Az előrehozott holland választásokon, illetve a portugál és dán helyhatósági választásokon a korábbiakhoz képest elsőre alulszerepeltek a jobboldali populisták. A számok nem azt sugallják, hogy áttörést értek volna le. Enyedi Zsolt, a CEU politológia professzora szerint azonban nem torpantak meg.
A nyilvánosságban sokat hangoztatott, leegyszerűsítő diagnózis, hogy a populizmus egyre hangosabb, a szélsőségek pedig egyre nagyobb befolyást szereznek az Európai Unióban és azon kívül. Mint azt a Közép-európai Egyetem (CEU) politológia professzorával, Enyedi Zsolttal beszélgetve kiderítettük, ez csak részben igaz.
Ha magunk elé vesszük a három legutóbbi uniós tagállami választások statisztikáit, látszik, hogy a helyzet összetettebb: az előrehozott holland parlamenti választáson, illetve a portugál és dán helyhatósági választásokon látszólag nem volt átütő a szélsőjobboldali pártok szereplése, ugyanakkor jelentős előrelépéseket tett több tagállam önkormányzataiban, és új populista pártok is megjelentek a radaron.
A Geert Wilders-vezette PVV-t Rob Jetten pártja, a liberális D66 úgy kényszerítette ellenzékbe, hogy az a 2023-as választásokon 6,3%-al csupán ötödik legnagyobb támogatottságú párt volt. Ezt azzal tudta megtenni, hogy kampányában a Wilders által előszeretettel tematizált bevándorlási kérdésekről a lakhatási problémák hangsúlyozásával, és megoldások ígéreteivel terelte el a választókat.
Wildersék két évvel ezelőtti előretöréséhez hasonló volt az idei portugál parlamenti választásokon André Ventura Chega-jának a diadalmenete, amely után a nemzetközi sajtó a legerősebb ellenzéki pártnak kiáltotta ki a szintén bevándorlásellenes portugál populistákat. Látszlóagos megtorpanásuk is hasonló volt a PVV-éhez, hiszen a rekordrészvételt – közel 60%-ot – eredményező portugál helyhatósági választásokon a Chega mindössze három polgármestert tudott az önkormányzati struktúrába juttatni, azt is csupán a párt bástyájának számító déli területek egy korlátozott részén. Míg Alentejo és Algarve régióiban is kiemelkedő eredményre számítottak, az utóbbi régióban azért buktak el, mert Szocialista Párt (PS) képes volt megőrizni pozícióit 11 településen.
Portugál szakértőkkel beszélgetve kiderítettük, hogy a Chega valódi eredménye nem elsősorban a polgármesteri mandátumokban mutatkozott meg, hanem abban, hogy nagyszámú képviselőt tudtak az önkormányzati testületekbe juttatni, ahol idáig szinte nem voltak jelen.
Populisták délen, populisták északon
A Dán Néppárt (DPP) múlt heti helyhatósági választásokon elért eredménye hasonló a Chega csendes győzelméhez: csupán egyetlen polgármestert tudnak önkormányzat élére állítani, ugyanakkor a 98 helyhatósági tanács közül már 82-nek tagjai, összesen 151 képviselővel. Ráadásul összesen tizenegy politikusuk mind a négy regionális tanácsban benn maradt, amivel az ötödik legnépszerűbb párt lettek.
A legbefolyásosabb dán szélsőjobboldali párt, a Dán Néppárt (DPP) már Frederiksenék 2019-es győzelmét megelőzően évről évre szerényebb szavazótábort mozgatott meg. A múlt heti eredménnyel közel 2%-al jobb eredményt értek el, mint a négy évvel ezelőtti helyhatósági választásokon. Ezzel párhuzamosan újabb dán pártok (Új Jobboldal (NB), Dán Demokrata Párt (DD)) is szélsőjobboldali programmal jelentek meg, amely pártok eredményével együtt a szélsőjobboldal megközelíti a DPP 2015-ös rekordtámogatottságát (21,08%). A Dán Demokrata Párt hét képviselővel szintén bekerült mind a négy regionális tanácsba.
A dán helyzet azért sajátos, mert a szélsőjobb vitorlájából éppen a kormányzó Szociáldemokraták (A) tudták kifogni a szelet. A szociáldemokraták ugyanis az Unióban példátlanul szigorú, különutas bevándorláspolitikát folytatnak, amely más tagállamokban a menekültválság óta a populisták egyik kulcs programpontja.
