„Óriási lökést adott a mentális egészségemnek”: miért fejlesszük az erdei túlélőkészségeket

Ha ön nem terepszínű ruhát viselő túlélő, és nem is az erdei fürdőzést kedvelő wellnessrajongó, könnyen érezheti magát „kicsit elveszettnek” a szabadban, mondja Jim Todd bushcraftoktató és természetvédő.

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Ezen próbál segíteni a feltűnően színes Bushcraft Bus, a vadon- és természetismereti oktatás guruló otthona.

„Mi azt a középső űrt próbáljuk betölteni, ahol nem kell semmivel azonosulnia. Elég, ha van egy kis felszerelése, és egyszerűen nyitott a dologra” – magyarázza Jim.

Jim, 39 éves, és a Bushcraft Bus (forrás: angol) társalapítója, a 37 éves Tom Young öt éve találkoztak Dorsetben, amikor bushcraftoktatói képesítést szereztek. Most gyűjtögető sétákat, vadonban hasznos készségeket fejlesztő workshopokat és tűz fölött készülő erdei vacsorákat tartanak Dél-Angliában és azon túl. Az Egyesült Királyságban – amely egy globális tanulmányban (forrás: angol), amely a „természettel való kapcsolódást” vizsgálta, 61 ország közül az 55. helyen végzett – van, aki úgy csatlakozik hozzájuk, hogy korábban soha nem tette be a lábát az erdőbe.

Nem kell sok idő, hogy ráébredjenek, mi hiányzott eddig az életükből.

„A nap folyamán egyre fokozódik az izgalom” – meséli Tom az Euronews Earthnek a Cotswoldsban fekvő Voltaires Woodban kialakított táborukból. „Sokan az elején elég visszahúzódóak, de gyakran éppen ők profitálnak a legtöbbet” – teszi hozzá Jim.

A King Alfred’s Cakes néven ismert, „cramp balls”-nak is nevezett gomba különösen népszerű a résztvevők körében. A széncsomókra emlékeztető, kerek képződmények rendszerint kidőlt kőris- és bükkfákon nőnek, és kiválóan használhatók gyújtósként – egy erdei főzésük egyik résztvevője ettől a felfedezéstől „egyszerűen extázisba került”, idézi fel Tom.

Mi a legfontosabb készség a vadonban?

Az „apocalypse-ready” állapot, vagyis az apokalipszisre való felkészültség nem a Bushcraft Bus központi célja, de az itt tanult készségek egyre fontosabbnak tűnnek. A brit kormány nemrég arra intette a lakosságot, hogy készüljön fel a klímaválság és ellenséges államok jelentette fenyegetésekre, például konzervételek felhalmozásával.

Az ajánlás egy rekordmeleg nyár után érkezett, amikor Európa nagy térségeit hőhullámok és vízhiány sújtották, mindezt tovább nehezítették a Közel-Keleten kialakult feszültségek miatti megugró háztartási számlák, valamint a víz- és energiaéhes mesterséges intelligencia fenyegető térnyerése.

Jim szerint ezek a tényezők sok résztvevőt ösztönöznek arra, hogy jelentkezzenek a kurzusaikra, és sokan úgy távoznak, hogy kevésbé félnek, magabiztosabbak, és jobban kötődnek a természethez.

„Ha ezen a szemüvegen keresztül kezd el gondolkodni, gyorsan rájön, milyen keveset tud valójában arról, hogyan védekezhetne vagy maradhatna életben egy ilyen helyzetben” – mondja. „Óriási mértékben támaszkodunk arra, hogy ezek a nagy rendszerek működjenek, és ha bármelyikük összeomlik, nagyon hamar a legalapvetőbb dolgokra szorítkozunk… Például mi lenne, ha nem lenne fűtés, és a tél közepén járnánk? Vagy hogyan találok vizet, és hogyan tisztítom meg?”

A tűzgyújtás „kulcsfontosságú” – nemcsak a túlélés szempontjából, hanem abból a szempontból is, „mennyire tudja élvezni az ember az erdőben töltött időt”, mondja Jim. „A tűz mindent összekapcsol” – érti egyet Tom –, „azt is, hogy megtanuljuk felismerni a fákat, hogy a megfelelő fát égessük, és azt is, mit érdemes gyűjtögetni, és hogyan készítsük el.”

Tom ezért mindig magánál tart egy ferro rudat, egy fémből készült gyújtóeszközt, amely nélkülözhetetlennek bizonyult a 2018-as, 66 napos, egyedül megtett túráján az európai sarkvidéken.

