EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Putyinnak nehéz lenne meglepetésszerűen megtámadnia Európát - interjú a volt moszkvai nagykövettel

Vlagyimir Putyin moszkvai kampányközpontjában az elnökválasztás utolsó napján (2024. március 17.)
Vlagyimir Putyin moszkvai kampányközpontjában az elnökválasztás utolsó napján (2024. március 17.) Szerzői jogok Gavriil Grigorov/Copyright 2024 Sputnik
Szerzői jogok Gavriil Grigorov/Copyright 2024 Sputnik
Írta: Euronews/FA
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az orosz elnök számára több szempontból is fontos a lakosság demonstratív támogatása, ami - bármilyen hihetetlen - túlnyomó részt nem félelemből táplálkozik. Erről beszélgettünk Székely Árpád volt moszkvai nagykövettel a Putyin elsöprő sikerével zárult elnökválasztás után.

HIRDETÉS

Az idei orosz elnökválasztás több szempontból is történelmet írt. Ilyen fölényes győzelmet, mint most Vlagyimir Putyin, még senki sem aratott elnökválasztáson Oroszországban, és ebbe bele kell érteni őt magát is, aki már ötödször indult. A részvételi arány sem volt még soha ilyen magas: a választásra jogosultak 74,22 százaléka elment szavazni, annak ellenére is, hogy mindenki tudta, valójában nincs választása. Európa túlnyomó részén ezt azzal szoktuk magyarázni, hogy az oroszok meg vannak félemlítve, nem akarják börtönben végezni, az ukrán fronton pedig még kevésbé, ezért inkább teszik, amit a hatalom elvár tőlük. De a helyzet az, hogy valójában nem tudjuk elképzelni, milyen orosznak lenni, mert nem tudunk róla eleget. Ahogyan az sem egészen világos, miért fontos a teljhatalmú Vlagyimir Putyinnak, hogy elnyerje a nép támogatását, ha egyszer anélkül is megtehet bármit. 

Mindezekről Székely Árpáddal, korábbi moszkvai magyar nagykövettel beszélgettünk. Székely szerint az elnökválasztás nem üres színjáték, hanem taktikai eleme az orosz hatalmi gépezetnek.

Teljesen egyértelmű volt, hogy Vlagyimir Putyin lesz ennek a választásnak a győztese, és az is, hogy még csak nem is szoros versenyben. Miért volt olyan fontos az orosz vezetésnek vagy személy szerint neki, hogy magas legyen a részvételi arány?

Ez nem az orosz vezetés, hanem személy szerint Putyin győzelme, amiért az orosz vezetés megtett mindent. A dramaturgia ugyanis nagyon fontos a diktatúrában is. A felépített narratíva nyilván hamis, de működnie kell, hiszen húsz éve ezt játsszák, hogy demokrácia van. Ha ez valami miatt mégsem így sül el, akkor homok kerül a gépezetbe, és magyarázkodni kell. Éppen ezért az elmúlt 20-25 évben a hatalmi elit az apparátuson keresztül mindig kiadta, hogy mi az elvárás. Mondjuk, hogy legyen a részvételi arány minimum 70 százalék, azon belül legyen legalább 75 vagy 80 százaléknyi Putyinra leadott szavazat, ez minden alkalommal így ment. Máskülönben ugyanis az államigazgatás nem tudja, hogy mit várnak tőle. Erre van trenírozva, a végrehajtásra, ebben jó, de ha nem kap utasítást, akkor összezavarodik. Egy orosz hivatalnok sosem volt önálló, már a cári időkben sem – nézze meg Csehovot, Gogolt. Önálló kezdeményezést nem lehet elvárni tőlük, habár volt periódus, amikor történt ilyen, de nagyon ritka. Az elmúlt húsz évben kétszer is volt rá példa, az egyik Alekszander Kudrin idején, amikor a pénzügyminisztérium nagyon innovatívan és ügyesen oldotta meg az akkori kincstári hiány kérdését. Ugyanígy most, az ukrajnai háború elején az orosz nemzeti bank elnöke, Jelena Nabiullina is nagyon komolyan beavatkozott a devizapiaci műveletekbe, és egy nagy kilengés után sikerült is konszolidálnia a rubel árfolyamát. De az apparátus szerepét tekintve parancsot teljesít, idén azt, hogy legyen minden eddiginél nagyobb a részvételi arány, és ezt végrehajtotta.

