A volt francia elnök bírósági felügyelet alatt marad, amíg meg nem születik az ítélet a fellebezésére. Ügyvédei október 21-én, bebörtönzése napján nyújtottak be kérelmet ügyfelük szabadon bocsátására.
Nicolas Sarkozy hétfő délután hagyta el a Santé börtönt, ahol október 21-e óta tartják fogva. A párizsi fellebbviteli bíróság büntető fellebbviteli tanácsa ugyanis megvizsgálta az ügyvédek által benyújtott szabadlábra helyezési kérelmet és úgy döntött: a volt francia elnököt kiengedi a börtönből, és bírósági felügyelet alá helyezi.
A 70 éves Sarkozyt szeptemberben több mint 12 évnyi nyomozás után ítélték el bűnszövetkezetben való részvételért, amiért 2007-es sikeres választási kampányát líbiai pénzből finanszírozta.
Minden egyéb vádpont alól, köztük a korrupció és az illegális kampányfinanszírozás vádjából felmentették. Sarkozy börtönbüntetését a bűncselekmény "rendkívüli súlyossága" miatt azonnal végrehajtották – közölte akkor Nathalie Gavarino bíró.
A bíróság most jóváhagyta az ügyész kérését, hogy Nicolas Sarkozy-t szigorú bírói felügyelet mellett engedjék szabadon. A politikus nem hagyhatja el az ország területét, a fellebbviteli tárgyalásra várhatóan később kerül sor.
Sarkozy elítélése, amely ellen nem lehetett fellebbezni, heves vitát váltott ki Franciaországban. A volt államfő elítélte a döntést, amelyet szerinte a "gyűlölet" motivált, míg egyes politikusok a bírósági üldözés esetét látták benne. A Francia Köztársaság és az Európai Unió történetében először került sor egy volt elnök őrizetbe vételére.
Nicolas Sarkozy ragaszkodott ártatlanságához, és fellebbezett az ítélet ellen. Fellebbezésének részeként a börtönben való tartózkodását előzetes letartóztatásnak, és nem büntetés-végrehajtásnak tekintették.
A franca büntetőeljárási törvénykönyv 144. cikke szerint a további fogva tartás csak akkor lett volna elrendelhető, ha ez "az egyetlen eszköz" a bizonyítékok védelmére, illetve a gyanúsított szökésének megakadályozására vagy a tanúkra gyakorolt nyomásgyakorlásra.
Ugyanebben az ügyben a bírák már szabadlábra helyezték Wahib Nacer 81 éves volt bankárt, aki bírósági felügyelet alatt áll. A közvetítő Alexandre Djouhri továbbra is őrizetben marad.