NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Egyetlen új fertőzést sem regisztráltak szerdán Vuhanban

Gyógyult betegek térnek haza az orvosi megfigyelésből Vuhanban
Gyógyult betegek térnek haza az orvosi megfigyelésből Vuhanban Szerzői jogok Xinhua via AP
Szerzői jogok Xinhua via AP
Írta: Magyar ÁdámMTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Úgy tűnik, hogy a járvány kiindulópontján sikerült megállítani a koronavírus terjedését. A tizenkétmilliós nagyvárosba lassan visszatér az élet.

HIRDETÉS

Egyetlen új koronavírusos esetet sem jelentettek szerdán a járvány kínai gócpontjának számító Vuhanból. A hónapok óta vesztegzár alatt lévő városban lassan újraindul az élet.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtöki közlése szerint a járvány kitörése óta először történt olyan, hogy egy teljes napig nem regisztráltak új beteget Vuhanban, miközben Hupej tartomány egyéb részeiről már egy hete nem adtak hírt új betegről. A járvány gócpontja ma már egyértelműen Európában van. A halálozások száma Olaszországban várhatóan a nap végére utoléri a kínai adatot, és több másik európai országban is gyorsan terjed a vírus.

Eközben Hupej tartományban a napi halálozások száma is egyre mérséklődik: szerda éjfélig 8 beteg hunyt el, szemben az egy nappal korábban regisztrált 11 halálesettel. Hupejből ráadásul hétfő éjfél óta nem jelentettek újabb fertőzésgyanús esetet sem. A tartományban összesen 67 800 embert fertőzött meg az új típusú koronavírus a hivatalos adatok szerint, közülük mintegy 50 ezret Vuhanban, a tartomány székhelyén. A Hupejben elhunyt 3130 beteg közül 2496 veszítette életét Vuhanban. Magyar idő szerint szerda reggel 6636 pácienst kezelnek az új koronavírus okozta Covid-19-es betegséggel a tartományban, közülük 465-en válságos és 1809-en súlyos állapotban vannak.

Visszatér az élet a városba

A tartomány vezetése szerdán jelentette be, hogy a Vuhanban működő, a belföldi és a globális ipari láncban kulcsszerepet betöltő vállalatok ismét megkezdhetik tevékenységüket. Mindazonáltal a "negatív listán" szereplő vuhani vállalkozások - például mozik, könyvesboltok, bárok, éttermek és edzőtermek - továbbra sem nyithatnak ki. Hupej tartomány egyéb részein már csökkentették a járvány miatti készültségi fokozatot, és több cégnél indul be a munka a napokban.

A kínai hadsereg köszönti a vuhani orvosokat a járvány legyőzése alkalmából

Kína kezd kilábalni

Ahogy telik az idő, Kína lassan ugyanabban a helyzetben találja magát, mint amiben korábban Európa volt: ma már a külföldről ide utazók a koronavírus elsődleges hordozói. Miközben a belföldi fertőzések száma nullára csökkent az ország szárazföldi részén, szerda éjfélig újabb 34 külföldről behozott esetet jelentettek, ezzel a behozott esetek száma 189-re emelkedett. A legtöbb - összesen 21 - új beérkező fertőzöttről a kínai fővárosból számoltak be.

A Caixin kínai gazdaság lap belső forrásokból úgy értesült, hogy a kínai légitársaságok Pekingbe tartó nemzetközi járatait hamarosan a környező kínai nagyvárosok - Tiencsin, Hohhot, Tajjüan, Sicsiacsuang - repülőtereire irányíthatják át, hogy tehermentesítsék a főváros nemzetközi légikikötőjét, amely naponta több mint 30 nemzetközi járatot fogad. Az értesülést a pekingi nemzetközi repülőtér egyelőre cáfolta, de a tiencsini, valamint a tajjüani létesítmény is megerősítette, hogy tájékoztatták őket a lehetséges változásokról.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kínába már külföldről érkezik a koronavírus – köztük Magyarországról is

Tisztességes versenyről tárgyalt Kínában Olaf Scholz

Most Kína a panaszos fél: hatalmas nyugati hacker-veszélyre figyelmeztet a biztonsági szolgálat