A megállapodás alapköve egy nemzetközi békefenntartó kontingens helyzetbe hozása lenne a Gázai övezetben, amely lefegyverzi a Hamászt és biztosítja a polgári kormányzás feltételeit. A határidő 2027 vége.
Két év alatt szeretné az Egyesült Államok elérni a gázai rendezés befejezését, de az augusztusi kihirdetés óta nem történtek értékelhető lépések a cél irányában.
Izrael most úgy látja, hogy a Trump-tervben megszabott gázai nemzetközi békefenntartó kontingens (ISF) nem fog létrejönni. Ennek legfőbb oka az, hogy eddig egyetlen ország sem vállalta katonáinak kockáztatását az extrém veszélyességű övezetben.
Emellett Izrael fenntartja magának a vétójogot a kontingens tagjainak kiválasztásában, ami még a legjobb esetben is járhat késlekedésekkel, tekintettel a zsidó és az arab államok jelenleg felhős bizalmi kapcsolatára.
A késlekedés fő veszélye az, hogy ha az átmeneti időszak elhúzódik, az a Hamász visszaerősödésével járhat. Ebben az esetben megjelenik a háború kiújulásának kockázata, és közben nem rendeződik a palesztin lakosság nyomorúságos helyzete sem.
A Trumpi béketerv nem hajtható végre a kívánt ütemben
Az ENSZ BT elfogadta a határozatot (2803), amely megerősíti az Donald Trump által bemutatott 20 pontos gázai rendezési tervet, és ennek részeként engedélyezi egy nemzetközi stabilizációs erő, az ISF telepítését a Gázai övezetben.
A döntés kimondja, hogy a kontingens feladatai közé tartozik a Gáza-övezet demilitarizálása, a fegyveres infrastruktúra felszámolása, azaz a Hamász és szövetségesei lefegyverzése, és átmenetileg egy új adminisztratív és biztonsági keret létrehozása.
A határozat kapcsán a palesztin oldalon vegyes reakciók jelentek meg. A Palesztin Hatóság üdvözli a döntést és kész részt venni annak végrehajtásában. Ugyanakkor a Hamász, az Iszlám Dzsihád (PIJ) és a velük szövetséges régiós egységek határozottan elutasították a tervet, mondván, hogy a mechanizmus „külföldi gyámkodásként” funkcionál, és a palesztin fegyveres ellenállás felszámolását szolgálná, amiről nem hajlandók lemondani.
Az ISF felállítása többtényezős kihívás, mert nemcsak politikai felhatalmazásra, hanem hozzájáruló államokra, parancsnoki rendszerre, logisztikára, koordinációra és az érintett területen való telepítésre van szükség annak biztonságos működtetéshez.
A legnagyobb nehézség a hozzájárulói listák kialakítása - kik vegyenek benne részt?
A határozat ugyan megvan, de a részletes hozzájárulói lista távol áll a véglegesítéstől, és az előkészítő tárgyalási időszak további hónapokat is igénybe vehet. A határozat nem részletezi pontosan az ISF parancsnokságát, de elvárja, hogy egységes vezetés alatt működjék, amelyet a Board of Peace (Béketanács) felügyel.
A parancsnoki rendszer kialakítása, azaz a nemzetközi kontingensek integrálása, a szabályzatok megalkotása, a feladatmegosztás, az együttműködés Izraellel és Egyiptommal legalább 3-4 hónapot vesz igénybe a hozzájárulók megállapodása után.
A tényleges missziós telepítés olyan költséges logisztikai előkészületeket követel, mint a kontingensek elhelyezése Gázában, a határátkelők biztosítása (Egyiptom–Gáza vonal), a fegyveres infrastruktúra felmérése, és a helyi rendfenntartó erőkkel való együttműködés megkezdése. Ez akár további 3-6 hónapot is jelenthet, nem kis részben azért, mert az övezet közbiztonsági felügyelete jelenleg még a Hamász kezében van, amely ellenzi az egész folyamatot.
Feltételezve, hogy közben nem adódik nagyobb politikai visszalépés, akkor reálisan 6-9 hónap után indulhat a telepítés. Az optimista forgatókönyv szerint decemberi döntés esetén 2026 közepére jelenhetnek meg az első kontingensek a helyszínen. A békefenntartói gyakorlati tapasztalatok és politikai kockázatok miatt a folyamat 12-18 hónapra is nyúlhat. Rendkívül intenzív egyeztetésekre van szükség, mivel az Egyesült Államok leszögezte, hogy katonái nem lépnek Gáza földjére, viszont felkészül az expedíció külső logisztikai támogatására izraeli területről.
Az olyan régiós arab államok, mint Szaúd‑Arábia, Egyiptom, Egyesült Arab Emírségek, Jordánia részvétele legitimitást adna a stabilizációs erőnek. Ők azok a szereplők, akik jobban ismerik a földrajzi, kulturális és politikai viszonyokat, és kapacitásuk is van a missziós részvételhez. A szerepvállalás diplomáciai előnyt is jelenthet számukra, mivel nekik is érdekük a stabilitás Gázában, hiszen a humanitárius, biztonsági és migrációs okok miatt szintén érintettek. Egy arab kontingens megjelenése - elvileg - hozzájárulhatna izraeli és palesztin oldalon is az elfogadottsághoz.
31 arab és muszlim állam kimondta, hogy a Gázai övezet az „okkupált palesztin terület” integráns része, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy kényszerítsék ki Izrael kivonulását, és nyújtsanak nemzetközi védelmet a palesztinoknak. Ugyanakkor az arab államok részvétele még nem hangzott el olyan határozott formában, hogy „küldünk katonákat Gázába”. Az Egyesült Arab Emírségek például világossá tette, hogy addig nem vesz részt a műveletben, amíg nem látszik a jogi és biztonsági keret a kontingens működéséhez.
A közlemények egyelőre csak arra utalnak, hogy Indonézia és Azerbajdzsán esetleges részvételéről már tárgyalnak. Itt viszont megjegyzendő, hogy a régiótól távol fekvő és nem arab országokról van szó, amelyek nem jártasak a helyi viszonyokban, és nyelvi nehézségeik is lehetnek a terepen való kapcsolattartásban, különösen kiélezett helyzetekben.
Nagyon magasak a politikai érzékenységek
Több arab ország közvéleménye egyáltalán nem támogatja, hogy katonái – akár csak rendfenntartó szerepben is – Izrael által érintett területen szolgáljanak. Egy arab kontingens részvétele belpolitikai kockázatot is jelent az adott országra nézve, mert a „zsidó-izraeli konfliktusban” való szerepvállalás továbbra is kimagaslóan érzékeny téma.
Izrael elvárásai – különösen a demilitarizálás, fegyverek leszerelése – olyan feladatot jelent, ami sok arab állam részéről idegen lehet. Törökország homályos szerepe, vagy az arab államok közötti versengés is nehezíti az egységes kontingens létrejöttét. Ilyen ellentét támadhat például a szaúdiak és az egyiptomiak között arról, hogy ki töltse be az alakulat parancsnoki tisztét, amivel a delegáló kormány döntő befolyást szerezhet az övezet felett.
Mit mond a Palesztin Hatóság?
A palesztin vezetés (PH), amely Gázától távol rendelkezik befolyással, közleményt adott ki az ENSZ BT határozata után. Ennek értelmében a „örömmel veszi a döntést”, és kész együttműködni a végrehajtásban.
A PH kiemelte, hogy a palesztin népnek joga van önrendelkezésre és az államalapításra, amelyet az ENSZ is „hiteles útként” említ meg. Ugyanakkor nem részletezte, hogy milyen katonai vagy biztonsági kapacitással venne részt a rendfenntartó kontingensben. Ezért az ő részvételük inkább politikai jóváhagyásként értékelhető, mintsem konkrét katonai hozzájárulásként.
Az Abbász elnök vezette legitim palesztin vezetés, amely ellenséges a Hamásszal szemben, a gázai békefolyamatot szorosan összeköti a kétállami megoldással, ami viszont Izrael határozott ellenkezésébe ütközik. Mindez azt vetíti előre, hogy a gázai rendezésben a ramallahi hatóságnak nem lesz döntő szerepe
A következő fontos mérföldkő az lesz, amikor az ISF-hez hozzájáruló államok nevei nyilvánosságra kerülnek, a parancsnoki struktúra véglegesen kialakul, majd az első nemzetközi egységek ténylegesen megkezdik munkájukat Gázában. A tartós béke akkor kerül kézzelfogható közelségbe, ha ezek a feltételek teljesülnek.