Ugyanakkor a múlt heti helyhatósági választásokon Mette Frederiksen pártja a vártnál rosszabbul szerepelt, amit holland politológusok éppen az ellentmondásos politikai értékajánlattal magyaráznak, ami szerintük hosszútávon sikertelen, mondván az „sem a centrista választási sikerhez, sem pedig a szélsőjobboldali pártok vereségéhez nem vezet.” Mint Cas Mudde, a Georgia-i Egyetem (USA) professzora prognosztizálja: a jövő évi parlamenti választásokon a dán szociáldemokraták történelmi mélypontra futnak, aki szélsőjobb pedig erősödhet.
Enyedi Zsolt szerint a dán szocdem politikája a szakmai körökben „csodaszámba megy”. A professzor azt mondja, hogy a választások azt mutatták meg, hogy „egy népnek, nem csak a bevándorlásból, hanem sok minden másból elege lehet”, ráadásul a Dán Néppárt (DPP) egy régóta fennálló, hagyományokkal rendelkező szélsőjobboldali képződmény, tehát az idősebb generációk támogatására is számíthat, emiatt nem fog teljesen a partvonalra sodródni.
Arra, hogy mi a magyarázat a Chega-nal és a Dán Néppártnál is felfedezhető eredményre, miszerint a vezetőiket nem, de a testületi képviselőket megválasztották, Enyedi azt mondja, hogy „ezeknek a pártoknak nem annyira a vezetés az erőssége, mint az, hogy ki tudják fejezni a mindenkori kormánnyal szembeni ellenvéleményeket”. Hozzáteszi, a mai populizmust össze sem lehet hasonlítani a huszadik századi történelmet beárnyékoló szélsőséges pártpolitikákkal: „a szóban forgó szélsőjobboldal, sokszor mérsékeltebb és progresszívebb politikát folytat, mint a Fidesz vagy a Tisza”.
Mint mondja, szélsőjobboldali párt ma már nehezen tudna kizárólag a keményvonalas értékvállalásaival parlamentbe jutni, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne lennének a legtöbbnek parlamenten kívüli szervezetei, amelyek mozgásban tudnák tartani az arra fogékony választókat.
A holland helyzet háttere
Enyedi azt mondja, hogy Hollandiában sem egyértelmű a szélsőjobb veresége. A „váratlanul heterogén összetételű” parlamentben a szélsőjobb szintén több kisebb pártra oszlik, ezek együttes támogatottsága pedig hasonló Wilders 2023-as eredményéhez. A politológus szerint tehát nincs trendforduló: a szóban fogó választások nem azt jelentik, hogy megtört volna a népszerűségük, ugyanakkor a sajtóban uralkodó drámai kép, miszerint a „szélsőjobboldalnak lenne egy törvényszerű, fokozatos hatalomátvétele, egyszerűen nem igaz”.
Mint magyarázza a szélsőjobboldali pártok eleve „törékeny képződmények, néhány karizmatikus vezetővel”, akik néha botrányba keverednek, néha pedig egyszerűen megunják őket a választóik. Erre a politológus magyarázata az, hogy a populisták társadalmi-politikai programja általában homályos, ha pedig ez egy idő után nem derül ki részleteiben, és csupán a karizmatikus vezető látványos előretörését tapasztalják a választók, az kiüresedik, elveszíti újdonságerejét.
A jelenleg legnépszerűbb európai populista párt, a Le Pen vezette francia Nemzeti Tömörülés (RN) esetében éppen ezért nem valószínű, hogy a jövőben lekerülne a politikai porondról: nagy hagyomány és kimunkált politikai program van mögötte. Más populista pártoknak, amelyek hasonlót nem tudnak felmutatni, ráadásul a mozgalomnak helyi hagyománya, identitása sincs, ezt ki kell várniuk. Mint mondja, nem elég, ha protestpártként valaminek ellenében, például kizárólag az identitás-, vagy bevándorláspolitika segítségével próbálnak előretörni, mert azzal elbuknak.
