Amerikai Egyesült Államok A vécéről tweetelő Elon Musk az év embere, pedig Karikó Katalin írt társaival történelmet 2021-ben Az „autófingást” is feltaláló zseni vagyona, csakúgy mint rakétája, a csillagos egekbe szökött. Látnok és kókler keverékeként jellemzik. Meglepné, ha az ember öt éven belül nem szállna le a Marson. A vakcinakutatók – köztük Karikó Katalin – mellette csak a történelemformálók címét érdemelték ki. 17/12/2021
Szlovénia Szlovén vizsgálat a kétes magyar médiabefektetésekről: tiltott pártfinanszírozást szolgálhattak Behozhatatlan – legalábbis anyagi értelemben – előnyre tett szert a Szlovén Demokrata Párt ellenzéki riválisaival szemben a jövő áprilisra hirdetett parlamenti választások előtt. A kormányfő politikai tömörülését Magyarországról finanszírozzák. Ez ott is – csakúgy, mint nálunk – törvénytelen. 15/12/2021
Amerikai Egyesült Államok A demokrácia nagyszerű dolog, de Joe Biden mondja meg, hogy mi az? A demokratikus rendszereket és intézményeket évtizedek óta nem fenyegették olyan világméretű veszélyek, mint mostanában. Az amerikai elnök nemzetközi demokrácia-fóruma eleve ellentmondásosan indult, és nem is volt célja bármilyen eredmény elérése, hanem inkább a helyzetfelmérés. 14/12/2021
Amerikai Egyesült Államok „Ragadozó” és „madám” volt Ghislaine Maxwell: pere a brit uralkodói ház tekintélyét is megtépázta Egy évtizeden át hajtotta fel a kiskorúakat a vád szerint Ghislaine Maxwell, a kalandos életű sajtómogul kilencedik, legkedvesebb gyermeke nemcsak szeretője Jeffrey Epstein, hanem egy sor tekintélyes férfi számára. Lehet, hogy már nem szabadul a börtönből. 10/12/2021
Franciaország Macronnal a francia hadsereg újra világhatalmi szerepre készül A francia hadsereg felbecsülhetetlen érték lenne egy NATO-orosz konfliktusban, de kérdés, hogy Franciaország meddig lenne hajlandó ebben részt vállalni. 09/12/2021
Kína A Peng Su-aj ügy: a kínai cenzúra és a titkosítás riasztó, mert módszereit nálunk is alkalmazzák Kínában a három leginkább cenzúrázott t-betűs kifejezés: a Tajvan, a Tienanmen és a Tibet egy negyedikkel gyarapodott, a tenisszel – írták azok után, hogy eltűnt egy szexuális zaklatásról szóló poszt mellett a szerző is, egy jeles teniszezőnő. 08/12/2021
Japán Alattomos és véres támadás volt - de Pearl Harbor után 80 évvel Amerika és Japán jóbarátok 80 évvel a Pearl Harbort ért pusztító japán támadás után a két ország kapcsolata kiválónak mondható, ha olykor vannak is ellentétek. Sokat javult a két nemzet egymásról alkotott képe is, és ma már nem tartják ellenségüknek a másikat. 07/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Súlyos konfliktusok lehetnek az abortusz szigorításából az USA-ban A legfőbb bírói testület korábban még soha nem járult hozzá ahhoz, hogy a terhesség ilyen korai szakaszában (12-15 hét) betiltással kapcsolatos ügyet tárgyaljanak, de Donald Trump három kinevezett bírójának színre lépésével a helyzet alapvetően megváltozott. 03/12/2021
Világ A gyűlölt vasfüggöny lebontása után tombol a kerítésépítési láz „A határt nem lehet virágokkal és plüssállatkákkal megvédeni. A határt kerítéssel, rendőrökkel, katonákkal meg fegyverrel” lehet megvédeni – ezt mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök azok után, hogy felépült a déli határzár. 02/12/2021
Amerikai Egyesült Államok Talán sosem derül ki Trump szerepe a Capitolium megtámadásában A Capitolium-lázadás egy éves évfordulójára valószínűleg nem fogják befejezni a vizsgálatot, és 2022. január 6-ig nem fog végleges politikai határozat születni arról sem, hogy Donald Trump visel-e közvetlen személyes felelősséget az amerikai Kongresszus épülete elleni támadásban. 01/12/2021
