Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Vajon Ryan Gosling Budapesten készült fotója mennyire befolyásolja a szerbiai frekvenciapályázatot?

Access to the comments Kommentek
Írta: Németh Árpád
Ryan Gosling a Gellért szállóban, a NATO-bombázások után ujjáépített avalai tévétorony Belgrád mellett
Ryan Gosling a Gellért szállóban, a NATO-bombázások után ujjáépített avalai tévétorony Belgrád mellett   -   Szerzői jogok  Forrás: AP Photo/Marko Drobnjakovic és Twitter/GQMagazine   -  

Négy kereskedelmi televízió országos frekvenciaengedélye jár le augusztus elején Szerbiában. A megüresedett helyekre tizennégyen pályáznak, köztük – amint az a lapok is megjegyzik – „meglepetésre” a magyar TV2 is, amely májusban bejegyezte leányvállalatát Szerbiában. A tender kapóra jött a magyar médiabefektetőknek azok után, hogy Janez Janša választási veresége után, egy parlamenti vizsgálatot megelőzve, hamarjában kivonultak Szlovéniából. Az Orbánhoz hű televízió szakmaiságát azonban megkérdőjelezik, és arra figyelmeztetnek, hogy Magyarország érdekeit fogja képviselni.

A Szárnyas fejvadász 2049 forgatásakor a két főszereplő, Harrison Ford és Ryan Gosling a rendező, Denis Villeneuve társaságában hosszú hónapokat, csaknem fél évet töltött a budapesti forgatási helyszíneken.

Az egyik szünetet kihasználva kérte fel Goslingot az éppen újonnan megjelenő New York-i GQ férfimagazin egy hosszú, a címlapon is beharangozott interjúra, amit megannyi, a patinás Gellért szállóban megörökített fényképpel illusztráltak. A színész jeles divatmárkák darabjaiban pózolt még a medencében is, kávét szürcsölve.

Minden fotó alatt gondosan feltüntették az általa viselt ruhadarabok árát.

Ryan Gosling az egyik fotón még az ágyban heverészett a rabok egyenruhájára emlékeztető csíkos, Sleepy Jones pizsamában, amelynek felsője 148, nadrágja pedig 118 dollárba került. A részletekre kell figyelni: egy napilap, a Magyar Nemzet mögül kandikált ki.

Ennek a fényképnek a sorsa is felmerült abban a vitában, amit Szerbiában most arról folytatnak, hogy melyik televíziót illesse meg az országos sugárzás joga azok után, hogy a jelenlegi négy kereskedelmi televízió frekvenciaengedélye augusztus 4-én lejár.

Logikus a kérdés: mi köze Ryan Gosling fotójának a szerbiai frekvenciapályázathoz?

Ne szaladjunk ennyire előre.

A magyar médiabefektetők „végre” elhagyják Szlovéniát Janša bukása után

Dr. Robert Golob, egy 55 éves villamosmérnök, sikeres cégvezető lett Szlovénia új miniszterelnöke június 1-jétől, miután a csupán az év elején alakult mozgalma, a Szabadság minden várakozást felülmúlva megnyerte a parlamenti választásokat. A magyar kormányfő eurómilliós támogatásokkal kipárnázott pártfogoltjának, Janez Janšának a pártja, a Szlovén Demokrata Szövetség, az SDS 11 százalékpontos különbséggel maradt alul, holott közvetlenül a választások előtt készült közvélemény-kutatások sokkal kisebb eltérést feltételeztek. A választást egyesek népszavazásnak nevezték a Janša-rezsimről, kimenetele után pedig fellélegezve állapították meg, hogy a rémálomnak, amit a szlovén sajtó „Orbánisztánnak” nevezett, vége.

Az SDS veresége tektonikus változásokat idézett elő a párt propagandagépezetének tulajdonosi hátterében – írta nemrég a ljubljanai Necenzurirano tényfeltáró portál.

Először a Janša-párt hetilapjától vált meg a magyar befektető még májusban: a Nova obzorját a szintén a volt kormányfő pártjához köthető Nova24TV-nek adta el. Ezt követően a részben magyar tulajdonban álló tévét is piacra dobták. A kulturális minisztérium megerősítette a lapértesüléseket, hogy hozzájárulását adta a Nova24TV 45 százalékos tulajdonváltásához. Ez is három, Orbán köreihez tartozó magyar vállalkozó birtokában volt.

Öt év elteltével „végre” kivonulnak a magyar miniszterelnöknek, Janez Janša régi és közeli szövetségesének emberei az SDS párttévéből – jegyezte meg a Necenzurirano.

