Csökkenteni kell a tagállamok energia-felhasználását, az energiacégek hirtelen jött nyereségéből a rászorulókat kell támogatni - többek közt erről beszélt a bizottsági elnök. Az egyik legnagyobb tapsot, akkor kapta, mikor a jogállamiság védelméről beszélt.
Ursula von der Leyen szerdai, évértékelő beszédének központjában Oroszország ukrajnai háborúja, és annak következményei álltak. Az Európai Parlament strasbourgi ülésén tartott esemény díszvendége Olena Zelenszka, Volodomir Zelenszkij felesége volt. A bizottsági elnök pedig két lengyel önkéntes bemutatásával zárta beszédét.
Megemlékezett a múlt héten elhunyt II. Erzsébet brit királynőről is, aki "higgadtan és rendíthetetlenül szolgálta népét", és az állandóságot jelképezte az elmúlt 70 évben.
Maradnak a szankciók
Von der Leyen világossá tette, hogy Európa továbbra is egységesen támogatja Ukrajnát, pénzzel és fegyverekkel is.
Hangsúlyozta azt is, hogy az Oroszország elleni szankciók maradnak.
A politikus hozzátette, hogy meg van győződve róla, hogy a bátorság és a szolidaritás Putyin bukásához és Európa győzelméhez vezet majd.
"Az orosz ipar romokban hever. Oroszország gazdaságát a Kreml tette tönkre. Ez Putyin pusztító háborújának az ára. És hadd tegyem nagyon világossá: a szankciókból nem engedünk" - fogalmazott Von der Leyen.
Az ukrán népet hősként írta le, és elismerte, hogy az EU-nak hamarabb kellett volna reagálnia: "Amit megtanulhatunk ebből a háborúból az az, hogy hallgatnunk kellett volna azokra, akik ismerik Putyint" - mondta.
Ide sorolta Anna Politkovszkaját, a 2006-ban meggyilkolt orosz újságírónőt, az orosz újságírókat, akik bűnöket lepleztek le, és megölték őket a munkájuk miatt, az EU ukrán, moldovai és grúz barátait, a belarusz ellenzékieket, az EU-n belül pedig a balti államokat és Lengyelországot említette név szerint azok közül, "akik évek óta mondják, hogy Putyin nem áll meg".
Az Ukrajnának nyújtott segítségről többek közt azt mondta, hogy az „Európa együtt” kezdeményezés égisze alatt eddig több mint 19 milliárd euróval támogatták Ukrajnát. 100 millió eurót ad az EU az orosz támadásokban megsérült vagy romba dőlt több mint 70 iskola rehabilitációjára.
Lehetőséget adnak az országnak arra, hogy csatlakozzon az ingyenes európai roamingtérséghez, és biztosítják számára az Unió egységes piacához való zavartalan hozzáférést.
Profitadó, hogy segíthessenek a rászorulóknak
A háború európai polgárokra való hatásai voltak a második fontos pillére Von der Leyen beszédének, és ennek legfontosabb része az energiaválságra adott válaszlépések.
A bizottsági elnök hangsúlyozta, hogy a tét nagy, és nemcsak Ukrajna, hanem egész Európa, sőt az egész világ számára.
Az európai gáztározók feltöltöttsége 84 százalékos, de ez nem elég, tovább kell diverzifikálni az ellátási rendszert más partnerek bevonásával - hangsúlyozta. Oroszország helyett megbízható partnerek felé fordult az EU: az USA, Norvégia, Algéria és mások felé. Ennek köszönhetően mára már az unió teljes gázimportjának 9 százalékát adja Oroszország szemben a tavalyi 40 százalékkal.
Emellett szükség van arra is, hogy a tagállamok csökkentsék a villamosenergia-felhasználásukat, másrészről az energiacégek hirtelen jött nyereségéből a rászorulókat kell támogatni, hiszen a gázár például ma több mint tízszerese a világjárvány előttinek, egyre több család számára okoz gondot a számlák kifizetése.
Ezekben az időkben meg kell osztani ezt a profitot, és azok felé terelni, akiknek a legnagyobb szükségük van rá - jelentette ki a politikus. A bizottsági javaslattal a tagállamok több mint 140 milliárd euró forráshoz jutnak, amit közvetlenül felhasználhatnak a nehézségek enyhítésére.
