A szakszervezet szerint az autógyártásban munkahelyek ezreit lehetne megtartani.
Négynapos munkahét bevezetését javasolja az IG Metall. A német fém- és autóipari alkalmazottakat tömörítő szakszervezet szerint a rövidített munkaidővel munkahelyek ezreit lehetne megmenteni – írja a DW.
A kollektív szerződéseket a jövő év elején fogják újratárgyalni, az IG Metall azonban már most felkészült javaslatával. A szakszervezet szerint a négynapos munkahét a válasz az „_ágazat, ezen belül pedig az autógyártás strukturális változásaira_”, amelyeket a járvány váltott ki.
„A rövidített munkahéttel az ágazat munkahelyei megmaradnának ahelyett, hogy leírnánk azokat” – nyilatkozta a Süddeutsche Zeitungnak Jörg Hoffman, az IG Metall elnöke.
A német autógyártás – az ország gazdaságának egyik alappillére – épp gyökeres változásait éli. A jövő újragondolására készteti az elektromos autók terjedése, a klímaváltozás okozta fenntartások, az automatizálás és a digitalizálás terjedése. Ráadásul az ágazatot a járvány kiváltotta pénzügyi válság is sújtotta – noha már látszanak a kilábalás jelei.
A német autóipar nagyjából 830 ezer alkalmazottja durván 5%-kal járul hozzá a német GDP-hez.
Egy idei kutatás szerint a legrosszabb forgatókönyv alapján akár a munkahelyek csaknem fele, 400 ezer szűnhet meg 2030-ig.
A német szakszervezeti javaslat Magyarországra nem terjed ki
Még ha az Audinak és a Mercedesnek magyarországi gyártókapacitása is van, a német szakszervezeti kezdeményezést nem terjed ki a magyar munkavállalókra.
Magyarországon ugyanis a Munka Törvénykönyve érvényes, amit másfél éve módosított az Országgyűlés.
A döntéssel összhangban nem csak kollektív szerződés esetén lehet a jelenlegi évi 250 elrendelhető túlórát 400-ra emelni. Ezt „_önként vállalt túlmunkának_” nevezik. Illetve, a munkaidőkeret akár 3 év is lehet, és csak ennyi idő után számolják ki, hogy túlórázott-e valaki.