Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Egy ötven másodperces minibosszú az Erdogan-Putyin kézfogás?

Access to the comments Kommentek
Írta: SzéF
Egy kicsit megkésett kézfogás
Egy kicsit megkésett kézfogás   -   Szerzői jogok  AP/AP

A teheráni orosz-török-iráni hármas csúcstalálkozó kétoldalú tárgyalásokat is tartalmazott, és az Erdoğan-Putyin találka kellemetlen epizóddal kezdődött. A protokolláris szokásokkal szemben a két fél nem egymás felé lépve nyújtott kezet, hanem az orosz elnöknek toporognia kellett a kamerák előtt, míg partnere méltóztatott megérkezni. A Turkey's T24 híroldal máris "bosszúról" beszél, de aligha erről van szó, noha a két vezetőnek sok baja volt és van egymással. De ez nem ok a szándékos sértegetésre, mert egymásra utaltságuk egyre jelentősebb.  

Egy kényszerű barátság, amit nem lehet megkerülni

Az epizód egyik elfogadható magyarázata, hogy Vlagyimir Putyin pozíciói meggyöngültek az ukrajnai háború óta, és esetleg ezt akarta a török elnök jelezni. De ez is csak spekuláció. A két ország geostratégiai helyzete Nagy Péter cár azovi győzelme óta nem tűri el a súlyosabb konfliktusokat, és mivel sok tekintetben egymásra szorulnak, ütközéseik nem túl jelentősek és viszonylag gyorsan felejthetők.

2020-ban még Putyin volt az, aki megváratta két teljes percig Erdoğant, most azóta viszont a körülmények jelentősen változtak, így a gesztusok is. De ellenségeskedésről szó sincs.

Egy elviselhető kellemetlenség

Volt bajuk egymással

Oroszország és Törökország bonyolult kapcsolata gyakran megzavarja a külső szemlélőket, mert több kérdésben ádáz versenytársak: Líbiában, Szíriában vagy a Hegyi-Karabahban egymás ellentáborait támogatják. Más ügyekben viszont gyakran mutatnak együttműködést, a Nyugat meglepetésére.

Az elmúlt években két olyan eset volt, amikor Moszkva és Ankara viszonya a mélypontra került, de mindkettőből kikászálódtak. Az egyik 2015 novemberében történt, amikor Törökország lelőtt egy Szu-24 típusú orosz vadászgépet Szíria fölött. Ez volt az orosz légierő első vesztesége a polgárháborúba való beavatkozása során. Az incidens mélypontra hűtötte a két kormány viszonyát, de egy török bocsánatkérés, és többféle katonai engedmény Szíriában végül lezárta ezt a konfliktust is.   

A másik véres esetre 2016 decemberében került sor, amikor az ankarai orosz nagykövetet egy szolgálaton kívüli török ​​rendőr meggyilkolta egy művészeti kiállításon. Oroszország akkor a török biztonsági szerveket hibáztatta a dráma bekövetkezéséért, melyet ismét török bocsánatkérés követett. Erdoğan ezt az ügyet is arra használta fel, hogy megvádolja a vele szemben álló ellenzéki erőket.

Politikai gyilkosság élőben

Még Ukrajna kérdése sem szakítja szét a két országot

Törökország azon kevesek egyike a Fekete-tenger térségében, amely egyaránt jó kapcsolatokat ápol Ukrajnával és Oroszországgal. Erdoğan elnök az Ukrajna elleni orosz háború kezdetétől hangsúlyozta, hogy Törökország nem akar választani Oroszország és Ukrajna között. Törökország Ukrajna mellett áll a krími tatár ok ügyében, és amúgy is hagyományos politikai ösztöne, hogy hogy egyensúlyban tartsa az orosz hatalmat a Fekete-tengeren. Ezzel szemben az orosz doktrína felségjogokat kíván ebben a fontos térségben, és a két igény nehezen egyeztethető.

Az előző években Ankara bonyolult kölcsönös függőséghálót épített ki Moszkvával, elsősorban azért, mert eközben szeretne némi autonómiát szerezni a Nyugattól is. Sorozatos jeleit mutatja annak, hogy Törökország valamiféle egyedi stratégiai szereplőnek szeretné magát tekinteni, akit kevésbé kötnek a NATO szabályai, mint a többi tagot, és akinek szabadabb mozgása van akár Oroszországgal, akár az Atlanti Szövetséggel szemben. 

Erre mutatnak az amerikai fegyverzetek beszerzésével kapcsolatos, immár két amerikai elnököt is emésztő vitái, miként az északi államok NATO-csatlakozásával kapcsolatos még mindig kétséges álláspontja, de leginkább a Közel-Keleten végzett egyedi akciói, melyek az orosz és a nyugati szempontokat egyaránt mellőzik.