A vevő Boris Tomasič, az SDS régi pártkatonája, aki gyakorlatilag minden vezetői pozícióban megtalálható a néhai kormánypárt médiájában. Azt nem tudni, hogy Tomasič mennyit fizetett a Nova24TV részvényeiért, amelyek 2017-ben még közel egymillió eurót értek, mint ahogy az sem, miből teremtette elő a szükséges tőkét. Tomašič Janša lelkes és radikális támogatója, aki nem rejti véka alá gyűlöletét a politikai ellenfelekkel és a korábbi kormány kritikusaival szemben. Június végi élő műsorában az egyik nézővel a Robert Golob új kormánya elleni fegyveres harc is szóba került. „Jó ideje mondtam: vérrel kerültek hatalomra, nyilván csak erőszakkal fognak távozni a hatalomból” – hangoztatta akkor Tomašič. Jóllehet még az SDS európai parlamenti képviselői is elítélték uszítását, a mai napig nem kért nyilvánosan bocsánatot szavaiért.

A Nova24TV részvényeinek csaknem fele még mindig bemutatóra szóló, ezért lehetetlen megállapítani, hogy ki a tényleges tulajdonos. Az alku politikai háttere szintén tisztázatlan. A magyarok akkor döntöttek a Nova24TV tulajdonjogának értékesítéséről, amikor az új koalíció már parlamenti vizsgálatot követelt a pártmédia külföldi finanszírozásáról – kivált Magyarországról.

A Necenzurirano szerint ez lehetett az egyik oka a magyarok gyors kivonulásának is. A Nova24TV eladásával legalább nyilvánosan megszakad Janez Janša és Orbán Viktor egyik legszorosabb kapcsolata. A számok egyértelműek. A magyar befektetők 2017-ben kezdtek részvénycsomagokat vásárolni nagyban az SDS párttévéjében. Öt év alatt legalább hatmillió eurót ruháztak be a korábbi kormánypárt propagandagépezetébe, amely agresszív és sértő retorikával támadta minden kritikusát.

Ez alatt az idő alatt szorosra fonódott Janša és Orbán politikai szövetsége. Miközben a magyar finanszírozású Nova24TV bírákra, kulturális személyiségekre, újságírókra, migránsokra, melegaktivistákra, Soros Györgyre és más „ellenségekre” vadászott, Orbán és körei politikai, gazdasági, kulturális és egyéb téren nyomultak Szlovéniában. A 2020-as hatalomváltás után Szlovénia gyakorlatilag Orbán egyetlen szövetségese maradt az európai politikai porondon – Lengyelország mellett.

A magyar miniszterelnök közvetlen befolyása az SDS-re azután vált világossá, hogy kiderült: Orbán veje, Tiborcz István állt a Sava Turizem, a legnagyobb szlovén turisztikai csoport nemrég meghiúsult magyar felvásárlása mögött.

Az elmúlt hónapokban az Orbán és Janša közötti kapcsolatok elhidegültek. Az Ukrajna elleni orosz háború után más húrokat pendítenek. A magyar miniszterelnök, aki korábban Vlagyimir Putyin legbiztosabb szövetségesének számított az EU-ban, vonakodott megszakítani minden politikai és gazdasági kapcsolatot Oroszországgal. Janez Janša ezzel szemben a szolidaritása jeléül Kijevbe utazott, és ezzel még közelebb került Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökhöz.

Az április 24-én megrendezett szlovéniai választások után Orbán úgy érezhette, hogy Janša ellenzékbe kerülésével már nem folytathatja érdekérvényesítését a szomszédos országban. Az utóbbi hónapokban egyre ritkábban lehetett látni a Nova24TV-n a magyar oligarcha, Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő olyan cégek logóit, amelyek mellesleg egyáltalán nem működnek Szlovéniában, de több millió eurót költöttek reklámokra a televízióban és portálján.

Ki nyer országos sugárzási jogot Szerbiában?

A Szlovéniában felszabadult magyar tőke ezután részben gyorsan átvándorolt Szerbiába.

Május 20-án jegyezték be a belgrádi székhelyű, a magyar TV2 Média Csoport tulajdonában álló TV2 RS Broadcasting korlátolt felelősségű társaságot 11,76 millió dinár, durván 40 millió forint alaptőkével. A szerbiai cég jogi képviselője a bolgár-francia Pavel Stanchev, a magyar TV2 vezére.

A cégalapítás nem volt véletlen: augusztus 4-én lejár négy kereskedelmi csatorna, a Happy, a Pink, a B92 és a Prva tévé sugárzási engedélye. Ezeket a helyeket megpályáztatják. Az újvidéki Nova portál szúrta ki, hogy a 14 pályázó közül az egyik kakukktojás, szerbiai tapasztalattal nem rendelkező külföldi cég, a nem sokkal korábban alapított, magyar tulajdonban álló TV2.

Indulása az állami pályázaton sokak számára igazi „meglepetés” – jegyezte meg a Nova. Pályázati feltétel egyébként, hogy országos frekvenciaengedélyért csak Szerbiában bejegyzett jogi személy folyamodhat. Nyilván ezért regisztrálta Belgrádban leányvállalatát a magyar kereskedelmi televízió.

