Az olcsó megújulók csökkentik a 2100-ra jósolt hőmérsékletet, de a felmelegedés továbbra is lehet katasztrofális
A század végére várható hőmérséklet-emelkedés legpesszimistább előrejelzéseit felülvizsgálták, mivel a mérséklési intézkedések kezdenek éreztetni hatásukat.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A nap- és szélenergia zuhanó költsége egyre elérhetetlenebbé tesz egy fosszilis energiahordozókra erősen támaszkodó jövőt, és a klímapolitikák is segítenek mérsékelni a kibocsátásokat, amelyek immár a korábbi legrosszabb forgatókönyveknél alacsonyabb pályán haladnak.
A világ vezető klímatudósai közül néhányan most úgy vélik, hogy a korábban 2100-ra vetített 4,5 °C-os hőmérséklet-emelkedés már nem valószínű, ezért a globális felmelegedés legrosszabb forgatókönyvének felső határát 3,5 °C-ra csökkentették az iparosodás előtti szinthez képest.
A felülvizsgált modellek a Scenario Model Intercomparison Projecttől (ScenarioMIP) származnak, amely alternatív jövőbeni kibocsátási és földhasználati forgatókönyvek alapján készített éghajlati előrejelzéseket. Egy nemzetközi, vezető klímatudósokból álló bizottság irányításával készült eredményeik (forrás: angol) bekerülnek az ENSZ jövőbeni Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) értékelő jelentéseibe.
Még így is a legrosszabb forgatókönyvek jelentősen meghaladják az országok által a 2015-ös Párizsi Megállapodásban rögzített legfeljebb 2 °C-os határértéket, és a bolygó számára továbbra is katasztrofális következményekkel járnának.
Hogyan modellezték a legszélsőségesebb jövőbeli hőmérsékleteket?
A tudósok különböző forgatókönyveket dolgoztak ki, hogy megbecsüljék a 2100-ig várható legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb globális felmelegedést.
Figyelembe vették a világ jövőbeni népességét, energiafelhasználását, energiaforrásait, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásba és a mérséklésbe irányuló beruházásokat, a klímapolitikákat, valamint az országok közötti együttműködést.
A legpesszimistább forgatókönyvek olyan világot feltételeznek, ahol a klímapolitikákat és a mérséklési erőfeszítéseket visszafogják vagy akár vissza is fordítják, miközben a fosszilis energiahordozók felhasználása nő, csakúgy, mint az erőforrás- és energiaigényes technológiák és életmódok elterjedése.
Az intenzív fosszilisenergia-használat meghaladná a jelenlegi készleteket, vagyis fel nem tárt lelőhelyeket kellene igénybe venni olyan jövőbeli technológiákkal, amelyek kitermelésüket lehetővé teszik.
A modellek azt is feltételezik, hogy véget ér a megújuló energia költségeinek évtizedes csökkenése, például azért, mert a napelemekhez, szélturbinákhoz és elektromosjármű-akkumulátorokhoz szükséges ásványkincsek szűkössé válnak, vagy kereskedelmi viták akadályozzák hozzáférhetőségüket.
A globális környezeti problémák kezelésében tapasztalható együttműködés hiánya – ideértve az alacsony kibocsátású technológiák elégtelen fejlődését – tovább súlyosbíthatja a helyzetet.
A magas gazdasági növekedés és a regionális verseny, az újjáéledő nacionalizmus, a versenyképességi és biztonsági aggodalmak, valamint a regionális konfliktusok arra késztethetik az országokat, hogy a klímaváltozás mérséklése helyett mindinkább a hazai vagy regionális ügyeket helyezzék előtérbe. Ez az előrejelzéseket ismertető tanulmány szerint a nemzetközi és nemzeti klímapolitikák összeomlásához vezethet – figyelmeztet a tanulmány.
A legrosszabb forgatókönyvek szerint a kibocsátások megugrása visszafordíthatatlan változásokat okozna a Föld rendszerének lassan reagáló elemeiben, például a mélyóceánban, illetve a jégtáblákban és gleccserekben, amelyek a globális klímát szabályozzák.
Bár ez a forgatókönyv valószínűtlen, következményei katasztrofálisak lennének.
Az év későbbi részében további Földrendszer-modellszimulációkat végeznek, amelyek már a szénciklus-visszacsatolások hatásait is figyelembe veszik, és eredményeik módosíthatják az előrejelzéseket.
Milyen alternatív forgatókönyvek léteznek?
A jelentés fokozatosan enyhébb forgatókönyveket is modellez: azoktól kezdve, amelyekben a kibocsátások az évszázad közepéig magasak maradnak, majd gyorsan csökkennek, egészen azokig, amelyekben a megerősített klímapolitikák révén a világ a lehető leggyorsabban eléri a nettó zéró kibocsátást, korlátozva ezzel a Párizsi Megállapodás által preferált 1,5 °C most már „elkerülhetetlen” túllépését. A modellek egészen 2500-ig futnak.
Ha a jelenlegi klímapolitikák változatlanok maradnak, az előzetes becslések szerint mintegy 2,5 °C-os hőmérséklet-emelkedésre lehet számítani. Ha a mérséklő intézkedések késnek, de a világ a század végéig mégis eléri a nettó zéró kibocsátást, a modellek szerint a hőmérséklet-emelkedés elérheti a 2 °C-ot.
Még az alacsony kibocsátású forgatókönyvek is rögzíthetnek olyan, az emberi időskálán visszafordíthatatlan, katasztrofális változásokat a tengerszintben és a jégtáblákban. Az 1,5 °C-os küszöb ideiglenes túllépése – még ha sikerül is visszafordítani – tartós károkat okozhat olyan létfontosságú ökoszisztémákban, mint a korallzátonyok és az esőerdők.
A korábbi forgatókönyveket a 2010-es évek közepén dolgozták ki, és 2015-ig vették figyelembe a valós kibocsátási adatokat. Az új modellek ezt 2023-ig terjesztik ki, és pontosabban írják le, hogyan reagálnak a Föld rendszerei a felmelegedésre – például hogy a hőmérséklet emelkedésével mennyi CO2-t nyelnek el az óceánok és az erdők.