Afrikán üt legnagyobbat a klímaváltozás

Afrikán üt legnagyobbat a klímaváltozás
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Pedig világviszonylatban ott a legkisebb a károsgáz-kibocsátás.

HIRDETÉS

Habár világviszonylatban Afrikában a legkisebb a károsgáz-kibocsátás, ez a kontinens szenved leginkább a klímaváltozás következményeitől. A helyzetet tovább súlyosbítja az általános szegénység – mondja az Euronews tudósítója, Sarah Chappell Davosban.

A Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD) arra számít, hogy a párizsi klímamegállapodás vállalásai nagyot lendítenek majd a mostani, áldatlan helyzeten.
A szervezet hitelekkel és szakértőkkel segíti a fejlődő országok mezőgazdasági programjait a kontinensen.

Az alap elnöke a davosi világgazdasági fórumon arról beszélt az Euronewsnak, hogy azt próbálják felmérni, mivel tudnak igazán segíteni a gazdáknak, akik ugye az afrikai népesség többségét adják. Azt kutatják, mely területeken okozza a legnagyobb gondot az éghajlatváltozás földrajzilag és az ágazaton belül egyaránt. Tehát, hogy mi jelenti a legnagyobb kihívást a gazdálkodóknak.

Kanayo Nwanze azt hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás elleni harcot túlnyomórészt az afrikai országok belső problémái hátráltatják. Szerinte a legnagyobb kihívást a politikai elit jelenti. Vagyis, hogy milyen irányvonalat képviselnek az adott ország vezetői a legfelsőbb szinten. Támogatják-e minden erejükkel – és persze pénzzel – a mezőgazdasági fejlesztést, vagy nem?

Afrikában a kistermelők, többségükben egyébként nők, éltetik a mezőgazdaságot. Éppen ezért kulcskérdés, hogy kapnak-e elég támogatást az éghajlatváltozás következményeivel folytatott küzdelmükhöz. Már csak azért is, mert rajtuk áll, hogy van-e, lesz-e elegendő élelem az éhínségtől még mindig sokfelé szenvedő lakosságnak az afrikai kontinensen.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál