Az illiberális demokrácia fellegvárásnak számító Szingapúr évszázados hagyományokra visszatekintő szállodájában, a Rafflesben a személyzet nem ismer lehetetlent. A vendég kérésére csak Új-Zélandon termő körtét, hullazsákok tömegét vagy több ezer kilométerre élő rákot szereznek be vacsorára.
HIRDETÉSA vendég érkezését egy méretes és súlyos faláda előzte meg, amelyet utasításainak megfelelően a lakosztályában helyeztek el, bontatlanul mindaddig, amíg ő maga is be nem futott.
„Mindenki abban a hitben élt, hogy a ládában egy széf rejtőzik, tele aranyrudakkal, amit a vendég borravalóként oszt majd szét a személyzet között” – ábrándozott még mindig huncutul mosolyogva Roslee Sukar, a szingapúri Raffles egyik portása.
Nem is tévedhettek volna nagyobbat. A ládában ugyanis nem egy trezor volt, hanem egy mosógép. Igaz, nem akármilyen, hanem a minőségéről híres Miele. A háklis vendég kizárólag ebben engedélyezte saját szennyesének mosatását.
Brandon Presser osztotta meg a Rafflesben szerzett élményeit. A mára befutott televíziós műsorvezető és szerző két évtizede, a középiskola befejezése után jelentkezett szobainasnak. Felvették, így nyomban helyet foglalt egy Szingapúrba induló gépre, közbeszólt azonban akkoriban a Délkelet-Ázsiában tomboló SARS-járvány – amint ő nevezi, a koronavírus unokatestvére –, ami megakadályozta abban, hogy elfoglalja munkahelyét. Tavaly újra pályázott, és újra felvették.
A Raffles az ázsiai vendégszeretet nagyasszonya, a luxusszolgáltatások nemzetközi etalonja, egyben pedig a maláj nyelven az Oroszlánok városának nevezett Szingapúrnak a nemzeti ereklyéje. Az örmény-perzsa származású négy Sarkies fivér alapította a 19. század vége felé. A vagyonukat luxuscikkek forgalmazásával alapozták meg; az ő nevükhöz kötődik a nemes borok és a kaviár megjelenése Ázsiának ebben a kiterjedt térségében. Az igényes szálloda névadója a brit gyarmati tiszt, Sir Thomas Stamford Raffles volt, az újkori Szingapúr megalapítója.
A csupán tíz szobából álló bungaló-szálló 1887. december 1-jén nyílt meg, két évvel később pedig fanfárokkal ünnepelték a főépület befejezését.
A vendégkönyvbe bekerült többek között Liz Taylor, Ava Gardner, Michael Jackson, John Wayne, Noel Coward, Joseph Conrad, Pablo Neruda, Somerset Maugham és Charlie Chaplin neve is, Rudyard Kipling pedig a Rafflesben írta A dzsungel könyvét.
Uralkodók sora szállt meg a patinás hotelben szingapúri látogatása során, köztük II. Erzsébet királynő, aki semmi pénzért nem mulasztotta volna el megnézni a helyi lóversenyt.
A Michelin-csillagos étterem
Presser két évtized elteltével öltötte magára az elefántcsontszínű szmokingot és a bíbor nyakkendőt, hogy néhány hétig az elkényeztetett vendégek óhajait lesse, és igényeit szolgálja ki. Egy komornyik illetékessége nagyjából húsz lakosztályra terjed ki, ahol az ételek és italok mellett a rendről is gondoskodik, továbbá – természetesen – minden kérés teljesítéséről.
„Ennél több lakosztályhoz rendelni egy szobainast felelőtlenség lenne” – szögezte le a főkomornyik. Jeremy Cheah szerint ugyanis ebben az esetben már nem lenne elég idejük a személyes kapcsolattartásra, amely ebben a munkában kulcsfontosságú.
