rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Ki tölti be az űrt Angela Merkel után? - Az afgán válság döntő lehet a német választásokon

Access to the comments Kommentek
Írta: SzéF
Laschet, Baerbock és Scholcz - ez nem a gigászok csatája lesz, de izgalmas, mert hatalmas a tét
Laschet, Baerbock és Scholcz - ez nem a gigászok csatája lesz, de izgalmas, mert hatalmas a tét   -   Szerzői jogok  AP Photo
Betűméret Aa Aa

Bárki is lesz a Német Szövetségi Köztársaság új kancellárja, hatalmas terhet vesz a vállára, mégpedig elődje történelmi örökségét. Angela Merkel politikájának alapvető változása nem is várható. A jobbközép vezetőjének ritkán látott zuhanásból kell kihoznia a pártszövetséget, a baloldalnak pedig meg kell tartania a nyár közepén ölébe hullott esélyt. Ami biztos: egyik jelölt sem látszik olyan erős karakternek, aki zökkenőmentesen át tudja venni „Európa vezetőjének” szerepét. A súlyokat nehezíti, hogy még mindig több száz német állampolgár és mintegy tízezer német menedékre jogosult afgán várakozik az evakuálásra Afganisztánban.

Drámai átrendeződések a nyár végén

Az év elején még úgy tűnt, hogy a jobbközép szabadon mazsolázhat majd a koalíciós partnerek között, de augusztus végére a kép súlyosan megváltozott.

A CDU/CSU hanyatlását leginkább a nyári németországi árvizekhez lehet kötni, és akkor indult el felfelé a baloldal is, de nem csak a konzervatívok, hanem a Zöldek rovására is. Ismét előállhat az a helyzet, aminek Angela Merkel volt a boszorkánymestere, vagyis a 'koalíciózás', viszont nagy kérdés, hogy az új pártvezetők mennyire jártasak ebben a bonyolult műfajban.

POLITICO
Júliusban történt a fordulatPOLITICO

Időközben a baloldal előnye tovább nőtt (24-21). Jelen állás szerint a koalíciós svédasztal bőséges és többféle verzió is elképzelhető, mert senki nem jut átütő fölényhez. Újra kényszerházasságba kényszerülhet a két nagy párt (egy kisebb szereplő bevonásával), de lehetséges egy CDU/CSU-Zöld-Szabaddemokrata társulás, miként ugyanennek a tükörképe is – a baloldal vezetésével (SPD-Zöld-Liberális). Nem zárható ki teljesen a 'vörös-piros-zöld' felállás sem (szocdemek, szélsőbal és a zöldek), de az esélye kicsi, és feltehetően nem is lesz rá szükség.

Nem is a kormány összetétele a fő kérdés, hanem a 'Merkel-galaxis' utáni német stabilitás, versenyképesség és modernizálás, de főként az európai és a globális hangadó szerep megőrzése.

A legnagyobb feladvány személyi jellegű, hiszen bárki is a kancellár, évekbe kerülhet a merkeli tekintély és befolyás megszerzése, beleértve a nemzetközi kapcsolatok átvételét. Emlékezve Henry Kissinger fanyalgására az Unióval szemben, ami úgy szólt, hogy „Mi is Európa telefonszáma, ha akarok tőlük valamit?”, kétségtelen, hogy Angela Merkelt sokan tekintették a kontinens informális politikai főszereplőjének, akihez fordulni kell és lehet, aki ügyeket intéz, kezdeményez vagy elsimít (jól-rosszul), miközben formailag csak az egyik tagállam vezetője volt, minden uniós felhatalmazottság nélkül.

Az új kormányfő számára ezért fontos lesz, hogy a leköszönő kancellár mennyit és hogyan ad át neki a kapcsolatok és ismeretek kincsestárából.