Photo: Business Wire via AP
A szerbiai televíziós kínálatPhoto: Business Wire via AP

A szerbiai médiahatóság, a REM július 7-én kezdte a pályázók képviselőinek meghallgatását. Ezzel szinte egyidejűleg az intézménynek benyújtottak egy petíciót, amelyben azt követelik, hogy a hatóság a törvény megszegése miatt fossza meg működési engedélyétől a Happy és a Pink televíziót.

„Az országos frekvenciájú televíziók megszegték a kulturális, tudományos és gyermekműsorok sugárzási kötelezettségét. Ezzel a petícióval több mint 206 000 polgár egyértelműen azt üzeni, hogy »a kultúra nem eladó«” – érveltek az aláírók.

Az nem derül ki, hogy a médiahatóság eddig miért tűrte el a jogsértést, tudniillik saját, 2016-ban elfogadott szabályzatában előírja, hogy az országos televízióknak a többi között ismeretterjesztő, tudományos-oktatási, kulturális-művészeti, gyermekeknek és kiskorúaknak szóló műsort és dokumentumfilmeket is sugároznia kell.

A REM minden évben jelentést tesz közzé arról, hogy az országos lefedettségű, magántulajdonban álló televíziók mennyire teljesítik műsortartalmi kötelezettségeiket. A tavalyi évre vonatkozó jelentést azonban mind a mai napig nem publikálták. A kereskedelmi televíziókra vonatkozó 2020-as jelentésben a médiahatóság megállította, hogy több csatorna nem sugárzott tudományos-oktatási és kulturális-művészeti műsort, sőt egyes televízióknak még gyermekműsora sem volt.

A médiahatóságot az ellenzék és a közvélemény egy része gyakran vádolja azzal, hogy közömbössége és passzivitása miatt a szerbiai sajtószabadság gyatra állapotának fő felelőse.

A frekvenciapályázatot abban az évben hirdették meg, amelyben a Freedom House ún. demokráciaindexe szerint a nyugati-balkáni országok közül Szerbiában tapasztalható a legnagyobb visszalépés a civil társadalom, a sajtószabadság és a korrupció területén. Magyarországon, amely az értékelés szerint 69 pontot szerzett, nem sokkal jobb a helyzet, mint a 62 pontos Szerbiában.

„A szerb kormánnyal együttműködő médium”

A négy kereskedelmi televízió mellett természetesen a két állami közszolgálati médium, a szerbiai és a vajdasági rádió-televízió lefedettsége is országos, ennek az utóbbi kettőnek azonban biztos a pozíciója, és helyükre más nem pályázhat.

A szerbiai országos televíziók Twitter-fiókjait a közösségi portál saját szabályozásával összhangban „a szerb kormánnyal együttműködő médium” címkével jelzi. A Twitter tavaly óta minősíti azokat a médiumokat, amelyekben „az állam finanszírozással, közvetlen vagy közvetett politikai nyomásgyakorlással és/vagy a gyártás és terjesztés ellenőrzése révén ellenőrzést gyakorol a szerkesztői tartalom felett”.

A Twitterhez 2013-ban csatlakozott Magyar Televízió nem kapott ilyen címkét, aminek vélhetően az a magyarázata, hogy tartalmat sem jelenít meg felületén.

A TV2 versenytársai

A Happy és a Pink – amelyek kizárását az országos sugárzásból petícióval követelték – újra pályáznak, és a jelöltek egyike a Karić fivérek tulajdonában álló BK Telecom is. Karićékat a belarusz hatóságokkal kialakított kapcsolatuk miatt európai és amerikai szankciókkal sújtották.

A két testvér cáfolta a vádakat, holott 2015 júniusában a minszki elnöki hivatal tudósítása szerint személyesen tárgyaltak Lukasenka államfővel a „szláv világ együttműködéséről”, amelynek keretében egy bevásárlóközpontot építettek a belarusz fővárosban.

Forrás: belarusz elnöki hivatal
A Karić fivérek Lukasenka elnökkel tárgyaltak 2015-ben, MinszkbenForrás: belarusz elnöki hivatal

A BK Telecom az elmúlt négy év során másodszor pályázik a „régen megszerzett országos műsorszolgáltatói pozíciójára”. A televíziót ugyanis 2006-ban megfosztották engedélyétől – a hivatalos indoklás szerint a műsorszolgáltatási szabályzat megsértése miatt. A rendőrök egyszerűen éjfél körül behatoltak a stúdióba, és megszakították az adást.

