NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A magyar politikai modell, még ha vonzó is, nem életképes az amerikai konzervatívok számára

Orbán Viktor és Donald Trump
Orbán Viktor és Donald Trump Szerzői jogok AP Photo
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A legtöbb amerikai konzervatív ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Államok a világ legjobb országa. Ezért is furcsa, hogy mégis lekoppintanák egy másik nemzet politikáját.

HIRDETÉS

David Cornstein, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete aktívan lobbizott Donald Trump korábbi elnöknél azért, hogy a jövő évi választási felkészülés során Habony Árpádot alkalmazza kampánytanácsadóként – ezt írta a Telex a hónap elején, értesülését pedig - egymástól függetlenül - a Trump-kampány több vezető tanácsadója is megerősítette az amerikai Axiosnak.

A hírportál felidézte, hogy részben Magyarország miniszterelnökének szélsőjobboldali populizmusa inspirálja az amerikai republikánusok 2024-es programját, amely a bevándorlás, a melegjogok és – legalábbis egyesek szerint – az ukrajnai háború ellen irányul.

Orbán 2010-es megválasztása óta átformálta a magyar demokráciát; megváltoztatta a választási törvényeket, hogy megnehezítse a leváltását; megosztó retorikával inspirálta legelkötelezettebb támogatóit, és közel sodródott az orosz elnökhöz. Eszményképe a Putyinhoz szintén közel álló volt amerikai elnök.

Befolyása az amerikai politikában az elmúlt néhány évben vált különösen nyilvánvalóvá. A republikánusok a tagállamok törvényhozásában a transzneműek elleni törvényjavaslatok hullámát indították el, _woke_-, azaz ébredésellenes programot hirdettek, a magyar kormányfőt pedig az egyik konzervatív hangadó, a Fox Newsból nemrég kirúgott Tucker Carlson is felkarolta.

"Térjen vissza, elnök úr,..."

A konzervatívok bájcseveje Orbánnal az elmúlt években csak fokozódott. Tavaly augusztusban a Konzervatív Politikai Akció Konferenciájának texasi rendezvényén Orbán mondta a nyitóbeszédet, idén májusban pedig, immár másodszor, Budapesten ült össze a CPAC, a magyar miniszterelnök itt is felszólalt.

Ha Donald Trump vezetné Amerikát, szerinte ma semmilyen háború nem sújtaná Ukrajnát és Európát. „Térjen vissza elnök úr, tegye naggyá ismét Amerikát, és hozzon nekünk békét!” – fohászkodott a magyar miniszterelnök a jobboldali konzervatív dzsembori közönsége előtt. Nem a migrációra, a genderre és a háborúra – vázolta prioritásait, amelyek nem állnak távol az amerikai szélsőjobboldaltól sem.

A Konzervatív Politikai Akció Konferenciájának egyik részvevőjét, David Cornstein volt amerikai nagykövetet a magyar kormányfő a Karmelita kolostorban külön is fogadta. Ekkor merült fel Habony kampánytanácsadói szolgálatának lehetősége Trump stábjában, az ötletet azonban Trump köreiben elvetették – értesült az Axios.

Forrás: Facebook/Orbán Viktor
David Cornstein és Orbán Viktor 2023 májusában BudapestenForrás: Facebook/Orbán Viktor

A CPAC-t 1974-ben tartották meg először az Amerikai Konzervatív Unió szervezésében. Mára már több tízezer résztvevője van a minden évben megrendezett eseménynek. Égisze alatt több kisebb konferenciát is szerveznek szerte a világban, többek között Japánban, Ausztráliában, Brazíliában, Izraelben vagy éppen Magyarországon. A tavaly májusi magyarországi eseményt rövid videóüzenetben köszöntötte Donald Trump, valamint a már említett, szélsőjobbos megnyilvánulásairól ismert Tucker Carlson is.

Ezzel párhuzamosan a magyar vezetés nem mellőzi Trump potenciális republikánus kihívóját sem. Márciusban a floridai kormányzó által szervezett panelbeszélgetésen részt vett Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, Ron DeSantis pedig találkozott a magyar államfővel, Novák Katalinnal.