A Raffles komornyikjai magától értetődően másnapra is képesek asztalt foglalni abban a Michelin-csillagos étteremben, amelyben több hónapos a várakozási idő, jegyet szerezni a már teltházas krikettmérkőzésre vagy hiánytalanul pótolni az otthon felejtett, választékos kozmetikai készletet.
Az érkezés előtti nyomozás
A komornyik minden apró részletre figyel. Ha a vendég hozzá sem nyúl az előzékenyen bekészített csokoládés bonbonokhoz, nem kizárt, hogy sajttortára vágyik. Ha egy elejtett mondatából kiderül, hogy borbarát, a szobahőmérsékletű Château Lafite-ot – 2011-es évjárat – azonban fel sem bontotta, akkor másnap sauvignon blanc-nal próbálnak a kedvébe járni.
Ha egyedül érkezik, és egyedül tölti az éjszakát a szobában, gondosan feljegyzik, hogy az ágy melyik felén hajtotta nyugovóra a fejét, és másnap annak megfelelően vetik be az ágyat.
A Raffles komornyikjának megbízható társa a Google.
Érkezés előtt minél több releváns információt próbálnak kideríteni a vendégről. Ha szenvedélye a kertészet, a szobájában egy ajándékkönyv várja, amely Szingapúr őshonos növényeit ismereti. Ha a hajnali futás híve napfelkeltekor, banán és narancslé üdvözli, amikor reggel hatkor visszaér lakosztályába.
A személyzet rendszeres munkamegbeszélésein minden jellemzőt – köztük évfordulókat, nyelvi preferenciákat, étkezési igényeket – megosztanak egymással, és persze megjegyzik a részleteket. Akár hivatalos pletykálgatásnak is nevezhetnénk. Amennyiben valaki balkezes, az étteremben az asztal bal sarkára ültetik. Ellenkező esetben ugyanis vacsora közben például az asztaltársához ütközhet a könyöke.
Az információcsere minden váltáskor elengedhetetlen. A komornyikok ilyenkor osztják meg váltótársukkal, kinek a rendetlenül hagyott szobája igényel az átlagosnál több takarítást, és például azt is, ki főz instant tésztát a teafőzőben. Sokkal többen, mint gondolnánk – jegyzi meg a személyzet diszkréten, ami már csak azért is szokatlan, mert egyébként 1500 dollárt, forintban több mint félmilliót fizetnek egy éjszakáért. A teafőzőben főtt tészta maradványának egyébként bizonyos idő elteltével penetráns az illata, ha az edényt nem mossák ki alaposan – állítják a komornyikok.
Az ázsiaiak szórják a (kész)pénzt
Az amerikaiak miatt emelkednek a szobaárak – ezt állítják a szállodatulajdonosok szerte a világon. Ez hatványozottan nem igaz Szingapúrra. Az ázsiaiak köztudottan tízszer annyit költenek, mint az amerikaiak. Dehogy költenek! Egyenesen szórják a pénzt. Az amerikai 300 dollárért ebédel, az ázsiai jóval 3000 dollár felett – fejenként. Az amerikai nők az Hermès legendás Birkin táskájára áhítoznak, amelynek átlagos ára még használtan is húszezer dollár körül mozog az Ebay-en. Az ázsiaiak eközben kétszázezer dollárt is képesek eltapsolni egy ritka táskáért.
HIRDETÉSKészpénzben.
Egy népszerű, természetesen Michelin-csillagos étterem egyik felszolgálója egyszer véletlenül egy csepp olajjal szennyezte be az egyik vendég tárcáját. Az étterem tulajdonosa meggondolatlanul felajánlotta, hogy megtéríti a kárt. A tárca azonban olyan drágának bizonyult, hogy a javítás ára a létesítmény megmaradását veszélyeztette. Ilyen esetek megelőzésére például a Raffles az összes felkapott márka profi mestereivel áll kapcsolatban – vészhelyzet esetére.
