. Az legyen csak Joe Biden feladata. Egy esetleges lokális háború (például Szaúd-Arábia és Irán között) akár a Hormuzi-szoros blokádját is eredményezheti, melyen a világ olajkészletének mintegy 40 százaléka halad át naponta, és akár csak pár hetes bedugulása is végleg felboríthatja az olajpiacokat.
Ezért a megbeszélések egyik fő témája a továbbra sem elrendezett szíriai válság lesz, amibe Oroszország 2015-ben katonailag is beavatkozott, és légiereje bevetésével a 24. órában segített fenntartani az Aszad-rezsimet. Moszkva továbbra is kulcsszereplő óhajt maradni Szíriában, még az ukrajnai megterhelések ellenére is. Az elmúlt hetekben Oroszország fokozta egyes szíriai területeken a hadműveleteket és légicsapásokat hajtott végre amerikai támaszpontok közelében – jelentették az amerikai védelmi szolgálatok.
HIRDETÉSA múlt héten Oroszország élt vétójogával az ENSZ Biztonsági Tanácsában, és ezzel megnehezítette szíriaiak millióinak számára az élelmiszersegély szállítását, növelve ezzel a Nyugat által támogatott segélyakció terheit a lázadók által uralt területeken.
A mostani találkozót alig néhány nappal azután tartják, hogy Joe Biden amerikai elnök Izraelben és Szaúd-Arábiában igyekezett maga köré gyűjteni a közel-keleti vezetőket, hogy szembeszálljanak Oroszországgal, Kínával és Iránnal, akiknek befolyása erősen nőtt a térségben, miközben az Egyesült Államok erősen visszafogta korábbi aktivitását.
„Ukrajna inváziója, a Nyugattól való szinte teljes elszigeteltség és a szankciók egyre erősebben érezhető hatásai fontosabbá teszik a török-iráni kapcsolatokat Oroszországnak, mint valaha bármikor” – mondja erről Hanna Notte, a Bécsi Leszerelési Lefegyverzési és Fegyverkorlátozási Központ kutatója. Véleménye szerint Putyin gyakorlatilag lezárta a Nyugattal való kiegyezés lehetőségeit, és most nagy erőkkel keresi azokat a lehetséges partnereket, akikkel együtt lát esélyt egy alternatív világrend kialakításában.
Emellett fontos számára az is, hogy ne elszigetelt és magányos harcosnak lássa őt a hazai közvélemény, hanem aktív szereplőnek, aki képes új partnereket bevonni és új megállapodásokat kötni.
Ezt némiképp megnehezíti, hogy a korábban remélt erőteljesebb kínai szerepvállalás, amit a pekingi megnyitón még 'korlátlan szövetségnek' neveztek, egyelőre várat magára. Peking számára az USA és az Európai Unió sokszorosan nagyobb kereskedelmi partner, mint Oroszország, és emiatt buzgón cáfolja is azokat a híreszteléseket, hogy fegyveres támogatást nyújtana Putyinnak. A politikai kapcsolatok jók, az energetikai csere növekszik, de ennél sokkal többről egyelőre nincs szó, mert Peking nem szeretne a nyakába kapni újabb gazdasági büntetéseket, miközben lefoglalják saját belső fejlődési nehézségei.
HIRDETÉSA Nyugat-ellenes koalíció szervezésében Putyin egyelőre nem ért el konkrét eredményeket, vagyis még messze nem "a Nyugaton túli világ" vezetője, de szívósan gyűjti a partnereket, Kínától és Indiától kezdve Brazíliáig. A folyamat igen gyors és dinamikus, de működésbe léptetése még rengeteg pénzügyi és politikai akadály elé néz, melyek között a főszereplő az amerikai dollár.
Ebbe a körbe Irán mindenképpen beleszámít, mivel politikájának alapja a Nyugattal való konfliktusok fenntartása. A NATO nagy kötéltáncosával, Erdoğan török elnökkel is több kérdésben meg lehet egyezni, például a Török Áramlat gázvezeték bővítésében, melyen keresztül az Európai Unió is juthat többlet-ellátáshoz. Oroszországnak fontos energetikai projektjei vannak Iránban is. Hátra van még a bushehri atomerőmű teljes befejezése, amelynek építése az 1970-es években kezdődött, a Siemens német óriáscég iráni vegyesvállalataként. Ez lett az első iráni atomerőmű, amelyet a nemzeti hálózatra csatlakoztattak.
Iráni üzletemberek és tisztviselők szerint Oroszország meg fogja ígérni a gabonaszállítások növelését Iránba, melynek lakosságát nagyon súlyosan érintette az élelmiszerárak inflációja, és az ország több pontján véres zavargásokhoz vezetett. Cserébe Teheránnak segítenie kell a nyugati szankciók enyhítésében vagy megkerülésében.
