Régóta próbálják szabályozni a nemzeti határokon kívül eső tengeri területek kezelését, de a kérdés még mindig nem megoldott, ráadásul egyelőre a finanszírozás sem egyértelmű. Az Ocean legújabb adásában annak jártunk utána, hogyan biztosítható a nyílt tengerek élővilágának védelme.
A tengeri nemzeti határok láthatatlanok, de átlépésük a vízben élő állatok számára a védettség és a veszély közötti különbséget jelentheti.
Ebben a hónapban a Greenpeace egyik hajójának tudósai a Galápagos-szigeteki tengeri rezervátum körül végeztek vizsgálatot. Felfedezték, hogy a hatalmas védett területeken a biológiai sokféleség virágzik, de ez a biztonság eltűnik a közeli nemzetközi vizeken.
A Galápagos-szigetcsoporttól keletre a vándorló fajoknak át kell kelniük az ipari halászat által uralt területen, amelyet egyetlen nemzet törvényei sem szabályoznak. A nyílt tengereken egyre érezhetőbb az emberi tevékenység.
„Főként az új iparágak, például a mélytengeri bányászat és a nem fenntartható halászati gyakorlatok miatt aggódunk, mert ezek a területek különösen érzékenyek - fennáll a veszélye annak, hogy ha nem ismerjük fel ezt a hihetetlen sokféleséget, elveszíthetjük, mielőtt még esélyünk lenne felismerni, értékelni és megvédeni,” mondja Stuart Banks, a Charles Darwin Alapítvány szenior tengerkutatója.
Eddig a nemzetek nehezen tudták kijelölni a saját kizárólagos gazdasági övezetükön kívüli természetvédelmi területeket. Az aktivisták azonban bíznak abban, hogy egy új nemzetközi szerződés változtatni fog ezen, és lehetővé teszi a nemzeti joghatóságon kívüli óceáni területek védelmét.
„Ha sikerül elérnünk, hogy ezt a területet védett tengeri területté nyilvánítsák, az nagy győzelem lesz. Áthidaljuk a szakadékot, és biztosítjuk, hogy az egykor az ipari halászat által súlyosan veszélyeztetett régiót megvédjük, lehetővé téve a fajok biztonságos vándorlását,” fogalmazott Ruth Ramos a Greenpeace óceánokkal foglalkozó aktivistája.
A cél, hogy a kényes ökoszisztémákból és a vándorlási útvonalakról eltávolítsák az olyan pusztító tevékenységeket, mint az intenzív halászat és a nagy tengeri forgalom.
„A cápák, teknősök azt teszik, amit tenniük kell. Rajtunk múlik, hogy alkalmazkodunk-e hozzájuk. Meg kell találni a legjobb megoldást, ami a lehető legkisebb hatással van a különböző ágazatokra és gazdasági tevékenységeikre,” magyarázza Alex Hearn, a Galápagos Tudományközpont professzora.
A nyílt tengerek védelmének gondolata sokáig irreálisnak tűnt. A bolygónk felszínének felét borító nemzetközi vizeket szervezetek sokasága kezeli. Mindegyikük bizonyos régiókra vagy tevékenységekre összpontosít. Egyik sem rendelkezik olyan hatáskörrel, amely biztosítaná az óceánok biológiai sokféleségének megőrzését.
A legújabb tanulmányok szerint a nyílt tengerek kulcsfontosságú részeinek védelme minimális hatással lehet az óceánok egészségének helyreállítására és a halászati iparra. A védelmi erőfeszítéseknek azonban figyelembe kell venniük az összes tengeri tevékenységet, beleértve a globális hajóforgalmat, amely áthalad a nyílt tengerek érzékeny területein. Az óceán védelme az egymással összekapcsolt gazdaságaink fenntartása mellett kihívást jelentő feladat.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetében több mint 15 évig tartott a vita, mire 2023 márciusában a küldöttek történelmi jelentőségű megállapodást kötöttek a nemzetközi vizek biológiai sokféleségének védelméről.
A „Biológiai sokféleség a nemzeti hatáskörön túl” című megállapodás, más néven a "nyílt tengeri szerződés" nem hoz létre új védett területeket, de jogi keretet teremt a nemzetek számára. A szerződést 88 fél írta alá, köztük az Európai Unió és valamennyi tagállama, valamint Kína és az Egyesült Államok.
„A nyílt tengeri szerződéssel most először van lehetőségünk arra, hogy a világ tengereinek kétharmadát megvédjük. Képesek vagyunk átfogóan felmérni az óceánra és annak értékes erőforrásaira gyakorolt potenciálisan káros hatásokat. És most először van lehetőségünk arra, hogy biztosítsuk, hogy az előnyök és az erőforrásokhoz való hozzáférés igazságosan és méltányosan tudjon megoszlani,” véli Rebecca Hubbard, a Nyílt Tengerek Szövetségének igazgatója.
A szerződés csak akkor lép hatályba, ha legalább 60 állam ratifikálja. Minna Epps, a Nemzetközi Természetvédelmi Unió óceánokkal foglalkozó csoportjának igazgatója úgy véli, hogy az aláíró országok igenis szeretnék, ha ez a szerződés megvalósulna.
„Ez az akarat valóban megvan. Most már csak az a kérdés, hogyan tudunk segíteni az országoknak a kapacitásépítéssel, a tudatosság növelésével. A globális dél országainak részéről is vannak kérdőjelek azzal kapcsolatban, hogy mennyibe fog kerülni a megvalósítás. Ezzel párhuzamosan tehát ki kell építenünk a támogatáshoz szükséges intézményi mechanizmust is,” fogalmazott Minna Epps.
A monacói kék kezdeményezés az egyik olyan globális platform, ahol szakértők és döntéshozók vitatják meg, hogyan lehet a szerződést végrehajtani, amint az hatályba lép. Az idei fórumon a Seychelle-szigetek bejelentette ratifikációját, és ezzel csatlakozott Chiléhez és Palauhoz, az eddigi országokhoz. Számos part menti ország gazdasága és élelmezésbiztonsága függ a nyílt tengeri ökoszisztémák egészségétől.
„A nyílt tengerek távoliak, de a part menti vizek élővilága, a korallzátonyok egészsége, a halállományok és a halászközösségek szempontjából teljesen relevánsak. Ha nem kezeljük a nyílt tengereket, megszakíthatjuk ezeket a kapcsolatokat. A halászat összeomolhat a part menti tengerekben. Ha hatékonyan védjük a nyílt tengereket, akkor valóban megőrizhetjük a halállományok rugalmasságát és szilárdságát, és ezáltal a tőlük függő megélhetést is,” mondja David Obura, a biológiai sokféleséggel és az ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi platform elnöke.
A megállapodás gyakorlati végrehajtásával kapcsolatban még mindig sok a kérdés. A különböző gazdasági érdekekkel rendelkező nemzetek közötti konszenzus elérése kihívást jelent.
„Sokkal könnyebb bármit megvédeni egy ország vizein belül, mert az egyetlen kormány felelőssége. A nyílt tenger egy kicsit olyan, mint a vadnyugat - ez nagy kihívás lesz, mert bár ez egy ENSZ-folyamat, egy jogi eszköz az országok számára, hogy megállapodjanak a területek védelméről, természetesen tudjuk, hogy néhány ország ellenezni fog mindent, ami megakadályozza a halászatukat, amelyet most elszámolatlanul, szabályozatlanul megtehetnek, bárhol, ahol csak akarják,” fogalmaz Enric Sala, a National Geographic-nál dolgozó kutató.
Sürgető kérdés a finanszírozás. A biológiai sokféleséggel kapcsolatos globális célkitűzés 2030-ig a tengeri élővilág legalább 30%-ának védelmét tűzte ki célul. Ennek megvalósításához jelentős költségvetésre lesz szükség, a költségek és a felelősség igazságos megosztásával az állami és esetleg nem állami szereplők között. Bizonyos költségek ugyanakkor befektetésnek tekinthetők.
„Kissé ellentmondásos, de egy nyílt tengeri védett terület lehetővé teszi a halállományok helyreállítását, így a halászok gazdasági tevékenységének fejlesztését is. Becslések szerint ez az arány tíz az egyhez, vagyis 1 befektetett dollár 10 dollár megtérülést hoz,” magyarázza Olivier Wenden, a II. Albert Monacói Herceg Alapítvány alelnöke és vezérigazgatója.
Az Európai Unió, amely a megállapodás közvetítője volt, úgy tekint erre, mint a fenntartható fejlődés és a tengeri erőforrások méltányos megosztása iránti elkötelezettségének megnyilvánulására.
„Az uniós eljárásunkban eléggé előrehaladott állapotban vagyunk, most a ratifikációt kell elősegítenünk. Nagyon remélem, hogy minél hamarabb meg fog történni, a tagállamok részéről is, hiszen ne feledjük: 60 aláírásra van szükségünk. Ennek majdnem a fele az Európai Unióból érkezhet. Elkötelezettek vagyunk, hogy ez minél hamarabb megtörténjen,” véli Charlina Vitcheva, az Európai Bizottság Tengerészeti és Halászati Főigazgatóságának vezetője.
A szerződés támogatói azt szorgalmazzák, hogy a szabályozás 2025-re lépjen hatályba, bár vannak aggodalmak, hogy ehhez időben elegen ratifikálják-e azt. A kutatók emlékeztetnek arra, hogy mivel számos tengeri fajt kihalás fenyeget, az óceán nem várhat.