A kínai vendégek – főállásban eltartott háziasszonyok – szokásos négy-öt éjszakás szingapúri kiruccanásuk során durván háromszázezer szingapúri dollárt, átszámítva több mint 80 millió forintot költöttek egy másik ismert szálloda, a Marina Bay Sands földszinti luxusboltjaiban. A hotel három tornyát a tető felett a jellegzetes medence köti össze. Jeremy Cheah a Raffles előtt itt inaskodott, és maga tanúsította, hogy a lakosztályokba belépve nem látszott a padló a hanyagul széthajigált bevásárlószatyroktól.
A gyerekeket már zsenge korukban a vásárlási láz fűti. Az egyik elkényeztetett gyerkőc még 12 éves sem volt, mégis addig tombolt, amíg ki nem eszközölte, hogy a Dior gyermekboltja kizárólag az ő kedvéért egy órával tovább tartson nyitva. Este 11-kor csukta be maga mögött az ajtót, és az alatt a csekély hatvan perc alatt hatvanezer szingapúri dollárt, több mint 16 millió forintot költött az anya gyermekére. Egy másik alkalommal csak végigmutatott a Toys R Us játékbolt teljes folyosóján, és az ott található összes játékot becsomagoltatta.
Az ínyencségek
A Raffles vendégei előszeretettel étkeznek előkelő éttermekben. Ezek egyike a tengeri ínyencségek szentélye, az Imperial Treasure, ahol egy csészényi cápauszonyleves háromszáz szingapúri dollárba, 80 ezer forintba kerül. És ez csak a leves.
HIRDETÉSA ritkaságnak számító ehető madárfészek – amelyeket a fecskék nem gallyakból, hanem megkeményedett nyálukból raknak – kilónkénti ára 9500 dollár. Egy-egy ebéd ára akár öt számjegyű is lehet. És ez csak az ebéd.
Egy dúsgazdag, dollármilliárdos technológiai guru egyszer szőrös rákot rendelt asztaltársaságának másnapra. A Raffles személyzetének zoológusokat kellett segítségül hívniuk, hogy kiderítsék: kizárólag a Szucsou és Sanghaj közötti Jangcseng-tóban, Szingapúrtól durván 3800 kilométerre él ez a finomság.
Nagy nehezen találtak egy, a különleges falatokra szakosodott kereskedőt, aki hajlandó volt néhány rákot több ezer dollárért Szingapúrba szállítani. A séf – némi fejtörés után – elkészítette a fogásokat. A tengeri homárhoz hasonlóan a tavi rákok is kegyetlen módon végezték – élve főzte meg a konyhafőnök. Vélhetően kifogástalan munkát végzett, mert a tehetős vendég a másnapi vacsorára is ugyanazt a szőrös rákot rendelte.
A Raffles egyik komornyikja egy alkalommal tízezer dollárt és fél napot, egészen pontosan 12 órát kapott arra, hogy duriánt vásároljon, amit a vendég magángépén tervezett hazaszállítani. Ennek a gyümölcsnek nem pikáns illata van, hanem – kertelés nélkül kijelenthető – olyan iszonyatos bűze, hogy fogyasztását, a dohányzáshoz hasonlóan a szállodai szobákban betiltották.
Egy kedves vendég késő este azzal a kéréssel hívta fel személyes inasát, hogy másnap reggel 8-ig, gépe indulásáig szerezzen be ötven sifon pandan sütit. Magától értetődő, hogy ilyen későn már minden cukrászda zárva volt. Az ügyeletes komornyik azonban feltalálta magát. Lenyomozta az egyik bezárt bolt alkalmazottjának elérhetőségét, és háromszoros áron megrendelte az ínyencséget, azaz teljesítette a lehetetlennek tűnő küldetést.
HIRDETÉSEhhez képest gyerekjáték volt kiszolgálni az a VVIP, vagyis nagyon-nagyon fontos személyt, aki a szingapúri Rafflesben kizárólag Indonéziában palackozott Coca Colát volt hajlandó fogyasztani. Egy másik az élénkpiros színéről felismerhető PiqaBoo körtére vágyott, amelyet egy új-zélandi birtokon kereszteztek. Kérés kipipálva.
