NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Trump ellen akár az árulás vádja is felmerülhet, független vizsgálót követel a Mar-a-Lago ügyben

A volt elnök jogi ellentámadásra készül
A volt elnök jogi ellentámadásra készül Szerzői jogok Morry Gash/AP
Szerzői jogok Morry Gash/AP
Írta: Székely Ferenc
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A floridai vizsgálat végeredményének erős hatása lehet az őszi időközi választásokra, amelyek eldöntik Joe Biden elnöki mandátumának második felvonását.

HIRDETÉS

Az amerikai ex-elnök és jogi stábja eddig még nem tett jelentős ellenlépéseket a floridai Trump-birtokon lefoglalt állami iratok ügyében, de az ügy most már nem tűr halasztást számukra, mert az eset súlya rohamosan nő. Egyes jogi vélemények szerint - az iratok tartalmától függően - az árulás vagy a kémkedés vádja is felmerülhet. Legújabb beadványukban azt követelik, hogy a bíróság jelöljön ki egy független vizsgálót annak megállapítására, hogy a lefoglalt iratok közül melyek voltak magánjellegűek, és melyek bizalmasak, titkosítottak vagy szigorúan titkosak.

A különleges vizsgáló felkérésének lehetőségét már két hete felvetette egy rádióműsorban Donald Trump egyik ügyvédje, Jim Trusty, de a beadvány elkészítése időbe került. A kérelmet nem az alapügyet vizsgáló bíróhoz, hanem Aileen Cannon bírónőhöz nyújtották be. Ebben arra is kérték Cannont, hogy parancsolja meg az Igazságügyminisztériumnak, hogy adjon át részletes listát az FBI által lefoglalt iratokról, amelyek csomagját augusztus elején szereztek meg az FBI-ügynökök, mint minősített titkos feljegyzéseket. 

Trump jogi csapata mindeddig azzal érvelt, hogy a Mar-a-Lago-i házkutatási parancs az Alkotmány 4. kiegészítése értelmében túlterjeszkedett az állam hatáskörén, és olyan tárgyakra is kiterjedt, melyek egyértelműen személyesek, beleértve a volt elnök öt útlevelét is. Állításuk szerint a "padlássöprésbe" személyes tárgyak és emlékek is bekerültek, amelyek jegyzéke egyelőre szintén ismeretlen. 

Lynne Sladky/AP
FBI ügynökök várakoznak a West Palm Beach-i bíróság határozatáraLynne Sladky/AP

A hivatkozott alkotmánymódosítás arról intézkedik, hogy nem sérülhet a polgárok azon joga, hogy személyük, lakhelyük, irataik és holmijaik biztonságban legyenek az indokolatlan házkutatásokkal és lefoglalásokkal szemben, és nem adható ki olyan végzés sem, ami csak valószínűsíthető okra vagy esküvel alátámasztott bejelentésre épül. 

Az eljáró bíró korábban azt nyilatkozta, hogy hajlik nyilvánossá tenni az eskü alatt tett nyilatkozatok egy részét, de felkérte a minisztériumot, hogy előbb javasoljon módosításokat. Donald Trump kijelentette, hogy szeretné az eskü alatt tett nyilatkozatok kiadását, de hivatalosan nem nyújtott be ilyen petíciót a bírósághoz.

A Trump-stáb a házkutatást „megdöbbentően agresszívnek” nevezte, és kitartott amellett, hogy az elnök már korábban eleget tett az otthonában tárolt szövetségi dokumentumok visszakövetelésének, és nála csak 15 doboz privát, vagy nem bizalmas irat maradt.

Nem volna precedens nélküli eset

A Trump-csapat kérése nem szokatlan. Amikor az FBI 2018-ban átkutatta Trump akkori ügyvédjének, Michael Cohennek az irodáját, Barbara Jones nyugalmazott szövetségi bírót nevezték ki különleges "mesterré", azaz vizsgálóvá, aki adójogi és kampányfinanszírozási szempontból vizsgálta át az ügynökök által megszerzett dokumentumokat. Három évvel később ugyancsak Jones kapott különleges vizsgálói felkérést, amikor Rudy Giulianit gyanúsították meg illegális külföldi lobbitevékenységgel, de végül nem emeltek vádat ellene.

A különleges szakértői vizsgáló a bíróságtól és a felektől teljesen függetlenül végzi munkáját, és joga van a feladatához szükséges összes irat és adat megismeréséhez. Ebben a jogkörében megvizsgálhatja a dokumentumok valódiságát, eredetét, meghallgatásokat is tarthat, viszont nem tehet megállapításokat az ügy egészére nézve, és nem hozhatja összefüggésbe a vizsgálat eredményét a tárgyalt bűncselekménnyel. Mar-a-Lago esetében csak azt vizsgálhatná, hogy az FBI által lefoglalt bármilyen tárgy az Alkotmány védelme alá esik-e, és szabályosan került-e a hatóság birtokába. Ha vizsgálata negatív, akkor az általa megjelölt tárgyakat a bíró visszaadja Donald Trumpnak, és azokat a későbbi eljárásban nem lehet felhasználni, és hivatkozni sem lehet rájuk.

