EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Már légi támadásról is szólnak a híradások Szudánban

Füst a szudáni fővárosban a szombati összecsapások idején
Füst a szudáni fővárosban a szombati összecsapások idején Szerzői jogok AP Photo/Marwan Ali
Szerzői jogok AP Photo/Marwan Ali
Írta: Euronews/ÁG - MTI/AP
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az ország de facto vezetésének egyik rivális tábornokának alakulatai támadtak katonai bázisokra és fővárosi célpontokra. Az amerikai külügyminiszter szerint még lehetséges a kormányzati rendhez vezető átmenet.

HIRDETÉS

Már bombázásról is cikkezik a világsajtó, azt követően, hogy szombaton harcok törtek ki Szudánban. Az ország de facto vezetőjével rivális tábornok alakulatai támadták meg a hadsereg több bázisát, elfoglalták a repülőteret és szemtanúk a főváros felett repülő harci gépről is beszámoltak, amiről szerintük a saját haderejük támad saját, szudáni célpontokra.

Katonai repülőgépeket láttak a szudáni főváros felett fegyveres csoportok összecsapásai után, írja a brit közmédia. A BBC úgy tudja, hogy feltételezhetően a szudáni légierőhöz tartoznak a légi járművek, és a jelentések szerint a Rapid Support Forces félkatonai csoporthoz köthető célpontokat támadhattak meg.

A szombat reggeli események

Harcok törtek ki szombaton Szudánban, amikor a Mohamed Hamdan Daglo tábornok, az ország de facto vezetőjének, Abdel-Fattah Burháninak a riválisa vezette Félkatonai Gyors Támogató Erők (RSF) megtámadta a hadsereg több támaszpontját - közölte a hadsereg szóvivője, Nabíl Abdallah.

Az RSF közölte, hogy elfoglalta a kartúmi nemzetközi repülőteret és az ország északi részén fekvő Merovében lévő, illetve több más vidéki támaszpontot. A milícia később tudatta, hogy az ellenőrzése alá vonta Burháni tábornok elnöki palotáját.

A szudáni hadsereg közleményében viszont arról számolt be, hogy továbbra is a kezén van valamennyi katonai bázis és repülőtér, és az RSF által közzétett információk "hazugságok".

SUNA/AP
A szudáni fegyveres erők szóvivője, Nabil AbdullahSUNA/AP

A nyugat-szudáni darfúri háború egykori milicistáiból szerveződött RSF és a 2021 októberében a hatalmat magához ragadó Burháni hadserege, amelyek között napok óta izzott a feszültség, egymást vádolja az ellenségeskedés kirobbantásával. 

A hadsereg azt állítja, hogy az RSF támadta meg több állását, miután szemtanúk heves tűzpárbajról számoltak be az ország több részéből. A milicisták állítása szerint viszont a hadsereg támadt a fegyvereseire.

Szemtanúk szerint összecsapások folynak a hadsereg és a milícia között Dárfúr tartomány északi részében is

A Mohamed Hamdan Dagalo, más néven Hemedti vezette befolyásos félkatonai szervezet és a hadsereg közötti nyílt konfrontáció alááshatja a polgári kormányzás visszaállításáért hosszú ideje folyó erőfeszítéseket.

Hemedti a tervezett demokratikus átmenet élére állította magát, megzavarva a katonai vezetőket, és katonákat mozgósított a fővárosban, Kartúmban.

Három napja éleződött ki a feszültség

A vita csütörtökön tört a felszínre, amikor a hadsereg bejelentette, hogy a legutóbbi csapatmozgásokat - mindenekelőtt Merovéban - az RSF egyeztetés nélkül hajtotta végre, és azok "törvénytelenek".

Az RSF közleménye szerint a hadsereg vezetésének és "egyes tisztjeinek" a lépései támadást jelentenek az ő egységei ellen, és bizonytalanság keltése volt a céljuk.

A RSF, amely a hadsereggel közösen részt vett az országot hosszú ideje kormányzó diktátor, Omar el-Bésir uralmának 2019-es megdöntésében, a múlt hónapban egységeket vonultatott fel Kartúmban és más városokban, miközben folytak a tárgyalások a hadseregbe történő integrálásáról az új választásokhoz vezető átmeneti rendezési terv keretében.

Hemedti, a valaha rettegett dárfúri parancsnok a 2019 óta Abdel-Fattah Burháni vezette Szuverén Tanács helyettes vezetője.

Blinken: még lehetséges az átmenet

A hanoi látogatáson tartózkodó Antony Blinken amerikai külügyminiszter szombaton kijelentette, hogy a szudáni helyzet "sérülékeny", de kitartott amellett, hogy továbbra is lehetséges a polgári vezetésű kormányzat helyreállításához vezető átmenet.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

WFP-főigazgató: „A segélyszervezetek nem lehetnek célpontok”

Az átmeneti enyhülés után újra üldözik a rasztákat Szudánban

A világ 18 pontján fenyeget éhínség, Szudánban már több millió gyerek nem jut elég ételhez