EventsEseményekPodcast
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Loptak, csaltak, bűnöztek, hibáztak: lemondásra kényszerülő politikusok

Cristina Cifuentes, Szájer József, John Profumo, Alain Joyandet, Jérôme Cahuzac, Christan Blanc, Jana Nagyová, Bill Clinton és Monica Lewinsky, John Stonehouse
Cristina Cifuentes, Szájer József, John Profumo, Alain Joyandet, Jérôme Cahuzac, Christan Blanc, Jana Nagyová, Bill Clinton és Monica Lewinsky, John Stonehouse Szerzői jogok Forrás: AP, AFP, Twitter
Szerzői jogok Forrás: AP, AFP, Twitter
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Egy miniszter a saját halálhírét keltette, hogy megússza a felelősségre vonást. Börtönben végezte. Mások lemondtak, de így sem kerülték el az igazságszolgáltatást. Magyarországra nem igazán jellemző a felelősség elismerése.

HIRDETÉS

Néhány botrányt, amibe politikusok buktak bele, nők váltottak ki, pontosabban férfiak, akik a nők vagy más miatt vesztették el a fejüket.

John Profumo, Harold Macmillan konzervatív kormányának hadügyminisztere 1963-ban a brit parlamentben tagadta, hogy bűnös, házasságon kívüli kapcsolatban állt a 19 éves Christine Keelerrel, akit a miniszter rangjához méltóan akkoriban nem utcalánynak, hanem call girlnek neveztek. A rendőrségi nyomozás egy hét alatt kiderítette, hogy Profumo hazudott. A történteket tetézte, hogy Keeler kisasszony egyidejűleg Jevgenyij Ivanovval, a Szovjetunió londoni tengerészeti attaséjával is buja életet élt, ami összeségében már nemzetbiztonsági kockázatnak minősült.

AP Photo
John Profumo és felesége, Valerie Hobson színésznő a miniszter lemondása után rendőri kísérettel tértek haza, 1963-banAP Photo

Az incidens alaposan megtépázta a Macmillan-kormány hírnevét, amit csak tetézett, hogy hetekkel Profumo lemondása után, június derekán Duncan Sandys elismerte: ő a „fej nélküli ember”. Így hívták ugyanis azt az ismeretlent, akit Argyll hercegnője az ajkaival elégített ki, az aktusról 1957-ben készült Polaroid-fotó pedig a Profumo-botrány idején nyilvánosságra került. A fényképen nem látszott az illető feje, ami eléggé megnehezítette az azonosítást.

AP Photo
Robert McNamara, amerikai (b) és Duncan Sandys, brit védelmi miniszter (j) Londonban, 1961-benAP Photo

A fotó készítésének évében egyetlen ilyen típusú gyorsfényképezőgép volt az Egyesült Királyságban: a brit védelmi minisztérium tulajdonában. A brit védelmi miniszter pedig akkor Sandys volt – Winston Churchill veje. Az eset ennél is szövevényesebb, mert utóbb kiderült, hogy Argyll hercegnőjét nem is egy, hanem két férfi szórakoztatta az ominózus napon: a másik, aki a fényképet készítette Douglas Fairbanks Jr. volt, a legendás színész playboy-megjelenésű fia. A vizsgálatot vezető Lord Danning menteni próbálta Sandyst, akinek a bíró utasítására még a szeméremszőrzetét is górcső alá vették. A sokkoló botrányokat nem élte túl a hercegnő házassága, sem Macmillan kormányzása. A miniszterelnök októberben „egészségügyi okokra” hivatkozva távozott a Downing Street 10 alól.

AP Photo/Travel Pool via CNN
Monica Lewinsky Bill Clinton elnököt üdvözli egy jótékonysági rendezvényen, 1996-banAP Photo/Travel Pool via CNN

„Nem volt szexuális kapcsolatom azzal a nővel, Lewinsky kisasszonnyal” – ezt állította az amerikai elnök 1998-ban. Bill Clinton ellen azonban hamis tanúzás gyanújával alkotmányos vádemelési eljárást indítottak, de hivatalából végül nem mozdították el.