Politikailag mi haszna van ennek egy olyan elnök számára, aki társadalmi támogatottság nélkül is bármit megtehet?

Putyin látni akarja, hogy a lakosság elfogadja, helyesnek tartja az ő politikáját. Persze emellé azért oda van téve az elnyomás eszköztára, a börtönbüntetések, most Navalnij meggyilkolása is, jelezve, hogy eddig, és nem tovább. Ennek ellenére én azt gondolom, hogy az orosz társadalomban növekszik az ellenállás, főleg az értelmiség körében, mert látják, hogy ez egy zsákutca. De önmagukban tehetetlenek, ráadásul egyre veszélyesebb megszólalni – a múltkor azért letartóztattak egy 23 éves költőt, mert az utcán elkezdett szavalni valamit, ami a hatalomnak nem tetszett. Öt év börtönt kapott, ami Oroszországban azért nem ugyanaz, mint Európában bárhol.

Mostanra pedig van a büntetésnek egy új formája, az ukrán front.

Hát igen, az meg félig a halálos ítélet. Szóval az emberek nem nagyon mernek beszélni vagy utcára vonulni, csak ha az valami kivételes alkalom, amilyen most Navalnij temetése volt. Amikor úgy érzik, hogy ezt azért mégsem hagyhatják szó nélkül, az nem lehet, hogy egy ilyen valakit ne gyászoljanak meg.

Hatalmas tömeg volt, engem meglepett. Miben reménykedtek azok, akik elmentek?

A jelenlétnek nagyon nagy ereje van, egymást is akarják támogatni ezzel, összetalálkoznak régi ismerősök, örülnek, hogy látják egymást, végre egy kicsit beszélhetnek őszintén, amit nagyon ritkán kockáztatnak meg. Mindez fontos megtartó erő ebben a közegben. Másrészt a többség még mindig úgy gondolja, hogy azért egy temetésen csak nem fognak összeszedni embereket, ez azért mégis csak a gyász ideje és egy szertartás. Az egyház nagyon komoly szerepet játszik a legtöbb orosz életében, és miután a hatalom és a nép közötti kommunikáció hagyományosan elsődleges csatornája is, nem lehetett számítani arra, hogy ott bármi atrocitás történik. Főleg, ha már egyszer belementek a nyilvános temetésbe. A hatalomgyakorlásnak ugyanis nemcsak stratégiája van, hanem taktikája is, márpedig Putyin, aki sokak szerint nem egy stratéga, nagyon jó taktikus. Most pontosan látja, hogy ha bizonyos irányban nincs is mozgástere, az Egyesült Államokban elképzelhető egy fordulat, vagyis, hogy Trump visszajön. Azt gondolja, hogy neki addig kell kihúznia az ukrán fronton, amíg ez meg nem történik, és akkor majd valahogy – még nem tudja, hogyan – megállapodik Donald Trumppal, ha másban nem, akkor abban, hogy Ukrajna ne kapjon több amerikai támogatást. Európa egymagában nem fogja bírni sokáig az ukrán hadsereg finanszírozását.

Putyin nem hiába gondolja ezt, legutóbb Orbán Viktor mondta, amikor hazajött Mar-a-Lagóból, hogy Donald Trump az ukrajnai katonai segélyek leállítására készül.