MTI/Sándor-palota
Novák Katalin köztársasági elnök és Ron DeSantis, Florida állam kormányzója Tallahassee-ban, 2023 márciusábanMTI/Sándor-palota

A republikánus DeSantis kezdeményezte a floridai „Ne mondd, hogy meleg” törvény kiterjesztését, amely tiltja a nemi identitással és szexuális irányultsággal kapcsolatos oktatást, és nyomban háborút indított a törvényt bíráló Disney cég ellen is. Emlékeztetőül: Orbán 2018-ban – jóval az amerikai konzervatív republikánusok által indított melegellenes törvényjavaslatok hulláma előtt – megszüntette a magyarországi egyetemeken a gender tanulmányok programjait, tavalyelőtt pedig korlátozta a melegeket bemutató gyermekkönyvek magyarországi forgalmazását, amit az unió az LMBTQ közösséggel szembeni diszkriminációnak nevez.

Az amerikai konzervatívok riasztó modellje

A győzelemre éhes amerikai konzervatívok mindinkább a tengerentúlon keresnek olyan politikai személyiséget, akire alapozva saját politikai mozgalmukat is formálni tudják. Sokakat közülük kivált egy ember vonz: a magyar miniszterelnök. Magyarország példa Amerika számára – ezt mondta például egy amerikai konzervatív vezető, a befolyásos Heritage Foundation elnöke a Mandinernek. Kevin Roberts tavaly találkozott először Orbán Viktorral, és ezek után jelentette ki, hogy eddigi ténykedése „nem csak Magyarországnak jó, hanem az egész világ számára leckét jelent”. Roberts ironikusnak tartja, hogy egy tengerpart nélküli, tízmilliós ország lett a példa, és ez emlékezteti az amerikaiakat és más országokat is arra, melyek az amerikai elvek. Ezt – a New York Times által „cowboy katolikusnak” nevezett történész – az isteni gondviselés jelének tartja. Azt ígérte, hogy az általa vezetett alapítvány, valamint az amerikai konzervatívok Orbán és Magyarország oldalán lesznek a brüsszeli vagy washingtoni centralizáló erőkkel szembeni fellépésben.

Ugyanakkor a jelenséget egyfelől helytelennek, másrészt aggasztónak tartja egy, a Washington Postban megjelent véleménycikk. Orbán nem csupán tekintélyelvű, de nacionalizmusa egyszerűen nem fog érvényesülni az amerikai szavazóknál – írta Henry Olsen, a tekintélyes lap rovatvezetője.

Amerika/Magyarország mindenekelőtt

Orbán vonzereje sok konzervatív számára részben abban rejlik, hogy a globális elit jobbára megveti. Hírnevet főként a független média lassú felszámolásával és a tömeges bevándorlás iránti, évek óta tartó ellenállásával szerezte, miközben nem tesz különbséget a migráns és a menekült között. A kormányzati forrásokat cimborái támogatására és politikai céljai érvényesítésére használja – írta a Financial Times. Az amerikai konzervatívoknak nem érdekük ezeknek a megkérdőjelezhető tevékenységeknek a puszta másolása, egy olyan ember felkarolása pedig, aki semmibe veszi a demokratikus normákat, csak árt a konzervatív mozgalomnak – különösen annak fényében, hogy a demokraták a 2021. január 6-i, az amerikai Capitolium elleni támadást követően a republikánusokat demokráciaellenesként jellemezték.

Sok konzervatív azért kedveli Orbánt, mert őszintén nacionalista és tradicionalista programjával folyamatosan választásokat nyer. Imponáló számukra: ellenáll az Európai Unió kéréseinek, hogy Magyarország nagyobb számú menekültet fogadjon be a muszlim országokból. Imádják, mert pozitívan viszonyul a kereszténységhez, és üdvözlik, hogy támogatásokkal és adókedvezményekkel ösztönzi a gyermekvállalást. Sokak számára szimpatikus, hogy kétkedve viszonyul az orosz offenzívával szemben védekező Ukrajnának nyújtott nyugati katonai támogatáshoz.

Orbán programja egyszóval nagyban emlékeztet Donald Trump „Amerika mindenekelőtt” programjára – azzal a különbséggel, hogy a magyar változat politikailag sikeresebbnek bizonyult. Az összehasonlítás azonban figyelmen kívül hagyja a Magyarország és az Egyesült Államok közötti hatalmas különbségeket – jegyzi meg a Washington Post rovatvezetője, aki szerint a magyar nacionalizmus etnikai, nem ideológiai eredetű.