Tőle eltérően a fehér házi gyakornok, Monica Lewinsky közölte, hogy 1995 novembere és 1997 márciusa között kilenc alkalommal létesített valamilyen formában szexuális kapcsolatot az elnökkel – hétszer olyankor, amikor a First Lady, Hillary Clinton is a Fehér Házban tartózkodott. Lewinsky a barátnőjének, Linda Trippnek is kikotyogta a titkot, aki azt tanácsolta: őrizze meg az elnöktől kapott apró ajándékokat, és semmiképpen se vigye vegytisztítóba az ondófoltos kék ruháját, amely „biztosítási kötvénye” lehet. Tripp sem tudott titkot tartani. A történetet megszellőztették a lapok, majd végül eljárást indítottak az elnök ellen.

Cherchez la femme, keresd a nőt mottóval indított nyomozást az osztrák rendőrség az ellen a fiatal hölgy ellen, aki egy orosz oligarcha, Igor Makarov unokahúgaként bemutatkozva 2017 nyarán lépre csalta az Osztrák Szabadságpárt elnökét. Segítségével Strache alkancellár „orbáni” médiabirodalmat akart kiépíteni. Ehelyett nemcsak ő bukott meg, hanem a teljes osztrák kormány. Az Ibiza-gate néven elhíresült videót német lapok tették közzé.

Strache állami megbízások elnyerését ígérte a magát dúsgazdagnak valló, állítólag részben magyar származású szélhámos nőnek, cserébe részesedéséért a legnagyobb osztrák napilapban, a Kronen Zeitungban, amely aztán támogatná a Szabadságpárt kampányát. Azt mondta: olyan médiabirodalmat szeretne, amilyen Orbánnak van. Az osztrák alkancellárt egyébként bukása előtt Budapesten fogadta a magyar miniszterelnök. Strache utólag azzal védekezett, hogy az ibizai egy átbulizott, „részeg éjszaka” volt.

Rövid időre elhódította a Brüsszel legnépszerűbb látványossága címet a Manneken Pis, a pisilő kisfiú szobrától egy közönséges eresz. Egy járókelő 2020 november végén ezen látott lemászni egy hátizsákos férfit, és ezt nyomban jelentette a rendőrségnek. A helyszínre érkező egyenruhások huszonöt pucér férfit találtak egy buliban. Súlyosbító körülmény volt, hogy mindez a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások idején történt. A rendőrök azonosították az ereszen menekülő férfit is, akiről kiderült, hogy Szájer József, a melegellenes Fidesz képviselője az Európai Parlamentben. Hátizsákjában kábítószer lapult.

Szájer nyomban lemondott képviselői mandátumáról, és kilépett a Fideszből.

A bolti szarkák

Darij Krajčič rövid ideig szlovén parlamenti képviselő volt – 2018 júniusától kilenc hónapig. Egy bizottsági ülés szünetében kiugrott a közeli boltba egy szendvicsért. A pénztárnál hárman beszélgettek, vele nem törődtek, így három perc elteltével fizetés nélkül távozott. Senki sem futott utána. Az esetet elmesélte kollégáinak, sőt később visszament a boltba, és a szendvicset is kifizette, de az ügy akkora port kavart, hogy jobbnak látta lemondani. Nemrégiben azonban megbocsátottak neki, és államtitkárnak nevezték ki. Krajčič egyébként azt mondta: az állami milliók eltüntetése egyszerűbb egy szendvics eltulajdonításánál.