Várjuk meg, hogy mi lesz. Trump mondott már ezt is meg azt is, Kim Dzsongunnal is meg akart egyezni, aztán mégsem egyezett meg. Mondjuk úgy, hogy van benne egy kiszámíthatatlansági faktor, és nyilvánvaló, hogy Putyin erre játszik. Csakhogy ahhoz, hogy ki tudják húzni az ukrán fronton még hónapokig, és ott hadi sikereket is képesek legyenek felmutatni, elkerülhetetlen lesz egy újabb mozgósítás. Nem teljes, csak részleges, de ezzel még neki is nehéz lesz kiállnia az emberek elé, úgyhogy nagyon fontos volt a nép egységének és az egységes nép bizalmának és támogatásának a demonstrálása. Ezt nem bízhatta a véletlenre, ezért vitette el Navalnijt a Sarkkörön túlra decemberben. Nem feltétlenül azért, hogy meghaljon, hanem azért, hogy minél messzebb legyen, még a családjának és az ügyvédeinek se legyen könnyű kapcsolatban maradniuk vele. Egy idő után a leveleit sem kapta meg, csak elvétve egy-egyet. Borzasztó körülmények között tartották, a börtönben töltött három év alatt 27-szer vágták magánzárkába, de nem ez volt a lényeg, hanem, hogy a választások előtt senkinek se jusson eszébe őt bármilyen formában előhozni. És ez működött, mert valóban egyre kevesebb hírt lehetett olvasni róla. Az elnökválasztás pedig zavartalanul lebonyolódott, mégpedig a legjobb eredménnyel.

Most tehát arra számít, hogy Oroszországban jön egy újabb sorozás.

Igen, ugyanis Putyin lehetőséget lát a kialakult helyzetben. Ukrajna katonai segélyezése már most egyre vontatottabb Amerikában. Többekkel beszéltem decemberben, januárban, és az amerikai politikában járatosak magabiztosan mondták, hogy van némi huzavona ezzel a 60 milliárdos ukrajnai segéllyel, de február elejére meglesz, az biztos. Most március közepe van, de még nincs meg. Ugyanakkor Zelenszkij belpolitikai pozíciója is gyengül, nyilván ezt az orosz hírszerzés és Putyin környezete is látja, úgyhogy fölmerülhet, hogy az Egyesült Államok jelenlegi demokrata kormányzata azt mondja, jobb lenne most megegyezni bármilyen előnytelen békében Putyinnal, mert Trumppal sokkal rosszabb jön. És ezt Putyin is érzi, ezért akar még egyet tekerni a spanyol csizmán, még jobb hadi helyzetbe kerülni az ukrán fronton, mert azzal a tárgyalás felé tereli az amerikaiakat, egyúttal jobb pozícióból indul, ha ez megtörténik. Az utolsó adalék pedig az, amit épp ma reggel olvastam az egyik orosz ellenzéki oldalon, hogy a kínaiak ingadiplomáciába kezdtek. Ez itt az európai sajtóban nem jelent meg. Február elejétől egészen múlt hét elejéig több fővárost is megjárt a kínai elnök különleges küldötte, nem is egyszer. Elment Moszkvába, Kijevbe, Varsóba, Berlinbe, Párizsba, majd visszafelé mindenhová még egyszer, és előadta az ukrajnai háborúval kapcsolatos kínai álláspontot. Egyrészt, ők biztosan nem fogják hagyni, hogy Putyint megdöntsék belülről bármilyen formában. Oroszország a stratégiai szövetségesük, és kiállnak érte. Közölte, hogy ők nem mérnek kettős mércével, mint a Nyugat, úgyhogy ha a Nyugat támogatja Ukrajnát, akkor ők miért ne támogatnák Oroszországot ebben a háborúban. Egyébként azonnali tűzszünetet akarnak, és béketárgyalásokat, ahol Kína hajlandó közvetítőként fellépni. Minderről az oroszok nyilván még többet tudnak, és ezzel kalkulálnak is, sőt lehet, hogy ők kezdeményezték az egészet. Én tehát ezekből rakom össze, miért volt Putyinnak annyira fontos ez az elnökválasztás, bármennyire is nevetségesnek látszik kívülről. Szüksége volt egyfajta plusz legitimitásra, hogy meghirdethessen egy újabb mozgósítást. Az ukrajnai hadi sikerek ugyanis nélkülözhetetlenek ahhoz, amit ki akar hozni a mostani helyzetből.

