A tengerszint emelkedésétől az éghajlatváltozást súlyosbító élelmiszer-rendszerekig a szakértők tíz, azonnali lépést igénylő felismerést fogalmaztak meg.
A múltbeli kibocsátások már „rögzítették” a jövőbeli klímahatásokat, de egy átfogó új tanulmány szerint a károk mértéke továbbra is attól függ, milyen intézkedéseket hozunk most.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A „10 új felismerés a klímatudományban” című jelentést csaknem 30 ország több mint 70 tudósa készítette, célja pedig, hogy az összetett kutatási eredményeket közérthető, tömör megállapításokká formálja, amelyek „irányt mutatnak a nagy téttel járó döntésekhez”.
A ma (október 6-án) megjelent jelentés arra figyelmeztet, hogy a 1,5 °C-os határ túllépése, amelyet a jogilag kötelező erejű Párizsi Megállapodás rögzít, „gyorsan növekvő, visszafordíthatatlan hatások kockázatával” jár az óceánokra, a gleccserekre és a fagyott altalajra nézve, és hogy ennek gazdasági és társadalmi költségei a korábban becsültnél is nagyobbak.
10 felismerés, amelyek segíthetnek megelőzni a további klímakárokat
„A bizonyítékok egyértelműek” – mondja Johan Rockström.
Ő a potsdami Klímahatás-kutató Intézet igazgatója, a The Earth League társelnöke és a jelentés szerkesztőbizottságának tagja.
„Az 1,5 °C-os határ átlépése saját felelősségünk. E fölött a láncszerű, potenciálisan visszafordíthatatlan klímahatások kockázata nő, és minden további tized fokkal egyre súlyosabbá válik.”
A Future Earth, a The Earth League és a World Climate Research Programme által összeállított „10 új felismerés” összefoglaló egy „szűkülő, de még nyitott cselekvési ablakra” mutat rá: arra, mi az, ami már eldőlt, mit lehet még elkerülni, és hol érhetik el a legnagyobb hatást a szakpolitikai lépések.
Az óceán hőelnyelése elbizonytalanítja a hosszú távú kilátásokat
Az ember okozta klímaváltozás miatt az óceán továbbra is rekord mennyiségű hőt nyel el, ami évekre előre további felmelegedést „betonoz be”.
Augusztusban a világ tengereinek felszíni hőmérséklete elérte a 21,1 °C-ot, ami az eddigi legmagasabb érték. Szakértők már tavaly figyelmeztettek, hogy az óceánok savasodása – amikor a víz pH-értéke a szén-dioxid elnyelése miatt csökken – először lépett be a veszélyzónába.
Az új jelentés szerint „sürgősen szükség van” az üvegházhatású gázok kibocsátásának drasztikus csökkentésére, hogy megelőzhető legyen a hosszú távú hőfelhalmozódás további erősödése.
„Az óceán volt bolygónk ütéscsillapítója” – mondja Wendy Broadgate, a Future Earth globális központjának igazgatója, a jelentés szerkesztőbizottságának tagja.
„Mivel a hőnek évtizedekre van szüksége ahhoz, hogy a mélyebb óceáni rétegekbe jusson, a mai kibocsátások gyakorlatilag további felmelegedést és tengerszint-emelkedést betonoznak be. A gyors és jelentős kibocsátáscsökkentés az egyetlen módja annak, hogy mérsékeljük ezeket a kockázatokat.”
Tovább emelkedik a tengerszint
A gleccserek és jégtakarók olvadása hajtja a tengerszint-emelkedést, és egyre több embert sodor a súlyos árvizek kockázatába.
A jelentés arra figyelmeztet, hogy a tengerszint-emelkedés egy része a múltbeli kibocsátások hatása miatt már visszafordíthatatlan, de a jelenség mértéke még mindig attól függ, milyen gyorsan cselekszik a világ az üvegházhatású gázok visszafogása érdekében.
Fogyatkoznak az édesvízkészletek
Egyre nagyobb vízhiány alakul ki, ahogy felgyorsul a kontinensek kiszáradása – vagyis az édesvíz rendelkezésre állásának és tárolásának hosszú távú, nagyléptékű csökkenése. Az ENSZ előrejelzése szerint 2030-ra minden második ember súlyos vízhiánnyal szembesülhet.
„A klímaváltozás és a növekvő vízfelhasználás gyors édesvízvesztést okoz világszerte a kontinenseken, veszélyeztetve a vízbiztonságot, az ökoszisztémákat és az élelmiszer-termelést” – áll a jelentésben.
„A tétlenség következményei a helyi megélhetésekre leselkedő veszélyektől a Föld teljes rendszerét érintő, láncszerű hatásokig terjednek.”
A kormányokat arra ösztönzik, hogy átfogó vízgazdálkodási terveket dolgozzanak ki – az úgynevezett integrált vízkészlet-gazdálkodást –, amelyek a teljes víz körforgását figyelembe veszik: a forrástól az elosztásig, a kezelésen, újrahasználaton és a környezetbe való visszajuttatáson át.
A természetalapú megoldások, például a vizes élőhelyek, folyók és erdők helyreállítása, szintén segíthetnek megőrizni azokat az édesvizeket, amelyek a szárazföldön maradnak, ahelyett hogy kiszáradnának vagy közvetlenül az óceánba folynának.
Az 1,5 °C-os határ túllépésének következményei
Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) egy friss jelentése arra figyelmeztet, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés várhatóan néhány éven belül meghaladja az 1,5 °C-ot. Ez felgyorsítaná a természeti világot már most sújtó környezeti pusztulást, az zsugorodó jégtakaróktól kezdve a tengerszint emelkedésén át a korallzátonyok és esőerdők „példátlan pusztulásáig”.