Trumpék nem szeretik a bírót és elő fog kerülni az elfogultsági panasz is

A házkutatást engedélyező és az ügyet vezető bíróban eleve nincs bizalma a Trump-csapatnak, bár kizárását az eljárásból még nem vetették fel. Interjúkban és tévényilatkozatokban viszont többször szóvá tették személyes elfogultságát, például, hogy annak idején Bruce Reinhart bíró anyagilag is támogatta Barack Obama elnöki kampányát (2 000 dollárral). Bírónak viszont már Donald Trump nevezte ki a dél-floridai körzetbe. Reinhart szakterülete a fehérgalléros bűnözés és a feddhetetlenségi ügyek vizsgálata.

AP Photo
A házkutatási engedélyAP Photo

Jogi szakértők eddig nem találtak kifogást a házkutatást elrendelő bírói engedélyben. Az  USA Nemzeti Archívuma, amely a volt elnökök hivatalos iratainak egyedüli jogosultja, már tavaly kérelmezte, hogy Donald Trump adja át az összes birtokában lévő érzékeny adatot, de ez csak kis részben történt meg. Az elnök arra hivatkozott, hogy ezek neki szóló vagy tőle származó személyes anyagok, amelyek titkosságát még elnökségének utolsó napjaiban maga oldotta fel. 

Az Igazságügyminisztérium viszont nem fogadta el ezt az érvelést, és így került sor másfél év elteltével a házkutatási kérelem benyújtására, amit Reinhart engedélyezett, és erre az FBI-t hatalmazta fel.

Mi a tét?

A floridai vizsgálat végeredménye annyira jelentős, hogy alapjaiban meghatározhatja az amerikai belpolitika további menetét. A Trump-tábor kisebbik része boszorkányüldözést és a hatalommal való visszaélést emlegeti, más republikánusok viszont elbizonytalanodtak. Mindezeknek erős hatása lehet az őszi időközi választásokra, amelyek eldöntik Joe Biden elnöki mandátumának második felvonását. 

A POLITICO által közölt felmérés szerint igen nagy a rajtaütést helyeslők illetve elfogadók aránya, és mindössze 15% utasítja el az intézkedést. 

Bár a nyomozás jelen státusza még nem átlátható, de már a házkutatási parancs azt sugallta, hogy az FBI olyan bűncselekmények bizonyítékait keresi, amelyek súlya rendkívül nagy, és atomfegyverrel kapcsolatos dokumentumok is vannak (vagy lehetnek) a keresett tárgyak között. Maga a legfőbb ügyész, Merrick Garland megvédte az FBI-ügynököket az „alaptalan” támadások ellen, ami azt jelzi, hogy a kutatásnak van alapja, de azt még nem tudni, hogy ezek milyen súlyúak és mennyire kiterjedtek.

Glenn Kirschner volt szövetségi ügyész szerint Donald Trump jogilag "veszélyes területen jár", és a volt elnök ellen az árulás gyanúja is felmerülhet. A volt elnök először arra hivatkozott, hogy az iratokat az FBI csempészte be az otthonába, de erre nézve nem mutatott be bizonyítékot. Később saját elnöki jogkörére hivatkozott, de Kirschner szerint ezek az érvelések lényegtelenek, ha az iratok valóban kényes nemzetbiztonsági információkat tartalmaznak, mert az elnök akkor sem tarthatná magánál. Ha a több szálon futó nyomozások mindezeket összekötik a capitoliumi támadás ügyével, akkor a szakértő szerint a hazaárulás vádja sem zárható ki.

Ennek lehetőségét erősíti, hogy Trump két korábbi stábfőnöke, John Kelly és Mick Mulvaney szerint nem létezett a titkosítás feloldásának az a rendje, amire a volt elnök egyik mentségeként hivatkozik.

Miért hallgat a Fehér Ház?

Az elvaduló politikai küzdelmek közepette (Capitolium, abortusz-jogok, fegyvertartás), nem lenne meglepő, ha a kormányzat erőteljesen kihasználná a Mar-a-Lago sztori izgalmasnak mutatkozó, és Donald Trumpra nézve hátrányos esetét. Ez - legalábbis eddig - nem történt meg.

AP Photo
Két elnök - eltérő helyzetekAP Photo

A Fehér Ház sajtóapparátusa, stábja, és maga az elnök is szigorúan elzárkózik az ügy kommentálásától, attól tartva, hogy a közvélemény nem venné jó néven, ha kihasználnák a helyzetet, vagy ami rosszabb, befolyásolnák a nyomozás menetét. "Trükkös helyzet ez a Fehér Háznak" - mondja erről egy demokrata stratéga, mert a penge csillog, de kétélű. Egyedül a főügyész tett értékelhető nyilatkozatot, ami a megszerzett adatcsomag felbontásával volt kapcsolatos, de nem adott ki utasítást az FBI felé.

HIRDETÉS

Eközben többen tartanak attól, hogy az elnök, aki olykor szószátyár és szeret eltérni a leírt menetrendektől, esetleg tesz valamilyen megfontolatlan megjegyzést. Tanácsadói ezért arra ösztönzik, hogy eközben inkább a kormány sikereiről beszéljen, főként az infláció-ellenes törvényről, és ezzel emelje ki a Donald Trump és a közte lévő különbségeket. 

Erre viszont nincs semmilyen garancia.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Trump elfelejtette visszaadni, vagy lenyúlta az Izraeltől kölcsön kapott kegytárgyakat?

Hiába kérte Trump, nem nyilvános, miért tartottak nála házkutatást

Meghalt az a férfi, aki felgyújtotta magát a Trump-pert tárgyaló bíróság épülete előtt New Yorkban