Az orosz átlagpolgár, már amennyire egyáltalán lehet átlagolni egy társadalmat, asszisztál ehhez a dramaturgiához, vagy át is éli? Arra gondolok, hogy józan megfontolásból részt vesz az elnökválasztáson, ott Putyinra szavaz, mert felméri a helyzetet, és nyugtot akar, vagy meggyőződésből áll Putyin mellé?

HIRDETÉS

Putyin felépített egy olyan narratívát befelé, amellyel a felnőtt lakosságnak az ötven százalékát vagy közel ötvenöt százalékát a vonzási körében tartja. Nem félnek tőle, hanem elhiszik, amit mond. Nem a Távol-keletről beszélek, nem Szibériáról beszélek, Oroszország európai területeiről is beszélek, amikor ezt mondom, kisvárosokról, kistelepülésekről. Ott már húsz éve nincs érdemi sajtó, nincs érdemi információ. A helyi rádió vagy a helyi televízió az ottani vezetés kezében van, átveszi az országos hírekből azt az öt százalékot, ami arról szól, hogy Putyin egy fényes tekintetű vezető, a többi pedig a helyi elöljáróság fényezésére szolgál. Az internet, mint olyan, létezik, de vidéken meglehetősen korlátozott, hiszen számtalan módon beavatkozik a központi hatalom abba, hogy mi elérhető. Vagyis egyrészt nem férnek hozzá olyan oldalakhoz, ahol valóban tájékozódhatnának, másrészt nem beszélnek nyelveket. A fiatalok már igen, de az idősebbek, negyven-negyvenöttől fölfelé csak oroszul tudnak. És az egyház, amit már korábban érintettem, nagyon sokaknak még mindig a legfontosabb igazodási pont, miközben Kirill pátriárka Putyin szoros szövetségese. Ebből adódik, hogy a lakosság jelentős része nem vitatja, amit Putyin mond. Nem mérlegeli, hogy jó vagy rossz, egyszerűen elfogadja. És ez bőven elegendő Putyinnak. Nemcsak azért, mert így abból az irányból nem kell támadástól tartania, hanem azért is, mert ez a tömeg paralizálja az értelmiséget. Az értelmiség ilyen körülmények között nem tudja megszervezni magát, pláne egy ilyen nagy országban. Ez már nem a huszadik század eleje, ez már nem a bolsevik forradalom, hogy elég, ha elfoglalom Péterváron a Szmolnijt meg a Téli Palotát, Moszkvában meg a távirdát. Ebben az országban van egy kiterjedt államapparátus, amely mindenen rajta tartja a kezét. Ha vidéken nincs az a tömeg, amely megindulna, jelezné, hogy gyerekek, mi is itt vagyunk, nem értünk egyet ezzel az egésszel, és nagyon is támogatnánk azt az értelmiséget, amelyik hajlandó lenne harcba szállni, akkor a városi értelmiség nem cselekvőképes. És az a helyzet, hogy még a nagyvárosokban sincs meg feltétlenül az a támogatottsága, amelyre támaszkodhatna. Jól emlékszem, 2018-ban Moszkvában jártam, és Seremetyjevóról taxival mentem be, egy fiatal kaukázusi srác volt a taxis, mint ahogy ez általában lenni szokott, és kérdezte, hogy mi a véleményem Moszkváról. És akkor én mondtam ezt meg azt, ő meg tovább kérdezett, hogy ez nyugatról milyennek látszik. És én meg mondtam, hogy hát problematikusnak. Ezt meg hogy értem, kérdezte, mire azt feleltem, hogy olvasni kell a Navalnijt. Azt mondja erre, ki az a Navalnij. Moszkvában élt, embereket hozott-vitt egész nap, és nem tudta, ki az a Navalnij.

Akkor arról sem tudnak az emberek, hogy adott esetben esnek ki az ablakon vagy halnak meg hirtelen másképp, néha családostul oligarchák, hivatalnokok, politikusok, ha Putyin ennek szükségét látja?