Forrás: képernyőfotó az OK Diario által közzétett videóból
Biztonsági őr vizsgálja Cristina Cifuentes táskájátForrás: képernyőfotó az OK Diario által közzétett videóból

Az eredeti, 450 ezer eurós követelés töredékére, 30 ezer eurós kártérítésre kötelezte egy madridi bíróság az Eroski szupermarket-láncot, mert nem semmisítette meg azt a felvételt, amelyen Cristina Cifuentes látszik. A hölgyet egy biztonsági őr rajtakapta, hogy néhány tégely kozmetikai krémet csent el a boltból még 2011-ben. A felvétel hét évvel később jelent meg egy portálon, ami után Cifuentes lemondott vezetői tisztségéről egy madridi önkormányzatban. Nem vagyok kleptomániás – védekezett, és azt is elmondta: kifizette a termékek 40 eurós vételárát. Igaz, azok után, hogy a rendőrök is megjelentek a helyszínen. Lemondásában nem kis szerepet játszott, hogy kétes módon szerzett diplomát a királyi Juan Carlos Egyetemen.

Lemondott az egyik norvég baloldali párt vezetője, Bjørnar Moxnes, miután egy oslói vámmentes boltban egy márkás napszemüveget lopott. A biztonsági kamera június közepén készült felvételén látszik, hogy Moxnes az 1200 koronás, 40 ezer forintos Hugo Boss napszemüveget méregeti, a barátnője véleményét is kikéri, aztán egy váratlan mozdulattal zsebre vágja. Két héttel később indítottak eljárást ellene, és a vételár kifizetése mellett 3000 koronás büntetéssel sújtották. Miután a bolti lopásról készült felvételt közzétették, Moxnes először beteget jelentetett, az ellene indított eljárás lezárulta után azonban elismerte, hogy hatalmasat hibázott. „Sokan kérdezték tőlem, hogyan tehettem ilyen hülyeséget. Nincs rá magyarázatom” – vallotta be. Moxnes egyébként 11 évig volt az egyesek által Kreml-fióknak nevezett norvég Vörös Párt vezetője, amely tavalyelőtt hét mandátumot szerzett a norvég parlamentben.

Pornó a parlamentben

Traktorokra kerestem rá – magyarázta bizonyítványát Neil Parish. A mellékállásban farmot üzemeltető képviselő azonban egy pornóoldalra tévedt, és annak tartalmát tanulmányozta a brit alsóház ülésén tavaly áprilisban, miközben a zsúfolt padsorokban hölgyek is ültek a közelében. "A legnagyobb bűnöm azonban, hogy másodszor már szándékosan kerestem rá a felnőtteknek szánt oldalra" – ismerte el Parish. Tudatosságának bizonyítéka, hogy akkor már a padsor szélére ült. Így is rajtakapták. Azóta a tory politikus nem képviseli választóit.

Nem Parish az egyetlen törvényhozó, aki unta a parlamenti vitát. Zvonimir Stević, a Szerbiai Szocialista Párt képviselője szintén pornót nézett február elején akkor, amikor a koszovói helyzet rendezéséről tárgyaltak. A helyzet pikantériája, hogy maga Stević is Koszovóból származik. De már nem képviselő.

Az indiai törvényhozásban szinte meghonosodott gyakorlat volt a pornó nézése, amit a rajtakapott képviselők nem is titkoltak. Tájékozódási szándékkal kukkoltak, hogy minél többet megtudjanak a fertőről – állították arra hivatkozva, hogy a törvényhozás amúgy is ezek felszámolásáról tárgyal. A megfigyelés megfigyelésének felszámolását úgy oldották meg, hogy kitiltották a képviselők megörökítését szolgáló kamerákat az ülésteremből. A képviselők mobiljai maradhattak. Az egyik pornózó képviselőt, Laxman Szavadit egyébként miniszterhelyettessé léptették elő.

Az adófizetők pénzét tapsolták el

Amikor Haitit 2010-ben földrengés sújtotta, Alain Joyandet francia fejlesztési miniszter készen állt a segítségnyújtásra, és négy nappal később már személyesen kézbesítette a humanitárius csomagokat a természeti csapás károsultjainak.