Von der Leyen hozzátette, hogy a szintén hatalmas nyereséget termelő olaj- gáz- és szénipari vállalatoknak is ki kell venniük a részüket a terhekből.
Ezt a javaslatot a bizottsági elnök beszéde után felszólaló frakcióvezetők többsége támogatta.
Előremenekülés a megújuló energiával
A bizottsági elnök emlékeztetett rá, hogy a hetvenes években már átélt a világ egy energiaválságot. Értékelése szerint hiba volt, hogy akkor nem számolták fel a függést az olajtól, és a fosszilis energiát támogatták, és "ennek az árát máig fizetjük".
Felidézte, hogy voltak már akkor is olyan országok, akik látták, hogy a fosszilis tüzelőanyag és ára a probléma, ezért például Dánia az olajválságra reagálva elkezdett nagy erőkkel a szélenergiába beruházni.
Ezt az irányt kell követnie az EU-nak. Pozitív példaként hozta az Északi- és a Balti-tengernél bővített tengeri szélenergia-kapacitásokat, Európa legnagyobb napelemgyártó üzemét Szicíliában, mely hamarosan a legújabb generációs napelemeket fogja gyártani, és Észak-Németországot, ahol zöldhidrogénnel működnek a regionális vasutak.
Ennek kapcsán bejelentette, hogy új európai hidrogénbankot terveznek létrehozni, mely segíti majd a megújuló hidrogén uniós előállításának megsokszorozását és a hidrogénpiac kiépítését.
Harc a korrupció ellen, a demokrácia védelme
A legnagyobb tapsot akkor kapta a teremben ülő EP-képviselőktől, amikor a korrupció elleni küzdelemről és a jogállamiság védelméről beszélt.
Von der Leyen arról is beszélt, hogy az európai demokráciákat is meg kell erősíteni, miközben különböző támadások érik külföldi autokráciák felől, ennek egyik formája a dezinformáció. A hazugságok, melyeket terjesztenek, mérgező hatással vannak az európai demokráciákra, ezért jobban kell védeni az EU-t a rosszindulatú beavatkozásoktól.
Ennek érdekében a Bizottság elő fog terjeszteni egy demokráciavédelmi csomagot, mely feltárja a rejtett külföldi befolyást és a tisztességtelen finanszírozást is.
A politikus szerint sokan veszik magától értetődőnek a demokráciát, miközben azt látjuk, hogy minden egyes nap "küzdenünk kell a demokráciánkért", meg kell védeni a külső fenyegetésektől és a belső korróziótól is.
Von der Leyen kiemelte, hogy a Bizottság kötelessége és egyben legnemesebb feladata a jogállamiság védelme. Éppen ezért ragaszkodni fognak a továbbiakban az igazságszolgáltatás függetlenségéhez és "meg fogják védeni a költségvetést a kondicionalitási mechanizmus révén" (ezen az eljáráson belül zajlik jelenleg az egyeztetés a Bizottság és a magyar kormány között, hogy Magyarország hozzájuthasson az uniós forrásokhoz - a szerk.)
Új alapszerződés jöhet
Von der Leyen a fiatalokról, az európai gyermekek jövőjéről beszélve azt mondta, hogy itt az ideje az európai ígéret megújításának, és javítani kell "ügyeink intézésének és döntéseink meghozatalának módján".
Ezért elérkezett az idő "egy európai konvent létrehozására" - jelentette ki.
Nézze vissza élő szöveges közvetítésünket a további részletekért!
Köszönjük szépen a figyelmet, az élő szöveges közvetítésünknek vége, nemsokára olvashatják összefoglalónkat a beszéd legfontosabb bejelentéseiről, és a vita legfőbb pontjairól.
Ursula von der Leyen válaszának főbb pontjai
- Tegyünk gyorsan valamit, a covid igazolványokról gyorsan döntöttek, a Repower EU esetében is tegyük ezt - fel kell gyorsítani a döntéshozatalt. Valóban csodára van szükség.
- Oroszország hazudik, blokkolja az ukrán kikötőket, a szolidaritási folyosók sokat segítettek. Az ukrán gabonának és kukoricának köszönhetően csökkentek az élelmiszerárak. Putyin hozta létre az élelmiszerválságot, az ENSZ és az EU próbál ennek véget vetni.
