A feketebőrű Matthew Henson több mint 20 évig volt elválaszthatatlan társa annak a felfedezőnek, akinek a nevéhez az Északi-sark elérése fűződik. Most már az ő nevét is feltüntetik az expedícióról szóló múzeumban.
HIRDETÉSHamarosan újranyílik az amerikai Peary-MacMillan Sarkvidéki Múzeum a Maine állambeli Brunswickben. Az intézményt, amely az elsőként sikeresnek tekintett északi-sarki expedíciónak állít emléket, éppen költöztetik, májusra ígérik a megnyitót. Hogy miért érdekes ez? Mert most először nem két, hanem három felfedező fotója fogadja majd a belépőket, közülük az egyik kép egy színesbőrű férfit ábrázol majd.
A múzeum névadói, Robert Edwin Peary és Donald Baxter MacMillan vezették a szóban forgó expedíciót, amely 1909 áprilisában tűzte ki az amerikai zászlót a Föld legészakibb pontján. Úgy tartják, hogy ők voltak az elsők, akik - húsz fős csapatukkal - eljutottak oda. Arról, hogy Pearynek évtizedeken át volt egy elválaszthatatlan társa expedíciói során, hosszú időn át nem esett szó, pedig nem volt titok. A brunswicki múzeum is őriz olyan használati tárgyakat, feljegyzéseket, amelyek tőle származnak, és olyan fényképeket, amelyeken ott mosolyog ő is a többiek között. ABBC Rediscovering America című rovatának legújabb írásában Robert Isenberg kérdez rá arra, vajon miért feledkezett meg a világ Matthew Hensonról.
Henson volt az egyetlen feketebőrű férfi a csapatban
Azt, hogy ezért ment-e feledésbe a neve jó időre, nem tudni, érdemi válasz nincs. Az viszont tény, hogy még a tekintélyes nemzetközi szervezet, az Explorers Club vezetőségének szintén fekete közösséghez tartozó tagja, JR Harris sem hallott róla gyerekkorában. Még úgy sem, hogy állítólag személy szerint Henson volt az, aki elsőként lépett arra a talpalatnyi helyre, amelyet később mérésekkel az Északi-sarknak nyilvánítottak.
De Henson nem csak bőrszínében különbözött a többiektől. Összesen hét expedíciót csinált végig Pearyvel, és a fennmaradt beszámolók szerint több esetben is rajta múlt, hogy túlélték. Henson ugyanis egyrészt tengerész volt, vagyis volt gyakorlata abban, hogyan lehet átvészelni kemény helyzeteket a nyílt vizen. De ami még ennél is hasznosabbnak bizonyult: rendkívüli érdeklődéssel fordult az eszkimók kultúrája felé Grönlandon. Gyakorlatilag mindent megtanult tőlük, így egy idő után otthonosan mozgott a jégtengeren is. Szánhajtóként még az eszkimók közül is kitűnt, iglut bárhol felépített, és úgy vadászott, mintha erre született volna. A nyelvüket is remekül beszélte.
Mire is született Henson valójában?
Henson 1866-ban született, és papírforma szerint földet kellett volna művelnie egész életében. Legalábbis, ha szülei örökébe lép. Ehelyett már kamasz korában tengerésznek állt, első mentora Childs kapitány volt, aki olvasni is megtanította. A kapitány halála után évekig hányódott, mígnem 1887-ben összetalálkozott Robert Pearyvel, akit elbűvölt a személyisége.
Peary akkor már elismert szereplője volt az expedíciók világának, nem egynek a vezetője is lett, így vette maga mellé Hensont, aki egy kivételével az összes további útjára elkísérte 1891 és 1909 között. Idővel Peary is úgy nyilatkozott róla, hogy "nem tudna boldogulni nélküle".
Hensont is bevették a klubba, de csak évtizedekkel később
Miután hazatértek történelmi jelentőségű expedíciójukról 1909 tavaszán, mindenki Peary hőstetteként könyvelte el, hogy eljutottak a Föld legészakibb pontjára. Henson csak 1937-ben lett klubtag, majd élete végén két elnöki kitüntetést is kapott. Az Arlingtoni Nemzeti Temetőben nyugszik. Családfája egészen Grönlandig nyúlik.
Az Explorers Club külön bizottságot állított fel a fent idézett JR Harris vezetésével a hasonló igazságtalanságok orvoslására és megelőzésére. "A klub 2022-ben felvett posztumusz négy új tagot: ezek Seegloo, Egingwah, Ooqueah és Ootah, azok az eszkimó férfiak, akik Hensont és Pearyt kísérték utolsó expedíciójukon.