Az emelkedő tengerszinttől a klímaváltozást gerjesztő élelmiszer‑rendszerekig a szakértők tíz olyan felismerést soroltak fel, amelyek azonnali cselekvést követelnek.
A múltbeli kibocsátások már most „bebetonozták” a jövőbeli klímakövetkezmények egy részét, de egy átfogó új tanulmány szerint a károk nagysága továbbra is attól függ, milyen lépéseket teszünk éppen most.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A „10 új felismerés az éghajlattudományban” című jelentést közel 30 ország több mint 70 tudósa készítette; célja, hogy az összetett kutatási eredményeket közérthető, tömör megállapításokká sűrítse, és így „irányt mutasson a nagy téttel járó döntésekhez”.
A ma (október 6-án) megjelent anyag arra figyelmeztet, hogy a jogilag kötelező erejű Párizsi Megállapodásban rögzített 1,5 °C-os célérték túllépése az óceánok, a gleccserek és az örök fagy birodalma számára „rohamosan növekvő, visszafordíthatatlan következmények kockázatával” jár, és az ezzel összefüggő gazdasági és társadalmi költségek is nagyobbak, mint eddig gondoltuk.
10 megállapítás a további klímakárok megelőzésére
„A bizonyítékok egyértelműek” – mondja Johan Rockström, a Potsdami Klímahatás-kutató Intézet igazgatója.
Ő a The Earth League társelnöke és a jelentés szerkesztőbizottságának tagja is.
„Az 1,5 °C egy olyan határ, amelyet csak saját felelősségünkre léphetünk át. E fölött minden további tizedfokkal nő a láncreakció-szerű és potenciálisan visszafordíthatatlan klímakövetkezmények kockázata, és ezek egyre súlyosabbá válnak.”
A Future Earth, a The Earth League és a World Climate Research Programme által készített 10 új felismerés összefoglaló arra mutat rá, hogy a cselekvésre rendelkezésre álló „időablak szűkül”, de még nyitva van: megmutatja, mi az, ami már elkerülhetetlen, mi az, ami még megelőzhető, és hol érhetik el a legnagyobb hatást a szakpolitikai döntések.
Az óceán hőtárolása elbizonytalanítja a hosszú távú kilátásokat
Az óceán az ember okozta klímaváltozás miatt rekordmennyiségű hőt nyel el, ami évekre, évtizedekre előre további felmelegedést betonoz be.
Augusztusban a globális tengeri felszíni hőmérséklet elérte a 21,1 °C-ot, ami a valaha mért legmagasabb érték. A szakértők már tavaly arra figyelmeztettek, hogy a bolygó óceánjainak savasodása – vagyis amikor a víz pH-ja a CO₂-felvétel hatására csökken – először lépte át a veszélyzóna határát.
Az új jelentés szerint sürgősen mély és gyors kibocsátáscsökkentésre van szükség az üvegházhatású gázoknál, hogy megakadályozzuk a hő további hosszú távú felhalmozódását.
„Az óceán volt a bolygónk ütéselnyelője” – mondja Wendy Broadgate, a Future Earth globális központjának igazgatója, a jelentés szerkesztőbizottságának tagja.
„Mivel a hőnek évtizedekbe telik, míg lehatol az óceán mélyebb rétegeibe, a mai kibocsátások gyakorlatilag további felmelegedést és tengerszint-emelkedést betonoznak be. Csak a mély és gyors kibocsátáscsökkentés képes korlátozni ezeket a kockázatokat.”
A tengerszint tovább emelkedik
Az olvadó gleccserek és jégtáblák emelkedő tengerszintet okoznak, és egyre több embert tesznek ki súlyos árvizek kockázatának.
A jelentés arra figyelmeztet, hogy a tengerszint-emelkedés egy része a múltbeli kibocsátások hatása miatt már most visszafordíthatatlan, de annak nagysága még mindig attól függ, a világ milyen gyorsan csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Egyre szűkösebbek az édesvízkészletek
Az úgynevezett vízhiányos területek növekednek, miközben a kontinensek kiszáradása – vagyis az édesvíz-készletek és a víztárolás hosszú távú, nagy léptékű csökkenése – felgyorsul. Az ENSZ szerint 2030-ra minden második ember súlyos vízhiánnyal nézhet szembe.
„Az éghajlatváltozás és a növekvő vízfelhasználás a kontinenseken felgyorsítja az édesvíz gyors ütemű elvesztését, és veszélyezteti a vízbiztonságot, az ökoszisztémákat és az élelmiszer-termelést” – áll a jelentésben.
„A tétlenség következményei a helyi megélhetésre leselkedő fenyegetésektől az egész Föld-rendszerre kiható láncreakciókig terjednek.”
A kormányokat arra ösztönzik, hogy olyan átfogó vízgazdálkodási terveket dolgozzanak ki, amelyeket integrált vízkészlet-gazdálkodásnak (Integrated Water Resource Management) neveznek, és amelyek a teljes vízciklust figyelembe veszik: a forrástól a vízelosztáson, kezelésen, újrahasználaton át egészen a környezetbe való visszajuttatásig.
Az olyan, természeten alapuló megoldások, mint a vizesélőhelyek, folyók és erdők helyreállítása, szintén segíthetnek abban, hogy a csapadék édesvíz formájában a szárazföldön maradjon, ahelyett, hogy elpárologna vagy közvetlenül az óceánba folyna.
Az 1,5 °C-os túllövés következményei
A Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programjának (UNEP) friss jelentése arra figyelmeztet, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés meghaladja az 1,5 °C-ot, feltehetően már a következő években. Ez felgyorsítaná mindazt a környezeti pusztulást, amelyet a természetes világ már most is elszenved, a zsugorodó jégtábláktól a tengerszint-emelkedésen át a korallzátonyok és esőerdők „példátlan mértékű pusztulásáig”.
Az UNEP szerint „nem léteznek jó forgatókönyvek, ha tartósan 1,5 °C fölött maradunk”, ezért a kormányoknak arra kell összpontosítaniuk, hogy az esetleges túllövés minél kisebb és minél rövidebb ideig tartó legyen.
Az élelmiszer-rendszerek továbbra is táplálják a klímaváltozást
A jelentés szerint az élelmiszer-rendszerek átalakítása – különösen a növényekben gazdagabb étrendek révén – jelentős előnyökkel járhat a klíma, a biológiai sokféleség és az egészség szempontjából is, de mindezt „körültekintően és igazságosan” kell megvalósítani.
Világszerte az élelmiszer-termelés és a mezőgazdaság a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás egyharmadáért felelős, ezzel a fosszilis tüzelőanyagok égetése után a második legnagyobb forrás, és a fő bűnbaknak a húst tartják.
Valójában az állati eredetű élelmiszerek adják az EU élelmiszer-termeléséből származó üvegházhatásúgáz-kibocsátás 81–86 százalékát, miközben becslések szerint csak az elfogyasztott kalóriák 32, a fehérje 64 százalékát biztosítják.
A CO2 Everything karbonlábnyom-számító szerint 100 gramm marhahús elfogyasztása 78,7 kilométernyi autózásnak felel meg, és 15,5 kilogramm CO2-egyenértéket bocsát ki.
A szén társadalmi költségének megértése
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a szén-dioxid-kibocsátás okozta gazdasági károk „lényegesen nagyobbak”, mint korábban becsülték, és minden egyes további tonna CO2 „többletkockázattal” jár.
„Ha a valósághoz közelebb álló, naprakész klímamodelleket használunk, a szén társadalmi költsége akár négyszer magasabbnak adódik” – áll a jelentésben.
Erősödnek a kártérítési igények
A tudomány fejlődése ma már lehetővé teszi, hogy az egyes klímakövetkezményeket visszakövethetővé tegyük az azokat kiváltó kibocsátásokig.
Ez azt jelenti, hogy a tudósok ma már egyetlen vállalat vagy nagy kibocsátó felelősségét is össze tudják kapcsolni a felmelegedéssel – sőt akár konkrét veszteségekkel vagy károkkal is.
Előre tekintve ez a többletbizonyíték a klímaperek és a kártérítési követelések megerősítéséhez is hozzájárulhat.
A „klímaklubok” segíthetnek a szennyező iparágak megtisztításában
Az országokból álló, közös klíma- és kereskedelempolitikán dolgozó „klímaklubok” kollektív erővé válhatnak a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorításában.
Ezek az úgynevezett klubok például közösen támogathatják a szén-dioxid-határadókat, amelyek megakadályozzák, hogy a vállalatok a gyengébb klímapolitikát folytató országokba telepítsék át termelésüket – ezt a jelenséget nevezik „szénszivárgásnak”.
Van azonban egy buktató. Noha a klímaklubok felgyorsíthatják az ipar dekarbonizációját, büntetőleg is hathatnak azokra a fejlődő országokra, amelyeknek nincs meg a megfelelő eszközük, pénzük vagy technológiájuk a kibocsátások csökkentésére.
Éppen ezért a szerzők azt javasolják, hogy a tehetősebb országoknak a szigorúbb szabályokat technikai vagy pénzügyi támogatással kellene párosítaniuk a többi gazdaság számára.
Egyre nehezebb felismerni a klímapolitika akadályozását
A haladást ma már nemcsak a tagadás hátráltatja.
A jelentés szerint a nagy kibocsátású iparágak ma már nem egyszerűen azzal akadályozzák a hatékony szabályozást, hogy tagadják a klímaváltozás tényét. A lobbitevékenység része lett számos finomabb eszköz is, a zöldrefestéstől a digitális dezinformáció-terjesztésig.
A jelentés a klíma-félrevezetés e megtévesztőbb formájának ellensúlyozására nagyobb átláthatóságot sürget a lobbizásnál és a politikai adományoknál, szigorúbb szabályokat a félrevezető környezetvédelmi állításokkal szemben, valamint összehangolt fellépést a dezinformáció ellen.
A fegyveres konfliktusok egyenlőtlen energiaátmenetet teremtenek
A háborúk, a kereskedelmi viták és az energiaforrásokért folytatott éles verseny megnehezítik a globális dekarbonizációt.
Az energiaszektort érintő biztonsági aggodalmak – mint amilyeneket az Irán elleni háború és az ukrajnai háború okozott – nem váltottak ki egységes választ. Miközben sok gazdag ország megújuló energiába fektetett, hogy így védje magát az olaj- és gázpiac sokkjaitól, mások megduplázták fosszilisenergia-termelésüket, vagy új források után néztek külföldön.
A jelentés rámutat: a globális instabilitás az eddiginél is egyenlőtlenebbé teheti az energiaátmenetet.
Egyes országcsoportok elzárkózhatnak a semleges vagy politikailag instabil államoktól, ami végső soron lassíthatja a fosszilis tüzelőanyagoktól való globális elszakadást. És mivel az árrobbanások terhét szinte mindig a leginkább kiszolgáltatottak viselik, a szerzők szerint joggal merül fel az aggodalom a jövőbeli klímaigazságossággal kapcsolatban.