- A műtrágya ügyében most először aktiváltuk a tartalékot 500 millió eurót felszabadítva a rászoruló gazdáknak.
- A globális klímaválság itt van a nyakunkon, gyorsabban kell tennünk valamit. Egy ellenállóképes mezőgazdaságra van szükség, ami megőrzi a biodiverzitást és az egészséges termőtalajt
Deutsch Tamás, a függetlenek vezérszónok felszólalásának főbb pontjai
- Mindannyian a megtámadott oldalán állunk.
- Mikor elfogadták a szankciókat nyár elején, a bizottság azt ígérte, hogy Oroszországot térdre fogja kényszeríteni. Hogy nem az emberek számára lesznek húsba vágó következményei, hogy véget vet a háborúnak
- Oroszország eközben soha nem látott mértékű bevételekre tett
- Az európai emberek szegényebbek lettek, Oroszország pedig gazdagabb. Nem ezt ígérte a bizottság.
Manon Aubry felszólalásának főbb pontjai
- Ez a válság nem csupán a szörnyű ukrán válság és Putyin zsarolásának következménye, ez egy gazdasági rendszer terméke is, ennek a hiányosságait el kell, hogy ismerje
- Jó hír, hogy elismeri, hogy van túlzott profit, nyereség, de nemcsak a fosszilis energiát ágazat szereplőit, hogy érje
- Az egészségügyre, az élet fenntartásához szükséges területekre kell helyezni a hangsúlyt
- A mi döntésünk a szolidaritás, hány válságra van szüksége Von der Leyennek, hogy levonja a megfelelő következtetést?
Manon Aubry a GUE/NGL társafrakcióvezetője szólalt fel utolsóként a képviselőcsoportok közül.
Raffaele Fitto az Európai Konzervatívok és Reformerek társfrakcióvezetőjének felszólalásának főbb pontja:
- Nagyon fontos most világos üzenetet küldeni Ukrajna teljes körű támogatását illetően
- Fontos a védelmi és külpolitikai kérdéseken dolgozni, meg kell erősíteni a NATO-t
- Teljes mértékben támogatjuk a szankciókat, de meg kell nézni, hogy milyen hatásuk van a mindennapjainkra, európai egységre van szükség
Marco Zanni felszólalásának főbb pontjai
- messziről sem elégségesek a bejelentett intézkedések, hogy segítséget nyújtsanak a drámai helyzet elszenvedőinek
- Európa felelős azért, hogy védje a háború következményeivel szemben a lakóit, Európa vétke, hogy nem cselekedett időben
Marco Zanni a szélsőjobboldali ID frakció vezérszónoka a következő
Ska Keller felszólalásának főbb pontjai
- A putyini háború következményeit elsősorban az ukrán nép szenvedi el.
- Az EU-nak a továbbiakban is támogatnia kell Ukrajnát a béke és a szabadságért folytatott küzdelmében
- Tudjuk, hogy sok polgár retteg attól, hogy mit hoz a tél, nem tudnak fűteni, nem tudják befizetni a számláikat, nem hunyhatunk szemet a legelesettebbek gondjai felett, kötelességünk biztosítani, hogy támogatást kapjanak
- Támogatjuk az extraprofitadóról szóló javaslatot
- Szükségesek a befektetések a fenntartható és megfizethető energiatermeléséhez
- A klímaváltozás az egész EU-ban a legnagyobb kihívás a mi generációk számára - eljött az idő hogy lépjünk, együtt egy tisztább,ragyogóbb világért
- Putyin háborúja az európai értékek és a demokrácia elleni háború is, ezeket az értékeket meg kell védenünk az EU-n belül
- Hiányoljuk az intézkedéseket a jogállamiság érdekében, nem adhatunk több pénzt a lengyel és a magyar kormánynak, ha nem adnak több pénz, ha nem térnek vissza jogállamiság útjára
- veszélyes játékot játszik Olaszországban a demokráciával (utalva Berlusconi néppárthoz tartozó pártjára) nem lehet neofasiszta párttal szövetséget kötni, a középjobbnak nagyon fontos szerepe van Európában, hogy megszabaduljunk a szélsőjobbtól nem szabad megnyitni előttük az utat
Ska Keller zöldpárti frakcióvezető a negyedik felszólaló.