Armin Laschet: megfelelő, de jellegtelen

A CDU/CSU 60 éves éllovasával szemben a leggyakrabban emlegetett aggály a személyes vonzerő (karizma) hiánya. A méltányosság megköveteli annak jelzését, hogy egy 16 éven át regnáló kancellár és pártelnök árnyékában nehéz is egy független saját karakter kiépítése, és Merkel sem tekintette fő céljának az utódlás előkészítését. Korábban Annegret Kramp-Karrenbauert (AKK) emlegették, mint 'kijelölt túlélőt', de ez az opció kútba esett, és Laschet most úgy vág bele a viadalba, hogy alig fél éves pártelnökség áll mögötte.

Michael Sohn/AP
Armin Laschet, 2021 januárjábanMichael Sohn/AP

Különösebb elvi vagy személyi kifogás nincs és nem is nagyon lehet ellene, mert van bőven politikai tapasztalata, (bár egy apróbb plágiumvád őt is elérte). Tagja volt az Európai Parlamentnek (1999-2005) és a Bundestagnak is, benne volt a pártvezetésben, és több pozícióban is jól teljesített Németország egyik gazdaságilag legstabilabb tartományában, Észak-Rajna–Vesztfáliában is.

Laschet megválasztása nem hozna jelentős változást a merkeli vonalhoz képest. Neki is a német gazdasági teljesítmény megóvása áll gondolkodása középpontjában, ami bírálói szerint azt is jelenti, hogy nem elég határozott az Unió eszméit kívülről vagy belülről támadó erőkkel szemben, hanem inkább az üzleti megállapodásokra, előnyökre és egyensúlyokra érzékeny. Itt főként Kínát és Oroszországot szokták emlegetni.

Laschet gyakran fölemlegetett középszerűsége abból is ered, hogy kerüli az erőteljes állásfoglalásokat, nem mutat fel politikai víziókat, óvatoskodik a konfliktusos témákban. Ettől még lehet remek adminisztrátor, de a meghatározó politikai szereplőtől még messze van. Ugyanakkor erős oldala a kompromisszumteremtés, a tárgyalásos ütésálló képesség és a szó jó értelmében vett birkatürelem.

Az őt közelebbről ismerők szerint viszont egyáltalán nem csak egy kockafejű bürokrata, hanem kedélyes és mosolygós karakter, egész jó viccekkel és öniróniával. Önmagát Merkel és Macron mixtúrájának tartja, de ha ő nyer, akkor gyorsan bizonyítania is kell, hogy rendelkezik e két politikus erényeinek legalább egy részével.

Führerbunker-effektus, vagy csak egy önmagát gerjesztő pánik?

Helmut Kohl távozása óta (1998) ez a legnehezebb pillanat a CDU/CSU életében. Laschetnek számolnia kell saját pártszövetsége nyűgeivel, sőt rémületével is. Főként a bajor partner CSU részéről, akinek vezetője, Markus Söder még mindig inkább magát tartja alkalmasabb jelöltnek, és a nagy tekintélyű veterán, Wolfgang Schäuble Bundestag-elnök (volt pénzügyminiszter) is kifejezi kétségeit. Egyes CDU politikusok nagyon rövid határidőt szabnának a hanyatlás visszafordítására, és akad, aki a helyzetet a Führerbunker állapotaihoz hasonlítja 1945 tavaszán, mert az augusztusi visszaesés a döbbenet erejével hatott, és nincs még rá mélyebb magyarázat.

A júniusban közösen bemutatott jobboldali választási program nagyívű és céltudatos, középpontjában a modernizációval és az európai versenyképesség fejlesztésével (értve alatta főként a Kínával, de az USA-val való lépéstartást is).

Az EU-nak meg kell mutatnia a demokráciát túlságosan lassúnak tartó és a világ első számú nemzetének szerepére törekvő Kínának, hogy a „liberális és szabadelvű” társadalmak is képesek kiváló teljesítményre.
Armin Laschet kancellárjelölt
2021. június 21.

