Az eredetileg gazdasági kérdésekre fókuszáló kolumbiai CELAC-EU csúcstalálkozóra 60 meghívott állam- és kormányfőből csak 12 ment el, mert elefántként ott volt a szobában az USA venezuelai hajók elleni háborúja.
Vasárnap kezdődött a kolumbiai Bogotában a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC) és az Európai Uniónak (EU) a negyedik csúcstalálkozója.
A találkozón részt vesz az EU külpolitikai vezetője, Kaja Kallas is a blokk vezetői között.
Kallas a rendezvényre érkezésekor elmondta, hogy az EU álláspontja a Karib-tenger és a Csendes-óceán térségében végrehajtott amerikai támadásokkal kapcsolatban a nemzetközi jog tiszteletben tartása, ami azt jelenti, hogy az erő alkalmazása csak önvédelem esetén vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata alapján indokolt.
Dick Schoof holland miniszterelnök fontosnak nevezte a nyugalom helyreállítását a Karib-tengeren, és sürgette a vezetőket, hogy dolgozzanak a feszültség csökkentésén.
A mexikói külügyminiszter, Juan Ramon de la Fuente szintén kommentálta a Karib-tengeren hajók ellen intézett amerikai támadásokat, és elmondta, hogy Mexikó álláspontja a "népek szuverenitásának és önrendelkezési jogának" tiszteletben tartására törekszik.
Az amerikai védelmi miniszter, Pete Hegseth szerint az Egyesült Államok szeptember óta 14 csapást hajtott végre hajók ellen a venezuelai partok közelében és a Csendes-óceán keleti részén is.
A források szerint ezekben az állítólagos kábítószer-csempész hajók elleni támadásokban 69 ember vesztette életét.
Gustavo Petro kolumbiai elnök "tárgyalás nélküli kivégzésnek" nevezte a haláleseteket, és a megöltek közül legalább egyet kolumbiai állampolgárként azonosított. A támadások két ismert túlélője közül az egyik szintén kolumbiai.
A magas rangú nevek hiánya csökkenthette a hatást
A csúcstalálkozóval az európai, latin-amerikai és karibi országok képviselői megpróbálják erősíteni a kapcsolatokat a nyugati féltekén a feltételezett drogszállító hajók ellen indított amerikai katonai művelet miatti megosztottság közepette.
A Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének és az Európai Uniónak a kétnapos csúcstalálkozójának jelentősége azonban megkérdőjeleződött az államfők és magas rangú tisztviselők, köztük Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Friedrich Merz német kancellár távolmaradása miatt.