EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Podcast: Baán László mesél Renoir legérdekesebb műveiről a kiállítás után

Baán László, a budapesti Szépművészeti Múzeum főigazgatója
Baán László, a budapesti Szépművészeti Múzeum főigazgatója Szerzői jogok fotó: Ács Gábor
Szerzői jogok fotó: Ács Gábor
Írta: Ács Gábor
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Aki ismeri Renoir életművét, annak is tartogatott nagy pillanatokat a budapesti tárlat, ilyen lehet a Musée d'Orsay raktárában lappangó egyik főmű megtekintése.

HIRDETÉS

Podcastunkban a  Szépművészeti Múzeum főigazgatója, Baán László mutat több érdekes művet a Renoir-kiállításon: megismerhetik a Szépművészeti eddigi legdrágább műtárgybeszerzését, rácsodálkozunk egy raktárból előkerült főműre, és megnézünk egy félaktot, amit svájci tulajdonosa most először kölcsönöz külföldi kiállításra.

Abban a teremben kezdjük a beszélgetést, ami a kiállítás fókusza, és ahol a múzeum legjelentősebb műtárgyvásárlása is látható. Beszélgetésünk Baán Lászlóval itt hallgatható meg:

Egy korábban elszalasztott lehetőséget sikerült részben helyrehozni. Száz évvel ezelőtt ugyanis volt három francia kiállítás Budapesten. Az első kettőn jelentős műalkotásokat vásárolt a Szépművészeti Múzeum, és amire a harmadik tárlaton felbukkant a magyar fővárosban Gabrielle fekvő aktja, addigra már nem maradt elegendő vásárlási keret.

Pierre-Auguste RENOIR: FEKVŐ AKT (GABRIELLE) - 1903
Pierre-Auguste RENOIR: FEKVŐ AKT (GABRIELLE) - 1903Szépművészeti Múzeum

Néhány éve azonban egy árverésen ismét feltűnt a korábban elszalasztott mű, és a múzeum már nem engedte ki a kezei közül. Így került a Szépművészetibe Renoir egyik fő műve, ami köré szerveződött a mostani tárlat. 

Budapesten még nem volt átfogó Renoir-kiállítás, világszerte is ritka alkalom egy életműtárlat Renoir képeiből. A Musée d'Orsay anyaga nélkül képtelenség magas színvonalú retrospektív összeállítást bemutatni, de ezen felül még számos intézmény kölcsönzött alkotásokat a budapesti kiállításra.

Pierre-Auguste RENOIR: ALVÓ LÁNY - 1897 körül
Pierre-Auguste RENOIR: ALVÓ LÁNY - 1897 körülSzépművészeti Múzeum/Svájci Szövetségi Kulturális Hivatal

Egyes darabok megszerzése a kiállításra önmagában is bravúros. Ilyen például a winterthuri félaktként emlegetett mestermű, az Alvó lány. Renoir olyan merész pózban ábrázolja az aktot, ami önmagában is különlegessé teszi a festményt. A tulajdonos intézmény most először kölcsönzi külföldi kiállításra.

Láthatunk olyan műveket is, amelyek nem csak a kölcsönzésük miatt különlegesek, hanem a témájuk miatt. 

Pierre-Auguste RENOIR: FIÚ MACSKÁVAL - 1868
Pierre-Auguste RENOIR: FIÚ MACSKÁVAL - 1868Szépművészeti Múzeum/Musée d'Orsay

Renoir idejében férfiaktot mitológiai vagy akadémikus téma nélkül alig festettek. Itt egy kisfiút látunk egy hétköznapi szituációban, a család macskájával ábrázolja Renoir. Ez meglehetősen progresszív volt akkoriban. Még akkor is, ha a modell a baráti-családi körből való.

Aki nagyon ismeri Renoirt, annak is tartogat nagy pillanatokat a kiállítás. Például Renoir utolsó korszakából egy-egy szobor vagy az eddig a Musee d'Orsay raktárában pihent festmény, illetve a Szépművészeti Múzeum saját tulajdonú grafikái, amik a fényérzékenységük miatt nincsenek állandó kiállításon.

Pierre-Auguste RENOIR: FÜRDŐZŐ NŐK - 1895
Pierre-Auguste RENOIR: FÜRDŐZŐ NŐK - 1895Szépművészeti Múzeum

A saját korában többször élesen bírálták Renoirt. Az impresszionizmus egyik első, szabadban festett aktját hullafoltosnak gúnyolták a kritikusok, ma pedig általános méltatás övezi. A foltok élénkségére magyarázat a tűző napsütés, ami pontosan a festményen látható látványt mutatja a valóságban is, ha egy szellős lombozatú fa alá nyáron beül valaki.

Pierre-Auguste RENOIR: TANULMÁNY. TORZÓ, NAPFÉNYHATÁS - 1876
Pierre-Auguste RENOIR: TANULMÁNY. TORZÓ, NAPFÉNYHATÁS - 1876Szépművészeti Múzeum/Musée d'Orsay

A kiállítás viszonylag rövid ideig látogatható, hacsak nem lesz hosszabbítás, az eredeti tervek szerint január elejéig, 2024. január 7-ig lesz nyitva.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Amerikai filmé az Arany Pálma

Újra Csinibaba Táncdalfesztivál a Budapest Parkban

Mindenhová beférkőző politika: 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója