Tudósok a világ utolsó vadon élő ökoszisztémáinak egyikét térképezik fel, hogy segítsenek nekünk „megérteni, mit veszítettünk el máshol”.
Fészkelő teknősök, halakkal hemzsegő korallzátonyok és rejtélyes mélytengeri élőlények: ezt találták a tudósok a világ egyik utolsó, nagyrészt érintetlen ökoszisztémájában.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Csendes-óceán két távoli korall-atollját vizsgálják, hogy támogassák a helyi és globális természetvédelmi erőfeszítéseket.
Bikar és Bokak 2025-ben vált a Marshall-szigetek első nemzeti tengeri védett területeivé. Azóta a tudósok azon dolgoznak, hogy átfogó ökológiai alapállapotot határozzanak meg a 48 000 négyzetkilométeres térségre, az égtől a szárazföldön át a tengerig.
Az eredményeik jóval a távoli atollokon túlmutatnak; ezek a legközelebbi lakott atolltól mintegy 116, illetve 385 kilométerre fekszenek.
„A legjobb ökológiai referenciarendszerek közé tartoznak, amelyekkel jobban megérthetjük, mit vesztettünk el máshol, és alapvető felismeréseket nyerhetünk a hatékony természetvédelmi és helyreállítási erőfeszítésekhez” – mondja Alan Friedlander, a Hawai’i Egyetem tengeri ökológusa.
Friedlander volt a vezető tudós a Bikar és Bokak térségében zajló közös expedíción, amelyet a Pristine Seas szervezett. Ez egy globális természetvédelmi és kutatási projekt, amelyet a National Geographic felfedezője, Enric Sala hozott létre a létfontosságú óceáni területek védelmére.
Az általuk feltárt területek „a térségben megmaradt legéppebb ökoszisztémák közül néhányat” jelentik – és talán az egész világon.
„A bolygó egészének kincsei”: Mit tanulhat a világ a távoli ökoszisztémáktól
A Bikarban és Bokakban 2023-ban végzett kiterjedt megfigyelések alapozták meg a védett terület létrehozását.
A kutatókat a Marshall-szigetek közösségi alapú természetvédelemre vonatkozó nemzeti keretrendszere vezette, amelynek célja, hogy úgy óvja a természeti erőforrásokat, „hogy közben a szigeteken az élet nemzedékeken át virágozhasson”, magyarázza Friedlander, aki egy nemrégiben készült, az atollok ökoszisztémáit vizsgáló tanulmányt (forrás: angol) vezetett.
„Bikar és Bokak nemcsak a Marshall-szigetek, hanem az egész bolygó kincsei, az Utirik-atoll közösségének ajándékai, amely hagyományosan és éberen óvja ezeket a törékeny ökoszisztémákat már évtizedek óta” – mondja.
Bár az atollok csak nemrég kaptak országos védelmet, régóta közösségi gondoskodás alatt állnak: a főnökök „mo” vagy „tabu” területeket jelöltek ki. Ezeken a zónákon az emberi tevékenységet korlátozzák, így a természet pihenhet és megújulhat – ezt a megközelítést beépítették a nemzeti keretrendszerbe.
Ennek eredményeként egy olyan ökoszisztéma alakult ki, amely páratlan bepillantást enged abba, hogyan működik az élet, ha az emberi befolyás minimális.
„A Marshall-szigetek kormánya megérdemli az elismerést előrelátásáért, amiért védi ezeket a globális biodiverzitási forrópontokat, ahol az emberi tevékenység távoli, és az élőhelyek hemzsegnek az élettől” – mondja Friedlander. „Ahogy az emberi tevékenység egyre nagyobb mértékben fenyegeti a biodiverzitást, az intenzív emberi hatásoktól mentes területek létfontosságú menedékterületekké válnak.”
A kutatók szerint az ilyen nagy tengeri védett területek világszinten fontos viszonyítási pontok annak megértéséhez, hogyan épülnek fel a trópusi óceáni ökoszisztémák, és miként változhatnak az emberi tevékenység által alakított korszakban.
A távoli atollok hemzsegnek az élettől, miközben máshol pusztul a vadvilág
Bikar és Bokak ritka ellenpontot kínál a világ nagy részéhez képest. A WWF 2026-os Living Planet jelentése szerint az ellenőrzött vadon élő állatállományok száma 1970 óta világszinten átlagosan 73 százalékkal csökkent, a tengeri populációk pedig 59 százalékkal estek vissza.
2023 januárja és 2025 májusa között a világ korallzátonyainak 84 százalékát érte a kifehéredést okozó hőstressz, és az óceánnak mindössze mintegy 3,5 százaléka tekinthető teljesen vagy erősen védettnek.
A Pristine Seas tudósai palackos merüléssel, víz alatti videóval, mélytengeri kamerákkal és egy tengeralattjáróval vizsgálták azokat a csendes-óceáni ökoszisztémákat, amelyek ezzel szemben viszonylag érintetlenek maradtak.
A két atollon összesen 15 költő vagy feltehetően költő tengeri madárfajt és több mint 260 korallzátonyi halfajt találtak, valamint nyílt vízi ragadozókat, köztük cápákat, jackhalakat és wahoo-kat. A kamerák és a tengeralattjáró „meglepően változatos és alig ismert mélytengeri közösségeket” is feltártak, és a felvételeken szereplő halak közül kettő a kutatók szerint a tudomány számára is új faj lehet.
Fészkelő zöld tengeri teknősöket is megfigyeltek Bikarban.
Ökológiai különbségeket is azonosítottak a két zátony között, bár a kutatók szerint ennek okai egyelőre nem világosak. Bokak zátonyait a korall uralja, és a halak biomasszája körülbelül kétszerese a Bikarénak, ahol egyes mélyebb lejtők több mint felét tengeri moszat borítja.
A kutatók szerint a projekt arra is rámutat, mennyire fontos az ökoszisztémákat egészükben vizsgálni, hogy megőrizzék integritásukat és nyomon kövessék a jövőben bekövetkező, éghajlat által vezérelt változásokat. Hozzáteszik, hogy a jövőbeni vizsgálatoknak az élőhelyek közötti tápanyagáramlást és ökológiai összekapcsoltságot is elemezniük kell.
Még felelős helyi irányítás mellett sem mentesek az ember okozta klímaváltozás globális hatásaitól a legelszigeteltebb trópusi zátonyrendszerek sem. A tanulmány arra figyelmeztet, hogy egyre inkább érinti őket a korallok kifehéredése, az óceán felmelegedése, a tengerszint emelkedése és az a változás, hogy mennyi táplálékot termel a nyílt óceán.