Nem, erről nagyrészt nem tudnak. Ez most nekünk feltűnő, hogy mondjuk az elmúlt két évben volt két-három tucat ilyen haláleset, de az azért legyen világos, hogy az oroszok egyetlen oligarcha miatt sem ejtenek egyetlen árva könnycseppet se. Azt mondják, hogy “ezek voltak azok, akik kifosztottak minket a kilencvenes években”. A Hodorkovszkij sem volt népszerű azzal, hogy fillérekért vásárolta fel az emberek vócsereit, így kereste meg az első millióit.

Rendben, de mégis csak az történik velük, hogy a hatalom meggyilkoltatja őket kénye-kedve szerint, ez nem félelmetes az utca emberének? Vagy pont ez a cél?

HIRDETÉS

Nem, itt nem erről van szó. Példát statuált a hatalom, de ezeknek az oligarcháknak az esetében egészen másról van szó, ez az üzenet nem az átlagpolgárnak szólt. Ezek az emberek, akik meghaltak, valószínűleg az erőszakszervezetektől, főleg az állambiztonságtól lettek delegálva azokba a nagy cégekbe, hogy ellenőrizzék a pénz áramlását. És miután megkezdődött az ukrajnai invázió, azt gondolták, hogy ezekben a kaotikus hónapokban nem fog feltűnni, hogy mondjuk az évi ötmilliárd dollár beáramló bevételből ötszázezer, egymillió, kétmillió dollár máshova megy. Azt hitték, hogy nem fognak rájönni. Na most ott, ahol rájöttek, azonnal megvolt a retorzió. Tehát ez ennek a körnek volt üzenet, hogy a pénzhez ne nyúljanak, ha jót akarnak. Ezeknek a haláleseteknek semmi közük a politikához.

Vagyis ez maga a gépezet működés közben. Putyin az államapparátussal kézben tartja a lakosságot, a lakossággal az ellenzéket, az állambiztonsággal pedig a kegyeltjeit. Így ő biztonságban érzi magát?

Bizonyos értelemben igen, de annyit azért megtanult a modern hatalomgyakorlásból, hogy miután felépítette a palotáját, ott bármikor támadhat egy palotaforradalom. Tehát lehet egy olyan valaki a környezetében, aki elég ambiciózus, és azt mondja, hogy “ezt én jobban is tudnám csinálni”. A tömegbázis, amit egy ilyen elnökválasztással demonstrál, erre is való, hogy visszatartsa a palotaforradalmárokat. Itt volt Prigozsin, ő mellé sem állt oda senki, se a hadsereg, se az elit, se a nép. Egyetlen oligarcha sem merte megkockáztatni. Kivártak.

Az ukrajnai háború első évében, főleg annak az első felében erre várt mindenki. Konkrét összeesküvéselméletek keringtek arról, hogy ezt a háborút, na ezt már nem fogják hagyni Putyinnak, aki mellesleg olyan rosszul nézett ki, hogy talán meg is hal, szóval, hogy a tábornokai vagy valaki más, de meg fogják állítani. Egyesek még azt is látni vélték, hogy Putyin fél. Akkor ez mind fantazmagória volt?

HIRDETÉS

Azt kell tudni, hogy az oligarchák Putyin környezetében azért nagyrészt műoligarchák. Magyarán mondva a jelentős részük neki köszönheti a gazdagságát, valamilyen megállapodásnak. Tehát bármikor el lehet venni tőlük, kivéve, ha sikerült nekik valami módon strukturálisan bebiztosítani ezt a gazdasági hatalmat, például nyugatra menteni vagy legalább építeni neki egy nyugati lábat. Ilyen például az Alfa bank főtulajdonosa, a Friedman. Neki sikerült részben nyugaton befektetni elég sok pénzt, amivel még így a szankciók idején is meg tud lenni, ezen kívül felépített egy olyan nagy lakossági bankot, amelyet nem lehet csak úgy elvenni tőle, mert ha ott működési zavar lép föl, akkor azt az orosz pénzügyi rendszer egésze is megsínyli. De ezek a ritka kivételek, az oligarchák többsége bármikor megfosztható a vagyonától. A másik, hogy ebbe a gazdasági elitbe nagyon erősen beépültek az erőszakszervezetek, elsősorban is az FSZB, erről már volt szó az előbb. Ezeknek a tábornokoknak eszük ágában sincs Putyin ellen fordulni, hiszen tejben-vajban fürdenek. Az FSZB könyékig benne van a gazdaságban, bizonyos méretek fölött nélkülük már nem lehet növekedni. Az elmúlt két évben, a nyugati cégek kivonulásával megint csak ők kezdtek el a bödönben kotorászni, és most nem arra gondolok, amiről az előbb volt szó, a bevételek variálására, hanem a vagyonra, ami ezek után a nyugati társaságok után maradt. Volt ugyanis számos példa arra, hogy önként vagy kényszerből jelentős ingóságot hagytak maguk után. Ott, ahol maradt valami, az FSZB emberei osztották el egymás között.