A modernizációs kihívás valóban sürgető Németország számára. A hagyományosan exportvezérelt német gazdaságnak, ahol minden negyedik munkahely a kiviteltől függ, fel kell vennie a versenyt az amerikai és kínai technológiai robogással, de ezzel már adódnak problémái. Az Unió számvevőszéke már tavaly rámutatott arra, hogy a digitális fejlesztések egyenlőtlenek a kontinensen, és bár Németország kidolgozta az innovációs központok koncepcióját, ezt még át kell vinni a nemzetközi verseny színtérére, a termékek és szolgáltatások sorába is.

Változtatni kell azon a torz helyzeten is, hogy a kivitel zöme a gazdagabb nyugati tartományokból származik, míg a legtöbb keleti régióban nem éri el a 15%-ot sem. Ez komoly belső aránytalanságokat mutat, amit az ellenoldali SPD (Németország Szociáldemokrata Pártja) ki is használ.

A koronavírus-válság idején a kormány szakított a korábban rá oly jellemző pénzügyi szigor politikájával, de a CDU ezt szeretné lassan visszagombolni, ami sokak szemében ronthatja a vonzerejét. Sok bírálatot kap a program a klímavédelmi szempontok 'másodlagos' kezeléséért is, amit viszont a baloldal komolyabban hirdet.

A 139 oldalas CDU/CSU tervezet szerint immár nem elég, hogy Németország csak követi a technológiai folyamatokat, hanem képesnek kell maradnia formálni is azokat. A Szövetségi Köztársaság kerüljön az élre a legújabb technológiák alkalmazásában és legyen „gyorsabb, hatékonyabb, digitálisabb”. Egyszóval maradjon a vezető nemzetek sorában, például az 5G technológiák országossá tételével.

Laschet és Söder még együtt mosolyogtak júniusban

A kényelmesnek gondolt többség és a gondosan kidolgozott program birtokában váratlan fordulat a mostani hirtelen sürgősség. A nyugtalanságot fokozza, hogy várhatóan igen magas lesz a levélben leadott szavazatok száma, főként a koronavírus okozta óvatosság miatt. A 2017-es választásokon arányuk megközelítette az egyharmadot, de most már inkább a szavazatok feléhez lesz közel. Azt viszont nem lehet biztosan tudni, hogy melyik tartományt és mely választói csoportokat fogja inkább érinteni, ezért is kell a jobbközépen mielőbb rendezni a sorokat, mert sok polgár nem halasztja a választás napjáig a döntést. Emiatt is akarják sokan a „Jobb Németországért” kampány előbbre hozását.

Mivel Angela Merkel kormányzásának 16 évében a CDU feladta néhány klasszikus nézetét és inkább a középerők gyűjtőpártja lett (Mitte), nehéz feladat egy olyan program sikerre vitele, aminek ilyen sok és olykor ütköző értékeket és érdeket kell összefognia. A pillanatnyi zavarodottság és belső vita viszont még egyáltalán nem jelenti Laschet vesztét, továbbra is éllovasnak tekinthető. Problémája főként az, hogy sikere pártja teljesítményén is múlik, míg ilyen fejfájás fő ellenfelét nem gyötri, aki ezért is látszik magabiztosabbnak.

Az idő inkább a szocdemeknek kedvez

Az SPD listavezetője lendületben van. Július elején a megkérdezettek 35%-a tett a jobbközépre, és negyedük Laschetre, míg a szocdem jelöltre csak 14%. Az augusztusi fordulat egyelőre tartósnak látszik, és Olaf Scholz (63) nyilatkozatai is magabiztosságot árasztanak.

Manuel Balce Ceneta/AP
Jó amerikai kapcsolatok - Olaf Scholz és Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter, 2021, WashingtonManuel Balce Ceneta/AP

Bár Scholz pozíciója most viszonylag kényelmesnek látszik, azért a pezsgőbontás még odébb van. Nem halálbiztos befutó a kancellári posztra, még 59%-os bizalmi indexével sem, hiszen a németek sem a kormányfőre szavaznak közvetlenül, hanem a pártokra. A korábbi megfigyelések szerint a bizonytalanok gyakrabban döntenek az utolsó pillanatban a jobbközép szövetség mellett, de Scholz szerint egy erős második hely is fél győzelem lenne a balközépnek szeptember 26-án, kivált a merkeli évek vesszőfutásai után.