Az UNEP szerint „nincsenek jó forgatókönyvek, ha tartósan 1,5 °C fölött maradunk”, ezért a kormányoknak arra kell összpontosítaniuk, hogy a túllövés a lehető legkisebb mértékű és legrövidebb ideig tartó legyen.
Az élelmiszer-rendszerek továbbra is táplálják a klímaváltozást
A jelentés szerint az élelmiszer-rendszerek átalakítása – különösen a növényekben gazdagabb étrendek révén – jelentős előnyöket hozhat a klíma, a biodiverzitás és az egészség szempontjából, de ezt „körültekintően és méltányosan” kell megvalósítani.
Világszinten az élelmiszer-termelés és a mezőgazdaság az összes üvegházhatású gáz kibocsátásának mintegy egyharmadáért felel, közvetlenül a fosszilis tüzelőanyagok elégetése után a második helyen áll, és a húsfogyasztást azonosították fő felelősként.
Az állati eredetű élelmiszerek az EU élelmiszer-termeléséhez kapcsolódó üvegházhatásúgáz-kibocsátás 81–86 százalékát adják, miközben a becslések szerint csupán az elfogyasztott kalóriák 32, a fehérjebevitel 64 százalékát biztosítják.
A CO2 Everything nevű karbonlábnyom-számoló szerint egy 100 grammos marhahúsadag 78,7 kilométernyi autózásnak felel meg, és 15,5 kilogramm szén-dioxid-egyenértékű kibocsátással jár.
A szén-dioxid „társadalmi költségének” megértése
Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a szén-dioxid-kibocsátás okozta gazdasági károk „lényegesen nagyobbak” a korábbi becsléseknél, és minden egyes plusz tonna CO2 „többletkockázatot” jelent.
„A reálisabb, naprakész klímamodellek használata azt mutatja, hogy a szén-dioxid társadalmi költsége akár négyszer magasabb” – olvasható a jelentésben.
Erősödő kártérítési igények
A tudományos előrelépések lehetővé tették, hogy a klímahatásokat visszakövessék az azokat okozó kibocsátásokig.
Ez azt jelenti, hogy a kutatók ma már egyetlen vállalatot vagy nagy kibocsátót is összekapcsolhatnak a felmelegedéssel – sőt, akár konkrét veszteségekkel vagy károkkal is.
Előretekintve ez a többletbizonyíték erősítheti a klímaperes eljárásokat és a kártérítési követeléseket.
A „klímaklubok” segíthetnek megtisztítani az iparágakat
A klíma- és kereskedelempolitikán együtt dolgozó országokból álló „klímaklubok” közös erőt teremthetnek a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére.
Ezek az úgynevezett klubok például a szén-dioxid-határadók mögé sorakozhatnak fel, amelyek megakadályozzák, hogy a vállalatok gyengébb klímapolitikájú országokba szervezzék ki termelésüket – ez az úgynevezett „szénszivárgás” jelensége.
Van azonban egy fontos kikötés. Miközben a klímaklubok felgyorsíthatják az ipar szénmentesítését, büntető hatással lehetnek azokra a fejlődő országokra, amelyeknek nincsenek meg az ehhez szükséges eszközei, pénzügyi forrásai vagy technológiái.
Ezért javasolják a szerzők, hogy a tehetősebb országoknak a szigorúbb szabályokat technikai és pénzügyi támogatással kellene párosítaniuk más gazdaságok számára.
Egyre nehezebb felismerni a klímacélok akadályozását
A haladást nemcsak a klímatagadás akadályozza.
A jelentés szerint a nagy kibocsátású ágazatok nemcsak azzal hátráltatják a hatékony szakpolitikát, hogy tagadják a klímaváltozás létezését. Lobbitevékenységük ma már finomabb eszközök egész sorát is magában foglalja, a „zöldre mosástól” kezdve egészen a félretájékoztatás digitális terjesztéséig.
Ennek a megtévesztőbb formában jelentkező klímaakadályozásnak az ellensúlyozására a jelentés nagyobb átláthatóságot sürget a lobbizás és a politikai adományok terén, szigorúbb szabályokat a félrevezető környezetvédelmi állításokkal szemben, valamint összehangolt fellépést az álhírek ellen.
A konfliktusok egyenlőtlen energiaátmenetet eredményeznek
A háborúk, a kereskedelmi viták és az energiaforrásokért folyó kiélezett verseny megnehezítik a világ szénmentesítésére irányuló törekvéseket.
Az energiai biztonsággal kapcsolatos aggodalmakat – mint amilyeneket az Irán elleni háború és az ukrajnai háború váltott ki – nem egyetlen, egységes válasz követte. Sok gazdag ország a megújuló energiákba fektetett, hogy védőpajzsot hozzon létre az olaj- és gázpiaci sokkokkal szemben, mások viszont a fosszilis energiahordozók kitermelésének fokozásába kezdtek, vagy új forrásokat kerestek külföldön.
A jelentés szerint a globális bizonytalanság az energiaátmenetet a jelenleginél is egyenlőtlenebbé teheti.
Bizonyos országcsoportok elzárkózhatnak a semleges vagy politikailag instabil államoktól, ami végső soron lassíthatja a fosszilis energiahordozók felhasználásáról való globális átállást. Mivel az árrobbanások következményeit legtöbbször a legsebezhetőbbek viselik, a szerzők szerint jogos okunk van tartani attól, hogyan alakul a „klímaigazságosság” a jövőben.