Dzsavad Owji iráni olajminiszter már májusban jelezte, hogy Teherán 5 millió tonna búza és más gabonafélék szállítását reméli Oroszországtól, és erről az előzetes megállapodás meg is született. Orosz üzletemberek és gazdasági közvetítők özönlenek az Iszlám Köztársaságba, hogy megbeszéljék a szankciókerülés módozatait, amiben Iránnak jelentős tapasztalatai vannak Donald Trump 2018-as büntető intézkedései óta. Például vállalná nyugati ruházati modellek eladását az orosz elitnek, vagy autóipari alkatrészeket a nehéz utánpótlási helyzetbe került orosz autógyártóknak.
Szóba került egy Oroszországból Indiába vezető exportfolyosó létrehozása, aminek lenne egy leágazása Irán felé is. A folyosó a másik irányba is működne, vagyis iráni vállalatokon keresztül jutnának el orosz termékek olyan indiai felhasználókhoz, akik félnek az amerikai gazdasági megtorlásoktól.
HIRDETÉSAlekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes szerint a két ország közötti kereskedelem 80%-kal, 4 milliárd dollárra nőtt 2021-ben. Becslése szerint idén ez akár 40 milliárd dollárra is emelkedhet. A két ország viharsebes közeledése enyhítheti a közelmúlt kellemetlen súrlódásait, amikor az orosz olajkereskedők agresszíven alákínáltak az iráni exportőröknek a kínai és más ázsiai olajpiacokon.
A török kapcsolat abban segíthet Putyinnak, hogy ne veszítse el azokat a közel-keleti partnereit, akik az ukrajnai háború ellenére is szívesen kereskednének vele, elsősorban Egyiptomot, az Emirátusokat és Szaúd-Arábiát, melyek kevésbé kényesek az emberi jogi kérdésekben. Az idei orosz gabonatermés 150 milliárd tonnára becsülhető, és még nem tudni, hogy mi lesz a végső rendeltetési helye az Ukrajnától lefoglalt készleteknek.
20 millió tonna gabona sorsa még ismeretlen, noha Törökország és Ukrajna már megállapodtak abban, hogy Ankara átengedi felségvizein a veszteglő szállítóhajókat, de ezt az egyezséget még Putyin elnöknek is jóvá kell hagynia. A teheráni alkudozásban ez is komoly tényező lehet.
Az export-célcsoport körében a főszereplő Egyiptom, amely gabonaszükségleteinek 70%-át eddig Oroszországtól és Ukrajnától szerezte be. Az ukrajnai invázió óta Oroszország többször is jelezte, hogy a gabonát és más kulcsfontosságú élelmiszereket fel fogja használni szövetségeseinek jutalmazására. Dmitrij Patrjusev orosz mezőgazdasági miniszter szerint Moszkva olyan országok felé irányítja majd az élelmiszerexportot, melyek 'barátságosak' az orosz vezetéssel.
A legégetőbb kérdések most katonai jellegűek
Az élelmiszert immár fegyverként Törökország ellen is be lehet vetni, mivel ő is rászorul az orosz szállításokra, sőt jobban is, mint Egyiptom. Ez a török elnök leggyöngébb pontja, ha Vlagyimir Putyin fogást keres rajta. Oroszország nehezményezi a török szolidaritást Ukrajnával is, és hogy a Bayraktar-típusú török drónok orosz életek sokaságát oltották már ki Ukrajnában.
HIRDETÉS
Irán és Oroszország politikájának eddigi legerősebb közös vonása a nyugati gazdasági szankciók enyhítése volt, de most új elemként megjelent a katonai együttműködés igénye is. A nyár elején orosz szakértők katonai látogattak Iránba, hogy megtekintsék az ország támadásra alkalmas (felfegyverzett) drónjait – állítja az amerikai hírszerzés, amely arra számít, hogy a perzsa állam át fogja adni ezeket az ukrajnai háborúban való felhasználásra. Teherán ezt követően megnyugtatta Kijevet, hogy nem szállít drónokat Oroszországnak, de erre egyelőre nem lehet mérget venni.
A több skálán zajló egyeztetéseknek fontos, de egyelőre nem meghatározó eleme az is, hogy jelenleg Erdoğan elnök tekinthető az egyetlen közvetítő-képes szereplőnek az ukrajnai válság megoldásában. Törökország már kétszer is szervezett egyeztetéseket, de eddig eredménytelenül. Oroszországnak jelen állás szerint nincs szüksége békeközvetítőre, ám ha esetleg egyszer lesz, az valószínűleg Erdoğan török elnök lesz.