A Patrióták lobbiznak, a Szuverén Nemzetek veszekednek
A szélsőjobboldal a háom választás árnyékában erőteljes lobbizásba kezdett az Uniós politikában, hiszen a képviselőit politikai alkuk révén próbálja vezető tisztségekbe tolni. Anders Vistisen, a Patrióták dán frakcióvezetője a közelmúltban azt valószínűsítette, hogy a Patrióták támogatják majd Roberta Metsola mérsékelt jobboldali EP-elnök harmadik elnöki ciklusát, amennyiben segít nekik lerombolni a szélsőjobb megfékezésére felhúzott “tűzfalat” – így hívják azt a technikát, amellyel a politikai pártok megpróbálják kizárni a döntéshozatalból és minden hatalmi helyzetből a szélsőségeket – és vezetőségi pozíciókat biztosít nekik az EP Elnökségében.
Az Elnökség az Európai Parlament adminisztratív döntéshozó szerve, amely az elnökből, 14 alelnökből, öt questorból áll. Az elnökségi pozíciók nagyobb befolyást adnának a Patrióták kezébe, mint amekkorát eddig bármikor kaptak.
Metsola pártját, a Max Weber vezette Európai Néppárt (EPP) német ágát – tehát jellemzően a CDU/CSU képviselőit – egyre gyakrabban vádolják az európai és tagállami politikában azzal, hogy a döntéshozatal szintjén is összejátszanak a szélsőjobboldallal.
Eközben a másik szélsőjobboldali uniós pártkoalíció, a Szuverén Nemzetek Európája (ESN) belső ellentétekkel küzd: míg a párt legbefolyásosabb politikusa, a német AfD társelnöke, Alice Weidel a tagállami politikában éppen az Alternatíva Németországért néppártosításán dolgozik – Ifjú Alternatíva Németországért (Jugend Alternativa für Deutschland) néven ifjúsági szervezetet hoz létre, sőt, szokatlan módon bírálta képviselőtársai oroszországi látogatásait –, az AfD másik társelnöke Tino Chrupalla Vlagyimir Putyin védelmére kel.
Tehát a támadási felületet az Alternatíva, a politikai mainstream pedig kihasználva ezt azzal vádolja a pártot, hogy a Kreml bábja és Oroszországnak kémkedik. A vádak ellenére a német Alternatíva rég nem látott népszerűséggel a második-harmadik helyen áll az uniós szélsőjobboldali pártok támogatottságát tekintve. Az AfD a februári szövetségi választásokon a kereszténydemokraták (CDU/CSU: 28,5%) mögött másodikként végezve 20,8%-ot szerzett, a felmérések szerint azóta a kormánypárt hanyatló népszerűségével egy időben fokozatosan erősödik – olyannyira, hogy vannak olyan kutatások, amelyek megelőzték a kormánypárt támogatottságát.
Orbán-Nawrocki ellentét
Bár a nacionalista lengyel történész, Karol Nawrocki júniusi másodikfordulós elnöki győzelme után első látásra jól indult a magyar-lengyel viszony – Orbán Viktor az elsők között gratulált az elnöknek, most úgy tűnik, hogy a magyar miniszterelnöknek a Jog és Igazságosság politikusával is hideg viszonya lesz. Karol Nawrocki jövő heti magyarországi látogatásának programjából kihúzta a budapesti útját: így a kétoldalú találkozó közte és Orbán Viktor, illetve közte és Sulyok Tamás magyar államfő között elmarad.
Döntését a magyar miniszterelnök orosz útjával magyarázta, korábban pedig elítélte az ukrajnai rendezésre irányuló, oroszok által befolyásolt amerikai béketervet is, amit a magyar miniszterelnök Európában egyedüliként támogatott. A teljes körű orosz invázió kezdete óta a magyar és a szlovák miniszterelnökön kívül európai állam- vagy kormányfő nem járt Moszkában.
Németh Zsolt az Országgyűlés külügyi bizottsági ülésén egy Szijjártó Péternek címzett egyetlen számonkérő hangvételű kérdésébe beleszőtte, a jövő heti magyarországi V4-ek találkozójának keretein belül a lengyelek a külügyi bizottsági megbeszéléseiket is lemondták. Lengyel szakértők szerint a “diplomáciai ghostinggal” Nawrocki elhatárolódna Orbántól, amitől politikai hasznot remél.