Madonna kiadta nagy várakozás övezte Confessions II albumát, a 2005-ös Confessions on a Dance Floor spirituális folytatását. A rajongó Mikhail Calvez elemzi a dalokat, és megvizsgálja, él-e még a táncparkett 2026-ban.
Több kereskedelmi és kritikai bukás után Madonna végre megjelentette régóta várt 'Confessions II' című albumát, amely a 2005-ös, nagy sikerű 'Confessions on a Dance Floor' folytatása.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A rajongók, különösen a meleg rajongók, már régóta vágytak arra, hogy a Királynőtől új tánclemezt kapjanak, és most végre megkapták. A világ minden táján összegyűltek, hogy mielőbb a kezükbe vehessék az albumot, és az elsők között hallgathassák meg, sokan a megjelenés napján megállás nélkül áradoztak róla.
Az egyik helyszín, ahol külön Madonna-eseményt rendeztek, a franciaországi Lyon volt. A lemezbemutató ünnepségen a rajongók este fél 11 körül gyülekeztek egy bakelitlemez-bolt előtt, az árusítás azonban csak éjfélkor kezdődött.
„Egy Lyon melletti kisvárosban élek, és kocsival jöttem csak azért, hogy megvegyem a CD-t és a vinylt. Abban a percben elindítom, ahogy beülök az autóba” – mondta az egyik türelmetlen résztvevő.
„A férjem már alszik, de amikor ma éjjel hazaérek, felteszem a fejhallgatót, és meghallgatom az albumot. Tíz év telt el!” – tette hozzá egy másik izgatott rajongó.
Az album körüli izgalmat részben azzal lehet magyarázni, milyen marketingstratégiát dolgozott ki Madonna csapata a 'Confessions II'-hez. A popsztár nagyon hosszú ideje csigázza a közönséget, és az album promóciója egyáltalán nem hagy kívánnivalót maga után.
Az első kislemez, az 'I Feel So Free' megjelenésétől Sabrina Carpenter coachellás fellépésén való villanásnyi szereplésén át a meleg társkereső appal, a Grindrrel kötött nagyszabású együttműködésig (amit sok felhasználó kimondottan idegesítőnek talált), illetve a sztárokkal telezsúfolt, NSFW-nek minősített kisfilmig, amelyben az album néhány dala is felbukkan, minden azt mutatja, hogy Madonna marketingcsapata túlórában dolgozott.
Most jön a kulcskérdés: sikerült-e Madonnának említésre méltó folytatást letennie az asztalra?
Az album vizuális arculata kiemelkedő: élénk színek, Madonna látványos pózokban, ugyanakkor az egész mégis letisztult. A 'Confessions II' márkát ugyanaz a cég, a Special Offer, Inc. dolgozta ki, amely Charli XCX 'brat' című albumának sikeréhez is hozzájárult.
Az album a mantraszerű 'I Feel So Free' kislemezzel nyit, amelyben Madonna azt mondja, „új perszónát” és „másféle identitást” szeretne létrehozni, ami elég merész kijelentés az egyik legfontosabb énekesnőtől a popzene történetében. Ebben a house stílusú számban Madonna az egész album központi témáját vezeti fel: a táncparkettet. A dal Donna Summer 'I Feel Love' című számát idézi, a cím ismétlődő használatával a teljes trackben. Madonna azonban érzékeny énekkel és bőséges nyögésekkel saját karaktert ad neki. Elég szexi, ugye?
A második szám, a 'Good For The Soul' észrevétlen átmenettel érkezik. Madonna annak idején úgy képzelte a 'Confessions on a Dance Floor'-t, mint egy megállás nélküli bulit, ám ez akkor nem valósult meg. 2025-ben kiadta az album egy olyan verzióját, amely már követte ezt a víziót, a 'Confessions II'-n azonban sokkal jobb és izgalmasabb átvezetések hallhatók.Az éneket erősen megdolgozták, de jól illeszkedik a dal elektropop hangzásához. A vonósok, különösen a végén, valódi habot tesznek a tortára, szépen összefogják a számot.
A 'One Step Away' újabb Madonna-kijelentéssel indul: szerinte „az emberek úgy gondolják, a tánczene felszínes”, és ő úgy véli, „teljesen félreértettek mindent”. A dal klasszikus hangszereket, például zongorát és vonósokat kever elektronikus ütemmel. Az ének természetesnek és tisztának hat, rácáfolva a kétkedőkre: Madonna 67 évesen is tud énekelni. A ritmus ugyanakkor ismétlődő, kevés benne a fejlődés érzete. A DJ-k mindenesetre imádni fogják.
Újabb hibátlan átvezetés érkezik a 'Bring Your Love'-ba, amelyben a pophercegnő Sabrina Carpenter vendégszerepel. Ez a második kislemez, amelyet idén a Coachella fesztiválon, Carpenter fellépése közben mutattak be. Feltűnő, mennyit változott a dal hangzása az eredeti verzióhoz képest, és ez kifejezetten jót tett neki. A 'Bring Your Love' a klasszikus „popreceptet” követi, ezért azonnal a fülben marad. Sabrina és Madonna között „van miről beszélni” – de miről is?
A válasz: a Danceteria, az ikonikus nightclub, ahol Madonna fiatalon bulizott, és ahol először játszották le a demókazettáját. Az énekesnő bebizonyítja, hogy rappelni is tud, miközben elmeséli, mi minden történt ott. Ezúttal is sok nevet sorol fel, ahogy a 'Vogue'-ban tette, ám most hollywoodi sztárok kerülnek fókuszba. A dal kicsit hirtelen indul, de amint belelendülünk, ezt gyorsan el is felejtjük. Érdekes megoldás a szám vége felé a ritmusváltás is: olyan, mintha az első felének remixét hallanánk. Ideális partidal.
