EventsEseményekPodcast
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Ukrajnának nem elég jók az amerikai drónok - inkább kínait keres helyettük

Ukrán katona drónt készít elő
Ukrán katona drónt készít elő Szerzői jogok Efrem Lukatsky/Copyright 2024 The AP. All rights reserved
Szerzői jogok Efrem Lukatsky/Copyright 2024 The AP. All rights reserved
Írta: Ferenc SzéFWSJ
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az ukrán erők havonta körülbelül 10 ezer drónt égetnek el, amit nem engedhetnének meg maguknak, ha csak a drága amerikai eszközöket vásárolják meg. Ezek több tízezer dollárral többe kerülnek, mint kínai vetélytársaik, ráadásul a minőségük és a hatóerejük is erősen kérdéses.

HIRDETÉS

Az amerikai megújított katonai segély még mindig a parkolópályán várakozik Washingtonban, ezért Kijevnek egyre égetőbb az olcsóbb beszerzés és a takarékoskodás. 

A védekező műveletek mellett az elmúlt évben Ukrajna megkezdte az oroszországi stratégiai célpontok támadását drónokkal, és a különleges eszköz iránti étvágya folyamatosan nő. Vlagyimir Putyin elnök már korábban hangsúlyosan utasította vezérkarát, hogy helyezzen fokozott figyelmet az ukrán dróntámadásokra, és azóta jelentősen javult is az orosz elektronikus és fizikai elhárító képesség. (Az oroszok mindent és gyorsan megtanulnak, mondta erről egy ukrán vezérkari tiszt.)

A javuló orosz védekező kapacitás a tavalyihoz képest többszörös bevetésekre kényszeríti Kijevet. A drónok mellett jelentős számú robotra és fejlettebb zavaró eszközökre is szüksége van.

Ukrajna nem lett 'teszt-terep', mert az amerikai startupok drónjait hibásnak és drágának ítélik

A Szilícium-völgyi Skydio cég több száz legjobb drónját küldte el Ukrajnának, de a dolgok nem alakultak jól. A gépek felszálltak, majd áldozatai lettek az orosz elektronikus hadviselésnek. 

Az amerikai cég azóta visszatért a tervezőasztalhoz, hogy vadonatúj flottát építsen. Kútba esett a remény, hogy a korábbi modellek egyben igazoló tesztként is szolgálnak majd a hazai eladásokhoz. Ez a Pentagonnak is nagyon rossz hír, amelynek több tízezer kis egységből álló utánpótlásra van szüksége.

Ez a világtörténelem első háborúja, amiben a pilóta nélküli eszközöknek meghatározó szerepe kezd kialakulni, és erre a civil használatú típusok alkalmatlanok. Az Amerikában gyártott drónok nem csak drágák, de túl gyakran hibásak és nehezen javíthatók – mondták a The Wall Street Journalnak az iparág vezetői, és ebben keserűen egyetértenek velük a frontvonalban harcoló ukránok, a kijevi kormánytisztviselők és az amerikai katonai szakértők is. 

„Az Ukrajnában megjelent amerikai drónok minden osztályának általános jellemzője, hogy nem működnek olyan jól, mint egyes más országok rendszerek” – mondta a helyzetről Adam Bry, a Skydio vezérigazgatója, aki még a saját termékét is „nem túl sikeres frontvonali platformnak” nevezte.

A Skydio laborja Kaliforniában
A Skydio laborja KaliforniábanSkydioPlus

A cégvezető belátja, hogy téves reménykedés volt az, hogy a civil életben jól bevált modellek fegyverként is megállják a helyüket. Nincsenek felszerelve védelmi és zavaró eszközzel és teherbíró képességük is limitált. 

Kisebb taktikai sikereket ugyan értek el velük, de a háború stratégiai szempontjainak nem felelnek meg. „Könnyű műfaj ledobni egy minibombát egy lövészárokba, és megint más megtámadni egy erősen védett stratégiai célpontot Oroszország belsejében” – mondja Bry.

