Amikor betört az orosz agresszió, a cégvezető megkérdezte munkatársait, hogy ki megy, és ki marad védekezni. A legtöbbjük maradt, és valóságos fegyvergyárat építettek ki. A kormány azonban nem támogatja őket, ezért gyakran kerülő utakat kell keresniük.
Az odesszai vállalkozó korábban tengeri szállítmányozással foglalkozott, de amikor jött a háború, átváltott
HIRDETÉSOlekszandr Jakovenko első lépésként felvette a kapcsolatot néhány katonai egységgel, és mint logisztikai cég, felajánlotta a segítségünket. Először tankelhárító barikádok építésére kérték őket, amit el is végeztek. Ezután megkérték őket, hogy vessék be nemzetközi kapcsolataikat, és szerezzenek orvosi segítséget Ukrajnának. Ez is megtörtént.
Ezt követte a golyóálló mellények gyártása, ami hiánycikk volt az ukrán haderőknél. Ehhez Svédországból importáltak acélt, és egy garázsban gyártották a mellényeket. Egy fillért se kaptak érte.
De sebaj, mert ezután átálltak a drónok gyártására. Ehhez az adta a késztetést, hogy tavaly júliusban tömeges dróntámadás érte az üzemet, ami súlyos károkat okozott, de három szerkezet nem robbant fel. Még tartott a pergőtűz, amikor az egyik munkatárs kirohant a terepre, és élete kockáztatásával felszedte a bedöglött drónokat.
A szerkezetet megvizsgálva, a csapat arra jutott, hogy ilyet gyártani nem túl nehéz feladat
Ez nem egy vadonatúj technológia, mondja Jakovenko, mert az ilyesmit játékként használták a háború előtt. Ami kell hozzá, az egy jól megszervezett beszállítói hálózat és pótalkatrész-ellátás, no meg néhány ügyes mérnök, akik összeszerelik a drónokat.
Ugyanakkor állandó továbblépésekre is szükség van, mert a fegyvertípus rohamosan fejlődik.
A legfogósabb feladat a pótalkatrészek beszerzése, mert ezeket Kínából kell vásárolni, és a keresleti piac óriási. A kínai beszállítóknak elvileg mindegy, hogy a megrendelő orosz vagy ukrán, ezért Jakovenkónak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hogy az első 2 000 drónt elő tudja állítani kínai alapanyagokból.
Ez azért is fontos volt, mert ha nem veszi meg ő, akkor elviszik az orra elől az oroszok. A végső cél az orosz Lancet típushoz hasonló szerkezet építése, melyek rengeteg ukrán felszerelést semmisítették az elmúlt évben.
A Jakovenko-modell viszont annál sokkal olcsóbb lenne. Most már eljutottak odáig, hogy nem csak a gyártásra, de a képzésre is gondolnak. Havonta száz diákot tanítanak ki, és ezeknek legalább az ötöde jól képzett drónpilóta lesz.
A művelet teljesen profitmentes, és a forrásokat jórészt külső támogatóktól kalapozzák össze - kínkeservesen
Egy Jakovenko-drón egységenként körülbelül 350 dollárba kerül, szemben a piac 500 dollár feletti áraival. Az adományoknak köszönhetően pénzt gyűjtenek az alkatrészek megvásárlásához, és az elkészült eszközöket ingyen adják át a hadseregnek. A nyereség tehát nulla.
A vállalkozás a civil szféra és a katonaság együttműködésének lenne a kísérleti modellje, ami alapvetően a hazafiságra és a szolidaritásra épül. Semmiben sem hasonlít az amerikai modellhez, ahol a kormány megrendeli a számára szükséges fegyverzeteket a privát gyártóktól, és fedezi költségeiket és hasznukat. Ám ez a gondolat még nem ütötte át a kijevi bürokrácia betonfalait.
A kisvállalatnak hatalmas problémái vannak a kormánnyal, amely nem támogatja kellően ezt a projektet. Az egyetlen segítség, amit eddig kaptak, a behozott alkatrészekre kivetett adók és vámok eltörlése volt. Ez valamelyest enyhített a pénüzgyi terheken, de nem oldotta meg.
Az ukrán hadseregnek körülbelül 100 000 katonai drónra van szüksége havonta, ami körülbelül 30 millió dollárba kerülne. Ehhez képest a Patriot rendszer egyetlen rakétájának költsége 5 millió dollár.
Súlyos gondot okoz az is, hogy a Kínából beszerzett alkatrészeket nem lehet légi úton szállítani, mert a kockázatok miatt a biztosítási tarifák kifizethetetlenek. A tengeri import három hónapot vesz igénybe, viszont a kínai szállítóknak előre kell fizetni.
Ez nem lenne túl nagy gond egy kormánynak, de egy önkéntes szervezetnek nagyon is az. Azért is, mert egyetlen párszáz dolláros drónnal akár félmillió dolláros ellenséges hadfelszerelést lehet megsemmisíteni.
Ott vannak még a szankciós jogi problémák is - logisztikai versenyfutás zajlik
A Jakovenko-projekt tipikus példája annak, hogy a Nyugat által elrendelt szankciók nem csak az ellenfelet sújthatják.
Kína legnagyobb gyártója, a DJI például hivatalosan nem ad el drónokat sem orosz, sem ukrán vevőknek, mert félnek a szankcióktól. Ezért maga a védekező fél is arra szorul, hogy kijátssza a büntető rendszabályokat, melyek elvileg a védelmére születtek. Lehet például Hongkongban vásárolni alkatrészeket, majd onnan átszállítani Litvániába, aztán tovább Lengyelországba, majd legvégül Ukrajnába. De ez szankció-kijátszás, bárhogy is nézzük.
Az oroszok problémája hasonló, mert nekik, Kínából Kazahsztánba, onnan Törökországba, az Emirátusokba, és végül Oroszországba vezet a kacskaringós út, de földrajzilag előnyösebb helyzetben vannak.
A pénzlogisztika is kemény dió, mert Ukrajnából nem lehet közvetlenül Kínába utalni, és ezt csak különböző cégek áttételein keresztül lehet megtenni. Ehhez hivatalos papírokkal kell dolgozni, mert meg kell mutatni az adományozóknak a lengyel bankok igazolásait, hogy minden fillért a kitűzött célra költöttek el. Ha nem, akkor a források elapadhatnak.
HIRDETÉSMuszáj saját drónipart kiépíteni, mert Kína bármikor kitáncolhat a képből
Jakovenko szerint Kína a közeljövőben leállíthatja az alkatrészek szállítását minden nyugati országba. A pekingi külpolitikai bakugrásait és a kínai-amerikai kapcsolatok ziláltságát látva ez valóban reális lehetőség. Kínából négy üzem szállít alkatrészeket, de az amerikai dróngyártó EVO is Kínában dolgoztat, és az ő helyzete is instabil.
Ha a kínai lánc megszakad, akkor Ukrajna nagyon nehéz helyzet kerülhet a front taktikai szegmenseiben, ezért a hazai gyártás elengedhetetlen. Nem tartható hosszasan, hogy a fegyverzet legmagasabb szintjeitől lefelé haladva mindenhol külföldi függés létezzen.
Jakovenko történetét a Kyiv Post tette közzé.