Mexikó Vajon miért állította a felkapott, nálunk is népszerű Frida Kahlo, hogy magyar-zsidó származású? Frida Kahlo már a múlt század harmincas éveiben azt mondta, hogy nagyobb művész a férjénél, a legendás Diego Riveránál. Ezt ma már a számok is igazolják: képeinek értéke megsokszorozódott, és messze lepipálta kétszeres házastársát. 30/11/2021
Világ Ha történetesen ma rendeznének Magyarországon olimpiát, ugyanolyan bojkottra számíthatna, mint Kína A sportolókat – a korábbi gyakorlattól eltérően – már nem tartják távol az olimpiáktól. Helyette a politikusok diplomáciai bojkottal tiltakoznak a jogsértések ellen. Civil aktivisták viszont kertelés nélkül kimondják, hogy Kínában a „népirtás” játékát rendezik meg. 25/11/2021
Irak Lehet olcsó eszközökkel szeptember 11-et csinálni? A civil drónok a terrorelhárítás új rémálmai A rajokba szervezett és intelligensen programozott támadó kisdrónok nagyobb pusztításokat okozhatnak, mint 9/11 volt - csak más módon. Hatékony védekező rendszer pedig még nem létezik ellenük. 24/11/2021
Világ Álmatlan éjszakákat fog okozni az Európai Ügyészség a hozzá nem csatlakozott Magyarországon is A júniusban létrejött Európai Ügyészség nem tétlenkedik: jachtokat foglalt le Olaszországban, luxusautókat Németországban, állami tisztségviselőket küldött a rács mögé Horvátországban. Akár Magyarországon is eljárást indíthat, még ha a magyar kormány nem is csatlakozott a bűnüldöző testülethez. 23/11/2021
Magyarország Mintha már nem lenne szűrő a külügyben: felmentett és méltatlanul viselkedő magyar diplomaták Az utóbbi napokban megsokasodtak a magyar nagykövetekkel kapcsolatos hírek: az egyik szabálytalanul parkolt, és elállta egy mozgó oltóközpont buszának útját, a másikat érdemei elismerése nélkül mentették fel. 18/11/2021
Amerikai Egyesült Államok Hszi és Biden történelmet írhatna, ha akarna - csak háború ne legyen Az elnökök virtuális találkozójától konkrét eredményeket vagy megállapodásokat nem lehetett várni, de azt igen, hogy enyhüljön a két világhatalom viszonya. Legfőbb cél a háború elkerülése, mert az amerikai politikai elit veszélyben érzi magát az előre törő Kínával szemben. 17/11/2021
Irán Megállítható-e Irán az atomfegyver felé vezető úton? Az iráni társadalmat lassan szétfeszítik a szociális és gazdasági csapások, de az új elnök egy lépést sem hátrál a nukleáris fegyver felé vezető úton. Ebben a törekvésében az egyre több arab állammal békülő Izrael állíthatja meg, de ennek módjáról még csak találgatni lehet. 16/11/2021
Észak-Macedónia Lóugrás-művelet: titkos budapesti terv a macedón kormány megdöntésére, Gruevszki visszatérésére Meghiúsult az észak-macedóniai miniszterelnök megbuktatási kísérlete, pedig még a koronavírus-fertőzött képviselőket is a törvényhozásba rendelték. A Magyarországon menedékjogot élvező elődje, Nikola Gruevszki egyelőre nem mehet haza – pedig ez volt a Lóugrás-művelet egyik célja. 16/11/2021
Magyarország Márki-Zay: a monarchia hatékonyabb volt az EU-nál – az ellenzéki kormányfőjelölt brüsszeli csomagja Markánsan eltérő a konzervatív, hívő, nagycsaládos ellenzéki miniszterelnök-jelölt Márki-Zay Péter véleménye a regnáló kormányfőnél: szorosabbra fűzné kapcsolatait a Nyugattal, bevezetné az eurót, kitoloncolná a bűnöző bevándorlókat, a homoszexualitást pedig nem tartja szégyennek. 10/11/2021
Világ Egy marokkói-algériai háború egész Európát fenyegetné Marokkó és Algéria hatóságai természetesen egymást vádolják a gombamód szaporodó sejtek, milíciák, kisebb hadseregek akciói miatt. Együttműködés és közös fellépés helyett kihasználják a helyzetet a régi viták és sérelmek felmelegítésére, amit a terroristák persze alaposan ki is használnak. 09/11/2021