Bogoljub Karić, a BK csoport korábbi elnöke még ugyanabban az évben elhagyta Szerbiát, ahol hivatali visszaéléssel gyanúsították. Oroszországba, majd Belaruszba menekült. A szervezett bűnözés elleni ügyészség bizonyítékok híján 2016-ban felfüggesztette a Karić elleni nyomozást. Miután visszavonták az ellene kiadott nemzetközi elfogatóparancsot, 2016-ban, tizenegy évvel szökése után visszatért Szerbiába. Az államfő, Aleksandar Vučić kormányának támogatásával azóta háborítatlanul folytatta üzletét.

A luxemburgi székhelyű United Media tulajdonában álló, már működő N1 és Nova S televízió is igényt tart országos frekvenciákra, amelynek megszerzése sokat lendítene a média sokszínűségén – a cég ügyvezető igazgatója. Aleksandra Subotić szerint a szerb hatóságokkal szembeni kritikus hang nem hallható más tévécsatornákon.

Épp ezért rendre támadták őket. „Amerikainak” nevezte az N1-et korábban Aleksandar Vučić államfő, néhány miniszter pedig „CIA televíziójának”, és rendre becsmérelték újságíróit a nyilvános rendezvényeken. Ebből nagyjából felmérhetők pályázati esélyeik.

Miközben az N1-et és a Novát azzal vádolják, hogy a Nyugathoz húznak, épp ez utóbbi jelentette be a minap, hogy Szerbiában rövidesen beindulhat az Európából az „Oroszország Ukrajnával szembeni agresszióra való felbujtás és annak támogatása” miatt kitiltott Russia Today adása.

Újabb jele annak, hogy a szerb elnök országával együtt távolodik az uniótól – jegyezte meg egy szlovén EP-képviselő. Klemen Grošelj szerint Aleksandar Vučić ezzel egy Európa-párti politikus ellentétévé válik.

A Russia Today a tervek szerint csak kábelcsatornára, és nem országos frekvenciára pályázik.

Orbán iskolatársa is jelentkezett

Nemrégiben keltette fel a szerbiai közvélemény figyelmét, hogy az országos frekvenciára pályázók között van a magyar TV2, amely – mint írják – Magyarország egyik leggazdagabb emberének, Orbán Viktor miniszterelnök iskolatársának, Mészáros Lőrincnek a tulajdonában áll.

„Mint minden más erős tévé”, ez is kormánypárti – emlékeztetett a Ljubljanai Egyetem újságírói tanszékének professzora.

Szerintem egyetlen ország sem akar olyan televíziót működtetni, amely tulajdonosának egyértelmű a politikai hovatartozása és kapcsolata egy másik országban, mert akkor mindig fennáll annak a veszélye, hogy az a televízió valójában Magyarország érdekeit képviseli

nyilatkozta Marko Milosavljević a Szabad Európa szerb adásának.

És ezzel elértünk Ryan Gosling fotójához. A színész budapesti forgatásáról sokan, köztük Franciaországban is az AFP tudósítása alapján számoltak be, és leszögezték, hogy a magyar hatóságok tökéletesen elégedettek lettek volna a hírveréssel, „ha a helyi politikai küzdelmekben nem túl járatos színész nem pózol az egyik fotón” a Magyar Nemzettel, amelynek tulajdonosa akkoriban még Orbán Viktor miniszterelnök legádázabb ellensége, Simicska Lajos volt.

A sérelmet a kormánypárti TV2 nyomban orvosolta, amely a fotót ugyan megmutatta, de az újság nevét digitális blőrözéssel kitakarta. A TV2 tulajdonosa akkor még az Orbán holdudvarába tartozó Andy Vajna volt. Ő Magyarországon a „Mr. Cinema”, akinek nem kis szerepe volt abban, hogy nemzetközi producerek hozták ide gyártásukat – írta az AFP.

Forrás: TV2 képernyőfotó
„Imádta Budapestet a világsztár” – a TV2 tudósítása Ryan Gosling budapesti forgatásárólForrás: TV2 képernyőfotó

A TV2 ominózus képernyőképe akkoriban több helyen is megjelent, például a 444-en és az NLC portálján is.

A szlovén professzor azt állítja, hogy 2016-os eset mindennél jobban bizonyítja a televíziónak az Orbán-kormányhoz való hűségét, ugyanakkor a szakmai színvonal hiányát. Marko Milosavljević szerint az országos frekvenciák „állami kinccsel” érnek fel. Számuk korlátozott, ezért az állam kötelessége intézményein keresztül ellenőrizni, hogy az előírt módon használják-e azokat.

Egy 1100 megkérdezett válaszai alapján tavaly készült szerbiai felmérés szerint egyébként – Magyarországhoz hasonlóan – Szerbiában is a televízió a leggyakrabban használt médiafelület, amely megelőzi a portálokat és a nyomtatott sajtót.

Rövidesen kiderül, hogy ezen a piacon a TV2 labdába rúghat-e.