Ami ma még repül, az holnap nem fog

Tetézi a bajt az eszközök igen magas ára, hiszen eredeti rendeltetésüknek, például a forgalomfigyelésnek, a mezőgazdasági hasznosításnak és a privát szórakozásnak remekül megfeleltek, és az amerikai közönség szívesen meg is fizette ennek az árát. Ukrajnának viszont nincs pénze az alacsony katonai hatásfokú, de méregdrága szerkezetekre.

Az előző években ömlött a kockázati tőke az olyan induló amerikai vállalkozásokba, amelyek kisméretű és mesterséges intelligenciával hajtott pilóta nélküli repülőgépeket próbáltak építeni (UAV), abban a reményben, hogy majd eladhatják azokat az Egyesült Államok kormányának. 

A kezdő kisvállalatok a kereskedelmi drónokra koncentráltak, amelyek gyorsabban és olcsóbban megépíthetők, mint a hagyományos nagy védelmi vállalkozók által gyártott nagy katonai drónok (Boeing, General Electric). A Northrop Grumman egyik csúcsterméke, a Global Hawk például nagy távolságokban képes légi felderítésre, de tízmillió dolláros ára Ukrajna számára megfizethetetlen. 

A kisebb amerikai drónok törékenynek bizonyultak, és ami a fő fejfájás; egyelőre képtelenek kivédeni az orosz zavaró és GPS-elsötétítési technológiát. Gyakran megtörtént, hogy nem tudtak felszállni, vagy nem érték el a támadás helyszínét. Így jártak a virginiai AeroVironment védelmi vállalkozó Switchblade 300 típusú öngyilkos drónjai is, melyeknek 90%-a nem érte el a kitűzött és beígért távolabbi célpontokat. 

Switchblade 300
Switchblade 300EDR

„A csatatérre szánt kis amerikai drónok fejletlenek voltak” – mondja Mikola Bielieskov, az ukrán Come Back Alive nevű jótékonysági alap vezető elemzője, amely szervezet több mint harmincezer drónt közvetített az amerikai hadseregtől.

Ez figyelmeztető tanulság az amerikai nemzetvédelem számára is, mivel Charles Q. Brown új vezérkari főnök, aki a légierőtől érkezett, azt a tervet mutatta be a Szenátusnak, hogy erőteljesen meg fogják növelni az USA drónkapacitásait. Pénzhiányra nem lehet panaszkodni, hiszen a PitchBook adatszolgáltató cég tudomása szerint a 300 amerikai székhelyű dróntechnológiai vállalat 2,5 milliárd dollárnyi kockázatitőke-finanszírozást gyűjtött össze az elmúlt két évben. 

„A Skydio és az amerikai drónipar számára kritikus fontosságú, hogy termékeinket az ukrajnai csatatéren nagy léptékű sikerhez juttassuk” – mondja Bry igazgató. Nincs alternatíva, és ország-szinten ezt nem lehet kihagyni, mert sehol máshol nem dúl olyan konfliktus, amiben az UAV-okra tömegesen szükség lenne, még Gázában sem.

A Kongresszus republikánusai a nemzeti célú katonai költekezésnek nem állnak az útjában. A távol-keleti amerikai flottacsoportosítások számára például a megfelelő drónvédelem immár elengedhetetlen, beleértve nem csak a légi, de a tengeri eszközöket is.

Kijev próbálkozik saját fejlesztésekkel, de ezek sem lesznek elegendők

Volodimir Zelenszkij elnök korábban azt a tervet ismertette, hogy az ukrán ipar egymillió kisebb drónt lesz képes előállítani 2024-ben. Erről nincs részletes további adat, de a katonai átütő eredmény egyelőre nem látszik. 

HIRDETÉS

A kijevi kormány az évek során elmulasztotta a hazai startup fejlesztések támogatását az amerikai helyett, pedig ezek sokkal jobban tudtak volna alkalmazkodni a vezérkar igényeihez, és akár naponta képesek lennének a megkívánt változtatásokra. 

Ukrán privát dróngyártó
Ukrán privát dróngyártóMT

A dróncsaták növekvő követelményei néha napi frissítéseket igényelnek – mondja Georgij Dubinszkij, Ukrajna digitális átalakulásért felelős miniszterhelyettese, az ország drónprogramját felügyelő ügynökség vezetője. „Ami ma repül, holnap már nem fog repülni” – mondta. „Gyorsan kell alkalmazkodnunk a feltörekvő technológiákhoz. Az innovációs ciklus ebben a háborúban nagyon rövid.” 