A bushcraft-készségeknek azonban van határa, és gyakran éppen a legfontosabb mentőöv marad észrevétlen: a közösség. Ez például azt jelentheti, hogy tudatosan alakítja a baráti körét: „Hogy legyen egy ápoló barátja, aki tudja, hogyan kell ellátni egy sérülést, és egy másik, aki műszaki beállítottságú, és segíthet egy működésképtelen autóból valami hasznosat csinálni” – mondja Tom.

„Ha energiát és kíváncsiságot fektet a természetbe, visszakapja”

Ezt az együttműködő szellemet látszik erősíteni a hálózaton kívüli életmód, nemcsak az emberek között, hanem a földdel, a tájjal való kapcsolatban is.

„Sok ember már egyáltalán nem tanul az erdőről, így nagyon fiatal kortól kezdve eleve el van szakadva tőle” – mondja Tom.

Vannak jelei annak, hogy ez lassan változni kezd: a brit kormány nemrég jóváhagyott egy új Természetrajz GCSE-t, egy olyan középiskolai tantárgyat, amelyet 14 éves kortól lehet választani, és amelytől azt reméli, hogy „a következő, környezetbarát pályákat választó generációt neveli ki”.

„Úgy gondolom, ha tanítani tudjuk az embereket, és átadunk nekik valamennyit ebből a tudásból és szemléletből, akkor maguktól kezdenek el törődni ezekkel a terekkel, és jobban értékelni őket” – teszi hozzá Tom.

Ez például úgy néz ki, hogy óvják az értékes erőforrásokat. „Az összes vizünket talicskával toljuk fel egy 15 perces, meredek, göröngyös ösvényen” – mondja Jim a táborukban ülve. „Így aztán nem locsoljuk szét, amikor itt fent vagyunk… Valahogy ösztönösen átállítja az agyát arra, hogy sokkal takarékosabban használja.”

Vagy odafigyelnek arra, mennyit vesznek el a természettől. „Mindig hagynia kell valamennyit abból, amit gyűjtöget, az állatoknak” – mondja Jim, gombák esetében pedig magának a gombának: „Azért teremnek, hogy a spórákat terjesszék” – teszi hozzá Tom.

„A természettel való kapcsolódás olyan, mint egy kapcsolat” – elmélkedik Jim. „Fel kell építenie, nem várhatja, hogy mindent megadjon önnek. Energiát és kíváncsiságot kell belefektetnie, és akkor visszakapja. Ekkor kezd valódi értéket nyújtani önnek.”

„A szabadban való felfedezés hatalmas lökést adott a mentális egészségemnek”

Jim és Tom egyaránt elismerik, hogy fiatalabb korukban sokkal jobban vonzotta őket a kocsma, mint a hosszú vidéki séták. Manapság inkább a képernyők azok, amelyek bent tartják a tinédzsereket.

Úgy vélik azt is, hogy Európának sok tanulnivalója van más kultúráktól a természettel való kapcsolódás terén. Új-Zélandon és Kanadában eltöltött idejük alatt azt tapasztalták, hogy a kinti léthez szükséges készségek sokkal mélyebben beépülnek a mindennapokba. A hatalmas tájak miatt nehéz nem észrevenni a természetet, miközben olyan tevékenységek, mint a kajakozás, a túrázás és a kempingezés már gyerekkortól ismerősek.

„A természet folyamatosan körülveszi az embert” – mondja Jim, szembeállítva ezt az Egyesült Királyság jóval sűrűbben beépített tájaival, ahol a szántóföldek és a magántulajdonban lévő erdők miatt a természetes területek meglepően nehezen hozzáférhetőnek tűnhetnek.

Ennek következtében „szinte különállónak látjuk magunkat a természeti világtól” – jegyzi meg Jim. „Pedig ha kimegy az ember, a legtöbben nagyon gyorsan érzik ezt a kapcsolódást. És ha ehhez a kint használható készségek is társulnak, azzal folyamatosan építi az önállóságát és a magabiztosságát.”

Tom saját élményei is ezt támasztják alá. „A szabadban való felfedezés számomra egyfajta célt adott” – mondja. „Hatalmas lökést adott a mentális egészségemnek is. Az életben általában is, egyszerűen úgy, hogy magabiztosabban beszélek az emberekkel, és ez az évek során alakult ki.”