"Iránban akár 10 év börtönbüntetésre ítélhetik azt a nőt, aki küld nekem egy videót"

HIRDETÉS

Az 1979-es iráni forradalom után Irán legfőbb vezetője, Khomeini ajatollah sárba tiporta a nők jogait. Szigorú öltözködési szabályt vezettek be, mellyel kötelezővé tették a hidzsáb viseletét, a nőknek jogi és politikai megkülönböztetéssel kellett és kell a mai napig szembenézniük.

A szabályok megszegése gyakran súlyos következményekkel jár, emlékezetes ezek közül Mahsza Amini halála. Aminit 2022 szeptemberében tartóztatta le az erkölcsrendészet a hidzsáb nem megfelelő viselete miatt, a nő pedig a fogságban töltött idő alatt meghalt.

Maszih Alinezsád iráni nőjogi aktivista az Euronewsnak nyilatkozva felszólította a nyugati vezetőket, hogy összefogva szálljanak szembe a világ diktatórikus berendezkedésű országaival.

Az iráni kormány által évek óta üldözött újságíró-írónő nemrégiben indította útjára a United Against Gender Apartheid elnevezésű kampányt, melynek célja, hogy megosszák az elnyomó rezsimek árnyékában élő nők történeteit. Interjú. 

Mi inspirálta a kampány elindítását, és mi a kampány célja?

Hiszek a történetmesélés erejében. Ha a nők előveszik a telefonjukat, és a kamerába nézve elmondják a sztorijukat, hogy milyen érzés másodrendű állampolgárnak lenni Afganisztánban, vagy hogy milyen érzés, amikor kirúgják az iskolákból, és amikor megkorbácsolják őket, illetve hogy Iránban az utcán azért verik meg őket, mert látszódik a hajuk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a nőket össze lehet fogni. 

A kampány nem csak az iráni és afganisztáni nőkre fókuszált, de az ő történeteik bátorították arra másokat, hogy csatlakozzanak. A kampány képet adhat az összes autoriter rezsim minden egyes női állampolgáráról. Nicaraguai, venezuelai, szudáni és afrikai nők csatlakoznak az iráni és afganisztáni nőkhöz, és követelik a gender apartheid végét. Ehhez kulcsfontosságú az egység. 

Milyen segítséget kaptak a nemzetközi közösségtől?

Egyes nyugati országok próbálják megérteni, hogy az iráni és afganisztáni nők mennyire szenvednek a gender apartheid nyomása alatt, és hogy miként tudnak segíteni abban, hogy a jelenséget a nemzetközi törvények sorába iktassák. Találkozókat szervezünk iráni és afganisztáni nőkkel, politikusokkal és döntéshozókkal szerte az európai országokban, de sajnos ez kevés. Globális mozgalomra és találkozóra van szükség ahhoz, hogy egyesítsük a világ összes nőjét, és felszólítsuk a vezetőket, hogy egyesüljenek a gender apartheid megszüntetése érdekében.

A világ diktátorai összefognak és egymást segítik, hogy elkerüljék a nyugati országok szankcióit, ugyanakkor látható, hogy a nyugati vezetők tartanak attól, hogy maximálisan büntessék az elnyomó rezsimeket. Mit gondol? Az új kezdeményezést követheti felelősségre vonás?

A kampány csak az egyik eszköz a kezünkben, amivel össze akarjuk hozni a demokratikus országokat. A mi küzdelmünk fontos, de nem elégséges. A nemzetközi közösségnek meg kell hallgatnia a World Liberty Congress felhívását. Megvolt az első közgyűlésünk, melyen hatvan önkényuralmú ország disszidenseit egyesítettük Afrikától Latin-Amerikán és a Közel-Kelet számos régióján át Kelet-Európáig és Ázsiáig. Minden régióban vannak demokráciapárti mozgalmak, de a régiók diktátorai támogatják egymást. Megdöbbentő adat, de ettől még igaz, hogy a világ lakosságának 70 százaléka él elnyomó rezsimek uralma alatt. A demokrácia recesszióban van, a szankciók pedig önmagukban nem elegendőek. Arra van szükségünk, hogy az összes demokratikus ország ugyanolyan egységesen lépjen fel, mint az önkényuralmi rendszerek. El kell szigetelni a diktatúrákat és a terroristákat.

Arra kéri az önkényuralmi rendszerek alatt élő nőket, hogy készítsenek magukról egy videót, melyben leleplezik a rémtetteket, amelyekkel nap mint nap szembesülnek. Ugyanakkor látjuk, hogy sok nőt ezekben az országokban elítéltek, csak mert megszólaltak. Lát változást? Mernek a nők beszélni?

Iránban akár 10 év börtönbüntetésre ítélhetik azt a nőt, aki nekem küld videót. Amikor aláírták a törvényt, bűnösnek éreztem magam, és tudtam, hogy teher nehezedik a vállamra. Le akartam állítani a kampányt, de közben özönlöttek a videók. Anyák, nők, akik a tüntetések során elvesztették a szeretteiket, azt írták, hogy "Maszih, neked kell felerősítened a hangunkat, nekünk pedig nincs vesztenivalónk. Megölték a gyermekeinket, és most azt mondják, hogy ne beszéljünk erről? Azt akarják, hogy még az igazságért se kiáltsunk?"

A diktatúrákban élő nők jó része nem fél, mert elegük lett az elnyomásból, ezzel együtt nem szabad veszélybe sodorni az életüket. Iránban az erkölcsrendészet az utcán támad a nőkre, a legfelsőbb vezető pedig utasította a rendőrséget, hogy mindenhová helyezzenek ki kamerákat, hogy azonosítani tudják azokat, akik nem vesznek fel hidzsábot. Erre mi történik? A nők a középső ujjukat mutatják a kamerának. Fegyverként használják a kamerákat, hogy leleplezzék a fegyveresek erőszakosságát, az Iszlám Köztársaságot, a tálibokat és az afrikai diktátorokat.

A legutóbbi iráni parlamenti választásokon az 1979-es forradalom óta nem volt ilyen alacsony részvétel, az emberek az utcán lázadnak a hatalom ellen. Gondolja, hogy a változás lehetősége fenyegető az iráni hatalomra?

Az irániak elsősorban rendszerváltást, világi demokráciát akarnak, és meg is érdemlik azt. Hatalmas szakadék tátong a fiatal generáció és a bűnöző vezetők között. Az Iszlám Köztársaság nem reformálható, még a konzervatívabb, de a választásokat bojkottáló fiatalok is arra a következtetésre jutottak, hogy meg kell szabadulni az Iszlám Köztársaságtól, és megalapozni egy világi demokráciát. És higgyék el nekem, hogy a világi demokrácia nemcsak az iráni népnek, hanem a régiónak és a Nyugatnak is előnyös, a hasznára válik. 

Mi, az iráni nép nem azért kockáztatjuk az életünket, hogy magunkat mentsük. A világ egészét akarjuk megmenteni a világ egyik legveszélyesebb vírusától, aminek a neve Iszlám Köztársaság, és megfertőzi a világ többi részét. Van egy híres mondás Amerikában: "Ami Vegasban történik, az Vegasban is marad", de ez nem igaz a Közel-Keletre, mert ami ott történik, annak az ideológiája Európába is elér. Hiszem, hogy előbb-utóbb változás lesz az országomban, és hogy a történelem ítélkezik majd azok felett, akik hangot adhatnának az iráni nőknek, de inkább nem foglalkoznak velük, és közben kezet ráznak az iráni nők gyilkosaival.