Néhány órával korábban Donald Trump még arról beszélt, hogy jól haladnak a tárgyalások, és lehet, hogy megállapodás fog születni Teherán és Washington között.
Az Egyesült Államok "védekező jellegű" csapásokat mért több iráni célpontra a Hormuzi-szorosban - közölte egy amerikai tisztviselő közép-európai idő szerint kedden.
Az iráni állami televízió arról számolt be, hogy robbanások hallatszottak a szoros bejáratánál fekvő Kesm szigeten. A névtelenül nyilatkozó amerikai tisztviselő elmondta, hogy a csapások "amerikai célpontok ellen föld-levegő rakétákat bevető irániakra" irányultak.
A Fox News amerikai hírtévé tisztviselőkre hivatkozva azt közölte: a támadást arra válaszul hajtották végre, hogy Irán rálőtt egy amerikai repülőgépre. A The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap azt írta, úgy tűnik, hogy a csapások korlátozott mértékűek voltak, és nem jelentették a nagyobb harci műveletek újrakezdését.
Donald Trump amerikai elnök korábban kijelentette, hogy az Egyesült Államok a keddi félidős választások előtt nem indít támadásokat Irán ellen, néhány órával a csapások előtt pedig arról beszélt, hogy jól haladnak a tárgyalások Teheránnal..
J.D. Vance alelnök hétfőn újságíróknak elmondta, hogy aznap beszélt Trumppal az Iránnal folytatott egyeztetésekről, és "az elnök és én egyaránt elég derűlátóan látjuk a kilátásokat egy esetleges tárgyalásos megállapodás elérésére".