És mindeközben a nép? Hogy élnek az emberek? Ők miben találják meg a számításukat, amiért aztán érdemes vagy muszáj együttműködni a hatalommal?

Ha a megélhetésükről van szó, az ukrajnai háború kedvező változást hozott, hiszen a hadigazdaságra történt átállás olyan mértékű reálbérnövekedéssel jár, amilyet azelmúlt legalább tíz évben nem láttak, mégpedig a munkásság jelentős hányada számára. Nem a hadiiparról van szó, hanem az annak beszállító számtalan iparágról is. Úgyhogy ez nagyon sok embert érint. Ami a hétköznapjaikat illeti, bármilyen furcsán hangzik, Oroszországban úgy zajlik az élet, mintha a világon semmi nem történne. Ez persze csak a felszín, de nyugalom van. A háborúról nem beszélnek, kivéve, ha nagyon bizalmas barátságban vannak egymással.

Úgy nem esik szó erről, hogy közben a gyerekeik meg a férjük meg a barátaik kint vannak a fronton?

HIRDETÉS

Igen, mert nem mernek kockáztatni. Nemcsak a saját életüket vagy sorsukat, hanem éppen a besorozott szeretteikét. Nehogy az legyen, hogy ők mondanak valamit, és akkor az eddig hátországban tartott fiúkat kiküldik a tűzvonalba.

Ez egy tökéletesen működő rendszer, minden Putyint szolgálja, és ő mit kezd ezzel az egésszel? Mi az, amibe most például az ukrajnai háború illeszkedik?

Putyin imázst épít, van neki egy víziója Oroszországról, ezt akarja megvalósítani. Ez nem feltétlenül a Szovjetunió feltámasztása, sokan mondják, én ezzel nem értek egyet. Ő egy erős Oroszországot akar, de nem tudja, hogy hogyan teremthetné meg. Jó úton járt a kétezres évek elején, de arról letért, és nem talál vissza rá. A kilencvenes években volt egy hatalmas káosz az országban, gazdasági visszaesés, munkanélküliség, az emberek nem kapták meg a fizetésüket. Az oligarchák nem fizettek adót, üres volt az államkassza. Putyin ekkor került hatalomra, és pár hónap alatt föltöltötték az államkasszát. Kudrin javaslatára bevezettek egy kőolajexport-adót, amit nagyon egyszerű volt beszedni, mert csöveken ment ki a kőolaj, és csak rá kellett nézni a számlálóra. Ezen túl volt egy elképzelése az erőegyensúlyról, miután a hidegháborúban szocializálódott, és látta, hogy az elrettentés működik. Neked is van atomfegyvered, nekem is van, ezek kioltják egymást, nem támadunk. Ebből indult ki, de nem az atomfegyverkezéssel gondolta ezt az egyensúlyt megtartani, hanem a gazdaságban. Azt mondta, hogy majd tulajdonrészeket cserélünk meghatározó stratégiai üzletágakban. Ennek van is kézzel fogható bizonyítéka, mégpedig a kétezres évek közepéről. A főtanácsadója, Anatolij Csubajsz lebontotta az egységes orosz villamosenergia trösztöt, és bizonyos elemeit privatizálták a német E.onnak, az olasz ENEL-nek és a finn Fortumnak. Ez a három cég körülbelül 15 milliárd eurót fektetett be az orosz villamosenergia iparba. Ebben voltak erőművek, átviteli és elosztó hálózatok az Uralban, Moszkvában és Moszkva környékén. Ez egy jelentős stratégiai lépés volt, amiért cserébe az volt Putyin elvárása, hogy Oroszország is kapjon hozzáférést az európai infrastruktúrához. De ez nem történt meg. Hasonlóra volt példa korábban, de az egy teljesen más összefüggésben jött létre, még nem volt köze ehhez. Putyin azt akarta, hogy ne csak földgázt exportálhasson, hanem mondjuk bemehessen a disztribúcióba, de erre nem kapott választ nyugatról, és innentől ő elveszítette a fonalat, nem volt B-terve. És akkor jött a 2007-es müncheni biztonságpolitikai konferencián mondott beszéde, amihez a hidegháborús retorika újraéledését köti a diplomáciatörténet. Volt annak más oka is, de alapvetően ez az irányvesztés generálta.