BERTRAND GUAY/AFP
Alain Joyandet egy Falcone 50 fedélzetén, 2010-benBERTRAND GUAY/AFP

Később részt vett az egyik festői Karib-szigeten rendezett segélykonferencián, ahol szintén Haiti támogatása volt a téma. Jelenlétének szépséghibája, hogy ehhez 116 500 euróért egy magángépet bérelt – közpénzből. Miután a botrány kitudódott, a miniszter lemondott.

HIRDETÉS

A luxusrepüléshez a magyar miniszterelnök is kötődik. „Harminc éve így mentem. Jövő héten is így megyek, azután is így fogok menni” – reagált Orbán Viktor azután, hogy az Országgyűlésben szóvá tették: Garancsi István milliárdos gépén utazik.

BORIS HORVAT/AFP
Christan Blanc szivarozik, 2002BORIS HORVAT/AFP

Mellesleg nem Joyandet volt az egyetlen tisztségviselő, aki Nicolas Sarkozy korábbi francia elnök idején az adófizetők pénzét tapsolta el. Christan Blanc államtitkárt, az Air France korábbi elnökét azért bírálták, mert tizenkétezer euróért kubai szivarokat rendelt – természetesen közpénzből. Blanc nem tudott visszaemlékezni arra, hogy ki pöfékelte el a szivarokat, mert ő „naponta legfeljebb kettőt szív el”. Bűnös szenvedélye mentette meg egyébként az életét, mert 2001. szeptember 11-én, New York-i látogatása során végtelen szerencséjére épp akkor ment ki rágyújtani, amikor utasszállítók csapódtak a Word Trade Center ikertornyaiba. Blanc túlélte a terrortámadást.

Korrupció, adócsalás

Petr Nečas cseh miniszterelnök 2013-ban lemondott, miután kabinetfőnökét korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolták meg. A bűnlajstromon szerepelt, hogy Jana Nagyová volt parlamenti képviselőket vesztegetett meg, a címlapokra azonban azért került, mert törvénytelenül igénybe vette a titkosszolgálat segítségét.

Jaroslav Ozana CTK/AP Photo
Jana Nagyovát, napszemüvegben a rendőrségi autó hátsó ülésén az ostravai bíróságra kísérik 2013-banJaroslav Ozana CTK/AP Photo

Nagyová akkoriban nemcsak a hivatalban találkozott a kormányfővel, hanem ágyba is bújt bele, a katonai hírszerzést pedig azzal bízta meg, hogy Nečas miniszterelnök felesége után kémkedjen. Az ügy kipattant, a kormányfő lemondott, a felesége otthagyta, Jana Nagyovát pedig azóta Jana Nečasovának hívják, mert hozzáment volt főnökéhez.

A botrány azonban ennél kiterjedtebb volt. Őrizetbe vettek két volt parlamenti képviselőt, egy exminisztert, valamint a katonai hírszerzés jelenlegi és volt vezetőit is, a razziák során 150 millió koronát, 2,4 milliárd forintnyi készpénzt, több mint tíz kilogramm aranyat, és nagy mennyiségű iratot foglaltak le.

HIRDETÉS

Viharos évek voltak Csehországban. Sokakat elképesztett a prágai polgármester, Pavel Bém és a Voldemortnak nevezett lobbista Roman Janoušek között folyt, de lehallgatott beszélgetések kiszivárogtatása, amelyekből kiderült, hogy Voldemortnak elképesztő befolyása van a cseh főváros 2,5 milliárd dolláros költségvetésének szinte minden tételére.

Janoušek azonban mégsem ezzel keltett figyelmet, hanem tántorgó menekülésével egy rendőrautó elől azok után, hogy Porsche Cayenne-jével ittasan elütött egy vietnami nőt.

AP Photo/Francois Mori
Jérôme Cahuzac az ítélethirdetés előtt, 2016-banAP Photo/Francois Mori

Határozottan kiállt a tengerentúli adóparadicsomok ellen Jérôme Cahuzac volt francia költségvetési miniszter. Aztán őt magát adócsalás bűnében találták vétkesnek. A Mediapart tényfeltáró újságírója derítette ki, hogy Cahuzac csaknem két évtizeden át egy svájci bankszámlán tartotta pénzét, a Panama-iratok pedig megerősítették, hogy Cahuzacnak a Seychelle-szigeteken is volt egy cége. Négy évet kapott, ebből kettőt felfüggesztve.