Scholz helyzeti előnyét erősíti, hogy a figyelem főként rá irányul, és neki nem kell belső pártharcokat vívnia vagy esetleg újabb programpontokon törni a fejét. A javára válhat az is, hogy akik valóban mélyebb változásokat várnak, azok inkább fognak rá és pártjára szavazni, mint a 16 éve domináns jobbközép szövetségre. Segítség számára az is, hogy pénzügyminisztersége utolsó évében a német GDP enyhe növekedése várható.

Scholz már tavaly megjósolta, hogy a fordulat idén augusztusra várható, és a Der Spiegel szemleírója szerint ilyen látnoki képességekkel akár lottóznia is lehetne. Pedig itt nem jóstehetségről, hanem a német politikai dinamika helyes érzékeléséről van inkább szó.

A CDU-ra és a CSU-ra ráfér egy kis ellenzéki pihenés, épp elég ideig kormányozták ezt az országot. Meg vagyok hatva a felém áradó bizalomtól és várakozásoktól.
Olaf Scholz
az SPD kancellárjelöltje, Karlsruhe, augusztus 23.

Bár szilárdan hirdeti, hogy nem fogja folytatni Merkel politikáját, és nem is kíván nagykoalíciót (legfeljebb végszükségben), de egyelőre még a kabinet tagja, alkancellár és pénzügyminiszter, tehát sokkal inkább 'körön belül' van, mint ellenfele. Első kézből ismeri a szövetségi köztársaság pénzügyi helyzetét, főszereplője a központi kormányzati döntéseknek, míg Laschet nem az. Merkel első kormányában munkaügyi és szociális miniszter is volt, vagyis volt alkalma közelről megismerni a kancellár politikai eszköztárát.

Ráadásul hét évig állt a leggazdagabb német város, a tartományi rangú Hamburg élén (a nagy előd, Helmut Schmidt szülővárosa, ahol szinte hagyomány a szocdem polgármesterség), ahonnan a német össztermék 4%-a származik, és az egy munkavállalóra jutó jövedelem az uniós átlag 130%-a.

'Scholz majd megoldja'

Erőteljes szociális politikát folytatott Hamburgban és csökkentette a munkanélküliséget is, és ezt folytatná most szövetségi szinten is. Arra épít, hogy e tengernyi tapasztalattal ő látszik a legpraktikusabb jelöltnek a válságos időkben, ezért az SPD kampánya erre a képességére épül, ezzel a szlogennel: 'Scholz packt das an', vagyis 'Scholz majd megoldja'. Egyszerű és érthető.

A szocdem favorit nem kimagasló szónok, de szövegei logikusan felépítettek, tárgyszerűek, a dolgokat nevükön nevezi. Pártjában azért élvez zavartalan támogatást, mert neki köszönhetően törtek ki a szociáldemokraták a Martin Schulzhoz köthető kudarc korszakából, ami már-már a párt szétesésével fenyegetett. Ezért sokan szinte Messiásként tekintenek rá, aki stabilan építhet a koronavírus-válság kezelése során szerzett személyes népszerűségére is.

Az SPD programjának tipikusan baloldali eleme a legmagasabb jövedelműek fokozott adóztatása, a vagyonadó, a szélesebb egészségügyi ellátás és a 12 eurós minimál órabér bevezetése. A tervnek nincsenek erős ideológiai téglái, mint régebben (például kapitalizmus-ellenesség, osztályok küzdelme), hanem sokkal inkább a racionalitást és a német szuverén működőképességet szeretné előtérbe helyezni. Például nem híve a 2%-os NATO költségvetési kötelezettségnek, és Amerikától kevésbé függő Uniót szeretne látni.

A Kínával és Oroszországgal való kapcsolatokban nem térne el különösebben a merkeli tárgyalásos-megegyezéses politikától, de erőteljesebb kritikai hangokat ütne meg. De ha kell, nem kerüli el az ideológiai kérdéseket, így például világossá tette, hogy ellenfele lesz az autoriter rendszereknek és védelmezője a kisebbségi társadalmi csoportoknak.

Scholz kezére játszik, hogy ellenlábasai: Laschet és a Zöld-párti Annalena Baerbock (40) egyaránt követett el hibákat a kampány során. A legkínosabb eset az volt, amikor Laschetet nevetgélésen kapta a kamera, miközben a kancellár a katasztrofális júliusi árvíz áldozatait vigasztalta. Baerbockra pedig a plágium vádja vetült, amit el is ismert, és ezzel mínusz 7%-ot 'termelt' pártjának, amit nem lesz könnyű visszaszereznie.

AP
Baerbock - magának és pártjának is befűtöttAP

Áprilisi bejelentkezése óta a zöld jelölt más fronton is támadás alá került. Bírálták, amiért nem nyilatkozott minden pénzügyi bevételéről, és vitatható (önlakkozó) állításokat közölt magáról hivatalos önéletrajzában. (Például 'nem precízen' hivatkozott kapcsolataira a Német Marshall Alapítvánnyal és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával. Ezeket az állításokat időközben törölte.) Mindez egyáltalán nem zárja ki, hogy a Zöldek valamelyik nagy párt oldalán részesei lehessenek egy új koalíciónak, de rontja a 'királycsinálói' esélyeiket.

A szocdem Scholz azt mondja, hogy ő nem lovagolja meg ellenfelei hibáit, és inkább a tapasztalatra, a gyakorlatiasságra, a józanságra és a megbízhatóságra helyezi a hangsúlyt. Laschet viszont kénytelen élni azzal az eszközzel, hogy figyelmezteti a közönséget a német politika balosodásának veszélyeire - vagyis támadnia kell Scholz személyét, ennek minden kockázatával, tekintettel a kettejük közti jelentős népszerűségi különbségre. Arra is ügyelnie kell, hogy a személyes viszony ne romoljon meg annyira, hogy gátolja az újbóli közös kormányzás lehetőségét, ha a választási arányok úgy hoznák.

Balratolódás - de mennyire?

Ellenfelei azt sugallják, hogy Scholz győzelme esetén erőteljes balratolódás várható, potenciálisan akár a kemény baloldallal is összebútorozva.

A jelen állás szerint – ha Scholz tényleg ellenzékbe akarja szorítani a konzervatív pártszövetséget, akkor – első kísérletként a Zöldekkel és a tőkepárti szabaddemokratákkal (FDP) kell összeállnia, egy úgy nevezett 'stoplámpa vagy jelzőlámpa-koalícióban', ahol a felek egymást sakkban tartják, és ki-ki villogtatja a maga piros lámpáját. Ez különös és nehézkes együttélés volna, tekintettel a két másik partner jelentős ideológiai és politikai nézetkülönbségeire, főként a bevándorlás, a klímapolitika, de a szociális ügyek kérdéseiben is.

Még erőteljesebb (és korábban sosem látott, ezért ijesztő) balratolódást hozna a „vörös-piros-zöld” koalíció a Zöldekkel és a szélsőbaloldallal (LINKE). Bár tartományi szinteken léteznek ilyen taktikai szövetségek, de országosan már sok bizonytalan középszavazót elriaszthatna. Ezért is hangsúlyozza Laschet, hogy egy ilyen fejlemény „mérgező lenne a gazdaságunkra nézve, és veszélyes a belső biztonságra is”.

Scholz egyelőre nem zárta ki egyértelműen egy ilyen lehetőség létrejöttét. Úgy fogalmaz, hogy ha a választók kormányalakítási megbízatást adnak, akkor „majd meglátjuk, mi lesz”. Egyelőre elüti a találgatásokat azzal, hogy szeretné a lehető legjobb eredményt elérni, és így elkerülni a drámai engedményeket a koalíciós tárgyalásokon.

Afganisztán csápjai Berlinig nyúlnak

Az utolsó választási hónap képét egész biztosan befolyásolni fogja a kabuli katonai és humanitárius válság tovagyűrűző hatása is. A még regnáló német belügyminiszter, Horst Seehofer (a CSU elnöke) szerint legkevesebb félmillió, de akár ötmillió afgán menekülésére is számítani lehet, bár azt még senki nem tudja megállapítani, hogy közülük hányan jutnak el Európa pereméig, és milyen ütemben

Hauke-Christian Dittrich
Ansgar Meyer tábornok, a Bundeswehr afganisztáni parancsnoka szemléz egy Airbus-400 szállítógépetHauke-Christian Dittrich

A CDU főtitkára, Paul Ziemiak leszögezi, hogy a 2015-ös menekültkrízis nem ismétlődhet meg és az afgán válságot nem Németországnak kell megoldania. Ez a nézet teljesen azonos Sebastian Kurz osztrák kancellár álláspontjával.

A szintén kormánytag szociáldemokrata Heiko Maas külügyminiszter egyelőre még a kivonulási kudarc sokkhatása alatt áll, miként a kormány egésze is, és leköti őket az evakuálással járó problématömeg. Elismeri, hogy a helyzetfelméréssel és a végrehajtással kapcsolatban súlyos hibák történtek, de a felelősséget jórészt az afgán kormányzatra hárítja. Abban viszont egyetért jobboldali partnereivel, hogy a hat év előtti menekültválság megismétlődését nem szabad megengedni.

Eközben a német kormány afganisztáni megbízottja, Markus Potzel Dohában találkozott a tálib vezetőkkel, és új fejlesztési támogatást ígért, ha létrejön egy funkcionális repülőtér, ahonnan augusztus 31. után is elindulhatnak azok, akik szeretnék elhagyni az országot.

A baloldali Scholz kancellárjelölt azt javasolja, hogy Törökország, Pakisztán, Irán és Irak fogja fel a menekültáradatot, és Németországnak ebben segítenie kell őket. „Az a dolgunk, hogy a régióban mutassunk integrációs lehetőségeket a számukra, és hogy érdemes ott maradni és a jövőjüket ott biztosítani.” Ennek a reménykedésnek ellentmond, hogy a szírek mellett az afgánoknak is az Európai Unió a menekülés fő iránya, és az említett országok közül egyik sem jelezte tömeges befogadási hajlandóságát. Mi több, Törökország és Pakisztán a leghatározottabban jelzi, hogy kapacitásaiknak a végére értek.

Mint az várható volt, a Zöldek határozott befogadáspárti álláspontot képviselnek. Annalena Baerbock kancellárjelölt szerint országának legalább 50 ezer afgán menekültet kellene beengednie, mindenek előtt a szövetségesek munkáját segítő személyeket és családjukat. Szerinte nem kell arra várni, hogy az Unió dolgozzon ki valamilyen megoldást, hanem azokat a kormányokat kell mozgósítani, akik érzékenyebbek a befogadásra, köztük az USA-t és Kanadát.

A jobbközép kancellárjelölt Laschet keserű szavakkal kommentálta a szövetségi kivonulást, amit a NATO eddigi legnagyobb kudarcaként festett le és drámai korszakot jósolt. Szóról-szóra követte Merkel álláspontját, mely szerint a döntés kizárólag az amerikaiakon múlott. „Mi mindig is azt mondtuk, hogy ha az USA marad, akkor mi is maradunk. A kivonulás bejelentése dominó-effektussal járt, és visszahelyezte a hatalomba a Talibánt.”

Ezt már – sajnos – tudjuk. A következő hetek kérdése nem is ez lesz, hanem hogy a kimentésre szorulók sorsa és az új menekülthullám intézése kinek a kezébe kerül, lévén Németország a migráció egyik fő célpontja. Mindezek tükrében a kampány hajrájában a menekültkérdés vezető témává léphet elő, és jelenleg csak a németek kisebbsége gondolja úgy, hogy Laschet vagy Baerbock rendelkezik a kellő kompetenciával ezen a területen.