Demokrata törvényhozók vizsgálatot követelnek a USS Abraham Lincoln fedélzetén uralkodó körülmények ügyében az ételhiányról, tönkrement vízvezetékről és mentális krízisekről szóló jelentések nyomán.
A fedélzeti körülmények miatt viták kereszttüzébe került amerikai repülőgép-hordozó szerdán Thaiföldre érkezett, ez az első kikötőése kilenc hónap után.
Az USS Abraham Lincoln fedélzetén szolgáló 5000 tengerész és tengerészgyalogos a közel-keleti háborúból érkezve a thaiföldi Pattaya üdülőhely felé tart, amely a vietnami háború óta a pihenés és kikapcsolódás egyik állomása az amerikai katonák számára.
Szerdán reggel vontatóhajók vezették Laem Chabang kikötője felé a hatalmas, nukleáris meghajtású hordozót, amelynek repülőfedélzetén harci repülőgépek tucatjai sorakoztak – számoltak be tudósítók.
„Laem Chabang-i érkezésünk jól megérdemelt lehetőséget ad tengerészeinknek és tengerészgyalogosainknak a pihenésre és feltöltődésre” – áll a közleményben, amelyet Robert Loughran ellentengernagy, a 3. amerikai repülőgép-hordozó csapásmérő kötelék parancsnoka adott ki.
Dan Keeler kapitány, a Lincoln parancsnoka hozzátette, hogy a „történelmi bevetés” első kikötői látogatása, 286 tengeren töltött nap után lehetővé teszi, hogy „a legénység élvezhesse ezt a gyönyörű és történelmi országot”.
Egy pattayai tisztviselő közölte, hogy a hajó várhatóan nem sokkal dél előtt köt ki.
A Lincoln 2025 novemberében hagyta el Kaliforniát, hogy a Dél-kínai-tengeren teljesítsen szolgálatot, majd a Közel-Keletre vezényelték át, még a fél éve kezdődött Irán elleni amerikai-izraeli támadások előtt.
A fedélzeti életkörülmények romlásáról és a legénység mentális egészségének rossz állapotáról – köztük öngyilkossági kísérletekről – szóló beszámolók címlapokra kerültek az Egyesült Államokban, és bírálatokat váltottak ki a háborval szemben.
Pattaya rendkívül népszerű a külföldi turisták körében; tengerpartjairól és az éjszakai életéről ismert, amelyet régóta figyelnek a szexturizmussal összefüggésben.
Pattaya polgármestere, Poramase Ngampiches a héten az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy nemrégiben felléptek a szexmunkásokkal szemben, de tagadta, hogy ennek köze lenne az amerikaiak érkezéséhez.
Az üdülőhely egyik bárja előtt kedden egy tábla állt, rajta a felirattal: „Üdvözlünk minden amerikai katonai személyzetet. Köszönjük a szolgálatukat.”
Biztonság és tisztességes árak
A polgármester közölte, hogy buszokat állítottak forgalomba, amelyek a hajóról Pattayába és vissza szállítják a tengerészeket egészen addig, amíg a hordozó vasárnap el nem indul.
„Azért jönnek, hogy kikapcsolódjanak” – mondta Poramase a Facebookra feltöltött videóban.
„Előkészületeink a biztonságra és a tisztességes árak garantálására összpontosítanak, hogy ne éljünk vissza velük.”
Elmondása szerint a tengerészeknek megtiltották a vízi sportokat, például a jet-skizést, valamint azt, hogy kihasználják Thaiföld laza kannabiszszabályozását.
Ugyanakkor arra biztatta őket, hogy élvezzék a város számos más látnivalóját, a bevásárlóközpontoktól a vallási helyszínekig.
„Örülünk, ha bárkitől érkezik vendégforgalom” – mondta a héten Nicko, egy pattayai go-go bár francia tulajdonosa.
„Óvatosnak kell lennünk, mert mint tudjuk, ha alkohol is van a képben, könnyen elszabadulhatnak a dolgok.”
Demokrata törvényhozók vizsgálatot követelnek az USS Abraham Lincoln fedélzetén uralkodó körülmények ügyében, miután hírek érkeztek élelmiszerhiányról, elromlott vízvezetékekről és mentális egészségi válságokról.
Trump elutasította az aggodalmakat, ahogy azt a felvetést is, hogy a hajót túlságosan hosszú időre vezényelték ki.
„Csak kevés mentális egészségi esetet kellett kezelni, haláleset nélkül” – mondta augusztus közepén Hung Cao, megbízott haditengerészeti miniszter, a médiát hibáztatva amiatt, hogy »harcosainkat áldozatokként próbálja beállítani«.
A hordozót a Közel-Keleten az USS George Washington váltotta, amely korábban Japánban állomásozott, miközben az Egyesült Államok és Izrael Iránnal vívott háborúja tovább húzódik.
Ezt a hajót pedig az USS Theodore Roosevelt váltja majd, amely a következő hetekben San Diegóból fut ki, a magán katonai szervezetként működő US Naval Institute szerint.
Az Egyesült Államok február végén, Izraellel közösen indított háborúja óta folyamatosan repülőgép-hordozót tart az Arab-tengeren az Irán elleni légicsapásokhoz, majd az iráni kikötők tengeri blokádjának érvényesítésére.