Skydio-2 drón
Skydio-2 drónC-Net

Ehhez hozzá kell tenni, hogy Oroszország, amely a háború kezdetén gyakorlatilag a nullán állt a drónhadviselés terén, saját kapacitásaival és iráni segítséggel folyamatosan lépett előre az új fegyvernemben. 

Itt jön a képbe Kína

Az ukrajnai saját fejlesztések jókora része már eddig is kínai alkatrészekre támaszkodott, mert nagyságrendekkel olcsóbbak és gyorsabban beszerezhetők, mint a nyugati darabok. Kijev emellett egyre több kész eszközt is vásárol Kínától, elsősorban a DJI Technology nevű vállalattól. 

Így előáll az a bizarr helyzet, hogy miközben Putyin és Hszi elnök a két ország „korlátokat nem ismerő barátságáról” egyezett meg Pekingben, napokkal az ukrajnai agresszió előtt, most Oroszország azzal szembesül, hogy a legjobb barátjától származó harci eszközök támadják, és egy-egy kritikus frontszakaszon ki is billenthetik jelenlegi egyensúlyából.

HIRDETÉS
Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin Szamarkandban
Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin SzamarkandbanSergei Bobylev/Sputnik

A DJI eddig sikerrel bizonyította, hogy ő lehet Ukrajna hadseregének egyik ütőkártyája. A sencseni székhelyű vállalat mellett szól hatalmas tőkeereje és évi 24 milliárd dolláros profitja, ami lehetővé teszi számára a kényelmes fejlesztéseket a legkülönfélébb intelligens ágazatokban. 

A vállalat közlése szerint általában igyekeznek korlátozni drónjaik használatát háborús övezetekben, de „azt nem tudják megakadályozni”, hogy eszközeik eljussanak a hadviselőkhöz, és azok hogyan használják fel. Az oroszok megnyugtatására leszögezték, hogy koncentrálnak a védelmi jellegű fejlesztésekre, például a GPS-zavarás elhárítására és a felderítésre. „A DJI sajnálja és elítéli termékeinek károkozó célú használatát” – közölték. 

Az Egyesült Államok jóval szigorúbb a kínai óriással, mint Kijev. A Pentagon nem engedélyezi DJI drónok használatát az amerikai hadseregben, és kongresszusi jogszabályok is tiltják a kínai cég új termékeit az USA-ban. A vállalat szerint mindez egy politikailag motivált lobbizás eredménye, amivel a rosszabbul teljesítő amerikai cégek próbálják kiküszöbölni a versenyt. 

Saját versenyelőnyükként említik meg, hogy míg az amerikai termékek szoftverfrissítéseit a Pentagonnak ellenőriznie és jóváhagynia kell, az ő esetében ilyen időhúzó akadékoskodás nem létezik, pedig a cég részben a kínai kormány tulajdona.

DJI felderítő drón
DJI felderítő drónWired

A Pentagon nem fogalmazott meg hivatalos véleményt arról, hogy Ukrajna egy Amerikával ellenséges országtól szerez be kritikus fontosságú katonai eszközöket, és Joe Biden elnök korábbi kijelentése szerint a kijevi vezetésnek szuverén joga eldönteni a módokat, melyeket szükségesnek tart országa megvédéséhez.

HIRDETÉS

Ez azt sugallja, hogy Amerika nem fogja gátolni, hogy kínai drónok légiói jelenjenek meg az ukrán haderőben. Ehelyett, vagy emellett inkább megpróbálja saját termékeit versenyképesebbé és lehetőleg megfizethetővé tenni. Ez jótékony hatással lenne az Ukrajnának nyújtott támogatások hatékonyabb felhasználására is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szergej Sojgu Teheránban - Irántól is katonai segítséget vár Oroszország

Ritkán látott erejű rakétatámadás Harkiv ellen - a város teljesen védtelen

Katonai drónokat gyárt saját pénzéből egy ukrán vállalkozó, de a kijevi kormány nem segíti