A 'Read My Lips'-ban a kolumbiai énekes, Feid működik közre. A dal kellemes, lendületes, több akusztikus hangszerrel és a tradicionális latin zenére jellemző hangzásokkal. Olyan, mintha Madonna eredetileg Bad Bunnyt szerette volna, de ő nem ért rá. Feid spanyolul énekel, Madge angolul, a végén pedig azt üzeni: „fogd be a szád”.
Az 'Everything' intim, akusztikus hangzással indul, vonósokkal, szinte szóló, kevésbé megdolgozott énekkel, aztán minden megfordul. Erős elektro- és technóritmusok érkeznek, rátekerve az ismétlődő vokálokra. Biztosra vehető, hogy sok technóklubban felcsendül majd. Madonna a diszkó táncparkettjén is túl akar lépni? Ha igen, jó úton jár. A szám a végén visszatér a klasszikus hangszerekhez, szépen lezárva a történetet.
Ezután jön a harmadik kislemez. A 'Love Sensation' nagyon hasonlít a 'Bring Your Love'-ra, különösen a refrénben; ha egymás után játszanák őket, könnyen azt hihetnénk, ugyanaz a dal szól. Szórakoztató, erősebb diszkóhangulattal, de semmi igazán különleges. A „there's nothing that we cannot do” sor egy idő után kifejezetten fárasztó.
A 'Love Without Words' újabb house-szám, amely a közönséget hívja a táncparkettre. Szó szerint. Madonna tényleg könyörög a hallgatónak, hogy jöjjön be a klubba. A popdal meglehetősen kísérletezőnek hat a szétvágott vokálok és az ütemváltás miatt.
A történetet futurisztikus szintikkel viszi tovább a 'Bizzare', amelyben Martin Garrix vendégeskedik. Jól szól, de megint egy ismétlődő popreceptet követ, ami végül kissé unalmassá teszi. Garrix ennek ellenére remekel, jellegzetes kézjegye nagyon is felismerhető.
Dance floor, dance floor, dance floor... Madonna kulcstémája folyamatosan előtérben van, és az album ezen pontján sok hallgató már azt kívánhatja, bárcsak továbblépne egy másik témára. A 'School'-lal azonban nincs ilyen szerencséjük: kísérleti darab torzított elektronikus hangzásokkal, repetitív szöveggel és időnként férfiasan ható vokállal. Táncolni jó rá, de nem marad meg igazán az emlékezetben.
A 'Fragile'-lal végre megtörik a formula: a dal elején újabb Madonna-monológ hallható, ezúttal az életről vallott filozófiájáról. A szám a régi Madonnát idézi, különösen a 'Ray of Light' és az 'Erotica' korszakát. Nem túl magas a BPM, nehéz elképzelni, hogy klubokban szóljon, az élethosszig hű Madonna-rajongók azonban imádni fogják.
A „Je suis désolée”-től a „Je n'étais pas perdue; J'étais juste cassée; Ils ont essayé de me faire tomber; Je m'en fous” sorokig úgy tűnik, Madonna francia nyelvű utazása is halad előre, ebben pedig Stromae segít neki a 'My Sins Are My Savior' című számban. Ha arra számítanak, hogy a belga sztár énekelni fog, csalódniuk kell: csak beszél. A dal nagyon kilencvenes évekbeli hangzást hoz, amitől az ember lassan, kimérten, elegánsan akar mozogni. Érdekes a minták megválasztása is, mintha Madonna az 'Erotica' című számot használta volna fel hangulatteremtéshez.
A 'Betrayal' ugyanezt a hangulatot folytatja. Sok benne a klasszikus hangszer, a dal személyesnek, gyakran érzelmesnek hat. A 'The Test' mellé társul – ebben Madonna lánya, Lola Leon is énekel –, mint újabb szám, amely az énekesnő magánéletét boncolgatja. Meleg szövegek és energia árad belőle, a lánya hangja pedig egyedi. Mindezek ellenére felmerül a kérdés, mennyire szükségesek ezek a záró dalok, hiszen nem igazán illeszkednek az albumot jellemző pörgős, energikus tánczenei vonalba.
A záródal, az 'L.E.S. Girl' ezt a táncinfernót gyönyörű, kevésbé megdolgozott szólóénekkel és finoman kidolgozott hangszereléssel zárja le. Madonna szinte „vokálisan meztelennek” tűnik, megmutatva, ki is ő valójában a pimaszság, a hírnév, a ruhák és a smink mögött – és ezt a hallgató is érzi.
Madonna arra biztat minket, hogy lépjünk ki a burkunkból, menjünk ki a világba, érezzük magunkat szabadnak, és merjünk mások lenni – szerinte sokan már el is felejtették, hogyan kell ezt csinálni.
Pályája ezen szakaszában saját életművére reflektál, legyen szó a 'Confessions II – The Film'-ről vagy az 1992-es 'Erotica' albumról. Jó döntésnek bizonyult, hogy felkérte a legendás popproducer Stuart Price-t az együttműködésre, mert kiváló munkát végeztek. Egyszerre utazunk vissza az időben, hogy újra felfedezzük azt a Madonnát, és lépünk tovább előre.
A 'Confessions II' biztosan nem remekmű, mégis friss levegőnek hat Madonnának és a közönségnek egyaránt. Bár az album helyenként egyenetlen és időnként ismétlődik, jó eséllyel a legjobb munkája a 2015-ös 'Rebel Heart' óta. Ezzel a lemezzel Madonna rácáfol Charli XCX kijelentésére, miszerint a táncparkett halott. Továbbra is van táncparkett-ikonunk, és jó ezt hallani.