A sztárok
A hírességek arra vágynak, hogy gyerekként kezeljék őket. Asszisztenseik általában előre elküldik a különleges igényeket, amelyekben – az adatvédelem érdekében – megbízóikat álnévvel látják el. A Raffles adatbázisa hemzseg a bombasztikus fedőnevektől: van köztük Király úr, Mrs. Princess, Pápa úr, sőt egy Mr. President is.
Az egyik popsztár, talán a Hercegnő fedőnevű ragaszkodott ahhoz, hogy a fürdőszobájában rózsaszínű toalettpapír legyen. A másik szabványos, egyforma méretű jégkockákat kért nagyobb mennyiségben a koncert utáni „hideg merüléshez”. A sztárok legtöbb óhaja azonban teljesen hétköznapi volt: almalé, chips, szeszmentes, úgynevezett „szűz” piña colada vagy közönséges sajtos pizza. Az A-listás vendégek zöme „gyerekételekre” vágyik – jegyezte meg az egyik komornyik.
Az egyik feltörekvő énekesnek egy félnapos szingapúri gasztronómiai túrát szervezett a Raffles. A megbeszélt időponthoz képest fél órával korábban ért vissza a szállodába – a kezében a McDonald’s tasakjával.
Michael Jackson a saját szakácsával érkezett a Rafflesbe. Az volt az egyetlen feladata, hogy sajtos makarónit készítsen az énekesnek.
HIRDETÉSAz egyik vendég száz hullazsákot rendelt, mire Hafiz Samat, a concierge szolgálat vezetője temetkezési irodákat és kórházakat kezdett tárcsázni, a rokonoktól pedig azt tudakolta, van-e esetleg rendőr ismerősük. Végre a neten találta meg a keresett terméket, amit az Egyesült Államokból postáztak. A hullazsákok nem tömeggyilkosság nyomainak az eltüntetéséhez kellettek: a szamaritánus vendég az indonéz Vörös Félholdnak próbált segíteni.
A Sling
A Raffles védjegye a Long Bar, legnépszerűbb itala pedig a Sling koktél, amit 1915-ben kevertek először. Hozzávalói: 4 cl. gin, 2 cl. cherry brandy, 0,5 cl. Cointreau, ugyanennyi Bénédictine, 1 cl. Grenadine, 8 cl. ananászlé, 3 cl. citromlé – egy csepp Angostura bitterrel megbolondítva. A shakert pontosan 30 másodpercig szabad működtetni – egy pillanattal sem tovább. Egy Sling elkészítése legfeljebb egy percig tarthat.
Elengedhetetlen kellék a földimogyoró, amelynek a héját – a fennhéjazó és megalázó gyarmati szokásokhoz híven – a padlóra kell szórni, ahonnan a személyzet takarítja fel.
A Rafflesben gondosan kiszámították, hogy a koktél előállítási ára nagyjából 4 szingapúri dollár. Durván 900 százalékos felárral értékesítik. Csupán a Long Bar évente tízmilliót termel a Rafflesnek, amely idővel szállodalánccá alakult át, és a többi között Varsóban is nyitott egy hotelt.
A csaposok természetesen kilesték a vendégek ivási szokásait: az ausztrálok általában egy sört is kérnek a Sling mellé, a japánok lassan kortyolgatják, az amerikai nők – a cukor és a kalóriatartalom mérséklése érdekében – folyton a hozzávalók összetételén változtatnának.
HIRDETÉSA britek 5-6 Slinget löknek le. A rekordot egy férfi döntötte meg – hovatartozását homály borítja –, aki együltében 16 Slinget ivott, újdonsült felesége pedig, még vita tárgya, 11-et vagy 12-et.
Nászúton voltak.