Ellentmondásos lépések sorozata Erdoğan részéről

A török politikát szinte követhetetlenné teszik az olyan ellentmondó lépések, mint a török ​​Bayraktar TB2 drónok juttatása Ukrajnának, hatalmas károkat okozva ezzel az orosz hadviselőknek. Ankara lezárta a Boszporuszt és a Dardanellákat az orosz hadihajók előtt, megakadályozva ezzel, hogy a Moszkva romboló pusztulása után a másik két orosz vezérhajó bejuthasson a harci övezetbe. Ugyanakkor viszont Törökország az egyetlen NATO-tag, amely nem zárta le légterét Oroszország előtt, és nem vezetett be gazdasági szankciókat az országgal szemben. Ezzel nagyjából egyensúlyi ponton áll a két oldal között.

AP Photo
A török elnök gyakran packázik a NATO-valAP Photo

Putyin Ukrajna elleni inváziója fölerősítette Törökország stratégiai fontosságát. A nyugati fővárosoknak együtt kell működniük Ankarával a konfliktusban, szinte függetlenül az Erdogan-rezsimről alkotott eszmei vagy politikai véleményüktől. Néhány nappal az invázió kezdete után a nyugati vezetők megsokszorozták kommunikációjukat a török elnökkel, eltekintve az ország demokratikus visszaesésétől. Erdoğan ismét olyan vezetővé vált, akivel üzletelni lehet, sőt kell is. Egyszerűbben fogalmazva: hirtelen ismét nagy szükség lett rá, még a 2015-ös menekültválságnál is nagyobb.

Törökország már a konfliktus korai szakaszában kezdeményezte az orosz és az ukrán külügyminiszter közötti tárgyalásokat Antalyában, és azóta is több béketárgyalásnak adott otthont. Jelenleg ő az egyetlen NATO-vezető, aki elősegítheti az enyhülési lépéseket. Erdoğan azonnal meglátta a lehetőséget, amit a háború kínál gyöngülő rendszere számára és közvetítői tevékenységét belpolitikai haszonra igyekszik fordítani. 

Szinte minden török döntés hazai eredetű

Erre komoly szüksége is van, mert támogatottsága súlyos aggályokra ad okot, ezért egy erős és megkerülhetetlen nemzetközi vezető képének felfestése létkérdés a számára. Idén áprilisban elnöki munkájának megítélése erősen az 50% alá esett. A következő (kétfordulós) török elnökválasztásra jövő nyáron kerül sor, tehát van ideje a külpolitikai terén ellensúlyozni a hazai hátrányokat.

Zuhan az elnök hazai elfogadottsága

Vagyis a késlekedő kézfogás nem erőfitogtatás vagy törlesztés, mert a török elnöknek igen nagy szüksége van a Putyinnal ápolt jó viszonyra. Törökországnak kevés mozgástere van a nyugati szankciókat illetően, vagyis nincs belőle közvetlen előnye, hanem inkább kockázatai. Ezért, nem meglepő módon, arra törekszik, hogy ne növelje a gazdaságra nehezedő nyomást azáltal, hogy korlátozza az orosz kereskedelmet, a hagyományosan erős turizmust és a gabonaszállítmányokat, melyektől nagyon függ. 

A nagy török trükk

Erdoğan számára rendkívül előnyös, hogy Ankara közvetítői szerepe megakadályozza, hogy csatlakozzon a nyugati szankciókhoz. Ezt messzemenően ki is használja, Ugyanakkor nem borítja fel végzetesen a kapcsolatokat az Európai Unióval és a NATO-val sem, mert a növekvő orosz agresszió ugyanolyan aggodalomra ad okot Törökország számára is. Ha Oroszország meghódítja Ukrajna part menti régióit (ami folyamatban van és kitűzött stratégiai cél Moszkvában), akkor Erdoğan tengeri ütőkártyája is leértékelődik.

Ennek előjele volt  a Krím 2014-es annektálása, amikor Moszkva Ankara rovására növelte befolyását a térségben. Ukrajna teljes partvidékének orosz ellenőrzése felgyorsítaná ezt a tendenciát. Törökország elviselhetetlen nyomás alá kerülne, hogy lemondjon az ellenőrzésről a Fekete-tengert a Földközi-tengerrel összekötő szorosok felett. Ez gyakorlatilag a Nagy Péter-i stratégia megvalósulását jelentené, Törökország meggyöngítésével Európa egyik legfontosabb régiójában.