Mostanra mintha lenne B-terve. Van valami kísérteties abban, hogy amikor legutóbb beszélgettünk, az elég világ azt latolgatta, vajon tényleg igaza van-e az amerikai hírszerzésnek, Putyin valóban megtámadja-e Ukrajnát. Ön akkor biztos volt abban, hogy nem, mert Oroszországnak semmilyen érdeke nem fűződik egy ilyen típusú agresszióhoz. Két év elteltével most arra figyelmeztet az amerikai hírszerzés, hogy az orosz elnök a NATO-val készül háborúra. Most mit mond?

HIRDETÉS

Ami az ukrajnai inváziót illeti, hadd jegyezzem meg, hogy nem csak én, senki sem gondolta, hogy lerohanják Ukrajnát. Azt viszont gondoltuk, Putyin meg aztán végképp azt gondolta, hogy sokkal jobb passzban vannak, mint az ukránok, és hadi fölényben is vannak, három-négy-öt nap alatt bedarálják őket, és bevonulnak Kijevbe. Ez volt az eredeti elképzelés. Azért a NATO-val kapcsolatban ilyen elképzelése nem lehet. Azt azért nem gondolhatja komolyan, még akkor sem, ha tudja, hogy Európa nem költ olyan sokat fegyverzetre, hogy egy négyszázmilliós Európát annak a gazdasági és katonai potenciáljával ő le tud rohanni. Még Ukrajnát se tudta megszállni. És nem szabad elfelejteni, hogy a háborúban azért felbomlanak a hagyományos struktúrák, tehát a hírszerzés, a katonai hírszerzés is sokkal aktívabb, mint békeidőben, és ez az amerikaiak részéről is kegyetlenül megerősödött az ukrajnai orosz invázió kezdete óta. Sokkal többet tudnak Oroszországról, mint amit a háború előtt tudtak, úgyhogy Putyinnak már csak ezért is nagyon nehéz lenne bármiféle meglepetésszerű támadást intéznie Európa ellen. Az ukrajnai háború előtt az amerikaiak azért voltak annyira biztosak benne, hogy támadni fognak az oroszok (ezt tényleg határozottan állították, elismerem), mert bár minden évben volt orosz hadgyakorlat az ukrán határ mellett, 2021 végén elkezdtek nagy mennyiségben vérplazmát szállítani a határ közelébe, amit egy hadgyakorlat nem indokol. Ezt a CIA igazgatója, az a William Burns nyilatkozta később, akivel annak idején együtt adtuk át a megbízólevelünket Moszkvában, ő is volt ott nagykövet. Szóval a válaszom nem, ezt most tényleg kizártnak tartom.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ukrajnai bevetésre szánt, FAB-3000-es bombák tömeggyártásába kezd Oroszország

Új orosz nukleáris telepítések várhatók, válaszul a NATO németországi fejlesztéseire

Orosz külügyminiszterhelyettes: Oroszország biztos nem vesz részt a második békecsúcson sem