A magyar etnikai tisztaság és az amerikai multikultúra

A magyar egy különálló, nem szláv, de zömmel szláv nemzetek által körülvett nép – érvel Olsen. A Magyarország határain kívül, például Romániában és Szlovákiában élő magyarok kivétel nélkül etnikai alapú politikai pártokat alakítottak a közösség támogatásáért. Orbán magyar nacionalizmusa egy etnikai csoport, nem pedig „minden Magyarországon élő ember” érdekeinek felkarolása.

Magyarország egyedülállóan ellenáll a bevándorlásnak. Még ma is, csaknem két évtizeddel az uniós csatlakozás után, a népszámlálási adatok szerint a magyarok 98 százalékában legalább némi magyar vér csörgedezik. Az Egyesült Államokkal ellentétben kevés magyar választópolgár bevándorló vagy származik bevándorló szülőktől. Orbán menekültekkel szembeni ellenállása és a gyermekvállalást ösztönző politikája azt a szándékát tükrözi, hogy országa változatlanul túlnyomórészt etnikailag tiszta, magyar nemzet maradjon. Ugyanakkor ez az erőfeszítés nem fogja megteremteni azt a széleskörű koalíciót, amelyre az amerikai konzervatívoknak szükségük van.

Magyarország lényegesen vidékibb, mint az Egyesült Államok. Az ország 106 választókerületéből mindössze 39 található egy legalább százezer lakosú városon belül. Ezek közül az ellenzék tizenkilencet megnyert, tízben pedig a szavazatok 40 százalékánál kevesebbet szerzett. Ezzel szemben az Egyesült Államok lakosságának csaknem 70 százaléka az egymillió lakosú nagyvárosok körzetében él. További milliók élnek kisebb metropoliszokban, amelyek semmiképpen sem nevezhetők vidéki térségnek.

HIRDETÉS

A vidék és a város

Magyarország politikai demográfiája inkább Kentuckyra vagy Tennesseere hasonlít, ahol a vidéki, fehér lakosság dominál. Trump mindkét államban a voksok több mint 60 százalékát szerezte meg 2020-ban. Az Orbán Viktor vezette Fidesz, és a tőle jobbra álló nacionalista párt, a Mi Hazánk is a szavazatok 60 százalékát nyerte el 2022-ben. Az amerikai konzervatívoknak a számukra regionálisan biztos választókörzetek mellett is jól kell teljesíteniük ahhoz, hogy országos szinten győzni tudjanak.

Az amerikai orbánizmus az Egyesült Államokban szinte biztosan megbukna – véli a Washington Post. Az Egyesült Államok a világ talán legsikeresebb multietnikus nemzete, és ezzel a ténnyel az amerikai konzervativizmusnak meg kell békélnie. Az etnonacionalizmus helyett a ténylegesen nyitott határok ellen kellene fellépniük. Hasonlóképpen, Orbánnak a gyermekvállalást ösztönző politikája sem fog visszhangra találni egy olyan országban, ahol a nők jól integrálódtak a munkaerőpiacon, és több főiskolai diplomát szereznek, mint a férfiak. A gyermekvállalás ösztönzése helyett a konzervatívoknak a családok támogatására kellene fókuszálniuk.

Amerika nemzetközi tekintélye kizárja Orbán neo-izolacionista külpolitikáját. Magyarország a bruttó hazai termék arányában kevesebbet költ nemzetvédelemre, mint Németország, amelyet a konzervatívok gyakran gúnyolnak vérszegény hadserege okán. Orbán megengedheti magának, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnöknek kedveskedjen abban a biztos tudatban, hogy a NATO és az Egyesült Államok megvédi Magyarország szuverenitását. Az Egyesült Államok azonban nem lehet ilyen szemellenzős.

A legtöbb amerikai konzervatív ragaszkodik ahhoz, hogy az Egyesült Államok a világ legjobb országa. Ezért is furcsa, hogy ennyien koppintanák le egy másik nemzet politikáját. A konzervatívok csak akkor nyerik vissza a választók bizalmát, ha egy koherens, vonzó platformban magabiztosan újraértelmezik Amerika nemzeti eszméit – írta Henry Olsen a Washington Postban.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

'Ragyogó város egy hegy tetején' - a CPAC az új amerikai jobboldal bölcsője lett

Orbán Viktor: A liberálisok fejlesztette biológiai fegyverrel van dolgunk

Szó sincs vakációról: Orbán Viktor és Donald Trump Dallasban találkozhatnak