„Felmondtam, és most iszom egyet” – közölte Franz Fischler osztrák mezőgazdasági biztos 1999. március 15-én, 12:30-kor. Ő volt a húsztagú Európai Bizottság első tisztségviselője, aki távozott, nem sokkal később pedig a brüsszeli vezetés Jacques Santer korábbi luxembourgi miniszterelnökkel az élen testületileg lemondott.

Nem a Katargate volt az első botrány, amely megrázta az uniót.

HIRDETÉS

Egy független szakértők által készített 140 oldalas jelentés alapozta meg a csalás, a nepotizmus és a korrupció vádjait az Európai Bizottságon belül az ezredfordulón.

AP Photo/Thierry Charlier
Édith Cresson, kutatási biztos, 1991-benAP Photo/Thierry Charlier

A vihar középpontjában Édith Cresson volt francia miniszterelnök állt, aki kutatási biztosként jól fizetett pozíciókba vett fel barátokat, rokonokat és saját fogorvosát. Ez utóbbi, René Berthelot másfél évig tartó megbízatása során összesen egy 24 oldalas dokumentumot körmölt.

Néhány évvel később, 2015-ben kiderült, hogy az előző 18 hónap alatt összesen 2,6 milliárd forint állami és uniós támogatást kaptak Orbán Viktor miniszterelnök fogorvosának, dr. Bátorfi Bélának az érdekeltségei, köztük a magyar fogászati turizmust fejlesztő központ.

A halálba menekült

Minden idők legemlékezetesebb lemondását a Watergate-botrány váltotta ki. A gyanú szerint személyesen az akkori elnök, Richard Nixon adott utasítást arra, hogy a washingtoni Watergate szállodában lehallgatókészülékeket telepítsenek a rivális demokrata párt főhadiszállásán. A vizsgálat végét Nixon nem várta meg, inkább önként távozott a Fehér Házból.

A legkülönösebb menekülési útvonalat azonban John Stonehouse választotta. A Wilson-kormány légiközlekedési minisztere egy 1969-es jelentés szerint a cseh titkosszolgálat ügynöke volt. Gondjait csak tetézték a hitelezők állhatatos követelései, családi viszontagságait pedig a titkárnőjével, Sheila Buckley-vel folytatott titkos viszony.

HIRDETÉS

Stonehouse ekkor egyszerűen ellopta két elhunyt személyazonosságát a választókerületében, majd hamis útleveleket készíttetett. Ezek után Miamiba repült, bejelentkezett a Fontainebleau szállodába, és elment úszni. A ruháját a tengerparton hagyta. Sosem került elő. Legalábbis nem azon a partszakaszon.

Forrás: Twitter/@Southampton Hidden History
John Stonehouse, az eltűnt miniszterForrás: Twitter/@Southampton Hidden History

Mindenki azt hitte: megfulladt, sőt egyes lapok tudni vélték, hogy a minisztert cápák falták fel. Felesége és három gyereke gyászolta, az alsóház pedig egy perces néma csenddel adózott emlékének.

Stonehouse eközben a Hawaii-szigeteken olvasta saját gyászjelentését, miközben vidáman egy Piña Coladát szürcsölgetett. Öt héttel később tartóztatták le Melbourne-ben, ahol Sheila Buckley is csatlakozott hozzá. Szégyenszemre hazaszállították, ahol ragaszkodott ahhoz, hogy visszakapja képviselői helyét. Ehelyett az Old Bailey-ben csalás, lopás és megtévesztés vádjával hét év börtönre ítélték.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A Katargate célt tévesztett eurókötegei: buknak a vesztegetők és vesztegetettek egyaránt

Szájer József elfogásáról közölt videót a belga VTM televízió honlapja

Strache és Orbán kapcsolata